News here
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Beregi Tamás: A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek

Az Egyetleneim és a Pixelhősök népszerű írójával kutya és ember kapcsolatáról, forgatókönyv-fejlesztésről és a városi ember magányosságáról is beszéltünk legújabb regénye, az Egyszer egy kutya kapcsán.

Link másolása

hirdetés

A sokoldalú írót a legtöbben Egyetleneim című könyvéről és az abból készült filmről ismerik, de sokrétű munkássága egyéb gyümölcseit is sokan ismerik és szeretik. A közelmúltban jelent meg a Helikonnál legújabb regénye, Egyszer egy kutya címen, ez adta beszélgetésünk apropóját.

- Biológus, művészettörténész, filmkritikus, forgatókönyvíró, író vagy, és számítógépes játékokkal is foglalkozol. Ez mind egyformán fontos és hangsúlyos az életedben?

- Nagyjából igen. Bármilyen furán hangzik, könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat a távolinak tűnő területek között, sőt, azok oda-vissza is hatnak egymásra. Az írás a legfontosabb persze, ez kapcsol egybe mindent.

Biológusi pályám nagyjából véget ért akkor, amikor egy növényvédelmi kutatóintézetben gyakornokoskodva, a korai keléseket a félhomályos vivárium-szobában kipihenve gondatlanul összekevertem professzorom tíz éve hermetikusan elzárva nevelgetett krumplibogár tenyészeteit, amivel addig sosem látott, tudományos szempontból értelmezhetetlen mutációkat idéztem elő - ám a zoológia, a természet azóta is központi szerepet játszik szinte minden írásomban.

A művészettörténet talán ott érhető tetten, hogy általában kép és szöveg kapcsolatában gondolkodom. Noctambulo c. regényemben például a történetet rejtett szimbólumokkal teli ábrák egészítették ki, talán nem is fejtette meg őket senki, de így is jól mutatnak a könyvben, sokat hozzátesznek a misztikus hangulathoz. Legutolsó regényem illusztrálására pedig egy japán grafikusművészt kértem fel.

hirdetés
A művészettörténet csodás alap, ihletet, inspirációt ad.

Amikor a videojátékok történetéről írtam és írok, ott is sokszor használok művészettörténeti módszereket. A Noctambulo-hoz, akárcsak az új könyvemhez egy-egy animációs trailert készítettünk, hihetetlenül izgalmas kaland volt életre kelteni a könyv világát egy másik média segítségével.

– Ez a sokszínűség a munkásságodra is jellemző. Írtál fantasyt, talán legismertebb művedben, az Egyetleneimben a budapesti bulikultúráról írsz, a Noctambulo megint egész más korba és miliőbe visz. A Pixelhősök pedig ismeretterjesztő könyv a videojátékokról. Pedig a megszokott az, hogyha valaki rátalál egy műfajra, vagy stílusra, akkor megmarad annál.

- Számomra az írásban ez az egyik legizgalmasabb: új témákat, korokat, világokat felfedezni, bejárni, ezekben megtanulni otthonosan mozogni. Olyan ez, mint egy utazás, ahol beleveszel egy számodra ismeretlen világba, amely a végére mégis az otthonoddá válik, ha csak ideiglenesen is. Ez persze nem könnyű, hiszen a szerzők a kiadókkal közösen ma már inkább brandek kiépítésében gondolkodnak, a terjesztők is azt szeretik, ha előre tudják, melyik polcra fogsz felkerülni a boltban. A látszat ellenére mégis sok hasonlóság van a témákban, amelyek foglalkoztatnak.

- Legújabb könyved, az Egyszer egy kutya megint más oldaladról mutat be. Ha egy könyvben (vagy filmben) kutya szerepel, az ember kicsit gyanakvóvá válik, hiszen beugrik a mondás, hogy kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni. Hogy talált meg ez a téma?

- Soha nem gondoltam, hogy valaha írok egy kutyás regényt. Lola - ahogy a regényben szerepel Lulu - kutyám négy éve halt meg.

Évekbe telt, amíg fel tudtam dolgozni a traumát.

Ebben végül az írás segített: egyik barátom ötletére egy rövid gyászmesét írtam. Akkor még nem is gondolkodtam a kiadásban, de amikor rátaláltam a Pinteresten Kumi Obata japán grafikusművész csodálatos illusztrációira, elkezdtem egy kis emlékkönyvecskében gondolkodni. Több kiadót is megkerestem, végül eljutott a könyv M. Nagy Miklóshoz, a Helikon főszerkesztőjéhez, aki azt mondta, szerinte sokkal több van ebben a regényben. A beszélgetéseink hatására a pandémia alatt valahogy elkezdte írni magát a könyv, és egy hosszú, összetett történetté nőtte ki magát, amelybe sok minden belekerült, ami foglalkoztatott az utóbbi időben.

– Melyek is ezek a témák, sorra tudjuk venni őket?

- Az Egyszer egy kutya, azon túl, hogy egy kutya-gazdi történet, felnövés - vagy inkább fel(nem)növés - történet, jó adag városregény vonulattal kiegészítve, melyben remélem sokan ráismernek majd a közelmúlt Budapestjére, Magyarországára. Fontos réteget jelentenek az emlékek, anekdoták, egzotikus utazások, és a könyv görbe tükröt tart kicsit a celebvilág és a bennfentes irodalmi élet elé is. Van benne egy kis adag társadalomkritika is. A modern ember kisállatokhoz való viszonya sok mindent elárul rólunk.

Ilyen például az a jelenet, amikor Bertram, a főhős bekeveredik egy kutya-okoskütyű boltba, ahol applikációval vezérelt nyakörvet, etetőtálat, kutya-légkondit, stb. próbálnak rásózni.

De ez a regény egy szerelmi történet is egyben, annak minden szépségével és szomorúságával. Hiszen Bertram és Lulu párosa egy idő után kiegészül egy érzékeny és gyönyörű lánnyal, Soyával. Ő is gazdivá válik, hármójuk viszonya dinamizálja a történetet.

- Hogy visszatérjünk a korábbi kérdésemhez, tényleg mindent el lehet adni kutyával? Miben más az Egyszer egy kutya, mint a többi kutyás könyv?

- A klasszikus kutyás regények, pl. Jack London történetei, vagy a Lassie hazatér a kutyák bátorságát, kitartását, hűségét hangsúlyozzák, miközben persze rólunk, emberekről is szólnak. Készültek filozofikus, metaforikus kutyatörténetek, például Bulgakov Kutyaszíve. Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a különféle humoros, cuki-kutya, vagy „így látja Szöszi a világot” stílusú lektűrök.

Engem inkább két, egymáshoz nagyon közel kerülő lény kapcsolata érdekelt, mit tudnak adni egymásnak, hogyan változtatják meg egymás életét, és mit lehet kezdeni azzal, hogy egyikük életideje sokkal rövidebb, mint a másiké.

- Ennek a része a regényben szereplő misztikus, vagy ha úgy tetszik „metafizikai” szál is?

- Bertram patologikusan retteg az elmúlástól, és egy illusztrált regényen, vagy ahogy ő hívja, Magnum Opus-on dolgozik egyre reménytelenebbül, amely a halhatatlanság receptjének kereséséről szól. Ehhez kap egy kulcsot japán útja során egy zseniális-őrült professzortól, aki egy mikrokozmikus méretű, örökéletű medúzafajjal foglalkozik. Bertram regénye óriási siker lesz.

Csakhogy közben Lulu megbetegszik, és innentől kezdve minden zárójelbe kerül, ami addig fontos volt - a buli, a siker. A regény egyik fontos eleme az örök visszatérés témája, ez ad keretet a műnek, és kicsiben minden kis mikrotörténetnek. Ebben találja meg Bertram is a vigaszt.

– A könyvedben nagyon fontos szál, hogy a kutyával való kapcsolat miként hat a főszereplő, Bertram személyiségére és írói kvalitásaira. Átéltél hasonlót a valóságban?

- Persze. Bertram az úgynevezett X generáció tagja, melyet szokás elveszett generációnak is nevezni (persze melyik generációt ne lehetne annak nevezni mostanában...): nagy álmokat kerget, mégsem tudja megvalósítani őket, azt szeretné, ha szülei felnőttként kezelnék, közben mégsem tud felnőni, felelősséget vállalni.

Az a paradox helyzet áll elő, hogy a kutya-gazdi kapcsoltban valahol ő az elveszett lény, míg Lulu, a talált, befogadott kutya a stabilitás, az erő. Bertram állandóan rohan, mindig máshol akar lenni, ahol épp van, mindig a múltban, vagy a jövőben él.

A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek, és Bertram megtanulja Lulutól többek között a kis dolgok szeretetét, azt, hogyan lehet örülni az életnek.

Még ha csak ideiglenes is ez az állapot, akkor is egy csodálatos ajándék.

– Hány százalékban vagy benne Bertram figurájában, sorsában?

- Mondjuk 85.4 százalékban? Ahogy a regény elején szerepel, a könyv képzelet és valóság keveréke, csak Luluval történt meg minden szó szerint úgy, ahogy az le van írva. A regényírás során egy alapvetően nagyon személyes anyagot kellett kicsit eltávolítanom magamtól, fiktívvé tennem, úgy, hogy közben mégis hiteles maradjon minden. Úgy éreztem azonban, hogy Lulu történetéhez nem nyúlhatok hozzá. Minden relatív, csak ő nem. Olyan ő, mint egy hatalmas fa, amely kiáll minden vihart, ami alá be lehet húzódni, ha baj van. A regény második fele - ezzel nem árulok el nagy titkot, Bertram magára találásával együtt az ő küzdelmének a története, hogy megmentse a kutyáját. És ezzel talán saját magát is. Mert Lulu mindannak a szimbóluma, ami szép és jó az életében: a tünékeny fiatalságé, tisztaságé, szépségé, boldogságé. De bár a regény sok helyen nehéz, traumatikus témákat érint, fontos elmondanom, hogy nagyon is életigenlő és tele van humorral, optimizmussal, életszeretettel.

Fotó: Huszár Dávid

– Talán mások is megkérdezték már tőled: mit gondolsz, miért lett olyan fontos a városi ember számára a kutya? Vagy általában, a kisállat?

- Az állatok humanizálása valamikor a 18. században történt meg, a felvilágosodással és a polgárosodással. Míg Descartes még lélektelen gépeknek tekintette az állatokat, addig a század végére elindult a városi házi kedvencek emancipációja.

Ez néha egészen extrém formát öltött és ölt a mai világban is, elég, ha a luxuskörülmények között élő, vagy akaratukon kívül Instagram-sztárrá tett kutyákra-macskákra gondolunk. Míg a mai ember egyre jobban elszakad a társaitól és magától a világtól, paradox módon egyre erősebben tud kötődni házi kedvenceihez. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy ebben a kaotikus, átláthatatlan, hazug világban, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol álhírek uralnak mindent, ahol a virtuálist nehéz néha elválasztani a valóságtól, a házi kedvencek egyfajta stabilitást, biztonságot jelentenek. Ők nem hazudnak soha, nem árulnak el, mindig ott vannak, ha szükséged van rájuk, mindig szeretnek, ragaszkodnak hozzád. Mintha jobbik énünket jelenítenék meg, mintha emlékeztetnének arra minket folyton, milyen jó lehetne a világ.

Amikor városi kutyások találkoznak egymással, általában derűsen köszönnek, beszélgetnek, olyankor valahogy minden olyan könnyű, szerethető, minden zárójelbe kerül körülöttük.

Mintha egy másik dimenzióba kerülnénk át. De megfigyeltem annak idején, hogy ha például kutya nélkül sétálok, ugyanazok az emberek meg sem ismernek, nem köszönnek, fejüket lehorgasztva, maguk elé bámulva, saját világukba zárkózva mennek az utcán. A kutyák kinyitnak valamiféle csakrát, amit nevezhetünk szeretetnek, örömnek, odafigyelésnek, vagy csak derűnek, nem tudom, mi a legjobb szó rá, de az biztos, hogy a gazda arca, tekintete, kommunikációja egészen más lesz a jelenlétükben. Persze nyilván itt is vannak kivételek, akadnak sokan, akik saját egójuk kiterjesztésére, hatalmuk fitogtatására használják a kutyájukat, mint valamiféle márkás járművet. De szerencsére ez a ritkább eset.

- Forgatókönyvek fejlesztésével is foglalkozol. A laikusok kedvéért beszélj egy kicsit arról, hogy ez mit jelent. Miben több, más a forgatókönyv fejlesztés, mint a forgatókönyvírás?

- Már nem foglalkozom, de a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulásától kezdve majdnem nyolc évig dolgoztam forgatókönyv fejlesztőként. Ez a gyakorlatban dramaturgiai munkát jelentett, vagyis a kollégáimmal rendezőket, forgatókönyvírókat kellett segítenünk történeteik fejlesztésében. Az írásban az egyik legnehezebb dolog az, hogy nehezen látod kívülről a munkádat, így egy külső konzulens sokat segíthet a tanácsaival. Ha már szóba került a forgatókönyv... ez nagyon-nagyon más műfaj, mint a regény. A regényben csak te vagy és a szöveg - ez a csodálatos, de a félelmetes is benne.

A forgatókönyved, mire jobb esetben filmmé válik, annyi kézen megy át, annyi változtatáson, annyi szempont (általában anyagi) módosítja, hogy végül rá sem ismersz. A regény sokkal tisztább műfaj, ha kapsz egy jó szerkesztőt, csak jobbá válhat a történeted.

- Jelenleg dolgozol valamin?

- Igen. A fő projektem - csak, hogy a biológiánál maradjunk - egy kalandregény, amely egy 18. századi francia természettudós és egy, a versailles-i állatkertből megszöktetett rinocérosz történetéről fog szólni, rengeteg korabeli illusztrációval, és sok kitekintéssel a mai világra. A Noctambulo c. regényem írása közben éreztem rá arra, milyen jól lehet beszélni a mai világról egy másik koron keresztül.

Emellett több forgatókönyvön is dolgozom, és szeretném folytatni Pixelhősök című könyvemet is, a hazai számítógépes játékfejlesztések sokak számára ismeretlen hőskoráról – a nyolcvanas évekről - szólna annak minden történeti, esztétikai és szociológiai vonatkozásával együtt. Ehhez több száz oldalnyi anyagot, interjút összegyűjtöttem, már csak neki kéne veselkedni, hogy megírjam végre.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Felkavaró fotók a World Press Photo kiállításon, mutatjuk a díjnyertes alkotásokat
Lebombázott városok, lángoló erdők és síró anyák fotói mesélnek a világ borzalmairól.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. szeptember 23.


Link másolása

hirdetés

Már megnézheted a világ legrangosabb sajtófotóversenyének díjazottjait a Magyar Nemzeti Múzeumban. A World Press Photo 2022. díjnyertes alkotásait a nemzetközi zsűri 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából választotta ki.

A globális díjazottak pusztító erdőtüzeket, halott gyerekek mementóit és az esőerdők kizsákmányolását is dokumentálták. Mi már láttuk a kiállítást, nézd meg velünk a legerősebb fotókat!

A pályázat idén teljesen megújult: a fotópályázat előzsűrizését regionálissá tették, vagyis

külön-külön értékelték az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

A korábbi kategóriák helyett összesen négy kategóriában lehetett pályázni: egyedi fotó, sorozat, hosszú távú munkák és szabadon választott formátum. A kiállításon a régiók négy-négy legjobbnak ítélt alkotása között természetesen megnézhettük a globális díjazottakat is.

Egyedi fotó kategóriában az év sajtófotója Amber Bracken a The New York Times-nak készített Kamloops Residential School című képe lett.

hirdetés

A vörös ruhákba öltöztetett keresztekről készült kép önmagában is felkavaró. Pláne ha megismerjük a hozzá tartozó megrázó történetet. A fénykép azoknak a gyerekeknek állít emléket, akik Kanadában, a Kamloops Helyi Indián Iskolában haltak meg, egy olyan intézményben, amelyet az őslakos gyermekek asszimilálására hoztak létre. 2021-ben 215 jeltelen sírt találtak Kamloopsban, ami megerősítette a szóbeszédet: a 19. századtől működő bentlakásos iskolában

legalább 4100 diák halt meg rossz bánásmód, az elhanyagolás, betegség vagy baleset következtében.

Első helyezett sorozat kategóriában Matthew Abbott National Geographic/Panos Pictures-nek készített Saving Forests with Fire című képsorozata lett:

2021-ben erdőtüzek pusztítottak a bolygónk különböző részein. A díjnyertes fotósorozat azt mutatja be, hogyan élnek együtt az észak-ausztrál Nawarddekenek a tűzzel, hogyan használják fel stratégiailag a környezetük védelmében, és miként égetik fel földjeiket, hogy megakadályozzák a pusztító erdőtüzeket. A Nawarddeken népe több tízezer éve gyakorolja a „hideg tüzelés” technikáját.

Hosszú távú munkák kategóriában az első helyezést Lalo de Almeida érte el Amazonian Dystopia című munkájával, amit a Folha de São Paulo / Panos Pictures-nek készített.

Lalo de Almeida több mint 12 évig foglalkozott a brazil Amazonas erdőirtásának, bányászatának és erőforrásainak kiaknázásának társadalmi, politikai és környezeti hatásaival. Erről szól az Amazonian Dystopia című képanyag illetve arról, hogy ez milyen hatást gyakorol az őslakosokra és az esőerdőre. Brazília az otthona az amazonasi esőerdők 60 százalékának, emellett kulcsfontosságú szabályozója bolygónk ökoszisztémájának, mit a gyarmati idők óta változatlanul kihasználnak.

A Szabadon választott formátum első díját Isadora Romero vizuális történetmesélő Blood is a Seed című videója kapta. Ezt a pályaművet is vetítették a tárlaton.

Romero személyes család történetén keresztül a projekt rávilágít a magvak eltűnésére, a kényszerű migrációra, a rasszizmusra, a gyarmatosításra és az ősi tudás későbbi elvesztésére. A 20. század folyamán a mezőgazdasági növények genetikai sokféleségének 75%-a elveszett világszerte. Romero szerint a sokféleség és a magfajták elvesztésével tápanyagokat is veszítünk, de a kulturális emlékezet is elvész, amit nemzedékről nemzedékre adták át. A videó digitális és analóg fényképekből áll. A rajzokat Romero apja készítette.

A Globális díjazottakon kívül voltak persze más fényképek is a kiállításon, amik nagyon megfogtak bennünket.

Egyértelműen azok a fotók voltak a legmegrendítőbbek, amik a háborús konfliktusok árnyékában élő emberek hétköznapjaival szembesítettek. Többek közt Madagaszkárból, Palesztinából és a közeli Ukrajnából is láttunk erős fotókat.

Engem legjobban a nigériai iskolát ábrázoló fotósorozat rázott meg, ahonnan fegyveresek 140 diákot raboltak el, feltehetően váltságdíjért vagy bebörtönzött Boko Haram-tagok szabadon bocsátásáért cserébe. Két kisgyerekem van, ezért nem nehéz azonosulnom a fényképeken szereplő anyákkal, aki megélték ezt a borzalmat.

Az erdőtüzekről is több régió fotósa adott be pályázatot. Nem csoda, hiszen az elmúlt időszakban kivételesen nagy erdőtüzek tomboltak világszerte. A kiállításon látható projektek megörökítik az indonéziai, oroszországi és görögországi erdőtüzek pusztításának hatásait is.

Nagyon látványosak azok a különleges technikával készült képek is, amelyek az mexikói őslakos ópiumtermelők nehézségeit dokumentálják. Ezek a szegénységben élő földműves közösségek kénytelenek voltak áttérni a máktermesztésre a megélhetés miatt. A fotós karcolásai és tűszúrásai a traumát és a mákgubók megkarcolását jelképezik, mert így nyerik ki az ópiumot. A piros szín a kábítószerhez kapcsolódó erőszakot és vért, de az életet is szimbolizálja.

Általánosságban elmondható, hogy a pályamunkák a világ igazságtalanságairól és borzalmairól szólnak, melyek a fotók elkészítése után sem érnek véget. Éppen ezért üdítően hatottak a hosszú hajú Buenos Aires-i lányról készült fotók a kiállításon. Antonella a COVID bezártság alatt fogadalmat tett, hogy levágatja legnagyobb kincsét, a haját, ha a karantén eltörlése után végre ismét iskolába mehet.

A hollandiai World Press Photo Foundation 1955 óta szervezi a világ legjelentősebb pályázatát, illetve az azt követő utazó kiállítását. A tárlat világszerte 120 helyszínen látogatható és mindig az előző évet mutatja be.

Természetesen a budapesti tárlat is csak egy válogatást nyújt a legjobb alkotásokból. Ha a projektek összes fényképére kíváncsi vagy, látogasd meg a World Press oldalát.

A korábbi rendkívüli közönségsiker után a kiállítás idén is öt héten át nézheted meg. A tárlatot kiegészíti Radisics Milán „Lábnyomunk, -Az ember hatása bolygónkra” című kiállítása. Részletek a Nemzeti Múzeum honlapján.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
„Mélyen elgondolkodtatott, érdemes-e folytatni” – Így készül a Quimby a visszatérő koncertre
Interjúfilmben mesélték el a tagok, milyen újra együtt zenélni és hogy látják a zenekar jövőjét. Kiss Tibi elmúlt két és fél évéről viszont gyakorlatilag semmi nem derült ki.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. szeptember 25.


Link másolása

hirdetés

A Quimby közel három év kihagyás után, október 1-jén a Budapest Parkban áll újra teljes létszámban közönség elé. Hosszú kálvária ér véget ezzel remélhetőleg: Kiss Tibivel közös utolsó koncertjük 2019 karácsonyán volt, majd a frontember a járvány első és második hulláma között bejelentette, hogy terápián vesz részt, így határozatlan ideig pihenőre vonulnak.

Emiatt a saját 50. és a zenekar 30. születésnapját sem tudták méltóképpen megünnepelni, de mindenki egyetértett abban, hogy most a gyógyulása a legfontosabb. A helyzetet nehezítette, hogy ez már a második hosszabb leállás volt a zenekar életében, az elsőre hasonló okok miatt került sor másfél évtizeddel korábban.

Miután a 2020-as évet teljesen kihagyták, tavaly először egy Plusz-Mínusz névre hallgató koncertfilmmel hallattak magukról, amelyben vendégénekesek ugrottak be Tibi helyére.

Az átkötő blokkokból pedig a kissé szemérmes fogalmazás ellenére világosan kiderült, hogy a csapat a Covid által is súlyosbított történtek miatt fennállása legmélyebb válságán megy épp keresztül.

A film némileg módosított programját kétszer élőben is bemutatták, a 2021-es Művészetek Völgyében, majd a Budapest Parkban. Közben Tibivel kapcsolatban is biztatónak tűntek a jelek, elsőként a Budapest Bárral kezdte újra a koncertezést, majd másik formációjával, az Aranyakkorddal is. A Quimby nagy visszatérése viszont egyre csak váratott magára: először idén tavaszra, majd őszre halasztották a dátumot.

hirdetés

A kétségeket növelte, hogy állapotáról semmilyen részlet nem derült ki, interjút egyáltalán nem adott, mindössze néhány szűkszavú közlemény jelent meg arról, hogy még időre van szüksége. A jövő szombati időpontot végül nem tolták tovább, de erre a koncertre készülve sem vállaltak szinte semmi médiaszereplést. Készítettek viszont egy 45 perces videóinterjút, amelyben régi ismerősük, Pritz Péter kérdezi mind a hat tagot múltról, jelenről és jövőről.

Becsületére szóljon, rajta nem múlt, hogy választ kapjunk a feltehetőleg mindenkit leginkább foglalkoztató kérdésre: mégis mi történt Tibivel az elmúlt két és fél évben?

Az első puhatolózó kört még szinte mindannyian elviccelték: a „hogy vagytok?”-ra egyedül Kárpáti Dódi (trombita) reagált mélyebben, nem titkolva, hogy nemrég elhagyta a családját, ezért egy merőben új élethelyzetbe került bele hirtelen.

A többiek leginkább különféle állatokkal kapcsolatos élményeikről meséltek eléggé indokolatlanul, így még a Plusz-Mínusz filmnél is csekélyebb betekintést kaptunk abba, milyen belső drámák húzódtak meg valójában a zenekarban.

Pritz aztán a 30. perc környékén egészen direkt módon is megpróbált kihúzni valamiféle részletet a frontemberből: úgy vezette fel, hogy nem akar mások magánéletében vájkálni, de mégsem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy „Tibi megint kihullott a világegyetemből”.

„Olyan szépen elmondtad ezzel az allegóriával, hogy csak bólogatni tudok. Ezt a széthullást kell összepakolni, ami hosszú folyamat, nem megy csettintésre”

– jött a szűkszavú válasz, és ennyiben maradtak, többet nem került elő a téma.

Mikuli Ferenc „Fefe” (basszusgitár) annyit tett még hozzá, hogy szerinte jó, hogy abból a komfortos helyzetből, amit kialakítottak maguknak, leestek a mostani szituációba, ahol voltaképpen nulláról kell újrakezdeniük, mivel ebből nagyobb eséllyel tudnak majd meríteni művészileg.

Balanyi Szilárd (billentyű) szerint is el voltak kissé kényelmesedve, ezért ha nem is egyértelműen jó, ami történt, annyi pozitívum mindenképp volt benne, hogy ez a helyzet visszarántotta őket a valóságba.

A hogyan továbbal kapcsolatban sem volt egyöntetű az optimizmus, de itt legalább nem tértek ki a válaszadás elől, hanem őszintén elmondták, hogy szinte biztosan nem fogják ugyanazon a hőfokon folytatni, ahol 2019-ben abbahagyták.

„Olyan volt az egész, mint egy küzdősport, és az, hogy ezek a dolgok ismétlődnek, engem is mélyen elgondolkodtatott, érdemes-e folytatni” – fogalmazott Tibi, aki szerint azokon a szakaszokon kívül, amikor nem volt jelen, mindig úgy csinálta a zenekart, hogy belehalt, mert csak így látta értelmét.

Állítása szerint a hosszabb leállásokat leszámítva soha nem maradt el koncertjük, még 12 fokban, tüdőgyulladással is lenyomta a bulit, ha arról volt szó. Ennyi idősen viszont már nem biztos, hogy képes lenne erre, ezért mostanában nagyon sokat gondolkodik a zenekar jövőjén.

„Nem kell ezt mindenképp csinálni, de bennem van a gyermeki kíváncsiság, vajon mit tudunk kihozni ebből az újabb korszakból ” – tette hozzá.

A jelenlegi állás szerint jóval kevesebb koncertet fognak vállalni, jövőre mindössze 8-10 alkalommal állnak színpadra. Mint mondták, ez egy új út, aminek a részleteit még nem találták ki, tehát az sem dőlt el, egy összefüggő turnét szerveznek-e, vagy különálló felkérésekre mondanak igent.

Egymáshoz fokozatosan kezdtek el újra közeledni: tavasszal volt egy elvonulós összetartásuk, majd nyárra félretették a próbákat és szeptember eleje óta készülnek intenzívebben az október 1-i bulira.

Új szám nem valószínű, hogy lesz ekkor, bár vannak ötleteik még a leállás előtti időszakból, de most inkább arra koncentrálnak, hogy a régi dalokat jól el tudják játszani ennyi kihagyás után.

Hogy ez hogyan sikerül majd, kiderül nemsokára. Ami pedig a jövőt illeti: a fentiek alapján az a legvalószínűbb, hogy kicsit a Kispál és a Borzhoz lesz hasonló a Quimby visszatérése – bár azért valamivel több koncerttel, mivel Lovasiék jövőre csak egyszer lépnek fel Magyarországon.

Hiányérzetünk persze lehet emiatt, de ha abból indulunk ki, hány több mint 30 éves zenekar aktív jelenleg is Magyarországon, voltaképpen ennek is csak örülhetünk.

Főleg, hogy amit a Kispál-repertoárról állapítottam meg számos alkalommal, a Quimbyre is ugyanúgy igaz: ezek a dalok egyszerűen túl jók ahhoz, hogy ne legyenek időről időre élőben is eljátszva.

Ha ez évi néhány alkalmat jelent, akkor annyiszor, ez is pont ennyivel több a nullánál. Ha pedig még egy új lemezt is sikerül összehozniuk, az már tényleg csak hab lesz a tortán.

A teljes film itt nézhető meg:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Az X-Faktor negyedik válogatójában az a legjobb, hogy ez volt idén az utolsó – Kritika
Rajzolt dj pult, éneklés nélkül továbbjuttatott versenyző, jótékonykodó Puskás Peti - és ez még csak az első produkció volt!

Link másolása

hirdetés

Na jó, a cím ebben a formában talán gonosz túlzás, de annyi biztos, hogy szürreális pillanatokkal indult a negyedik válogató. Abba már beletörődtem, hogy rapperek indulnak (és jutnak tovább) egy énekversenyen. De hogy Balla Gergő miért tartotta jó ötletnek dj produkcióval indulni az X-Faktorban, az rejtély. Geri úgy dj, hogy saját bevallása szerint csupán néhány hónapja kezdett foglalkozni a dologgal, és a felvétel idején még nem volt dj pultja. Ezzel azonban még nem értek véget az abszurd fordulatok. ByeAlex rajzolt egy dj pultot Gerinek, aki mögé is állt. Maga a produkció amúgy annyi, hogy elindul a zene, Geri a közönséget hergeli, a mentorok pedig ökörködnek.

Gáspár Laci ezután belehajszolta Puskás Petit, hogy vegye meg Gerinek a hőn vágyott dj pultot. Ám a leghihetetlenebb fordulat még csak ezután jött: a fiúk három igennel továbbjuttatták a táborba. (Nem Petit, ő sajnos automatikusan megy a döntőig, hanem Gerit.)

A műsor készítői is ledöbbenhettek ettől a fordulattól, mert elfelejtették megmutatni, hogyan szavazott Herceg Erika.

Laci remekül összefoglalta a látottakat:

Ez már nem csak trollkodás volt, te most még fizettél is azért, hogy trollkodhass.

hirdetés

Ezután továbbjutást érő produkciókat láthattunk egyvelegben. A mai adásban több külföldi versenyző is próbálkozott. Elsőként az olasz Vito Iacoviello-Hania, aki a Beatles Come Togetherjét énekelte.

A napi rap adag sem maradhatott el. A Dinero X Destion duóval indult a ritmusra beszélők sora.

A jókról sokkal nehezebb vicces gonoszságokat írni, úgyhogy inkább csak hallgassátok és nézzétek meg a mixben Karnóth Kamillát. Magáért beszél. Vagyis énekel.

Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy Erika miatt tényleg több a kárpátaljai versenyző, vagy eddig is voltak, csak most jobban kidomborítják őket a műsorban. Mindenesetre több is akadt az adásban. Ebben az egyvelegben például Péter Kitti, aki Lady Gagát énekelt.

Aztán jött a feketeleves a Fekete testvérek személyében. Róbert gondolta úgy, hogy jó ötlet jelentkezni az X-Faktorba (nem az), és nővére is felbátorodott a példáján. Nincs szomorúbb annál, amikor testvérek viszik bűnbe egymást. Róbert produkciójának minőségére kitűnően lehet következtetni a kifogásaiból:

a szöveget nem tudja, mert nem volt ideje foglalkozni vele, és tud énekelni, csak meg van fázva.

Aztán jött Róbert nővére, Szilvia, Tolvai Renitől hozta a Hagylak menni című számot, amely így kezdődik: „Ennyi, nincs több alkalom” És tényleg nincs. Mert ha van valaki, aki még Róbertnél is rosszabbul énekel, az Szilvi, akihez képest – mint azt Laci megállapította – Róbert Pavarotti.

Gyorsan görgessetek tovább a 15 éves, erdélyi Fülöp Denisára. Már csak azért is különleges, mert francia slágert hozott, Lara Fabiantól a Je t’aime-et. Ráadásul még jól is énekel.

Gaál Melinda trióban lépett színpadra, az Esélytelenek Nyugalmával és a Lámpalázzal. (Sajnos nem saját poén, tényleg elhangzott a műsorban.) Amilyen aranyos volt, olyan rossz. A hangi hiányosságokat izgulással fejelte meg. Bár mongol torokénekesként még lehet jövője. Egyébként – és ezt tök komolyan mondom – lehet, a hölgynek inkább standuppal kellene próbálkoznia, mert szimpatikus személyisége és jó humora van.

Erika, a megmentő – ezt a címet is adhatnánk a következő etapnak.

Melinda lavinát indított el, jöttek a felejthető produkciók. Az egyetlen, aki kicsit kilógott közülük, Balogh Gábor. Erika leamatőrözte, Lacinak viszont tetszett, és bevallom, kivételesen egyetértek vele. Szórakoztató volt, egy tábor szerintem is van benne. Laci érveire Peti és Erika is megtört, végül egyedül Alex mondott nemet.

Folytatódott a tendencia: sorba jöttek a finoman szólva véleményes produkciók és előadók, akiket Erika szívjósága juttatott tovább. Kedvenc mentoromak innen üzenem: Erika, rossz hatással vannak rád a fiúk!

Azért problémás hogy a mentorok az adás elején továbbengedték a dj-t, mert ezek után nagyon falsnak hat, hogy Alex nemet mondott Beretta Ádámnak, aki tud énekelni, gitározni, és még saját dalt is hozott.

„Én ezt hallottam, de nem éreztem” - mondta az az Alex, aki korábban igent mondott egy olyan produkcióra, amiben gyakorlatilag nem volt ének (és még így is rossz volt).

Megnézném, ahogy elénekli a Meztelen Diplomatáktól A dánok angyalokat.

Apropó angyalok. Most pedig játék.

Mit gondoltok, az a versenyző, aki 3 hónapja kezdett tanulni angyalok segítségével, jó volt? Jól gondoljátok, nem.

Liebhaber Katalin amúgy szívesen összejött volna Alexszel, mert valami kifürkészhetetlen okból meg volt róla győződve, hogy a mentor facér. Puskás Petinek pedig szerinte gyereke lesz, amire a mentor azonnal elsietett telefonálni feleségének, Puskás-Dallos Boginak.

Jött még egy dj, DJ Vallace, produkciójának legjobb része az volt, amikor DJ Papucsot ekézte, aki szerinte nem is lépett fel külföldön. Sokkoló, mi? Micsoda idők, dj dj-nek farkasa.

Vecsei Katalin is pusztító volt, viszont olyan történt, amilyen talán még sosem: a mentorok megváltoztatták a szavazatukat. Komolyan mondom, néha szét kéne ültetni őket.

Az viszont cuki volt, ahogy Erika aggódva a megbotló Katalin után rohant, egyedül a mentorok közül.

Voltak aztán persze 4 igenes produkciók is, mint például Balhés G, Lakatos Szilveszter, vagy a Sávoli lányok. A kedvencem azonban ebből az eresztésből a venezuelai Young Trabajo, aki két éve él Magyarországon, és valami egészen fura fazon, jó értelemben. Oké, a tigriscsíkos ruha talán nem egészen passzol a párducpöttyös búrához, de a stylistok majd megoldják.

Sokan szidják az X-Faktort, sőt, engem is, amiért írok az X-Faktorról. És elismerem, sokszor agysejtpusztító a műsor. Viszont érdemes kibírni a hullámvölgyeket. Aki például eddig végig bírta nézni az adást, az jutalmul láthatta Csuka Mónikát (nem a beatricés Csuka Mónikát, egy másikat), aki tökéletes példája, miért éri meg megrendezni ezeket a műsorokat, és miért öröm írni róluk.

Nem akarok ellenreklámot csinálni, de Mónikának olyan sokszínű a hangja, hogy a Sztárban sztár leszekben volna a helye.

De a meglepetéseknek még nem volt vége! Jött Gazdag Máté beregszászi kőműves, aki első ránézésre hóbortos, picit talán nagyarcú palinak tűnt, de olyat énekelt, hogy még most is keresem az államat. Főleg ahhoz képest, hogy állítólag soha nem foglalkozott énekléssel. Nem szeretem a nagy szavakat, de itt azért most idekívánkozik az őstehetség kifejezés.

És még mindig maradtak meglepetések. Borsos Anna nyitotta a következő továbbjutós szekciót, ebbe is jutott rap, volt bécsi énektanár, de én mégis Beregszászi Zoltánt emelném ki. Adele az egyik legnehezebben énekelhető énekesnő, és hogy épp egy 15 éves fiú énekelje el tökéletesen a Skyfallt, az egészen elképesztő. Kérdés persze, hogy ezen kívül mi van még benne, de hát előtte az élet.

Az RTL Klub helyében csinálnék olyan válogatás műsorokat, ahol csak a rosszakat vágják össze és olyat, amiben a jókat, így sok néző élete könnyebb lenne. Volna külön idősáv azoknak, akik csak a fikázás kedvéért kapcsolják be a készüléket.

Megint jött néhány sértődős kutyaütő, kár is szót vesztegetni rájuk, beszéljünk inkább Kornis Annáról, aki a New York-i Berkley College-ba jár, zeneszerzést és éneklést tanul. Amerikában is vannak persze minimális tehetségű, mesterségesen felfújt sztárok, de azért a Berkley College-ba nem vesznek fel akárkit. Szóval sejthettük, hogy nem lesz ez olyan rossz.

Nem csak Adele-t nehéz énekelni és jól előadni, Whitney Hustonra is igaz ugyanez. Anna ráadásul még csavart is egyet a dolgon: az I Wanna Dance With Somebody akusztikus változatát hozta. Különleges hang, remek ízlés, így tudnám összefoglalni a produkciót.

Mielőtt meghallgatjátok – mert utána már kit érdekelne, mit hadoválok –, hadd mondjam el, hogy véget értek a válogatók, túléltük. Bereményivel élve: „Nem gyilkolt meg, téli kabát, pedig akart, és még sem sikerült.”

Jön a tábor. Rég vártam ennyifre a folytatást. Idén szerintem simán van 12 igazi tehetség, nem muszáj „nem énekel olyan jól, de eladható” pótlékokkal feltölteni a mezőnyt.

Nem mondom, hogy nem fogják, csak annyit állítok, nem muszáj. Aztán majd meglátjuk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Új klip: Hadas Alfréd ütős dallal jelentkezett a szakítása után
Szemtelen szöveggel, végtelen humorral és a műfajban elmaradhatatlanul megjelenő női idomokkal itt a korábbi zenei projektjeiért Fonogram-díjra jelölt 9IN9ER-rel közös „JAH”.

Link másolása

hirdetés

Már egy ideje szingliként éli mindennapjait Hadas Alfréd, aki úgy néz ki, nagyon is élvezi ezt az időszakot. Szemtelen szöveggel, végtelen humorral és a műfajban elmaradhatatlanul megjelenő női idomokkal itt korábbi zenei projektjeiért Fonogram-díjra jelölt 9IN9ER-rel közös „JAH”.

„A szakításom után volt egy kis töréspont, de most jól érzem magam és az új számom is ezt jeleníti meg. Az egyedülléttel jött egy nagyfokú szabadság is, amit az új trackben játékos formában próbáltam megfogni”

– meséli Alfréd, aki eltökélt magyar alkotótársával, 9IN9ER-rel új alkotói munkába vágott, amelyből egy extravagáns felvétel készült el.

„Eredetileg a „JAH” véletlenül született: úgy mentem át 9IN9ER-hez, hogy életem legrosszabb szövegét hoztam össze, de ő meglátta benne a fantáziát. Egyszerű, de mégis ütős lett a végső hangzás. Egész kreatív folyamat alatt próbáltak elrugaszkodni a valóságtól úgy, hogy egyszerű legyen, de mégis más perspektívából közelítsen meg egy témakört” – mondta el az előadó.

Az újdonságból persze, a csaj szereplők sem maradhattak ki, a fiúk egy a számhoz hű tréfás videóklippel együtt debütálnak, amit képről képre ők álmodtak meg.

Hadas Alfréd volt az eddigi egyetlen olyan versenyző a Sztárban sztár leszek! című műsorban, aki továbbjutott a döntőbe rapperként. Először 2017-ben bukkant fel „Touchie”-ként angol nyelven írt szövegeivel, a „Fast Life” pedig két héten át volt listavezető a Spotify-on és az iTunes Top100 legjobb 10 dalai közé is bekerült. Első, „Metamorfózis” című EP-je már magyar nyelven született, a TV2 műsora után pedig egy új irányt vett „Engedj el” és „Táncolj” című zenéivel. Alfréd rendkívül népszerű a TikTok platformján is, a #hadasalfred 6,5 millió feletti megtekintésnél tart, és ez napról napra növekszik.

hirdetés

VIDEÓ: Hadas Alfréd x 9IN9ER - JAH


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: