„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.
„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”
„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.
Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”
„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”
A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.
A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.
Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.
„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”
– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.
A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.
Boross Martin
Sikoparija Lujza
A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.
„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”
– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.
Horváth András
Szilágyi Kitty
Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”
Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.
„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”
Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.
„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”
A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.
A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:
- Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
- Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
- Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)
A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.
Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.
