KULT
A Rovatból

Alföldi Róbert: Nem kell minden szerepben, amit rám osztanak, odaszólogatnom

A színész-rendező elmondta, hogy van-e olyan szerep, amit nem vállal el, és azt is, miért játszik zenés vígjátékban. Szerinte azért elég kevés azoknak a színházaknak a száma, akik felkérik. Interjú.


20 éve a Fekete Péter című zenés vígjátékkal nyitott meg a Centrál Színhzáz. Most a jubileum alkalmából ismét műsorra tűzték. Alföldi Róberttel, aki Charlie bácsit játssza, a sajtóbemutató után beszélgettünk.

– Az interjúidat nézve, olvasva az a benyomásom, hogy sokkal több szó esik a rendezőről, mint a színészről. Talán azért, mert rendezőként elfoglaltabb vagy…

– Ez ma már nincs így. Most már sokkal többet játszom. Havi huszonöt előadásom van. Ebből nagyon sokat köszönhetek Puskás Tamásnak és aCentrál Színháznak, körülbelül a My Fair Lady óta van ez így.

– Színészként mennyire válogatod meg, hogy mit vállalsz el?

– Arról azért nincs szó, hogy naponta jön ötven felkérés. Ugyanakkor nem is keresnek olyan szereppel, aminél nagyon gondolkoznom kellene, elvállaljam-e. Talán azért, mert nem is kérnek meg olyanra, amiről tudják, hogy nem vállalnám.

Másrészt látni kell, hogy elég kevés azoknak a színházaknak a száma, akik felkérnek. Most például a Liliomot próbálom Budaörsön Kovalik Balázs rendezésében, és a Tamás közben felhívott, hogy van-e kedvem eljátszani Charlie bácsit a Fekete Péterben.

Egyrészt a Pusinak az ember nem mond nemet, másrészt Básti Julival még sosem játszottam.

Már kamaszkorom óta istennőnek tekintem és az igazság az, hogy tök mindegy, miben játszom és mit, ha Julival lehetek egy színpadon.

– Ezt Tamás és Juli is régóta mondja, hogy nagyon szeretnének összehozni egy Básti-Alföldi együttműködést. Ilyesmire gondoltál közös munka alatt?

– Szerintem ez csak ilyen bónusz. Egy desszert.

– Azok, akik szeretnek, és tulajdonképpen azok is, akik nem, általában provokatív, mondanivalós, mély rétegeket kapirgáló előadásokat kötnek a nevedhez, mint például a Mephisto. Ehhez képest a Fekete Péter azért elég könnyű kis valami.

– Én nem gondolom ezt. A My Fair Lady sem olyan nagyon komoly, és az Átriumban is játszom vígjátékokban.

– Mégis van egy olyan nimbuszod, hogy akár színpadon, akár rendezőként, akár magánemberként, Te azért odaszólsz.

– Az igaz, hogy nem félek kimondani, amit gondolok. De azért nem kell minden szerepben, amit rám osztanak odaszólogatnom.

A Network az egy más dolog, de a My Fair Ladyben vagy a Fekete Péterben „csak” egy nagyon jó szerepet kell eljátszanom egy nagyon jó darabban. Borzasztó jól esik az embernek, ha sokfélét kell játszani. Szóval nem kell mindig ugyanannak lennem, bármi is az elvárás.

Jelenleg 14 féle előadásban játszom, azok közül egyik sem olyan, amikre igaz lenne, amit te most mondtál. Az inkább a rendezésre vonatkozik. De mint minden sztereotípia, ez sem fedi a valóságot. A Magyartengernél sincs odamondogatás.

Ez csak rám ragadt, mert nagyon kevesen vagyunk ebben a szakmában, akik kinyitjuk a szánkat.

Nem ez a legfontosabb jellemzőm, és nagyon remélem, hogy amikor színpadra megyek, nem ez jut az emberek eszébe, hanem azt látják, amit épp csinálok.

Az operettet sokan temetik, régi idők műfajának tartják.

– A Fekete Pétert inkább tartom zenés vígjátéknak, mint operettnek. Olyan sanzonok, dalok vannak benne, amelyek már nagyon régóta slágerek, és ma este is azt lehetett érezni, hogy az emberek dúdolják, ismerik őket. Nagyon remélem, hogy a fiatal generáció fülébe is belemegy valamennyire.

Én nem hiszek ezekben a műfajtemetésekben. Ez egy nagyon édes kis darab. Az igaz operettek pedig zenei megközelítéstől függően nagyon komoly művek is lehetnek.

Az megint más kérdés, hogyan játsszák, mennyire veszik komolyan, stílben van,-e vagy csak a szirupot játsszák belőle. Ha csak a szirup, az valóban kicsit „oldschool”. De volt egy csomó előadás a közelmúltban, ami abszolút másképp viszonyult ezekhez a műfajokhoz.

Ugyanakkor Shakespeare is lehet nagyon rossz.

– Milyen volt Puskás Samuval dolgozni?

– Nagyszerű. A színház is nagyon rendes volt, és a kollégák is nagyon rendesek voltak. Mint mondom, én közben a Liliomra készülök, aminek december 16-án lesz a bemutatója. Úgyhogy nem nagyon próbáltam itt, hanem a Samuval gyakoroltam délutánonként kétszer-háromszor, kettecskén.

Ő dolgozott a háttérben a Magyartengerben is, szerettem, amit Martinovics Dorinával csináltak a kisszínpadon, meg hát, miért ne legyen az ember kíváncsi egy fiatalemberre?

A fiatalokkal kell barátkozni, nem az öregekkel.

– Mesélj kicsit a Liliomról is, ha már szóba került.

– Nem tudok mesélni róla, mert annyira benne vagyok. Kovalik Balázs rendezi, amit azt jelenti, hogy nagyon máshonnan közelíti meg a darabot, mint amit megszoktunk. Kezdve azzal, hogy én játszom a Liliomot. De nehéz objektívan beszélnem róla.

– Hamarosan rendezni is fogsz itt, a Centrálban.

– Igen. Arthur Millertől Az ügynök halálát csináljuk Stohl Andrással, Balsai Mónival, Fehér Tibivel és Szécsi Bencével. Nagyon örülök, hogy a színház bevállalja a nagyszínpadon. Bíró Bence újrafordította, és csinált belőle egy nagyon sűrű változatot. Kevésbé lesz amerikai, de félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem New Yorkban fog játszódni.

Sokkal szorosabban próbál koncentrálni a családtagok viszonyaira. I

lletve ami fontos, hogy a szememben Willy Loman egy nagyon energikus figura, ellentétben a Tímár József féle nagyon híres, kétbőröndös felfogással.

Nagyon remélem, hogy ki fog derülni az előadásból, miért gondolom így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: