Amiket mindenképp látnod kell, ha eddig még nem: ezek 2023 legjobb sorozatai!

1. Hajnali 4 óra 50 perckor született, 1975. szeptember 30-án, Párizsban.

2. Orléans-ban nőtt fel, és csak 16 évesen költözött Párizsba.

3. Az apja, Jean-Claude Cotillard és az édesanyja, Niseema Theillaud mindketten színészként és tanárként dolgoztak.

4. 1993-ban, 17 évesen debütált a képernyőn a kanadai tévésorozatban, a Hegylakóban. A sorozat 1. évadának 17. részében egy névtelen lányt alakított, aki éppen életet adott egy gyermeknek. Ezután a 21. részben tért vissza a Lori Bellian nevű karakter szerepében. Ez volt az első angol nyelvű szerepe is.

5. Ő az egyik a hét színész közül, akik Oscar-díjat (Cotillard a Piafért) nyertek olyan szerepért, amelyben többnyire idegen nyelven beszéltek. A többiek Sophia Loren (Egy asszony meg a lánya), Robert De Niro (A keresztapa 2), Roberto Benigni (Az élet szép), Benicio Del Toro (Traffic) és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) és Youn Yuh-Jung (Minari – A családom története).

7. Két hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvű szövegét az Idegen földön (2013) című filmhez.

8. Két francia étterem, a Jaja és a Glour tulajdonosa.

9. Gitározik és basszusgitározik, illetve zongorázik is. Utóbbit gyerekként otthon tanulta meg, a Te meg én (2006) című film kedvéért pedig csellózni tanult, hogy eljátszhassa a szólista szerepét.

10. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) című filmet az USA-ban, a Rozsda és csont (2012) című filmet pedig Franciaországban forgatta nagyjából egy időben, pár hónappal a fia, Marcel Canet születése (2011. május 19.) után. Az USA és Franciaország között repült oda-vissza, hogy mindkét filmhez rögzíthessék a jeleneteit.

11. Ő az első és eddig egyetlen művész, aki francia nyelvű alakításáért nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

12. James Gray rendező, aki az Idegen földön (2013) című filmben rendezte, kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színész, akivel valaha dolgozott. Gray kifejezetten neki írta Ewa Cybulska karakterét.

13. Miután megnézte a Születésnap (1998) című filmet, elkezdett dánul tanulni, mivel 1999-ben a cannes-i filmfesztiválon találkozni akart a rendezőjével, Thomas Vinterberggel. Miután pedig megnézte Julio Medem Az északi sarkkör szerelmesei (1998) című filmjét, spanyolul is elkezdett tanulni.

15. A Greenpeace-szel egyszer Kongóba is utazott, hogy megnézze a fakitermelő cégek által tönkretett trópusi esőerdőket. Erről szól a Congo: Des forêts en sursis (2010) című rövid dokumentumfilm.

16. Hogy milyen a zenei ízlése? Nos, a kedvenc előadói: David Bowie, Janis Joplin, The Rolling Stones, The Beatles, Otis Redding, Radiohead, Elvis Presley és Lykke Li.

17. A filmszínészek közt is vannak bálványai természetesen, például ők: Greta Garbo, Romy Schneider, Juliette Binoche, Toni Collette, Peter Sellers, Charlie Chaplin és Sir Laurence Olivier.

18. Simone művésznéven énekelt Maxim Nucci Yodelice nevű zenekarában. A nagymamáját hívták Simone-nak.

19. Fontolóra vették Ryan szerepére a Gravitáció (2013) című filmben, de végül Sandra Bullock kapta meg a szerepet.

20. Utálja a szexjelenetek forgatását, de kijelentette, hogy az első és egyetlen alkalom, amikor ez nem zavarta, az a Rozsda és csont (2012) című filmben volt Matthias Schoenaerts mellett, mivel ez egy különleges pillanat volt a karakterének, aki először szexelt, miután elvesztette a lábait.

21. Rajong a Trónok harca és a brit Pusszantlak, drágám! című sorozatokért.

22. A kedvenc filmjei: A diktátor (1940), Az élet csodaszép (1946), Soy Cuba (1964), Estély habfürdővel (1968), Az elefántember (1980), A király és a madár (1980) és Tandem (1987).

23. Tim Burton nagy rajongójaként a Nagy hal (2003) forgatókönyvét egy hónapon át a párnája alatt tartotta, abban a reményben, hogy ez növeli esélyeit arra, hogy vele dolgozhasson. Össze is jött, a Nagy hal lett az első hollywoodi filmje.

24. A Nagy hal óta egyébként minden angol nyelvű szerepét ő maga szinkronizálja franciára.

26. Ha nem jött volna össze a színészet, az énekesnői pályát választotta volna.

27. A Macbeth (2015) című film cannes-i sajtótájékoztatóján szereplőtársa, Michael Fassbender kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színésznő a szakmában.

28. Az Oscar-gálán viselt sellőszerű ruhát (amikor elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat) Jean-Paul Gaultier kifejezetten neki tervezte. A ruha értéke megnőtt, mióta Cotillard viselte, és 2023-ban már 180 000 dollárra becsülték, ami az egyik legdrágább ruha, amit valaha az Oscar-gálán viseltek.

29. Állítása szerint a színészek közül a leginkább Harry Dean Stantonba (Bilincs és mosoly, Kelly hősei, Pat Garrett és Billy, a kölyök, A nyolcadik utas: a Halál, Menekülés New Yorkból, Veszett a világ, Halálsoron, Lucky, Twin Peaks) volt belezúgva.

30. Hét filmben dolgozott együtt a gyermekei apjával, a színész-rendező Guillaume Canet-vel: Szeress, ha mersz (2003), Le dernier vol (2009), Apró kis hazugságok (2010), Vérkötelék (2013), Rock’n Roll (2017), Együtt megyünk (2019), Astérix és Obelix: A középső birodalom (2023). Sőt, már leforgatták a nyolcadikat, a Karmát is, 2025 júniusában azonban 18 év együttlét után (sosem házasodtak össze) szakítottak.

31. 2007 októberében jöttek össze Canet-vel. Először 1997-ben találkoztak, de csak 10 évvel később kerültek közelebb egymáshoz.

32. Ha lehetséges, helyi termelőktől vásárolja az ételeit, és az 1980-as évek óta újrahasznosít, ezt a szokást a nagymamájától tanulta.

33. Fontolóra vették Patrizia Reggiani szerepére A Gucci-ház (2021) című filmben, mielőtt Lady Gaga megkapta volna a szerepet.

34. Két öccse van: Guillaume és Quentin, akik egypetéjű ikrek (1977. november 6-án születtek). Guillaume Cotillard forgatókönyvíró és rendező, Quentin Cotillard pedig szobrászként dolgozik.

36. 2015-ben egy Larry King-interjúban kifejezte a vágyát, miszerint nagyon szeretne együtt dolgozni Meryl Streeppel. 2025-ig, az 50. szülinapjáig ez sajnos nem jött össze. Bár mindketten szerepeltek az Extrapolációk (2023) című minisorozatban, de más-más epizódban, így nem volt közös jelenetük.

37. 1998-tól 2000-ig a Julien Rassam nevű francia színésszel volt kapcsolatban. 2000 és 2005 között a szintén színész Stéphan Guérin-Tillié volt a partnere, 2005 és 2007 között pedig a francia énekes, Sinclair.

38. A Maud Fontenoy Alapítvány védnöke, egy nem kormányzati szervezeté, amelynek célja, hogy a gyermekeket az óceánok által képviselt létfontosságú örökség megőrzéséről tanítsa.

39. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) New York-i premierjén és a 2013-as Golden Globe-gálán viselt ruháit a Dior kifejezetten neki tervezte.

40. Úgy mondott igent Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka (2014) című filmjének főszerepére, hogy látta volna a forgatókönyvet. A szerepet azután kapta meg, hogy a rendezők megismerkedtek vele a Rozsda és csont (2012) forgatásán, amelynek társproducerei voltak.

41. 2014-ben a „21. század legjövedelmezőbb francia színésznője” címet kapta. A filmjeire 2001 és 2014 között több mint 38 millió jegyet adtak el Franciaországban, és világszerte több mint 3 milliárd dolláros bevételt hoztak.

42. 2014-ben Robbie Collin, a The Daily Telegraph újságírója „korunk legnagyobb némafilmszínésznőjének” nevezte őt, mert szerinte képes csak a szemével és az arckifejezéseivel érzelmeket kifejezni, noha soha nem játszott némafilmben.

43. 41 évesen, 2017. március 16-án született meg a második gyermeke, a Louise Canet nevű kislány.

44. A brazil Chara Rial márka cipőt nevezett el róla.

46. Fontolóra vették Fantine szerepére A nyomorultak (2012) című musicalben, végül azonban Anne Hathaway lett a befutó, aki Oscar-díjat nyert az alakításáért.

47. 2011-ben a Warner Bros. felajánlotta neki Morgana szerepét az Arthur király: A kard legendája (2017) című filmben, amelynek rendezője David Dobkin lett volna, de a projektet költségvetési okok miatt törölték. Végül Guy Ritchie irányítása alatt forgott le később a film, a Morganához hasonló karaktert pedig Astrid Bergés-Frisbey játszotta el benne.

48. A Fantázia (1940) és az E.T. – A földönkívüli (1982) című filmeket tartja az elsők között, amelyek igazán mély benyomást tettek rá.

49. A Total Film magazin minden idők 200 legjobb alakításának listáján a 68. helyet szerezte meg a Piafbannyújtott alakításával.

50. Ha valaki szeretné új szerepben látni Mariont, kapcsoljon az Apple TV+-ra, mivel ő is csatlakozott a The Morning Show című sorozat szereplőgárdájához a nemrég elindult 4. évadban.

Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.

A Netflix új kosztümös drámája, A Guinness család pontosan az a fajta sorozat, amire titkon mindenki vágyott, csak eddig nem tudta. Mert hát, valljuk be, a zsáner az utóbbi időben kissé porosnak tűnt, csinos ruhák, nagy házak, kis intrikák. Downton Abbey, A Bridgerton család és társai, de semmi, ami igazán felrázná a nézőt. Nos, Steven Knight megtette, amit tőle elvárhattunk, kapunk egy történetet, ami egyszerre izgalmas, sötét, vicces és szívszorító. Mindez a Guinness-sör keserű ízébe csomagolva.

De, amint sorozatról van szó, ott Knight általában telibe talál. A Birmingham bandája óta tudjuk, hogy a szakember nemcsak kiváló író a feszült, több szálon futó drámák terén, hanem képes úgy újrafogalmazni a múltat, hogy az egyszerre legyen autentikus és modern. A Guinness család pedig ennek a hagyománynak a méltó tagja.

A történet 1868-ban indul, amikor Sir Benjamin Guinness (Graham Ashworth), távozik az élők sorából. Az örökség, ahogyan az lenni szokott, a családtagok között vihart kavar, miközben az egész ország a polgárháború határán táncol. Írország ekkor forrongott csak igazán, katolikusok és protestánsok csaptak össze, a szegények próbálnak életben maradni, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. A Guinness-birodalom tehát nemcsak egy sörfőzde, hanem politikai és társadalmi játszmák terepe is. Knight nem rest mindezt színes, fordulatos kitalált történetté gyúrni.

Az örökösödési játszmája elsőre klasszikusnak tűnhet: Arthur (Anthony Boyle), a politikai ambíciókkal túlfűtött idősebb testvér és Edward (Louis Partridge), a munkamániás öccs, akik közösen kapják meg a serfőzdét, de teljesen eltérő álmokkal és törekvésekkel. Ehhez jön a másik két testvér, a részeges Benjamin (Fionn O’Shea), valamint az egyetlen lány, akit már férjhez adtak, így a családi hatalomért vívott csatába nincs beleszólása. Az ember azt hinné, ez lesz a fő konfliktus, de Knight mást gondolt. A sorozatban jóval több a csavar, mint amit egy örökség köré fel lehetne húzni, ráadásul rengeteg évet haladunk előre a történetben.

A színészek egyszerűen lubickolnak a szerepeikben. Louis Partridge végre kitör a kosztümös, ifjú szépfiú skatulyájából és hoz egy igazi megszállott munkamániás karaktert, akinek minden pillanata vibrál. Anthony Boyle játékában pedig ott van az örök dilemmázás, a hatalmat vagy a valós énjét válassza. Miközben a háttérben lévő két mellékszereplő, akik minden jelenetet feldobnak: James Norton, mint a kemény intéző, Mr. Rafferty, és Michael McElhatton, mint a hűséges, cinikus komornyik, Potter. Valójában ők ketten a széria titkos fegyverei. Annyi humort, emberi pillanatot, brutalitást és finom szarkazmust csempésznek a történetbe, hogy nélkülük sötétebb lenne az egész sorozat, mint egy jó pofa hideg porter sör.

Ha valaki látta a Birmingham bandáját, azonnal felismeri Knight kézjegyét. A brutalitás nem öncélú, inkább a korszak nyers valóságát mutatja meg. A kosztümök és díszletek pedig olyan autentikusak, hogy szinte érezzük a sörfőzde páráját vagy a dublini nyomornegyed szagát. Az atmoszféra sűrű, mégis könnyen befogadható. Egyszerre mesél a társadalmi ellentétekről és a családi drámáról, miközben sosem felejti el, hogy ez egy szórakoztató produkció akar lenni.

A klasszikus vonósnégyesek összefonódnak az ír punkzenével, és valami egészen új, energikus élményt adnak. A lassú, melankolikus jelenetek után egyszer csak berobban a Magyarországról kitiltott Kneecap nevű zenekar, és olyan erővel szaggatja szét a képernyőt, hogy az embernek kedve támad felugrani a kanapéról. Ez a zenei kettősség tökéletesen illik a sorozat világához, a múlt eleganciája és a jelen nyers ereje találkozik benne.

A sorozat nem fél megmutatni az ír történelem sötétebb oldalait sem. Látjuk a nyomort, a betegségeket, a kolerás, kihalt kisvárosokat, miközben bepillantunk a protestáns elit intrikáiba és képmutatásába is. De mindezt úgy teszi, hogy megértjük mindkét oldal céljait és nem csinál ellenségképet egyik félből sem. Nem egy száraz történelmi lecke, hanem egy menő, modern kosztümös akció-dráma, ami épp annyira szól a családi lojalitásról, mint a társadalmi egyenlőtlenségekről.

Egyszerre mesés és nyers, könnyed és súlyos. Knight ismét bizonyította, hogy a sorozatkészítés az ő igazi terepe és itt szabadon játszhat karakterekkel, történetekkel és hangulatokkal. Az eredmény pedig egy olyan széria, amelynek minden epizódja úgy csúszik le, mint egy korsó Guinness, kesernyés, sűrű, de a végén csak azt érzed, hogy akarsz még egyet. Azt ki kell emelni, hogy a sorozat ordít a folytatásért, reméljük érkezik majd még repeta.

Azt azért ki kell emelni, hogy ugyan igaz történet inspirálta, de ez mégiscsak egy mese modern köntösben, pazar színészi játékkal, ügyes rendezéssel és sziporkázó zenével.

Ha eddig kételkedtél a kosztümös drámákban, ez a sorozat meggyőz arról, hogy a zsánerben még rengeteg élet van. Nézd, élvezd, és hagyd, hogy magával ragadjon a Guinness-ház története.

Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!