Carson Coma: „Csak a munkában komolyodtunk, egymás között sokkal jobban elengedjük már magunkat”
Attila: Szándékosan biztos nem tűzzük ki célként, hogy ez a dal most a fiatalabbaknak, ez a másik pedig az idősebbeknek szól. Egyszerűen csak írjuk a számokat, és mindegyik megtalálja a maga közönségét.
Giorgio: Szövegközpontú zenéknél szerintem logikus, hogy inkább a szerzőkhöz hasonló korosztálynak szólnak. Legalábbis én meg Barni is olyan témákról írunk, amelyek bennünket foglalkoztatnak.
Persze ez azzal is jár, hogy ahogy idősödünk, a prioritásaink is változnak, szóval nem biztos, hogy mondjuk 10 év múlva is ennyire magunkénak fogjuk érezni a mostani dalainkat.
Barni: Egyébként van azért kivétel is, az új lemezen a Carson Coma Blues például kifejezetten a 60-as korosztályról szól, az apukámnak írtam. Egyébként én mindig örülök neki, ha idősebbeket látok a közönségben, a dob mögött ülve külön figyelni is szoktam, hogy „na, vajon erre vagy arra a számra hogy fognak reagálni?”
Giorgio: Aztán rájössz, hogy csak a lányukat kísérték el, és végig állnak karba tett kézzel… (nevet)
– Tudatos váltás volt, hogy az első lemez óta minden kiadott dalotok magyar nyelvű?
Giorgio: Annyiban igen, hogy az első lemezre felkerült két magyar dal is a legvégén született meg, tehát voltaképpen már ott váltottunk. Sokáig úgy voltam vele, hogy ha magyarul írok, azt automatikusan elkönyvelik Kispál-koppintásnak, vagy legalábbis a klasszikus értelemben vett „magyar alter” mezőnybe tartozóként.
Idővel aztán, részben a többiek hatására teljesen feloldódott bennem ez a görcs, és most már látom, hogy sokkal jobban ki tudom fejezni magamat így, ráadásul hallgatóként is könnyebben befogadhatóak a magyar számok.
De egyébként nem feltétlenül végleges ez, később még bármi lehet – sőt, az új albumon is van egy olasz nyelvű dal.
– Mennyivel érzitek kiforrottabbnak a második lemezt az elsőhöz képest?
Barni: Inkább azt mondanám, hogy sokkal tudatosabb a felépítése. A számsorrendnek is jelentősége van, például eléggé elkülönül az A és B oldal, hogy egy bakelites példával éljek.
Giorgio: Levontuk a tanulságokat az előző lemezfelvételből, mit csináltunk jól és mit rosszul, ez is sokat segített. Több dalon is elég sokáig ültünk, ráadásul nem raktunk fel automatikusan minden ötletet a lemezre, csak amiket a legerősebbnek éreztünk. A karantén alatt tartottunk egy közös vidéki elvonulást, ami alatt sok minden letisztázódott. Mondjuk azt is nagyon várom, hogy majd pár év elteltével lássuk azt, hogy ezen a lemezfelvételen mit csinálhattunk volna jobban, illetve másképp!
A teljes új lemez itt meghallgatható (bejelentkezés után):
– Idén bekerültetek a Nagy-Szín-Pad győztesei közé, de a járvány miatt végül semmit nem profitáltatok belőle. Ez hogyan érintett benneteket?
Giorgio: Sajnáltuk, hiszen nagyon jó lehetőség lett volna – talán jövőre valamit sikerül bepótolni belőle, bár jelenleg minden bizonytalan. Ami viszont igazán fontos, hogy addig is csináljuk a saját dolgainkat külső nyomás nélkül. Ha összejön akár a Nagy-Szín-Pad szereplés, akár bármi más, annak örülünk, de nincsenek elvárásaink.
Barni: Én mindenesetre nehezen tudom elképzelni, hogy jövőre újra nagy nemzetközi nevek fognak játszani mondjuk a Szigeten, szóval ezúton üzenem a szervezőknek, hogy vissza kéne térni a gyökerekhez és csak magyar zenekarokat felléptetni, 15 ezer forintos bérletárral. Ebben természetesen előszeretettel részt vennénk mi is. (nevet)
– Milyennek látjátok magatokat mondjuk öt év múlva? Célotok, hogy zenélésből éljetek meg?
Barni: Szeretnénk minél viccesebb klipeket csinálni, valamint egy filmet is. Komolyan, ez nem vicc.
Giorgio: Persze, tök jó lenne megélni belőle, de ennél is fontosabb, hogy megmaradjon a köztünk lévő barátság. Meg ha összejönne a Carson Coma TV Show. (nevet)
