KÉK HÍREK
A Rovatból

"Bemutatott a gyerekeinek, majd később a hálószobájába vezetett" – Lupita Nyong’o is megszólalt Harvey Weinstein kapcsán

Az Oscar-díjas színésznő a The New York Timesban vallott a filmmogul zaklatásairól.


Nyong’o vallomását azzal kezdte, hogy elmondta, a Weinsteinnel kapcsolatos érzéseit mélyen elásta magában, és ő maga is sokáig úgy érezte, hogy el kell hallgatnia az igazságot.

„Nagyon magányosnak éreztem magam mindazzal, ami történt, és magamat hibáztattam sok mindenért, épp úgy, mint a legtöbb nő, aki megosztotta a történetét.”

A színésznő emlékei viszont a felszínre törtek, mikor a médiát elárasztó híreket olvasta a hollywoodi producerről.

Nyong’o 2011-ben egy berlini díjátadó gálán találkozott Weinsteinnel, amikor még a Yale-en tanult drámát. Egy közös ismerősük mutatta őket be egymásnak, aki Harvey-t a legbefolyásosabb producernek titulálta Hollywoodban. Feltörekvő színésznőként Nyong’o azonnal körbekérdezett a producerről, hiszen szeretett volna a legjobbakkal találkozni. Az asztaltársaságában egy nő óvatosságra intette: „Jó, ha ismered őt ebben az iparágban, de légy óvatos vele.” Nyong’o úgy döntött, hogy telefonszámot cserél Weinsteinnel, hátha egyszer egy filmje kapcsán eszébe jut majd a férfinak.

„Szerettem volna mindent profin csinálni, ezért kifejezetten Mr. Weinsteinnek szólítottam. De ragaszkodott ahhoz, hogy a keresztnevén hívjam. Az első találkozásunk alkalmával nagyon egyenesnek és tekintélyt parancsolónak találtam, de emellett elbűvölő volt. Nem mondanám, hogy lenyugodtam mellette, de nem is tűnt fel semmi.”

lupita1

Nem sokkal a berlini találkozó után Weinstein meghívta a színésznőt egy filmvetítésre: azt mondta, hogy a westporti házában a családjával fogják megnézni. Amikor Nyong’o megérkezett Westportba, a producer meghívta ebédelni. A színésznő gyümölcslevet kért, de Weinsteinnek nem tetszett a választása, így vodkát és diétás üdítőt rendelt számukra. Nyong’o erősködött, hogy csak gyümölcslevet kér, majd egy kis huzavona után Weinstein utasította a pincért: „Azt hozd neki, amit én mondok. Én fogom fizetni a számlát.”

Mikor meghozta a pincér a vodkát és az üdítőt, Nyong’o csak a vízből ivott, ami már az asztalon volt. Weinstein utasította hogy igyon a vodkából is, de Nyong’o nem engedelmeskedett neki. Weinstein tovább erősködött és makacsnak nevezte a fiatal lányt.

„A második találkozásunk alkalmával tolakodónak és magának valónak találtam őt.”

Az ebéd után Weinstein hazavitte magával a színésznőt, és bemutatta őt a gyerekeinek, és a házában dolgozóknak.

„Elhelyezkedtem, hogy megnézzük a filmet, de 15 perc után Harvey bejött értem, és azt mondta, hogy meg akar nekem mutatni valamit. Tiltakoztam, mert először a filmet szerettem volna befejezni, de erősködött, hogy tartsak vele, mintha én is az egyik gyereke volnék, és ez lenne a szabály. Nem akartam még egy huzavonába kezdeni a gyerekei előtt, szóval belementem, és elhagytam a szobát. Elmondtam neki, hogy nagyon meg szeretném nézni a filmet. Azt válaszolta, hogy hamar visszaérünk.

Harvey egy hálószobába vezetett – az ő hálószobájába –, és kijelentette, hogy szeretné, ha megmasszírozhatna. Azt hittem először, hogy csak viccel. De nem viccelt. Amióta találkoztam vele, ekkor éreztem magam először veszélyben.

Pánikolni kezdtem, és hirtelen az jutott eszembe, felajánlom neki, hogy majd én megmasszírozom. Legalább ezzel fizikailag nálam lenne a kontroll, és végig tudom, hol van a keze.”

A Yale-en masszázstechnikát is tanult Nyong’o, ezzel érvelt a producernek, aki belement a változtatásba.

„A hátát kezdtem el masszírozni, hogy időt nyerjek és kitaláljam, hogy tudnám kimenteni magamat ebből a nem kívánatos szituációból. Nem sokkal később mondta, hogy le akarja venni a nadrágját. Megmondtam neki, hogy ne tegye, mert nagyon kényelmetlenül érezném magam. De csak azért is felállt, hogy levetkőzzön, én meg az ajtó felé indultam, és mondtam, hogy nem érzem magam kényelmesen ebben a szituációban. Ha nem fogjuk megnézni a filmet, akkor jobb ha visszamegyek az egyetemre" – mondtam.

"Kinyitottam az ajtót és megálltam az ajtófélfánál. Visszavette az ingét, és megint megemlítette, hogy milyen makacs vagyok. Nevetve egyetértettem vele, hogy mentsem magam a szituációból. Végtére is az ő otthonában voltam, és minden dolgozója, aki a szemtanúm lehetett volna, egy hangszigetelt szobában volt (most már úgy gondolom, hogy ez volt a stratégia).”

Nyong’o nem tudta hova tenni a masszázsos esetet ezek után. Próbálta magának elmagyarázni, hogy azért ez nem volt túlságosan szexuális jellegű. Magyarázta magának, hogy egy olyan iparágban dolgozik, aminek az intimitás is a része, és a határok gyakran elmosódnak. Harvey felajánlott neki egy szerepet az HBO egyik műsorában, ami nagyon kecsegetető volt számára.

„Nem tudtam, hogy lépek tovább anélkül, hogy veszélyeztetném a karrieremet. De azt tudtam, hogy sosem fogok többé elfogadni semmilyen meghívást, ahol kettesben kell lennem Harvey Weinsteinnel.”

Nyong’o úgy döntött, hogy meghívja a producert egy egyetemi előadására, így láthatja tehetségét. Ő elfogadta a meghívását, de az előadás előtti órákban lemondta azt, és megígérte a színésznőnek, hogy „kárpótolni fogja érte”.

„Ezért nem is lepődtem meg, amikor meghívást kaptam a legújabb Broadway-darabjának a felolvasására, a Finding Neverlandre. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet elfogadnom a meghívását, ezért azt mondtam neki, hogy nem tudom belefér-e az egyetem mellett az időmbe. De azokkal a szavakkal válaszolt, amivel szerettem volna: hozz magaddal, akit csak szeretnél. Ezért két fiúbarátomat vittem magammal, akikben megbíztam.”

A felolvasás után a producer vacsorára invitálta a fiatalokat. Többen is ott voltak az étteremben, akiket a producer meghívott: Nyong’o úgy érezte, hogy megint vicces és elbűvölő volt a férfi, nem tudta összeegyeztetni ezzel a korábbi tapasztalatát. Próbálta figyelni a színésznőt, aki nemrég dolgozott együtt a producerrel, és vele szemben ült. Nézte, hátha meglátja rajta, hogy ő is érezte már magát kényelmetlenül a férfi mellett.

Nyong’o nem tudott sokáig a vacsorán maradni barátaival, akiket ugyancsak elbűvölt a férfi. Remélte, hogy Weinstein megismerte az általa szabott határokat, és tisztelni fogja azokat.

Pár hónappal később Harvey egy újabb filmvetítésre és italozásra invitálta a színésznőt, aki a legutóbbi találkozás után elég magabiztosnak érezte magát a férfival kapcsolatban, ezért barátai nélkül ment el a találkozóra. Nyong’ót a producer női asszisztense fogadta és elmondta neki, hogy csak ketten lesznek a filmvetítésen – pedig korábban a színésznő azt hitte, megint egy nagyobb társaságot invitált meg Harvey. Az asszisztens végig Nyong’o mellett ült, míg a producer meg nem érkezett.

„Úgy tűnt, hogy nagyon izgul, de nem is tudtam elképzelni, milyen stresszes lehet egy olyan férfinak dolgozni, akinek ilyen sok dolga van. Ahogyan Harvey megérkezett, az asszisztens eltűnt. Italokat és előételeket rendeltünk. Most is felháborodott, hogy alkoholmentes italt választottam, de nem veszekedett miatta. Mielőtt az előételek megérkeztek volna kijelentette:

„Hagyjuk a kertelést. Fent van egy privát szobám, ahol befejezhetjük a vacsorát.” Teljesen meglepődtem. Elmondtam neki, hogy inkább az éttermében ennék. Majd azt mondta, hogy ne legyek olyan naiv. Ha színésznő akarok lenni, akkor bele kell mennem az ilyen dolgokba. Azt mondta hogy X és Y híres színésznővel is járt, és nézzem meg, milyen sokra is vitték.”

Nyong’o egy szót sem szólt, míg összeszedte a bátorságát, hogy nemet mondjon neki.

„Fogalmad sincs arról, hogy miről mondasz le” – mondta neki a férfi. A színésznő elmondta neki, hogy nem tudna éjjel aludni, ha megtenné, amit kér tőle. Harvey pedig két hajónak nevezte őket, akik más irányba mennek.

„Akkor végeztünk is” – mondta Harvey. „Elmehetsz.”

Ekkor a színésznőt kikísérte az étteremből – még mielőtt bármit ettek volna.

„A szívem nagyon gyorsan vert. Leintett nekem egy taxit. Mondtam, hogy metróval megyek (nem volt taxira pénzem akkoriban), de a kezembe nyomott egy kis pénzt és azt mondta, hogy ne legyek butus, menjek taxival. Mielőtt beszálltam volna az autóba, meg kellett tudnom, hogy nem hoztam-e magamra rontást, és nem mocskoltam-e be a nevemet, még mielőtt elkezdhettem volna bármit ebben az iparban.

„Csak szeretném tudni, hogy minden rendben van-e köztünk” – kérdeztem.

„Nem tudok a karrieredről, de minden rendben lesz veled” – válaszolt. Egyszerre éreztem úgy, hogy ez fenyegetés volt és megnyugtatgatás, olyan dolog kapcsán, amiben nem lehettem biztos.”

2013 szeptemberében találkoztak újra a 12 év rabszolgaság torontói premierjén, ami Nyong’o első filmje volt. Az after partyn Harvey kitúrta azt, aki a színésznő mellett ült, hogy elmondhassa neki mennyire meglepte, hogy milyen gyorsan eljutott ideáig. Szégyellte magát azért amit korábban tett, és megígérte neki, hogy tisztelni fogja őt.

Nyong’o megköszönte szavait, de fogadalmat tett, hogy sosem fog Harvey Weinsteinnel együtt dolgozni.

lupitaoscar

„Nem sokkal azután, hogy megnyertem az Oscar-díjat, 2014-ben szerepet kaptam a Weinstein Company egyik készülő filmjében. Tudtam, hogy nem fogom elvállalni, azért, mert a Weinstein Company filmje, de nem mertem senkinek ezt elmondani. Nem vállaltam el a szerepet, de Harvey nem fogadta ezt el.

Amikor Cannes-ban voltunk, erősködött, hogy találkozzunk személyesen. Belegyeztem, mert az ügynököm is velem volt. A találkozón őszinte volt, és bevallotta, rá akar venni arra, hogy elvállaljam a szerepet. Azt mondtam, hogy ez nem olyan a szerep, mint amire vágyok. Azt válaszolta, hogy nagyobbá, fontosabbá teszi, és még egy szerelmi jelenetet is belerak, ha akarom. Azt mondta, hogyha ezt megteszem neki, akkor ő is tesz nekem egy szívességet. Vagyis garantálta, hogy bekerülök egy sztárfilmbe. Kifogytam az ötletekből, hogy hogyan mondjak nemet, és az ügynököm is. A végén már annyira elkeseredett voltam, hogy csak csöndben ültem. Harvey végül elfogadta a döntésemet, és azt mondta, hogy a jövőben szeretne velem együtt dolgozni. „Köszönöm. Remélem így lesz” – hazudtam.”

Ez volt utolsó személyes találkozása Nyong’ónak a producerrel.

„Amiatt mondom most ezt el, mert régebben nem tudtam, hogy része vagyok a nők egy csoportjának, akik titokban küszködtek Harvey Weinstein erőszakával.”

Nyong’o úgy érezte, hogy mikor belecsöppent ebbe a világba, Harvey Weinstein azt mondta neki, hogy „így mennek itt a dolgok”. Nem tudta, hogy a dolgok megváltozhatnak. Nem tudta, hogy rajta kívül sok nő van még, aki szeretné, hogy ez megváltozzon. A túlélési terve csupán az volt, hogy elkerüli Harvey-t és a hozzá hasonló férfiakat, fogalma sem volt arról, hogy támogatói lesznek ebben.

Nyong’o szerencsének tartja magát, hogy ezeket az incidenseket követően nem találta magát hasonló szituációban.

„Az iparágunk nagyon komplikált, mert az intimitás része a mesterségünknek: színészként fizetést kapunk azért, hogy intimek legyünk a nyilvánosság előtt. Ezért lehet valaki annyira vakmerő, hogy elhív az otthonába vagy felhív a szobájába, és te elfogadod azt.”

„Most hogy felszólaltunk, soha többé ne fogjuk be a szánkat ezekről a dolgokról. Azért szólalok fel, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem kaphat második esélyt az ilyen kötelességszegés. Azért szólalok fel, hogy én is véget vessek az némaságnak.”

Forrás: nytimes.com

Fotók forrása: Facebook


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.


A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.

Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.

Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.

Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:

A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.

A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.

Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.

A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.

A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.

Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.

A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.

Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.

Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.

Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk