News here

KULT
A Rovatból

Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
Premier: közös dallal idézi meg a nyarat Beck Zoli és Grecsó Krisztián
A [email protected]ó néven futó projekt első nagylemeze jövő héten érkezik, ezt harangozza be a Sárga nyár című szám és a hozzá forgatott videoklip.
Fotó: sinco - szmo.hu
2022. november 24.


Link másolása

Hoztunk valamit magunkból címmel jelenik meg december 1-én az első [email protected]ó lemez, a 30Y énekes-dalszerző Beck Zoli, és Grecsó Krisztián író-költő első közös albuma.

A páros már összeszokottnak mondható, még a Rájátszás produkció kapcsán kezdtek el közösen zenélni, azóta pedig [email protected]ó néven zenés-irodalmi pódiumelőadásukkal országszerte találkozhatott a közönség. Az előadás egyben alkotói folyamattá is vált, és a versekből dalok, a dalokból énekelt versek születtek.

A jövő csütörtökön debütáló első [email protected]ó lemezről ismerhetünk dalokat, most viszont egy újabb videóval köszöntik a lemez digitális premierjét. A Sárga nyár a hoztunk valamit magunkból lemezindító dala lesz, a videóját Bátori Gábor ’Jim’, azaz sinco készítette. A lemez producere Ligeti Gyuri volt.

„A Sárga nyár emblematikus dal a lemezen, egyszerre egy barátság allegóriája is – hiszen ez az első olyan dalunk, amelynek a zenéjét és a szövegét is közösen írtuk” – meséli Beck Zoli. „A videóban látszólag semmi nyári nincs, de mégis ott van: jó innen, a kabát melegéből belenézni a (részben közös) nyári emlékeinkbe.”

„Ez igazából egy kommuna-dal lett. Úgy született, hogy vittem a stúdióba egy dallam- és akkord-kezdeményt, és mellé egy vers vázlatát, aminek a szövegét elkezdtem dúdolni. Aztán a következő hajnalban felkeltünk, és a töredékből együtt raktuk össze a dalt – kiegészítve a hiányzó zenei és szöveges részeket” – emlékszik vissza Grecsó Krisztián.

„Azért is került a lemez elejére, mert már az első lemezen a második alkotói technikáját előlegezi meg. És persze integet a sárga nyár, miközben kint állunk az őszben, repülnek a falevelek, mi pedig megpróbáljuk a saját képzelt valóságunkat képre tenni”.

A [email protected]ó – hoztunk valamit magunkból lemezbemutató koncertje 2023. január 25-én lesz a MÜPA-ban, az eseményre pár óra alatt elfogytak a belépők. A duó tehát duplázik, a második esemény jegyei november 24-e 14:00-tól startolnak. Ezzel egy időben elindul a lemez előrendelése is, ami kizárólag bakeliten jelenik meg, az érdeklődők a ZAJZAJZAJ webshopjában találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Így áll bosszút fiain a halála után egy apa – kritika a Raymond & Ray című filmről
Annak, aki szereti a minőségi szórakozást és nem tud választani a streaming-szolgáltatók között, van egy jó hírem: az AppleTV+-on vannak legminőségibb sorozatok és filmek. Ezzel nem lehet vitatkozni.

Link másolása

A Raymond & Ray egy apró személyes történet két elidegenedett féltestvérről, akiket szörnyű apjuk még halála után is kínoz. Rodrigo García írta és rendezte a filmet, a két címszereplőt pedig Ewan McGregor és Ethan Hawk alakítja. Főszereplőink apja a történet elején meghal, Raymond pedig féltestvéréhez siet, hogy segítségét kérje a temetésre való eljutáshoz, ugyanis elvették a jogosítványát.

Ray hallani sem akar a temetésről, nem kér apja kegyetlenkedéseiből többet.

Végül Raymond ráveszi, hogy vigye el és vegyen részt az eseményen. Ekkor elkezdődik egy utazás, amely megváltoztatja a szereplők hozzáállását halott apjukhoz.

Hihetetlenül jó a film forgatókönyve. Apránként csepegteti a részleteket a testvérekről, az apjukról és annak életéről. Ahogy a két címszereplő betekint a kegyetlen és gonosz Harris mindennapjaiba, hogy jobban megismerjék, az tanítani való.

Apjuk még halála után is kísérti őket: azt kötötte ki végrendeletében, hogy fiai ássák ki a sírját és ők is temessék be saját kezűleg.

Ezzel egy bizarr és morbid csapatépítő program veszi kezdetét, ahol Harris fiai egymásra találnak és gyűlöletük tárgyát közösen elhantolják. Több csavart is tartalmaz a történet, nem nevezném fekete komédiának, ahogyan a zsánerleírásban látni a streaming-szolgáltatónál, inkább keserédes drámának, zseniális forgatókönyvvel.

Vicces az is, ahogy az információkat csepegteti a film: csak azokat tudja a néző, melyeket egy reális párbeszédnél hallana. A két fiú neve tűnik fel először, ugyanaz a keresztnevük, azért, hogy Harris direkt keverje őket és megfossza őket az identitásuktól, vagy attól, hogy Raymond és Ray miben és hogyan hasonlítanak elhunyt apjukra. Ezeket az információkat sokszor nem osztja meg a forgatókönyv, hanem

a nézőnek kell összeraknia a képet.

Hasonlóan jár el Harris halála utáni tervével, melyben sokan, köztük főszereplőink is a kegyetlenkedést vélik felfedezni, holott az egész inkább hasonlít egy poszthumusz bocsánatkérésre.

A rendezés is nagyon ügyes, de egy ennyire jó szövegkönyvből nehéz is lett volna rossz filmet készíteni.

A színészek elsőrangúak,

Ewan McGregor játssza a visszafogottabb, racionális testvért, aki persze érzékenyebbnek tűnik, mint az Ethan Hawk alakította szabadszájú nőcsábász. Ki szeretném emelni, a „tűnik” szót. Bár Raymond karaktere sokkal sebesültebbnek látszik első benyomásra, mint Ray, több váláson van túl, épp szétesőben van az élete, de Ray a kemény külső mögött ugyanolyan sebzett lélek, akivel kegyetlenül elbánt a sors. Folyamatosan ismerjük meg ezeket az elképesztően részletesen megírt, reális és fantasztikusan eljátszott karaktereket,

majd azon kapjuk magunkat, hogy a kezdeti status quo teljesen megváltozik.

Lehet, hogy mégsem úgy voltak a dolgok, ahogy azt mindenki gondolja? Nem félreértendő, a film nem bocsát meg a kegyetlen apának, nem ez az üzenete, hanem egy utazásról szól, ami megváltoztatja az emberek nézőpontját. Egy gonosz apáról, aki változni akar.

A zene melankolikus, lassú és atmoszférikus, sokszor használ jazz és blues elemeket, melyek aztán egy zenei koncertben csúcsosodnak.

Az alkotók ügyesen játszanak a képekkel, sokszor használnak hosszú snitteket, közelképeket,

van ideje a szereplőknek megmutatni, mit éreznek, ami nagyon fontos egy ilyen drámai filmben. Nem is értem a negatív nemzetközi kritikákat, mert engem nagyon megérintett az alkotás.

Nem nagyon lehet mást elmondani spoilerek nélkül a filmről. Viszont utána rengeteget lehet róla beszélgetni és úgy érzem, kell is. Tanítandó forgatókönyv, ügyes rendezés, zseniális színészekkel. Ethan Hawkot mindig is szerettem, és ebben a filmben megmutatja, miért. Apró arcmozdulatokkal, gesztusokkal képes leírni egy életre elegendő fájdalmat. Míg Ewan McGregor drámai múltja is visszaköszön, ugyanis jóval több van ebben az emberben, mint egy Obi Wan Kenobi.

A Raymond & Ray-t hosszú ideig nem fogom elfelejteni és tiszta szívből tudom ajánlani azoknak, akik egy kis drámára vágynak.

Tipikus „nem az úticél a fontos, hanem az utazás” típusú film, csak nem fizikailag utazunk, hanem a szereplőink látszólag mindennapi problémáiba, hogy aztán megismerjük azokat és rájöjjünk, hogy nem csak a mi családunkban lehetnek problémák. Emelem kalapom Rodrigo García előtt, elismerésre méltó munka. A Raymond & Ray megtekinthető magyar felirattal az AppleTV+ kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Olaszországban hullanak a gazdagok A Fehér Lótusz második évadában
Ha egy sorozat van, amit ne hagyj ki idén, az ez legyen. A festői Itáliába repítenek minket az alkotók, most még több lesz a halott, mint az első évadban.

Link másolása

A lezárt szériavégű sorozatokhoz készülő második évadok legtöbbször gyengébbek, ez most nem így van.  Gyakran készül egy minisorozat azzal a tervvel, hogy elmeséljenek az alkotók egy szuper történetet, aminek elég nehéz is lenne elképzelni egy folytatást. Aztán az alkotók rendszerint a nagy siker miatt kierőszakolnak egy újabb évadot magukból, kitalálnak valami nehezen megszült ötletet, amivel ugyanaz alatt a cím alatt tudnak tovább menni, akár ugyanazokkal a szereplőkkel. Ahogy tették ezt például a Hatalmas kis hazugságokkal is, aminél a második évad az első nyomába sem érhet.

A 10 Emmy-díjat elnyert első évad után nagy volt a kísértés A Fehér Lótusz alkotói számára is egy  második évad elkészítésére. Amikor meghallottam, hogy jön egy új szezon, nyilván arra gondoltam, hogy talán erőltetés, de annyira szerettem az első évadot, hogy kíváncsi is lettem rá azonnal, vajon hogyan oldják meg, mitől lesz más, új, ugyanakkor megfelelően unikális, mint az első.

Kézenfekvő volt az ötlet, hogy a Fehér Lótusz ne egy egyedülálló hotel legyen, hanem egy szállodalánc része, ami a világban mindenfelé üzemeltet luxushoteleket.

Az időkeret ismét az egy hetes nyaralás. És ismét meghal valaki.

Így már nem is hangzik olyan erőltetettnek az évadújrázás, majd amikor kiderült, hogy egy főszereplőt is visszahoznak (a zseniális Jennifer Coolidge-t), akkor máris egy érdekes hibrid állt össze.

Ezúttal Szicíliába érkeznek meg dúsgazdag amerikai vendégeink egy hét lazulásra. És azonnal jó érzés Jennifer Coolidge felejthetetlen karakterével újra találkozni (ő kapott az alakításáért Emmy-díjat az első évad után mint a depressziós, magányos, gyászoló kövér hölgy). A hangulatot azonnal megadja ez a pillanat. És máris húznak a sztorik befelé itt is.

Ugyanazzal a lassan kibontakozó, folyamatos feszültséggel operál a sorozat, mint először. Az alaposan kimunkált karakterek az egyik titka A Fehér Lótusznak. Az új karakterek pedig ismét jól megírtak, castingoltak, remek színészekkel, így feltűnik például egy ismert arc a Maffiózókból, de minden kevésbé ismert színész is csúcstalálat a szerepekre.

És nem aprózzák el a titokzatosságot és az információadagolást az alkotók: az első rész elején megtudjuk, valakik (nem csak egyvalaki, mint az elsőben, nyilván emelni kellett a téteket) a szálloda vendégei közül meghaltak, hatalmas a káosz. Majd felirat: egy héttel azelőtt. Ugyanaz a dramaturgia, mégis újdonság erejével hat sok szegmens. Itália, művészet, kulturális utalások itt-ott, csodás helyek, építészet, és egy brutálisan luxus igényeket kielégítő alapuló hotel.

Azt nem áruljuk el – mert még mi sem tudjuk, eddig négy rész került fel az HBO Maxra –, hogy hová fut ki a szexfüggő apa, a nagyapa, a fia, a két prostituált, a két, feszült viszonyban lévő fiatal pár és a többiek története, de már most tűkön ülünk. Minden afelé mutat, hogy lesz nemulass. Csak nekünk, nézőknek jár az öröm, a karakterek sorsa, A Fehér Lótusz ironikus, finom, intelligens humorba ágyazott forgatókönyveinek megfelelően az utolsó pillanatig kérdéses marad. A társadalomkritika pedig még nyelvöltögetősebb:

ezt teszi veletek a gazdagság, ha nem láttok ki belőle.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Visszatért az Addams Family, több Tim Burtonnel, több vérrel – Wednesday-kritika
A Netflix legújabb próbálkozása, hogy megfogja a tinédzser közönséget a több mint 50 éves múlttal rendelkező Addams Familyvel.

Link másolása

Egész jól sikerült. Leginkább a szintén Netflixes Sabrina hátborzongató kalandjaihoz tudnám hasonlítani, kevesebb költségvetéssel és több Tim Burtonnel. Hasonló stílus, kicsit felnőttesebb tartalom, több vér. Tim Burton csak négy rész rendezőjeként és producerként van jelen, így

nem láthatjuk igazán a kreativitását a képernyőn.

Ezt egy kihagyott ziccernek érzem, mert anno Burtonnek felajánlották az 1991-es film rendezését, és nagyon sajnálta, hogy nem tudta elvállalni. Mindenki azt gondolta, hogy az Addams Family és ő tökéletes párosítás lenne, ami igaz is, de sajnos ez a Wednesday-en nem látszik.

Kezdjük a rossz hírrel. Nem fogok köntörfalazni, a sorozat számítógépes effektjei egy 2013-as videojáték átvezető animációjának a szintjén vannak. Nem akartam elhinni, amit a képernyőn látok. Nem próbálták elég ügyesen rejtegetni a csúnya CGI-t és

többször, hosszan mutatják a rettenetes effekteket, mintha büszkék lennének rá.

Pedig nagyon kirántja a nézőt az amúgy remek atmoszférából. Azok a díszletek, trükkök, amiket praktikai úton értek el, hihetetlenül jól néznek ki, főleg párhuzamba állítva a számítógépes effektekkel. Nagyon nagy kár érte.

Miért nem Addams Family a sorozat címe? Aki arra számított, hogy a különc családdal sokat fogunk találkozni, csalódni fog, történetünk csupán Wednesday Addamsről szól. Harry Potterhez hasonlóan Wednesday-t beíratják egy varázslatos, kívülállókkal teli bentlakásos iskolába, csak itt nem varázslóházak, hanem vámpírok, gorgonok, vérfarkasok és szirének vannak jelen.

Nagyon kreatív a helyszín, jók a karakterek, szerethetők, mint young adult-történet teljesen működőképes, kellő mennyiségű horrorral és humorral.

Nagyon nehéz belőni a korosztályt, kinek is készült a Wednesday, mert elég véres, brutális, szókimondó és nagyon morbid, viszont néha röhejes. AZ teszi különlegessé, hogy eddig az Addams Family-történetek azért működtek, mert a galád család normális közegben volt, itt pedig Wednesday hozzá hasonló kívülállók közé kerül, ami kicsit tompítja a szokásos Addams Family-hangulatot.

Természetesen Wednesday az új iskolában rögtön egy kegyetlen gyilkossági ügybe keveredik, ami végigkíséri az egész sorozatot. Nem nagy rejtély, bár több csavar van benne, sok félrevezetéssel (szakszóval: red herring), de aki látott már pár filmet életében, körülbelül a negyedik rész környékén ki fogja találni, ki a gyilkos. Az alkotók próbálkoztak a szereplőket szerethetővé tenni, ami nem kis teljesítmény, mert első pillantásra sok karakter klisés, mégis működnek.

Nagyon sok szálon fut a cselekmény, amiből a legtöbb nem vezet sehova.

Van itt minden: titkos társaságok, gyilkosságok, szörnyek, szerelemi háromszög. Sajnos a végére leül a történet és az utolsó két epizód, amit a nagy finálénak szántak, bénázásba fullad. A várt nagy összecsapás közepesen sikerült, a már említett vizuális effekteteknek is köszönhetően. Néha azt hittem, hogy egy nagyobb költségvetésű YouTube-fanvideo-t nézek, amikor a szörnyeket mutatták.

Nem nevezném melléfogásnak a sorozatot. A szereplők és a hangulat elviszik a hátukon a gyengébb történetet és még gyengébb effekteket. A címszereplőt alakító Jenna Ortegát öröm nézni. Minden pillantása aranyat ér.

A további szereplők között megtaláljuk a 90’-es filmek Wednesdayét is, Christina Ricci-t egy kisebb szerepben,

csakúgy, mint Gwendoline Christie-t, Catherine Zeta-Jonest, Fred Armisent és Luis Guzmánt is. Nagyon jól hangzó szereplőgárda, de igazából Wednesday-en kívül mindenki maximum 1-2 részben szerepel.

Ez a Jenna Orgeta-show.

Mint már említettem Tim Burton hatását annyira nem lehet érezni, de azért ki lehet emelni, hogy azok a részek voltak a legjobbak, melyeket ő rendezett.

Meg lehet bocsájtani a Wednesday-nek a gyengeségeit? Egyértelműen igen. Tim Burton-rendezés, így még akkor is különlegességnek számít, ha kreatívan nem tudott beleszólni Miles Millar és Alfred Gough showrunnerek döntéseibe. A díszlet elsőrangú, a zene hihetetlen jó, a morbid fekete humor működik. A klasszikus instrumentális hangszerekkel nagyon sokat játszanak az alkotók, van itt Rolling Stones Paint it Black, Metallica Nothing else Matters és Vivaldi is csellón eljátszva.

Ez mondjuk magyarázható egy bizonyos Danny Elfman jelenlétével is, aki, minő meglepetés, a négy Tim Burton-rész zenéjéért felelt.

Ők ketten jól ismerik egymást, sok projekten dolgoztak már együtt és a két mester tökéletesen kiegészíti egymást.

Számos pozitívumot tudok elmondani a sorozat mellett, de valahogy a fránya vizuális effekt-kérdés mellett nem lehet elmenni.

Akit a külcsín zavar, az sajnos ki fog maradni egy jó ritmusú, kreatív, jópofa és nagyon morbid kalandból.

Az alkotók próbálták úgy befejezni az évadot, hogy ha siker lesz, tudják folytatni, remélem, így lesz és láthatjuk esetleg Wednesday másodévét a Nevermore akadémián.


Link másolása
KÖVESS MINKET: