KULT
A Rovatból

Billie Eilish egymaga is betöltötte a nagyszínpadot, elvarázsolta a rajongóit a Szigeten

A világsztár energikusságával és közvetlenségével lenyűgözte a közönségét, a dalairól pedig kiderült, hogy intimitásuk ellenére egy ekkora fesztiválon is jól működnek.

Link másolása

Már a Sziget bejáratánál egyértelmű volt, hogy ez a nap a tizenéveseké. Rengetegen jöttek, a kisebbeket a szüleik kísérték. Tapintható volt az izgatottság, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, mit jelent Billie Eilish ennek a korosztálynak. A hét Grammy- és egy Oscar-díjas popikon a mai zenei piac egyik legkülönlegesebb szereplője, aki speciális énekmódjával, különc viselkedésével és egyedi öltözködésével is egyértelműen kilóg a popsztárok közül.

Billie Eilish egy jelenség, és mindenki arra volt kíváncsi, hogy működik mindez élőben, ráadásul egy fesztivál közönsége előtt.

Különösen azt volt nehéz elképzelni, hogy a bensőséges, melankolikus, még az autóban is feltekert hangerőt megkívánó dalai hogyan szólnak majd a Sziget nagyszínpadán, több tízezer bulizni vágyó ember előtt.

Erre a rövid válasz: jól. A Happier Than Ever dalai és a régebbi slágerek semmilyen kívánnivalót nem hagytak maguk után, és a produkció még akkor is betöltötte a teret, amikor Billie Eilisht csak tesvére, Finneas kísérte egy szál gitáron. A színpadról egyébként is hiányzott minden, ami elterelte volna a főszereplőről a figyelmet.

Bár Billie Eilish belépője szokás szerint látványos volt - külön ezért át kellett építeni a Sziget nagyszínpadát, hogy alóla szinte "kilőhessék" az énekesnőt, - a különleges kezdés után már a dalok álltak a középpontban. Egy doboson és a hangszereket folyamatosan cserélgető Finneason kívül nem voltak más zenészek vagy táncosok a színpadon, és a színpadképet is rendkívül egyszerűre vették.

Ennek ellenére Billie Eilish egymaga is elég volt ahhoz, hogy semmilyen körítés ne hiányozzon.

Néha egyszerűen csak leült a színpad szélére, és úgy énekelt, máskor fel le lépkedett, és előfordult az is, hogy a közönséget kérte ugrálásra vagy épp fejdobálásra. Ez volt egyébként az a pillanat, amikor beleböfögött a mikrofonba, de nem jött zavarba, és a rajongók még ezt is tapssal és nevetéssel fogadták. Imádták ezeket az emberi pillanatokat, Eilish közvetlenségét, a karizmáját, a belőle sugárzó energiát.

A koncert alatt a dalokban és az összekötő szövegekben komoly témák is szóba kerültek, például a Föld állapota, annak fontossága, hogy mindenki kiálljon magáért, a szorongások legyőzése. És központi gondolat volt a szeretet fontossága, Billie Eilish többször is elmondta, mennyire szereti a rajongóit, a testvérét, a szüleit és az egész bolygót.

Eilish különleges öltözködési stílusához ezúttal is hű maradt, a Famous 99 feliratú amerikai focis mezét egy harisnyával és egy combfix-szel egészítette ki, mindehhez pedig kényelmes edzőcipőt húzott. A megjelenését néhány nyaklánc tette teljessé.

Volt néhány momentum, ami érezhetően sokakat megérintett a közönségben. Például az, amikor Billie Eilish a testvérével egy bárszéken ülve, akusztikus gitár-aláfestésre énekelt.

Vagy az, amikor gyerekkori videók tűntek fel a háttérben (bár azt Ed Sheeran is bevetette már.) És persze volt tombolás is, az utolsó dalok egyike, a bad guy garantálta, hogy lesz, ami megmozgatja a közönséget.

A több mint másfél órás koncert végén láthatóan elégedettek voltak a rajongók, azt kapták, amire számítottak: egy olyan előadót, aki 21 évesen képes a fél világot levenni a lábáról, és közben mégis teljesen önazonos és egyedi maradni, azt az üzenetet közvetítve, hogy érdemes úgy szeretni magad, amilyen vagy.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: