KULT
A Rovatból

„Az az érzésem, mintha az egész világ megőrült volna” – Születésnapi beszélgetés Kern Andrással

Lustának tartja magát, miközben a munkában nem ismer határt.


„- Mit akarsz te tőlem?

- Csak azt, hogy én is itt vagyok, és én csak mondom, hogy én itt is voltam, és itt is leszek. Nekem is fáj, de én megemelem a kalapomat az Ede bácsi előtt.

- Kár. Milyen kár.

- Mi kár?

- Az, hogy tehetségtelen vagy, Kövesi.”

A Régi idők focijának ez a szép jelenete járt az eszemben, amikor Kern Andráshoz igyekeztem. A végtelenül lelkes, de kétballábas örök tartalék megformálójának elhisszük, hogy ő III.Richárd, Yossarian bombázótiszt, az emlékezetét vesztő Apa, de azt is, hogy ő Sopánka, Kardos doktor, hogy elhozza nekünk Salamon Béla szellemét. Hangja elválaszthatatlan Woody Allentől és Pepin sógortól. És ő énekel a Lövölde térről is, ahol mindig hideg van. Ez a dal is felcsendül január 28-án a Vígszínházban azon a koncerten, amellyel Kern András 75. születésnapját köszöntik.

A színész, aki megtisztel azzal, hogy otthonában fogad, meglepetésemre azzal nyit, hogy ő rendkívül lusta ember, miközben színházi szünnapján éppen egy hangoskönyv felvételéről érkezett. Beszélgetésünket a zenei élőéletével kezdjük, ami nem is volt olyan felhőtlen, mint gondolnánk.

– Nyolcéves koromban elvittek az Operába a Bohéméletre, de egyáltalán nem érdekelt. Apámnak viszont kedvence volt Beethoven D-dúr hegedűversenye. Megvolt lemezen, Schubert Befejezetlen szimfóniájával együtt, de lemezjátszónk nem volt, így a szomszédba jártunk át, szinte havonta meghallgatni. A Beethoven-hegedűversenyt szinte kívülről tudtam, valahogy átöröklődött a szeretete. Amikor bejött a beat-korszak, engem inkább a filmek, a színjátszás, az irodalom érdekelt. Aztán főiskolás lettem, és ott énekelni kellett musicalekből, bár azt mondták, hogy én nem tudok énekelni, de muszáj volt. A táncórákról Verebes Pistával mindig kidobtak bennünket a folyosóra, hogy ne „destruáljuk” a többieket.

Aztán bekerültem a Vígszínházba, ahol hamarosan megjelent Presser Gábor, a Popfesztivál, majd a Harmincéves vagyok, amelybe írtam is ilyen-olyan prózai részeket és énekeltem Hegedűs D. Gézával

– Ezután kezdtem úgy igazán ismerkedni a zenével. Évekkel később a hanglemezgyárból Boros Lajos keresett meg egy zeneanyaggal, hogy azt énekeljem fel, de az nem fogott meg. Arra gondoltam: mi lenne, ha csinálnék egy lemezt, amire én írnék szövegeket, amiket különböző zeneszerzők megzenésítenének? Így született meg 1985-ben az első, és nagy sikere lett…

Lövölde tér, Látlak, Amerika, Mikor leszek szemüveges

– Utána szerettem volna, ha Presser ír nekem egy dalt, de ő „csak” egy egész lemezt vállalt az LGT-tagokkal, Dusánnal, Zoránnal. Ezután következett a Leonard Cohen-lemez, Fábry Péter szövegeivel, majd Heilig Gábor, aki az első lemez zenei rendezője volt, szintén rávett egy újabbra. Így végül eljutottam hatig. A Vígszínházban bíztattak, hogy koncertezzek, de attól féltem, mint a tűztől: megy egy zene, és  be kell folyton lépni. Aztán 2012-ben mégis megcsináltuk, bejártuk aztán valami hasonlóval országot. A születésnapi koncertet először a Kongresszusi Központba terveztük, de nem volt jó az időpont, így került újra a Vígszínházba.

– Ezekkel a dalokkal kialakítottál egy saját stílust, a kuplé, a sanzon, a rock, a blues…

– Amikor én elkezdtem az éneklést, a színészlemezek többnyire sanzonok voltak. Én egy kicsit modernebbet akartam.

– Fábry Péterrel megteremtettétek a „pesti” Cohent: Dal utca 7, a Most először Pestet, Gellért szálló

– Cohen számomra ugyanolyan idol, mint Cseh Tamás. Ezek közérzeti, hangulati dalok. Remélem, hogy általuk bekerülhetek ebbe a brancsba, mint „krónikás”, akik arról mesélnek, hogyan vagyunk, mi van velünk. Persze, hogy pestiesek, mert ezt a világot ismerjük.

– A koncert egyik vendége Hernádi Judit, akivel közös lemezetek is született, és gyakran voltatok, vagytok a színpadon is partnerek.

– Vele jószerével többet találkozom, mint a feleségemmel. Márciusban kezdünk próbálni egy újabb kétszemélyes darabot a Belvárosi Színházban, a Kalamazoot. Kicsit szerelmes, kicsit veszekedős, egy pár öregkori összejövése. Sebestyén Aba fogja rendezni, aki másfajta dolgokkal lett ismert, de szerintem ez jót fog tenni nekünk.

– Kik voltak a pályádon a legemlékezetesebb találkozások?

– Ilyen „rendcsinálásban” nagyon rossz vagyok, kicsit szándékosan is „rendetlen” vagyok, inkább azt szeretem, ha sodornak a dolgok. Amikor Sándor Palival forgattunk, mindig Garas Dezsővel voltunk együtt. Sokat dolgoztam Kútvölgyi Zsikével is. Tizenöt éve mutattuk be és még mindig játsszuk és nagyon szeretjük a Vígszínház Házi Színpadán Az élet, mint olyan című izraeli darabot, amit Parti Nagy Lajos „magyarított” a rá jellemző dumákkal. Annak idén Szinetár Miklós a Szent Johanna címszerepét Zsikére bízta és én lettem a Dauphin. Jurij Ljubimov megnézte ezt az előadást, és azt akarta, hogy Szent Johanna legyen Szonja, a Dauphin pedig Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben.

Az élet, mint olyan (2016) – Vígszníház, Almási J. Csaba

– Hűséges ember vagy a magánéletben és a színészként is. Amikor te 1970-ben bekerültél a Vígszínházba, egy fantasztikus fiatal generáció indult és meg is kaptátok a lehetőséget a kibontakozásra.

– A Vígszínházban én már főiskolás korom előtt is játszottam egy kamasz szerepet Arthur Miller Közjáték Vichy-ben című darabjában. Várkonyi Zoltán ismert engem a Ki mit tud?-ból, zsűritag volt ott. Tetszett neki a paródia, amit csináltunk, és azt mondta: „Maga mutassa meg magát néha”. Tizennégy éves voltam akkor. Aztán néhány év múlva felhívtak a Vígszínházból, hogy jelentkezzem a rendező Horvai Istvánnál. Pont egy ilyen korú fiatalember kellett, a főiskolások már túl „öregek” voltak hozzá, a gyerekszínészek pedig még kicsik. 1965-ben volt a bemutató. A francia kollaboráns Pétain-kormány alatt játszódó történet színhelye egy rendőrségi fogda, a díszlet egy fal volt és egy pad, amelyen a következők ültek: Várkonyi Zoltán, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Darvas Iván, Tomanek Nándor, Pethes Sándor, Szakács Miklós, Molnár Tibor, Bitskey Tibor, Harkányi Bandi. Óriási élmény volt nézni, hogyan hoznak létre egy előadást…

– Azért filmes, rádiós tapasztalatod már volt…

– Úgy kezdődött, hogy tízéves koromban kiválasztottak egy napközis táborból egy kisfilmre. Olyanra, mint amiket a mozikban a híradó és a nagyfilm között vetítettek. Innentől kezdve többször hívtak. Akkor kezdtem el szinkronizálni, rádióban szerepelni és így megismertem szinte az egész színésztársadalmat, mert mindenkivel találkoztam valahol. A maiakat már kevésbé ismerem. Akiket ismertem, azoknak a harmada meghalt. Ha nagyon sokáig élek, senki nem marad. Igaz, addigra a már legfiatalabbak középkorúak lesznek és mindenkit ismerni fogok.

Játszd újra, Sam (2022) - Vígszínház, Gordon Eszter

– Szerencsés vagy, hogy soha nem kellett félned a beskatulyázástól.

– Azért egy időben kellett, amikor a rádióban, tv-ben sok-sok kabaréjelenet után kialakult az a szemlélet a rendezőkben, színházigazgatókban, hogy akinek humora van, játsszon humorosat. Sok nagyon jó színész van, akinek nincs igazán humora, vagy valahol benne van, mégsem mernek rábízni ilyen szerepeket. Rólam meg azt mondták, hogy én tudok ilyent, játsszam el. Egy idő után azt vettem észre, hogy állandóan humorosat játszom, és milyen kevés drámai szerepet. Garas panaszkodott egyszer, hogy mindig sötét drámákban játszik, ahol üldözik, leszúrják, zsidózzák, és annyira szeretne olyan kabarét játszani, hogy a fal adja a másikat, én meg mondtam neki, neked jó, mert Magyarországon ennek van rangja, mert a kabarésokat, a humoristákat egy kicsit mindig lenézik, egyfajta sznobériából. Emlékszem a Macskajátékra Mácsai Pál rendezésében Tábori Nóra főszereplésével. Jól ismerem a darabot, mert az első Pesti Színházi előadásnak, amelyben Sulyok Mária játszotta Orbánnét, én voltam Székely Gábor rendező asszisztense. Nóra is remek volt, mert istenien tudta poentírozni azokat a finomságokat, amelyek humorra adnak lehetőséget, egyáltalán nem „ócska kabaré szinten”. De a sok „ócska kabaré” nyomán, amiről őt Horvai Pista mindig le akarta beszélni, ösztönösen meg lehet tanulni, hogy min nevetnek az emberek. Egy időben ugyanez volt a reklámmal, mert úgy vélték, hogy a színész „eladja magát”. Ma meg azt mondják, menjél csak, mert nem a színháznak kell több pénzt adnia, és még az arcod is ismert lesz és ez vonzza az embereket a nézőtérre is. Sok minden változik. Aminek nem változik az ember emberhez való viszonya, az pont olyan, mint 3000 évvel ezelőtt.

– Ez így van, ha előveszek egy ókori szerzőt, úgy érzem, mintha napjainkban írták volna.

– Pedig valamikor gimnazista koromban nagyon untam ezeket a régiségeket. Aztán a 70-es években Karinthy Marci kitalálta, hogy a gorsiumi szabadtéri színpadon Koltai Robival játsszuk el Arisztophanész Plutosz című vígjátékát. Én egy hülye öregasszonyt játszottam, ő meg egy tébolyult öregembert, és nagyon szerettük. A próbákon úgy röhögtünk, hogy beestünk a kukoricásba, ott játszottunk ugyanis. Ezért is lehet elővenni a klasszikusokat, mert az ember ma is ugyanolyan. No meg azért is, mert ma kevés jó darab születik. Amikor a pályámat kezdtem, óriási rangja volt a drámaírásnak. Akkoriban Gyurkovics Tibor, Örkény István, Szakonyi Károly, Csurka István, de Sütő András és Szabó Magda is írták a színdarabokat. Ha ma azt kérnék egy színigazgatótól, hogy jövőre mutasson be egy mai magyar darabot, nagy bajban lenne, mert nem írnak olyant, ami elég izgalmas ahhoz, hogy Molnár Ferenc-i módon megtöltse a színházat. Utoljára talán Csurka tudott ilyent a Házmestersiratóval.

– Molnár Ferenc nemcsak nagyon értett a színházhoz, hanem gondolatai elképesztően a máról is szólnak.

– Volt egy előadásunk Monokli címmel. Fesztbaum Béla összegyűjtött Molnár-jeleneteket, színdarab-részleteket, monológot, novellát, és mi is rácsodálkoztunk, hogy amit mondunk, milyen aktuális. Éppen most olvastam fel hangoskönyvnek A Pál utcai fiúkat. Meg kell halni, olyan gyönyörű! Az én gyerekkoromat is meghatározta. Apám, akit mindig érdekelt ez a pálya, szeretett volna színész, rendező lenni, végül kicsit író lett – az én gyerekkoromról szól a Csata a hóban című regénye – nyolcéves koromban arra kért, hogy olvassam fel A Pál utcai fiúkból az 5. fejezetet.

– A fűvészkerti jelenet, amikor megfürdetik Nemecseket…

– Felolvastam, de azt akarta, hogy legyen izgalmas, amikor a hídon átmennek az őrök, Áts Feri legyen felnőttesebb, Nemecsek pedig igazi gyerek – vagyis „rendezett” engem. Aztán kaptam két jegyet az unokatestvéremtől, aki 1956-ban elment Amerikába, az Ifjúsági Színházban statisztált, vörösingest játszott. Amikor kiválasztottak az első filmhez, kiderült, hogy a címe az lesz: Nemecsek visszatér, mert emlékeztetek arra a szőke fiúcskára, és a főhősnek A Pál utcai fiúk a kedvenc olvasmánya.

– Nem mondhatnád Magadnak Pepin sógorként, hogy „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét”.  

– Pedig most nem is csinálok olyan sok mindent. Jelenleg a Vígszínházban, a Belvárosiban és a Játékszínben összesen 10 darabban lépek fel. Film jelenleg nincs, és a televíziózás is kiment a divatból. Fiatal korunkban folyton tv-játékokban játszottunk, helyette vannak ma a napi sorozatok, amiket hát… Egyszer hívtak az egyikhez egy nagyobb szerepre, jó sok pénzt is ajánlottak, de valahogy nem szeretnék ezekben játszani. Tehát a tv-ben szinte csak ismétlésekben látszom. Éppen most történt meg, hogy hazafelé jövet bementem egy boltba, találtam magamnak egy télikabátot, és kértem, hogy tegyék el másnapig, hogy megmutathassam a feleségemnek. A fiatal eladó hölgy megígérte, hogy elteszi és megkérdezte: milyen névre. Mondom: Kern. És visszakérdezett. Ez nem jó. Amikor 14 évesen a Ki Mit Tud?-ban szerepeltem, másnap én voltam „az ország Andriskája”. Innentől kezdve sosem volt gondom, hogy felismernek-e.

– A Semmi baj című dalod, ami az egyik kedvencem, azokról a dolgokról, szól, amelyek valóban fontosak egy ember életében. És sajnos sokat mondó az a sora, hogy „Míg a híreken elalszunk, nincsen baj.” Milyen ma Kern András szerint a világ?

– Most éppen borzalmas. Nem tudom, mindig ilyen volt-e, mert sokáig „szakbarbár” módon filmekkel, színházzal, olvasással, no és persze csajozással foglalkoztam, egyáltalán nem érdekelt a politika. Fiatalon tudtam ugyan, hogy egy elnyomott, megszállt országban élünk, de szinte észre sem vettem. A Heti Hetes idején aztán egy kicsit rákényszerültem, hogy valamit értsek a politikából. Most itt van ez a háború, meg a Covid, amiről először félni kellett, aztán azt mondták, hogy semmiség, én meg tavaly karácsony előtt kaptam el, és még mindig ólmos fáradtság van rajtam.

Hogy milyen a világ? Szar… mindenütt azt hallani, hogy mindenhol csak a baj van, a jobboldali televízió azt mondja, hogy mi vagyunk a legjobbak, a baloldali meg azt mondja, hogy az elsők vagyunk a leghülyébbek között. Az az érzésem, mintha az egész világ megőrült volna, de lehet, hogy mindig is így volt. Emlékszem, már a szocializmus idején is azt mondták, hogy a Nyugat hanyatlik. Most is mondják. Én azért szakbarbár módjára teszem a dolgom…

Apa (2021) - Vígszínház, Dömölky Dániel

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: