Benedek Elek születésnapja
Ha mese, akkor Benedek Elek. Legalábbis ma mindenképp, hiszen az iránta való tiszteletből hat éve születésnapjához igazodik a Népmese Napja, mit szeptember 30-án ünneplünk. Ő azonban ennél lényegesen többet tett a gyermekekért.
Csomós Éva összeállítása
A gyermekirodalom művelése misszió volt számára, hiszen úgy tartotta, hogy „a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé”, ezért mindig különösen fontosnak tartotta, hogy a gyermekek a lehető legtöbbször találkozzanak magyar népmesével.
S nem csak íróként, de mint országgyűlési képviselő is a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta a gyermekirodalom ügyét.
Szilárdságát otthonról hozta, és megpróbáltatásai ellenére is sikerült megtartania.
A ma Kovászna megyéhez tartozó Erdővidék talán legkisebb falujában, a Dél-Hargita hegyvonulatának ölelésében fekvő festői völgyben lévő Kisbacon született, 1859. szeptember 30-án. Az ottaniak évszázados meséket, legendákat őriztek a lelkük mélyén, amikkel munka közben vagy esténként szórakoztatták egymást.
Ez a mesemondó és emberszerető környezet tette varázslatossá az ő gyermekkorát, s ennek köszönhetően vált azóta azzá a miénk is. „Erdő, mező, hegy, völgy, falu minden mesél itt. A mesék földje ez - csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek." – vallotta maga Benedek Elek.
Szeretett ott élni, diákként is szívta magába a tudást, s már egészen ifjúként nekivágott a környező falvaknak, hogy mesékről, mondákról és mágikus erejű balladákról faggatva a régi öregeket kutassa fel az értékeket, a megtalált kincseket pedig leírja, átdolgozza és mindenki számára hozzáférhetővé tegye.
Mert a székely nép elkötelezett mesemondó fiának tekintette magát, akinek mindezt kötelessége megtenni.
Noha 1877-1881 között a budapesti egyetem bölcsészeti karának magyar-német szakán tanult, gyűjtéseit sem feledte, hiszen a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1882-es évfolyamában megjelent első munkája, Székelyföldi Gyűjtés címmel.
Tanárnak készült, filozófiát is hallgatott, de igazából író szeretett volna lenni, így tanulmányait félbeszakítva, újságíró lett.
Már önállóan megírt népmeséi az 1885-ben megjelent Székely Tündérországban olvashatók, hat évvel később pedig a Székely mesemondó jutott el az olvasókhoz. 1894 és 1896 között, a millenniumi ünnepségre készült el nagy műve, az öt kötetből álló Magyar mese- és mondavilág című munkája, ami a maga korában a legnagyobb példányszámot érte el.
Ebben ezer év magyar meséit gyűjtötte össze, s mint mesemondó Elek Apó varázslatos mesélő stílusban átköltötte, így korszerűsítve az ősi szókincset. Ezzel a Magyarország különböző vidékéről származó, többféle nyelvjárásban létező, félig-meddig elkallódott vagy nehezen hozzáférhető meseanyagot nyelvileg egységesítette, s nem csak megmentette, de az utókor számára is hozzáférhetővé tette.
A meseírás mellett rendszeresen fordított idegen nyelvű munkákból is. Utódai máig egyik nagy írói érdemének tekintik, hogy a német, angol, francia vagy román nyelvű meséket, ifjúsági regényeket úgy fordította át magyarra, hogy azok később a köztudatban szinte teljesen magyarrá váltak.
Még ifjú újságíróként jutott arra az elhatározásra, hogy parlamenti képviselőként legyen szeretett székely népe hasznára, s1887-ben kormánypárti képviselőként be is jutott a Parlamentbe. Nagy lendülettel vetette bele magát a politikai életbe, és elszántan küzdött az egyszerű nép tanítatása és szellemi felemelkedése érdekében.
Hitte, hogy csak a minőségi oktatással lehet az ország baján majdan enyhíteni. Ezért felszólította képviselőtársait, hogy támogassák az új magyar tankönyvek kiadását, mert a legmostohább helyzetű magyar településekre is el kell juttatni a magyar irodalmat és kultúrát.
Hangsúlyozta, hogy magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. Mivel szándékában túl nagy visszhangra nem talált, a politikusi élettel pár év után felhagyott, és visszatért az újságíráshoz.
Jól tette, mert nagyon termékeny időszak következett: lapokat szerkesztett, és közel 130 különböző újságban publikált. Emellett újabb mesekönyveket jelentetett meg, s még versek, színdarabok, leányregények, történelmi és irodalomtörténeti művek írására is futotta erejéből.
[caption id="attachment_35306" align="alignnone" width="466" caption="A Cimbora- lapozó reprint kiadvány Benedek Elek születésének 150. és halálának 80. évfordulója alkalmából jelent meg."][/caption]
A Testamentum és hat levél című irodalmi végrendeletében a világról alkotott értékrendjét, életfelfogását fogalmazta meg. A szilárd erkölcsi elvekre épült műben a szeretet, a család, a becsület, a tisztességes munka, a tanulás és a hazafiasság értékeire hívta fel a figyelmet.
„...Állj a védtelenek, a gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus”. „...ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak...” vagy A közel százezres példányszámú kötet számos kiadást ért meg és több nyelvre is lefordították.
Jókai Mór mellett ekkor már Benedek Elek volt a legolvasottabb magyar író. Keresetéből vissza tudta vásárolta azokat a földeket, melyek árát annak idején az apja az ő tanítására fordított. 1889-ben a visszavásárolt kisbaconi birtokon házat épített, amibe későbbi végleges hazatérésekor költözött.
Ugyanis az I. világháború végén közel kétszázezren vándoroltak ki Erdélyből, ő azonban a menekülő áradattal szemben végleg hazatelepedett Kisbaconba, ezzel is az erdélyi irodalom talpra állításáért és megmaradásáért küzdve.
Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Utolsó, sokat idézett sorai Csutak Vilmos igazgatónkra és a Bartókot vendégül látó igazgató-választmányi alelnök dr. Keresztes Károlyra vonatkoznak: “fő, hogy dolgozzanak...”
Csomós Éva írásai itt:
Reklámvideó, katt: