KULT
A Rovatból

Amerika legbetegebb sorozatgyilkosa így úszta meg évekig – A Jeffrey Dahmer-sztori

Miből lesz a cserebogár, avagy hogy lesz egy furcsa kisfiúból a rettegett Jeffrey Dahmer.

Link másolása

Jeffrey Dahmer szörnyeteg volt. Jeffrey Dahmer egy elhanyagolt gyerek volt. Jeffrey Dahmer embereket ölt, savban oldotta fel őket és/vagy megette a húsukat. Jeffrey Dahmer magányos volt. Jeffrey Dahmer egy magányos, beteg, szánandó, borzalmas tetteket elkövető ember volt, akit végül utolért a sorsa: letartóztatása után a börtönben agyonverték 34 évesen. Jeffrey Dahmer sérülékeny, kapcsolódni képtelen, sokszoros személyiségzavartól szenvedő emberi roncs volt. Körülbelül ezeket az első pillantásra egymásnak ellentmondó minőségeket jeleníti meg a zseni veterán sorozatkreátor, Ryan Murphy (American Crime Story) a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című netflixes miniszériájában.

Az ellentmondásos minőségekkel pedig kábé annyit akarhat, amit eddig is mindig minden sorozatával, melyek egytől egyig – még a Glee is – érzékenyíteni akart, árnyalatokat mutatni, elfordulni a fekete-fehértől, az egymás megbélyegzésétől a tényleges emberismeretig. De azért valljuk be, nagy fába vágta a fejszéjét – vagy húsbárdját -, amikor Amerika Ted Bundy és Ed Gein mellett leghírhedtebb sorozatgyilkosának életét tervezte bemutatni. Hogyan lehet úgy elmesélni egy ilyen iszonyatos történetet, hogy lekösse a nézőt, legyen kapcsolódási pontja, ha már azonosulni nehezen is tud, és ne hagyja abba már az első rész után a sorozatot az iszonytól? Mert Dahmer lefelé, és egyre mélyebbre süllyedő spiráljában benne lenni nem komfortos érzés.

Ezt a sorozatot nem élvezettel nézzük, maximum az emberi természet legsötétebb oldalára kíváncsi elrettenéssel.

Úgy lehet sikeresen ezt megtenni, és Murphynek sikerült, hogy szenvtelenül, minden filmes eszközzel – színészi játék, dramaturgia, vizualitás stb. – azon dolgozik, hogy ezt a sztorit a lehető legnagyobb távolságtartással, ugyanakkor megértéssel is mesélje el. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Undorodhatunk valamitől úgy is, hogy közben értjük, miért vált ilyenné.

Dahmer minden emberi képzeletet alulmúló tettei mögött, mint minden patológiás eset mögött, sok személyes történeti is motívum áll.

A terhesség alatt is végletesen gyógyszerfüggő, instabil anya gyakorlatilag végig drogozza a magzatot, aki mások számára „furcsa” gyerekként már ekkor magában izolálni és szégyellni kezdi a másságát. Mindezt a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában, ahol a konzervatív értékekhez társuló álszentség a Dahmer feletti generáció képében még erősen megbélyegezte a melegeket (Dahmer is meleg volt).

Onnantól meg, hogy valakit a társai nyominak bélyegeznek a suliban, már csak háttér kérdése, mennyire viszi magasra az önbecsülését, vagy épp ellenkezőleg: mennyire löki a legmélyebb, legzsigeribb harag pokoli bugyraiba, ahol már az élő nem is vonzó, csak a kontrollálható zombi az, és a szétcsonkolt testrészek.

Jeffrey Dahmer háttere egy pillanatig sem volt biztonságos érzelmileg: a pszichiátrián kikötött anyával, az apával, aki valójában érzelmileg nincs jelen, a tényleges törődés hiánya , azaz a tökéletes magány vette körül. A lejtőn való elindulást egyértelműen a 17 éves kiskorúként hónapokra magára hagyottság indította el, ekkor kezdett el kimaradni az iskolából, fiktív valóságot gyártani és masszívan alkoholizálni.

Murphy tehát nem bagatellizálja el a hátteret, de sötét, homályos, füstös-mocsárszínű képeivel folyton azt sugallja, a pokolban járunk ezzel az emberrel együtt, akinek kábé fogalma sincs, hogy ő maga kicsoda, csak a legzsigeribb ösztönei után megy.

Evan Petersnek már azért is taps jár, hogy elvállalta ezt a hatalmas kihívást jelentő szerepet, amiben nemhogy helytáll, hanem képes úgy ábrázolni Jeffrey Dahmert, hogy minden árnyalatát meg tudja mutatni a torzult személyiségnek: a szorongásait, a drámáját – lásd az első gyilkosságot – és a beteg elméjéből érkező vágyakat, amiknek nem tud ellenállni.

Sem a kreátor, sem a színész nem mentik fel Dahmert, de a remekül megírt Amerikai Crime Story alkotója már ráérzett arra, ezt a sorozatot 2022-ben meg lehet csinálni, és végig lehet merni nézni anélkül, hogy öncélúnak éreznénk az erőszakot. Sőt, ellenkezőleg: fájdalmasnak látjuk, mint ahogy megerőltető végignézni mindazt, amit művel, de mivel látjuk, hogy jut el A-ból B-be, aztán C-be stb., végig érthetőek a folyamatai. És tehetetlenül dühösek is vagyunk, hogy mekkora ziccert hagy ki a rendőrség éveken keresztül.

És akkor még nem beszéltünk a társadalmi vetületről, ami csodásan tükröt tart az amerikai szociális/rendfenntartó szisztémának:

egy szőke, fehér srác hosszú éveken át tudta úgy megúszni egy feketék lakta környéken, hogy bár volt dolga a rendőrséggel, - őrizetbe vették és nyilvántartásba is került -, bárki is komolyan vegye akár a fűrészhangra zokogva elalvó szomszéd nő sirámait vagy a lakásából áradó bűzt

– Dahmer itt tárolta a hullákat és a testrészeket - , csak azért, mert inkább hittek egy jól színészkedő sorozatgyilkosnak, mint a becsületes, de háborgó feketének. Az áthallások itt sem félretehetők. Ha nagyon didaktikus akarna lenni Murphy, azt is mondhatná a Dahmerrel, hogy kapja be a társadalom, így figyeltek egymásra, magatokra, a magzataitokra, a gyerekeitekre, a feketékre, és egyáltalán, így néztek magatokba – és ezzel ilyen szörnyszülötteket hoz mindez létre. De nem különösebben didaktikus, úgyhogy mindez a sorok között marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk