Csengőfrász: „Fontos lenne, hogy ez a korszak ne maradjon elfeledve”
Egy agrármérnök, aki az Állatorvostudományi Egyetemen tanszékvezető egyetemi docens, szakterülete többek közt az állatorvosi növénytan elmélete és gyakorlata, az 50-es évek Magyarországának terrorszervezetéről, az ÁVH-ról ír egy regényt. Amúgy metálzenész, és kétgyermekes édesapa. Az írói karrierek nem gyakran indulnak így. Mi történt?
Humán szakra készültem, csak nem vettek fel. Aztán amikor elvégeztem az agráregyetemet, felvettek dolgozni az állatorvostudományira, doktoráltam, azóta is ott építem a karrieremet. Az 50-es évek, és benne az ÁVH története pedig egyszerűen "csak" érdekelt. A középiskolában megszerettették velem a történelmet, sokat olvastam történelmi témájú könyveket – Faludy György Pokolbéli víg napjaim című műve például nagy hatással volt rám. Akkor kezdtem el összegyűjteni a korszakról szóló írásokat. Ebből az érdeklődésből jött a témaválasztás.
Szóval családi érintettséged nincs? Senkit nem vitt el a politikai rendőrség a Rákosi-korszakban?
Nem, szerencsére nem. Később ugyan kezembe akadt pár dosszié, a nagyapámról szóltak jelentések, de nem ez motivált.
Anélkül, hogy lelőnénk a lényeget, kérlek, foglald össze a regény sztoriját!
Két történetszál fut végig a regényben:
az egyik egy ÁVH-nál dolgozó nyomozó mindennapjait és nehéz életét mutatja meg, a másik pedig a Rákosi-rendszerrel elégedetlen emberek egy csoportjáról szól, akik próbálnak valamilyen módon szembe menni a rendszerrel,
aztán ez a két szál összekapcsolódik. Legelőször a regény végén lévő csavart találtam ki 2014-ben, akkor mentem el először az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL), azt kérdezve, hogy elképzelhető-e, hogy ilyen megtörtént. Azt a választ kaptam, hogy „nem lehetetlen, de ilyenről nem tudnak”. Utána kezdtem keresni egy olyan valós történelmi eseményt, amire fel tudtam húzni a sztorit, aminek a vége ez a bizonyos csavar.
Ezután fél évig egy betűt nem írtam, csak olvastam az aktákat az ÁBTL-ben, jegyzeteket készítettem, aztán összeállt a fejemben az első 14 fejezet. 2015 nyarán kezdtem el írni a regényt, és 9 hónap alatt végeztem. Igyekeztem figyelni a legapróbb részletekre is, ha például azt írtam, hogy egy étkezdében beszélgettek, és arról volt szó, hogy a Deák téren van egy fegyverbolt, ellenőriztem. Tényleg volt ott egy fegyverbolt.
Ez egy elég sötét korszaka a magyar történelemnek, és a mai napig nincs még minden részlete feltárva. A regényírással volt olyan szándékod, hogy taníts valamit erről a korszakról? A tanítás amúgy egyetemi oktatóként nyilván nem áll távol tőled. Vagy csak a korszak iránti személyes kíváncsiság volt, ami hajtott?
Is-is. Sok mindent elolvastam erről a korszakról. Alapos korrajzokkal, profi munkákkal találkoztam, de nem volt bennük a klasszikus értelemben vett cselekmény.
Kihívást láttam abban, hogy bemutassam: a politikai rendőrség hogyan hálózta be szépen, lassan az egész társadalmat.
Hogy még a fodrásznál is ült egy ügynök, de még őt is megfigyelte egy másik ügynök. Ehhez a regényt gondoltam a legmegfelelőbb formának.
A tanító szándék már csak az írás közben fogalmazódott meg bennem. Noha ez egy regény, mégis nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy a történelmi környezetet pontosan ábrázoljam, hiszen csak úgy lesz igazán hiteles ez a mű. Sok aktát átolvastam az ÁBTL-ben, ahol egyébként örültek a megkeresésemnek, mert úgy látják:
a korszak jobban megérthető, ha nem csak száraz tanulmányok, hanem egy regény is feldolgozza az '50-es évek elejének világát.
Péter Gábor (az ÁVH vezetője – a szerk.) letartóztatásának ügyét is alaposan átolvastam. De alapvetően ez a hónapokig tartó háttérmunka a hitelességhez kellett, az egész korszakról akartam képet kapni – és regényt írni belőle.
A kerettörténet tehát történetileg teljesen hiteles?
Igen, jól esett, hogy a mű megjelenése után az ÁBTL munkatársaitól is ilyen visszajelzést kaptam.
Milyen volt a fogadtatás? A regény írásáról blogot vezettél, és ott láttam, hogy akik eddig olvasták a művet, gratuláltak hozzá.
Nehéz elhinnem, de negatív kritikát még nem kaptam. Könyves oldalakon is dicsértek, jól esett. Egy ismerősöm azt mondta, hogy ha a kezükbe kaphatnák mondjuk 12-es diákok a középiskolában, talán nagyobb örömmel foglalkoznának a történelemmel.
Neked két kisgyereked van. Mit mondasz majd nekik, ha nagyobbak lesznek, és megtalálják a regényedet a könyvespolcon, miért vegyék kézbe?
Fontos lenne, hogy ez a korszak ne maradjon elfeledve. Rengeteg kérdést – például az ügynökkérdést – a rendszerváltás óta nem rendezte a magyar állam. Nem pártolom, hogy keressük meg az utolsó, ma már aggastyán irodistát, és példát statuáljunk vele. De arról igenis tudnunk kell, hogy ezek a dolgok megtörténtek, hogy valakihez becsöngettek az éjszaka közepén, és pizsamában elvitték, aztán évekig nem lehetett tudni, mi történt vele. Már a mai 30-as korosztály számára is szinte hihetetlennek tűnik, hogy
ezt megtették magyar emberek a magyar emberekkel.
Mint elsőkönyves szerző, hogyan látod a hazai könyvkiadás helyzetét? Előbb említett blogodban azt írod: úgy látod, a könyvvásárlás ma már szinte luxus.
Felmerült, hogy a könyvem legyen elérhető elektronikus formában is, de én ebből a szempontból konzervatív vagyok, mindenképpen hagyományos könyvet akartam. Én évente elköltök legalább 50 ezer forintot könyvekre. Ha vennék egy nagyon menő elektronikus könyvolvasót, az ugyanúgy 50 ezer forintba kerülne, és le tudnék tölteni rengeteg könyvet a netről. Mondjuk egy év alatt tízszer akkora értékben, amennyit amúgy évente könyvre költök. Úgy látom, az emberek – akik még könyvet vesznek egyáltalán - azt várják, hogy minél olcsóbb legyen a könyv. Ez valójában – papíralapon legalábbis – egy drága hobbi...
Ennek ellenére – és látva a sok pozitív visszajelzést – mégis gondolkodsz a folytatáson?
Igen, a kiadó is ösztönözne a következőre, csak tartok attól, hogy ha elkapkodom, akkor már elkap a gépszíj. Nem szeretnék könyveket „gyártani”. Ha tehát lesz folytatás, annak ugyanilyen precizitással szeretnék nekiállni. Igazából bevallom, már írtam az ÁBTL-nek az újabb ötletemmel kapcsolatban… De jövőre biztos nem, három év múlva talán jön a következő. Annyit már tudok, hogy a tematika ugyanez lesz, van még ebben a korszakban rengeteg megírható történet, de valójában nem ennek a történetnek a második részét szeretném megírni, inkább sorozatot szeretnék a korszakról. Egykötetes szerzőnél mondjuk ez elég merészen hangzik… de ennek a könyvnek a története 1950 márciusában véget ér, úgyhogy a következő történet mondjuk valamikor 1950 áprilisától kezdődhet majd.
Ha nem írsz, és nem is dolgozol, akkor pedig zenélsz...
Gimis korom óta hallgatok rock- és metálzenét, ami persze egy életforma is, és nálam ez megjelenik a külsőségekben, tehát szeretek fekete, zenekaros pólóban járni, még az egyetemi előadásokra is. Aztán gondoltunk egyet a kollégákkal, és alapítottunk egy egyetemi zenekart, oktatók és hallgatók részvételével, ami most már több mint 7 éve működik. És hát nyilvánvalóan rockzenét játszunk, elsősorban az egyetemen. Amúgy Katedrock néven lehet minket megtalálni.
