KULT
A Rovatból

Csoki és Hipo: A vécé volt az utolsó menedék, a béke szigete számunkra

Interjú a zenekarral, akiket vécékben tartott gerillakoncertjeik tettek legendássá – legutóbb már annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.


Az idei Fishing on Orfű legszürreálisabb pillanata volt, amikor az éjszaka közepén akkora buli kerekedett az egyik vizesblokkban, hogy jóformán a plafonról is lógtak az emberek.

A performansznak már több éves hagyománya van, ráadásul a Csoki és Hipo az online népművészetben is emblematikus helyet foglal el olyan slágereiknek köszönhetően, mint az Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán), a Zokniszandál, vagy a Zöldszemes Stop Soros.

Na de honnan indult ez az egész, mi van a koncepció mögött, és egyáltalán, hová futhat ki az egyre növekvő népszerűség? Ezt mind megkérdeztem tőlük.

– Meséljetek a zenekar kezdeteiről!

Csoki: Hipo már egyetemre járt, én pedig gimis voltam, amikor megismerkedtünk egy buliban Pécsett. Elég sokat jártunk bulizni akkoriban, minimum heti 2-3 alkalommal, ezt próbáltuk magasabb szintre emelni azáltal, hogy jelmezeket vettünk fel és nagy papírmasé maszkokat is gyártottunk.

Uj Péter egyik publicisztikájában olvastunk az „ufófejű jetidémonról”, többek között ez is megihletett bennünket. Eleinte annyi volt az összes tevékenységünk, hogy ehhez hasonló hülye jelmezekben fotózkodtunk bulikban emberekkel, majd a képeket feltöltöttük a Facebook-oldalunkra.

A zenei szál csak később indult el, miután javasoltam, hogy ilyen névvel akár zenekart is alapíthatnánk (a beceneveink ugyanis már korábban megvoltak). De kezdetben hiába írtunk dalokat, előadni nem igazán tudtuk őket: bár fent voltak a YouTube-on, fogalmunk sem volt például a szövegekről, vagy az élő hangszerelésről. Én egyébként ma sem vagyok egyáltalán muzikális, ha valamelyikünk ért bármennyire is a zenéléshez, az inkább Hipo.

Hipo: Azóta egyébként már hárman vagyunk, miután az egyik Ördögkatlanon megkérdeztem a leendő dobosunkat, nincs-e kedve beatboxolni mellettem. Csoki ugyanis akkor már a kapitalizmus áldozata lett, így azon a koncerten sem tudott fizikai valójában jelen lenni, ahogy például az idei Fishingen sem. Volt kedve, szóval ő lett az „és”.

A zenekar és a legnagyobb rajongójuk, akiről dalt is írtak (lásd lejjebb)

– Gyakori komment a dalaitok alatt, hogy „ehhez mit kell tolni?” Hogyan írtok szövegeket?

Csoki: Csóró gimnazistaként, amikor persze már buliztam, egy bizonyos fajta energiaitalra voltam durván ráfüggve, annak komolyan voltak hallucinogén hatásai. Jó, ehhez meg kellett inni belőle másfél litert egy este, de ez például erős hatás volt. Az unalmas, klasszikus kábítószerek mellett használunk inspirációnak kultúrát is. Nekem a Bizottság és a Soerii & Poolek volt jelentős előkép, Hipónak a klasszikus zenében vannak idoljai.

Hipo: Kiemelném továbbá a Pa-Dö-Dőt, Aradszky Laci bácsit, Uhrin Benedeket. Valamint egyszer Szlovákiában kipróbáltam a Kofola nevű üdítőt, annak is elég durva hatása volt az agyamra. Azt hiszem, az egyik dalszövegünkbe bele is került elrejtve.

Csoki: Érdekesség, hogy Hipo egyáltalán nem iszik alkoholt, és amikor vele megyek bulizni, általában én sem.

Rajtunk kívül viszont nagyjából mindenki, így nagyon érdekes helyzetek állnak elő abból, hogyan kommunikálunk a részeg, betompult emberekkel. Sok szövegrészlet tőlük ered, szóval mondhatjuk, hogy közvetlenül a rajongóinktól nyerünk inspirációt.

Valamint persze egymásra is hatunk: a Zokniszandál alaptémáját például én találtam ki, megírtam a teljes szöveget verzékkel és refrénekkel, majd átküldtem Hipónak, aki két sor kivételével az egészet kihúzta és újraírta. A koncepció viszont élt tovább, és így is zseniális lett a végeredmény, szóval ilyen szervesen tud együttműködni a két elme.

– Politikai témájú dalokat miért kezdtetek írni?

Hipo: Azok megrendelésre készülnek, mindig egy titkos számról hívnak bennünket, és eltorzított hangon megmondják, éppen miről kellene írnunk. Ha pedig elkészültünk, csilingel az sms, hogy megjött a pénz a számlánkra. Amúgy nem érdekelne bennünket az egész, hacsak azért nem, mert lájkot is elég jól lehet szerezni velük.

– Milyenek a visszajelzések, szoktak benneteket betalálni fideszes trollok?

Hipo: Nagyon ritkán történik csak ilyen, valahogy elkerülnek ezek a reakciók, szerintem nem igazán tudnak mit kezdeni az egésszel. A népszerűbb videóink alá persze jön egy csomó komment, de azokat nem személyesen nekünk szánják, egyszerűen nem vagyunk akkora tényezők, hogy betaláljanak bennünket.

Csoki: Ez egyébként egy törés az életünkben, szerintem az lenne az igazi elismerése a munkásságunknak, ha valóban támadnának minket. Szóval ezúton üzenem az olvasók között lévő fideszes trolloknak, hogy legyenek szívesek és fenyegessenek meg bennünket, mert erre van szükségünk!

– Az eddigi legnagyobb sikeretek az Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán), ami lassan másfél millió megtekintésnél jár a YouTube-on. Számítottatok rá, hogy ekkorát fog robbanni?

Hipo: Tegyük hozzá, hogy a hivatalos feltöltésen túl különféle facebookos mémoldalakon is önálló életre kelt, ahol összesen talán már a 2-3 millió megtekintést is meghaladta, csak persze senki nem tudja róla, hogy a mi dalunk. Úgy terjed, ahogy az internetes népművészet, de ez nekünk teljesen oké, fontosabbnak tartjuk a tartalmat, mint a címkét.

Csoki: Ha nagyon meg akarjuk fejteni, akkor szerintem az áll a hátterében, hogy a Mézga család főcímdalára készült, ami az egyik legmeghatározóbb generációs emléke mindenkinek, aki a ‘80-as, ‘90-es években született. Ezért aztán nagyon könnyű kapcsolódni hozzá, különösen azoknak, akik a politika iránt is érdeklődnek.

– A vécékoncerteknek mi a története?

Csoki: Ez az egész mára intézményesült, de a gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. Ott kezdődött, hogy a pécsi éjszakában koncertekre járva szerettünk volna mi is zenélni az atomkész, bemindenezett embereknek, viszont a hangzavar miatt ezt sem a tánctéren, sem a pultnál nem tudtuk megtenni.

A vécé volt az utolsó menedék, a béke szigete számunkra, ahol többé-kevésbé nyugodt körülmények uralkodtak. Szóval bementünk olyan hangszerekkel, mint a harmonika, ukulele, vagy a Kaossilator, és amikor az emberek a tizennyolcadik sör után odajöttek könnyíteni magukon, leesett az arcuk, hogy itt valami más történik, mint amire számítottak.

Mellesleg a zenei esztétikánkat is jól jelzi, hogy tökéletesen elő lehet adni egy vécében a dalainkat. A Fishing már a sokadik állomás volt, ahol próbálkoztunk, de idővel ez lett a legemblematikusabb. Lényegében a hab a tortán, a kiteljesedés.

Hipo: Van egyébként egy másik hagyományunk is. Az alapszituáció a fesztivál utolsó hajnala, tehát vasárnap 5-6 körül, amikor a parketten végleg elhalkul a zene, de csomóan még ott állnak a kezükben egy sörrel és fogalmuk sincs, mihez kezdjenek, ha nem akarnak aludni menni. Na, ekkor kezdtünk el zenélni mi, Fishing-záró nagykoncertnek hívtuk. Egy ideje már nem csináljuk, de simán lehet, hogy vissza fogjuk hozni, már csak azért is, mert a vécékoncertek egy idő után jó eséllyel unalmassá válnak.

Rajongói felvételek az idei buliról, ahol Hont András volt a sztárvendég

– Két évvel ezelőtt, illetve idén már a hivatalos programban is benne voltatok a Víziszínpad egyik fellépőjeként. Hogyan érint ez benneteket?

Csoki: Őszintén? Szerintem nagyon durva kritika a magyar könnyűzenére nézve, hogy már minket hívnak meg fellépni. Konkrétan fizetnek azért, amit csinálunk, elképesztő…

„és”: Volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy

azért kapok pénzt, mert egy vécékefe-dobverővel lekísérem, amint az egyik legjobb barátom arról énekel, hogy egy eper beleszeret a saját székletébe. Ekkor egy kicsit elgondolkodtam az életemről.

Hipo: Egyébként direkt megkérdeztem a közönséget, ki az, aki tudja, milyen koncerten van, és nagyon kevesen jelentkeztek. A többségnek valószínűleg mindegy, ki játszik épp, egyszerűen csak strandolni szeretne, az csak extra, hogy szól valami közben. Ennek egyébként én nagyon örülök, szerintem a mi hatásunknak kifejezetten része, hogy csak úgy odacsöppennek az emberek és fogalmuk sincs, kik vagyunk.

– A szervezők hogy viszonyulnak a vécékoncertekhez? Nem vettek még elő benneteket a nagy tömeg és az esetleges amortizáció miatt?

Hipo: Az egyik első alkalommal még be akartak jönni a biztonságiak, hogy eltávolítsanak bennünket a vécéből, de a rajongóink sorfalat álltak és nem engedték oda őket. Ezután inkább annyiban hagyták a dolgot. Egyébként talán egyszer történt eddig egy olyan baleset, hogy az egyik rajongónk ráesett egy vécében alvó nőre, de szeretném hangsúlyozni, hogy ő nem a mi koncertünkön aludt el, hanem már eleve ott volt a kabinban.

Csoki: Legfeljebb annyi amortizáció jellemző, hogy eltörik néhány vécédeszka vagy leszakad pár függöny, de kis túlzással ezek egyébként is megtörténnének egy fesztiválon.

Az mondjuk tény, hogy a koncertjeink utáni hajnalon rendszerint zárva szokott lenni a vécé, ahol játszottunk, hogy kicsit renoválják. De szerintem már akkorára nőtt ez a jelenség, hogy nem tudnak mit kezdeni vele, nem akarnak mártírt csinálni belőlünk azzal, hogy betiltják.

Hipo: Valószínűleg jobban szétszednék a vécét tiltakozásul, ha nem lenne koncert, mint amennyire így leamortizálódik.

– Miért pont Hont Andrást néztétek ki idei sztárvendégnek?

Hipo: Tudtuk, hogy ő egy beleállós figura, aki jól bírja a provokációt és a gyűrődést, így talán az ehhez hasonló hülyeségekre is rá lehet venni.

A módszerünk persze sajátos volt, elkezdtük bombázni a különféle közösségi médiás felületeit – ráadásul tényként közöltük, hogy ott lesz, miközben ő is csak ennek révén értesült az egészről. Tulajdonképpen belekényszerült, hogy eljöjjön, amikor már videókat kapott a skandálásról.

De végül szerencsére jól sült el a dolog. Jövőre majd Puzsért hívjuk meg.

– Miért nem léptek fel gyakrabban?

Csoki: Fontos elmondani, hogy nagyon lusták vagyunk. Előfordul, hogy hetekig nem beszélünk egymással, és mondjuk fél évente egy számot rakunk össze. A koncertekkel is hasonlóan állunk, a Fishing persze fix, illetve szoktunk menni Ördögkatlanra és Waldorfesztre is, de egyáltalán nem célunk, hogy minél több fellépésünk legyen. A promóciót se visszük túlzásba, általában néhány órával kezdés előtt szoktuk kiírni az online felületeinkre, a legnagyobb fanatikusok így is eljönnek.

– Mi lehet ennek az egésznek a kifutása, ha továbbra is ilyen ütemben növekszik a népszerűségetek?

Hipo: Petíciót indítunk, hogy a Lovasi építtessen egy vécécsarnokot, vagy inkább egy vécépalotát a fesztiválra, ahová mindenki befér.

Csoki: Aztán pedig hosszabbítsa meg Bicskéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: