KULT
A Rovatból

Alföldi Róbert: Nem kell minden szerepben, amit rám osztanak, odaszólogatnom

A színész-rendező elmondta, hogy van-e olyan szerep, amit nem vállal el, és azt is, miért játszik zenés vígjátékban. Szerinte azért elég kevés azoknak a színházaknak a száma, akik felkérik. Interjú.

Link másolása

20 éve a Fekete Péter című zenés vígjátékkal nyitott meg a Centrál Színhzáz. Most a jubileum alkalmából ismét műsorra tűzték. Alföldi Róberttel, aki Charlie bácsit játssza, a sajtóbemutató után beszélgettünk.

– Az interjúidat nézve, olvasva az a benyomásom, hogy sokkal több szó esik a rendezőről, mint a színészről. Talán azért, mert rendezőként elfoglaltabb vagy…

– Ez ma már nincs így. Most már sokkal többet játszom. Havi huszonöt előadásom van. Ebből nagyon sokat köszönhetek Puskás Tamásnak és aCentrál Színháznak, körülbelül a My Fair Lady óta van ez így.

– Színészként mennyire válogatod meg, hogy mit vállalsz el?

– Arról azért nincs szó, hogy naponta jön ötven felkérés. Ugyanakkor nem is keresnek olyan szereppel, aminél nagyon gondolkoznom kellene, elvállaljam-e. Talán azért, mert nem is kérnek meg olyanra, amiről tudják, hogy nem vállalnám.

Másrészt látni kell, hogy elég kevés azoknak a színházaknak a száma, akik felkérnek. Most például a Liliomot próbálom Budaörsön Kovalik Balázs rendezésében, és a Tamás közben felhívott, hogy van-e kedvem eljátszani Charlie bácsit a Fekete Péterben.

Egyrészt a Pusinak az ember nem mond nemet, másrészt Básti Julival még sosem játszottam.

Már kamaszkorom óta istennőnek tekintem és az igazság az, hogy tök mindegy, miben játszom és mit, ha Julival lehetek egy színpadon.

– Ezt Tamás és Juli is régóta mondja, hogy nagyon szeretnének összehozni egy Básti-Alföldi együttműködést. Ilyesmire gondoltál közös munka alatt?

– Szerintem ez csak ilyen bónusz. Egy desszert.

– Azok, akik szeretnek, és tulajdonképpen azok is, akik nem, általában provokatív, mondanivalós, mély rétegeket kapirgáló előadásokat kötnek a nevedhez, mint például a Mephisto. Ehhez képest a Fekete Péter azért elég könnyű kis valami.

– Én nem gondolom ezt. A My Fair Lady sem olyan nagyon komoly, és az Átriumban is játszom vígjátékokban.

– Mégis van egy olyan nimbuszod, hogy akár színpadon, akár rendezőként, akár magánemberként, Te azért odaszólsz.

– Az igaz, hogy nem félek kimondani, amit gondolok. De azért nem kell minden szerepben, amit rám osztanak odaszólogatnom.

A Network az egy más dolog, de a My Fair Ladyben vagy a Fekete Péterben „csak” egy nagyon jó szerepet kell eljátszanom egy nagyon jó darabban. Borzasztó jól esik az embernek, ha sokfélét kell játszani. Szóval nem kell mindig ugyanannak lennem, bármi is az elvárás.

Jelenleg 14 féle előadásban játszom, azok közül egyik sem olyan, amikre igaz lenne, amit te most mondtál. Az inkább a rendezésre vonatkozik. De mint minden sztereotípia, ez sem fedi a valóságot. A Magyartengernél sincs odamondogatás.

Ez csak rám ragadt, mert nagyon kevesen vagyunk ebben a szakmában, akik kinyitjuk a szánkat.

Nem ez a legfontosabb jellemzőm, és nagyon remélem, hogy amikor színpadra megyek, nem ez jut az emberek eszébe, hanem azt látják, amit épp csinálok.

Az operettet sokan temetik, régi idők műfajának tartják.

– A Fekete Pétert inkább tartom zenés vígjátéknak, mint operettnek. Olyan sanzonok, dalok vannak benne, amelyek már nagyon régóta slágerek, és ma este is azt lehetett érezni, hogy az emberek dúdolják, ismerik őket. Nagyon remélem, hogy a fiatal generáció fülébe is belemegy valamennyire.

Én nem hiszek ezekben a műfajtemetésekben. Ez egy nagyon édes kis darab. Az igaz operettek pedig zenei megközelítéstől függően nagyon komoly művek is lehetnek.

Az megint más kérdés, hogyan játsszák, mennyire veszik komolyan, stílben van,-e vagy csak a szirupot játsszák belőle. Ha csak a szirup, az valóban kicsit „oldschool”. De volt egy csomó előadás a közelmúltban, ami abszolút másképp viszonyult ezekhez a műfajokhoz.

Ugyanakkor Shakespeare is lehet nagyon rossz.

– Milyen volt Puskás Samuval dolgozni?

– Nagyszerű. A színház is nagyon rendes volt, és a kollégák is nagyon rendesek voltak. Mint mondom, én közben a Liliomra készülök, aminek december 16-án lesz a bemutatója. Úgyhogy nem nagyon próbáltam itt, hanem a Samuval gyakoroltam délutánonként kétszer-háromszor, kettecskén.

Ő dolgozott a háttérben a Magyartengerben is, szerettem, amit Martinovics Dorinával csináltak a kisszínpadon, meg hát, miért ne legyen az ember kíváncsi egy fiatalemberre?

A fiatalokkal kell barátkozni, nem az öregekkel.

– Mesélj kicsit a Liliomról is, ha már szóba került.

– Nem tudok mesélni róla, mert annyira benne vagyok. Kovalik Balázs rendezi, amit azt jelenti, hogy nagyon máshonnan közelíti meg a darabot, mint amit megszoktunk. Kezdve azzal, hogy én játszom a Liliomot. De nehéz objektívan beszélnem róla.

– Hamarosan rendezni is fogsz itt, a Centrálban.

– Igen. Arthur Millertől Az ügynök halálát csináljuk Stohl Andrással, Balsai Mónival, Fehér Tibivel és Szécsi Bencével. Nagyon örülök, hogy a színház bevállalja a nagyszínpadon. Bíró Bence újrafordította, és csinált belőle egy nagyon sűrű változatot. Kevésbé lesz amerikai, de félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem New Yorkban fog játszódni.

Sokkal szorosabban próbál koncentrálni a családtagok viszonyaira. I

lletve ami fontos, hogy a szememben Willy Loman egy nagyon energikus figura, ellentétben a Tímár József féle nagyon híres, kétbőröndös felfogással.

Nagyon remélem, hogy ki fog derülni az előadásból, miért gondolom így.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk