KULT
A Rovatból

Dior vs. Channel: a divat háborúja? Nem erre számítottunk!

Újabb parádés szereposztással készült, nagyköltségvetésű epikus II. világháborús sorozat az Apple-től: The New Look. Ebben semmi meglepő nincsen, de az előzetesek és a téma alapján, nem erre számítottunk. Nézzük milyen lett!

Link másolása

Todd A. Kesslernek ez a második sorozata alkotóként és az első teljesen egyedül. Előző sorozatát A vérvonal árnyait testvérével Glenn Kesslerrel és Daniel Zelmannal közösen készítették, korábban pedig több neves sorozat forgatókönyvét írta.

Ügyes szakember, akire rábíztak végre egy önálló nagyobb projektet.

Ő volt a forgatókönyvíró, a producer és még rendezett is epizódokat a The New Look-ból.

Amikor először hallottam a sorozatról én egy Trónok harca szerű divatdiktátoros, egymással kiszúrós, lassú drámára számítottam. Ebből lett egy háborús kémtörténet divattervezők főszereplésével, bár a lassúval nem lőttem mellé.

Két szálon fut a cselekmény, 1955-ből indul a történetünk, két párhuzamosan összevágott interjúval,

egyik Coco Chanelel (Juliette Binoche), amiben Christian Diorról (Ben Mendelsohn) kérdezgetik és az rögtön leesik a nézőnek, hogy ők nincsenek jóban, a másik interjú, meg inkább egy előadás, amit Christian Dior tart egy divatbemutató mellett. Ezt követően a második világháborúról kérdezik egyszerre őket, ekkor visszaugrunk 1943-ba, a náci megszállás alatt álló Párizsba.

Innentől fogva az első három rész kizárólag 1943-ban játszódik, ahogy Dior testvére, Catherine (Maisie Williams) segíti a francia ellenállást, Christian próbál pártatlan lenni és túlélni, Coco pedig szinte kémmé válik.

Nem tudom mennyire igaz a sorozat alapja, a főcím után kiírják, hogy valós történet alapján, bár ezt mindig érdemes a helyén kezelni.

Chanelt a nácik megpróbálják beszervezni, hogy Churchillhez jussanak, de vajon mi a céljuk ezzel? Az első három részből nem derül ki, azt állítják békét akarnak. Dior pedig próbál segíteni kishúgán, aki munkatáborba kerül az ellenállók miatt.

Be kell vallanom, nagyon meglepett ez a háborús dráma, kémjátszma elemekkel fűszerezve. Amikor láttam a szereposztást, hogy a főszereplők olyan divatmárkák vezetői mint, Dior, Chanel, Balanciaga és Lelong akkor egy Utódlás jellegű sorozatra számítottam. Az Apple egy nagyon érdekes és új történetet hozott el nekünk, ugyan néha kicsit pátoszos, de ez sosem válik zavaróvá.

Ami viszont elmondhatatlanul bosszantó, az a koncepció, amit a készítők ráerőltettek a színészekre.

Értem, hogy az amerikai nézőnek szüksége van rá, hogy egy francia ember francia akcentussal beszélje az angolt, de annyira béna, hogy azt leírni sem lehet. Mindenki próbálkozik francia kiejtéssel angolul vartyogni és szörnyű hallgatni. Némelyik színészt ez persze nem érdekelt és marad az eredeti hangján (külön köszönet érte), a nácik pedig mind britek, vagy legalábbis brit akcentussal beszélnek. Az egész egy katyvasz és nagyon sokat ront az amúgy elsőrangú összképen.

A megvalósítás páratlan, mintha tényleg a második világháborúban forgattak volna Kesslerék. A jelmezek, a ruhák, a díszletek, mind-mind hibátlanok. A színészek névsora elismerésre méltó: Ben Mendelsohn, a mindig zseniális Juliette Bonoche, John Malkovich, Emily Mortimer, Claes Bang, és Maisie Williams. Mindenki hozza a maximumot, de sajnos ezzel nem emelik fel a sorozatot a középszer mezsgyéjéről. Akkor vágjunk is bele: mi a baj a The New Lookkal?

Ha minden ilyen tökéletesen néz ki, a színészek mindent beleadnak, akkor mi lehet a gond?

Unalmas. Lassú. Érdektelen. Amit pár sorban leírtam történetet, azt három órán át néztem és akármennyire próbáltam, nem tudtam élvezni a sorozatot. Egyszerűen hiányzik belőle valami, ami különlegessé tenné. Próbál feszült kémthriller lenni és fenyegetni minket, hogy Coco Chanel bizony most meg fog halni… de hát láttuk 1955-ben, hogy életben van, egy másodpercig sem izgulunk a szereplőkért. A forgatókönyv lehet jobban hangzott volna egy kétórás film verziójában, mint egy tíz részes sorozatként. Persze lehet, hogy a továbbiakban beindul, ez csak az első három rész tapasztalata.

A kérdéskörök egyébként, amiket felvet érdekesek. A morális dilemma, hogy inkább saját magadnak segítesz és próbálod védeni a családod, vagy az elveid irányítanak: éhezik a családod, vagy kollaborálsz a nácikkal?

Az atmoszféra működik, a szálak kezdenek összefutni a harmadik rész végére, én azért a sorozattal maradok, megnézek még egy pár részt mire eldöntöm megérdemel-e ez a sorozat 10 órát az életemből.

Egyelőre inkább a nem felé hajlok, mint az igen oldalára, de nagyon nehéz behatárolni. Tipikus középszer, gyönyörűen tálalva. A The New Look megtekinthető az AppleTV+ streaming szolgálató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk