Bihari Viktória: Örülök a Tékasztorik film sikerének, de nem csak magam miatt
Ha valakit nem kell már bemutatni itthon a fiatalabb és a középkorú generációnak, az Bihari Viktória. Vagy azért, mert olvasták korábban a blogját, a Tékasztorikat, vagy azért mert követik Facebookon a bejegyzéseit, esetleg látták már pár éve a Dumaszínházban, vagy ott voltak valamelyik beszélgetős estjén, látták moziban a filmjét, vagy olvasták egy híroldalon az írásait – például nálunk.
Három évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni, akkor inkább csak szerettem volna bemutatni, szerettem volna, ha elmondja, ki ő, mit gondol a humorról, a blogjáról, az írásról.
Most azért kerestem meg, mert 2017-ben a Tékasztorik film a 10 legnézettebb magyar film között szerepelt a hazai mozikban.
A filmet 2016 nyarán forgatták, a költségeket részben saját zsebből fizették, részben közösségi finanszírozással, egy Indiegogo kampány segítségével állták. "A rendezők hozták a színészeket, rájuk volt írva a szerep gyakorlatilag. Jöttek statiszták, meg cameóra nem színészek is, de mindenki ügyes volt, nincs a filmben mesterkélt vagy erőltetett jelenet" - mondta akkor kérdésünkre Viku. A főbb szereplőkről pedig azt mondta: "Csuja Imre csupa szív, jó fej, nagyon profi, jó vele dolgozni. Görbe Nóra is nagyon lelkesen hozta Muter karakterét, Elek Feri szintén rendkívül jó szívű, elképesztő profi. Összességében mindenki iszonyú kedves volt.”
- Gondoltátok volna, hogy a Tékasztorik filmnek ekkora sikere lesz?
- Nem, azt hiszem, nem gondoltuk. Illetve fogalmam sincs, ki mit gondolt, én nem hittem, hogy ennyien el fognak menni a mozikba, és megnézik és szeretik.
Fantasztikus volt a két rendező és a stáb, egy csodát vittek véghez, még most is nehéz elhinni az egészet.
Nem vagyok filmes, nem is leszek soha. Írni szeretek, és ameddig nem jött rám az őrület, hogy legyen film, semmit sem tudtam erről a világról.
Nagyrészt két ember dolgozott 150 másik helyett, a két rendező barátom, akik porszemenként tették össze a filmet. Nagyon büszke vagyok rájuk. Meg a Tékasztorik olvasóira, akik eljöttek a moziba, meg mindenkire, aki alkotóként és stábtagként részt vett ebben.
Tizedik helyen végezni óriási dolog, olyan, mint láb nélkül lefutni a maratont, mert nagyjából azt csináltuk. Örülök a film sikerének, de nem magam miatt, mivel utálok szerepelni, és utálom magamat viszontlátni; arra vagyok büszke, hogy nincs lehetetlen.
Rendező: Martin Csaba és Czupi Kála
Operatőr: Gráf Péter
Producer: Czupi Kála, Kutyik Gábor, Kovács A. Emil
Vágó: Makovinyi AndrásFatert Csuja Imre, Mutert Görbe Nóra játszotta, Viku pedig önmagát. Fényező Csabika Varga Viktor volt, Feri Elek Ferenc, Norbi pedig Csizmadia Gergely.
VIDEÓ: A Tékasztorik előzetese:
- Utólag nem tűnik őrültségnek, hogy belevágtatok?
- Fú, de, abszolút kamikaze akció volt, viszont Csaba és Kála meg a többiek nagyon hittek a filmben. Meg persze én is, csak magamat mindig hátra sorolom, mert nem vagyok filmes, és néha azt érzem, picit kilógok a dologból.
- Milyen tanulságokat vontál le a forgatás után? Mit csinálnál másképp?
- Mindent így csinálnék, csak ennyi pénzből ez tényleg egy őrület volt. Legközelebb reméljük, több lóvénk lesz, és nagyobb nyugiban tudunk forgatni.
- Legutóbbi beszélgetésünk óta eltelt 3 év. Akkor volt egy megjegyzésed: "Az írás jó terápia." Most erről hogyan gondolkodsz?
- Ez nem változott semmit, egyre jobb terápiának tartom az írást és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy naponta minimum fél órát szánjon arra, hogy naplót ír, vagy csak összefoglalja az érzéseit. Gyógyító dolog, nekem rengeteget segített és segít az írás.
„Én sem tudok írni, próbálok nyilván fejlődni, de legalább tudom magamról, hogy hol vannak a határaim, és nem butítani, hanem gerilla-népnevelni szeretném az online világot.
Az írás morális felelősség. Kapnak az olvasók elég agymosást, én inkább vért izzadok és a forgalommal szemben megyek, de nem butítom őket, igenis gondolkodjanak, érezzenek, szálljanak szembe velem, köpködjenek, szeressenek, csak szálljanak ki a kényelmes foteljükből végre egy kicsit.”
- Azt is mondtad akkori beszélgetésünkön, hogy az írás morális felelősség. Úgy tűnik a Facebook-bejegyzéseidből, hogy egyre többször reagálsz aktuális közéleti témákra: Weinstein zaklatási botránya, tanévkezdés, Comet-díjak stb. Egyszer sem merült fel benned, hogy ezzel esetleg követőket veszítesz?
- Nem. Aki menni akar, mehet bátran, nincs megfelelési kényszerem, nem parancsra írok, nem fizet érte senki, nincs szerződésem senkivel, nincs menedzserem vagy teamem, azt csinálok, amit akarok, illetve azt írok, amit a Facebook megenged, mert mint tudjuk, az nem egy liberális és demokratikus platform sajnos, kurva kemény a cenzúra.
- Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az utóbbi pár évben egyre komolyabbak lettek a témák a Facebook-bejegyzéseidben.
- Változom, komolyodom, alakulok. Öregszem. Fásulok.
Megmaradt a humorom persze, de úgy érzem, beszélni kell olyan dolgokról, melyek nincsenek kimondva.
20 éve foglalkozom önismerettel és pszichológiával, nem vagyok szakember, csak ilyen wannabe gondolkodó, szóval most ennek engedek teret a hülyéskedések mellett.
Sohasem vállaltam el, és nem is fogom, elmondom miért.Az írás egy intim dolog. Jó esetben (!) az ember szívéből jön. Fél megmutatni, fél kitenni, fél felolvasni.Hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen intim dologra, mint egy szöveg, azt mondjam, hogy szar? Vagy hogy nem tetszik, vagy hogy hagyd a picsába, nem vagy tehetséges?
Soha nem mondtam ilyet senkinek!
Az írás kurzuson tapasztaltam meg igazán, mekkora félelem kitenni idegenek elé egy írást. Olyan, mint szerelmet vallani.
Nagyon félelmetes!
A tanítványoknak ilyenkor kint volt a lelkük és boci szemekkel néztek körbe, vajon mit szólunk, mit szólok?
Etikus lenne ilyenkor azt a visszajelzést adni, hogy figyu, ez gyenge volt, engedd el, inkább legyél műkörmös?! Vagy bármi.
Nem.
Egyrészt nincs jogom megítélni, ki tehetséges, és ki nem, mivel nem vagyok sem író, sem kritikus, sem költő, sem irodalmár.
Amit én teszek az annyi, hogy dúlaként, bábaként vagyok jelen. Maximum annyit mondok, hogy kiestem-e a szövegből, mit éreztem, hiányzott-e a vége, stb. Meg úgyis a csoport arcára van írva a reakció.
Szóval ne kérjetek véleményt, mert nem fogok rosszat mondani, nem fogok szárnyakat letépni és álmokat sárba tiporni.
Én egy verbálisan elég erősen bántalmazott és traumatizált ember vagyok, rohadtul igyekszem nem bántani senkit, főleg nem akkor, amikor kiszolgáltatott helyzetben van és fél, vagy izgul.
Az írás magánügy. Egy viszony. Nem szólhat bele idegen, és engem is csak 2-3 ember véleménye érdekel, meg is bolondulnék, ha mindenki szava számítana!
Kritikát kérni es kapni is veszélyes. Elég komoly önismeret kell ahhoz, hogy valaki ne sértődjön vérig egy kritikán, és elég jó mesternek kell lenni ahhoz, hogy a szart szépen csomagoljuk be a tanítványnak.
Nekem nincs hatalmam a tanítványok és az olvasók felett. Nem fölöttük állok, hanem mellettük, és kiszakadna a szívem, ha valaha is olyat mondanék bárkinek is a művére, hogy szar.
Nincs szar. Nincs rossz. Olyan van, hogy gyakorolni kell évtizedekig. És majd az olvasók megítélik, hogy tetszett-e nekik, vagy sem. Én nem fogok megszégyeníteni, megalázni és megbántani senkit, maximum támogatni és bátorítani.
Mert én is ugyanúgy félek, és ugyanúgy izgulok sokszor, mint az olvasóim.
És nem bántva lenni nagyon jó.
Forrás: Bihari Viktória Facebook-oldala.
- Mi volt az utóbbi 3 évben a legnehezebb számodra?
- Az, hogy nem kellek azoknak, akik nekem kellettek volna. Olyan férfiakat választok, akik nem vonzódnak hozzám szexuálisan, hanem csak használnak, mint pótanyát. Ez az én hibám és az én szar működési mechanizmusom, de eléggé fáj, hogy egyedül vagyok és hogy elveszítek embereket.
- És mit tartasz a legnagyobb sikernek?
- Azt, hogy még élek és Enikő azt mondta, hogy tehetséges vagyok. Ezek a nagy dolgok számomra. Meg az, hogy még nem makkantam meg agyilag.
