Akiket az Év utcazenészeinek választottak

Koncert az A38 hajón. Fotó: Szekeres Balázs

Fotó: Szekeres Balázs

Mikor, minek hatására kezdtetek zenélni, és milyen említésre méltó zenekaraitok voltak ezelőtt?

Bulcsú: Már egészen kiskoromban is foglalkoztatott a zeneírás, de magát a zenélést komolyabban a gimnázium alatt kezdtem el. A képregényrajzoló Gróf Balázzsal (a vele készült interjúért KATT IDE - a szerk.) egy suliba jártunk, vele alapítottam az első zenekaromat, a Gyurmaklubot, ő basszusgitáron játszott. Utána, egyetem felé volt egy Spleen nevű jazz-rock formációm, ezzel már egész szép sikereket értünk el. Rendszeresen koncerteztünk, és lemezünk is jelent meg, én voltam a fő dalszerző. Ennek feloszlása után jött egy két-hároméves csend, majd mikor újrakezdtem, egy ideig inkább háttérember voltam, a dalszerzéssel és a szervezéssel nem foglalkoztam. Jól esett kicsit hátrébb lépni, hogy ne rajtam legyen minden felelősség. Játszottam Takáts Eszter zenekarában, a Pavilonban, illetve az országosan is elég ismert Zagasticban és az InterMagyarban, ahol világslágereket dolgoztunk föl népiesen, ez akkoriban még újdonság volt. Aztán lassan ismét megjött a kedvem, hogy alkotói szerepet töltsek be, és nemsokára megalakult a TükeZoo.

Gergő: Én is nagyon zsenge gyerekkorom óta zenélek, bár hangszeren játszani nem tanultam sosem, inkább az éneklés és dalszerzés foglalkoztatott nagyon sokáig. Gyakorlatilag erre kívántam feltenni az egész életemet, de mikor 2004-ben Pécsre kerültem egyetemre, a dolgok valahogy másképp kezdtek alakulni, s én meg valahogy kiszerettem az éneklésből – ami egyébként mostanában kezd megint visszatérni az életembe –, és nekiálltam dobolni. Soha nem foglalkoztam ezzel azelőtt, de nagyon rápörögtem a témára, és hirtelen azon kaptam magam, hogy összeraktam egy jazzbandát, ahol egyébként mindenki sokkal többet tudott a zenéről, mint én. Ez volt a Svetlana, ami helyi szinten egész ismert lett, sőt még más nagyvárosokba is jártunk koncertezni. Miután feloszlott, még volt egy zenekarom a TükeZoo előtt, de igazából sok helyen játszani csak azután kezdtem el, hogy Budapestre költöztem.

A Babylon Bound című szám, amit a zenekar Budapestre költözése ihletett:

Hogyan ismerkedtetek meg és hogy jött a közös zenekar ötlete?

Gergő: Még 2008-ban egy egyetemi tehetségkutatón léptünk fel a Svetlanával, erre a koncertre eljött Bulcsú, aki akkoriban újságíróként is dolgozott, hogy majd ír rólunk pár sort. A bőgősünket ismerte már korábbról, így nem sokkal később felvetődött, hogy szálljon be rappelni az egyik dalunkba. Erre végül nem került sor, nekem viszont felvetette, hogy lenne pár ötlete, amit megnézhetnénk ketten a próbateremben. Az első alkalommal három számot mutatott meg, amik nagyon megtetszettek. Eleinte nem gondoltam, hogy bármi komoly kisülhet belőle, mindenesetre elkezdtünk napi szinten próbálni. Kezdetben R-NoLD-dal, a Punnany Massif DJ-jével hármasban (ő hallható az első albumunkon is), majd nemsokára duóban folytattuk. Elég hamar besűrűsödtek a dolgok, csak az első évben, 2008-tól 2009 nyaráig közel 40 koncertünk volt klubokban, fesztiválokon, megnyitókon, ami nekünk nagy szám volt, mert meghívások alapján mentük zenélni, magunk nem szerveztünk semmit.

A Trabisch című dal, amiben még DJ R-NoLD is hallható:

Saját videóriportunk az idei Dallamos Villamosról, a TükeZoo 2:15-től látható:

Több helyen hivatkoztak már rátok új kultzenekarként, mit gondoltok, mivel érdemeltétek ki ezt a jelzőt?

Bulcsú: Először az Exit magazin nevezett minket így, miután 2008-ban közzétettük az első próbahelyi felvételünket. Ráadásul nem is szóltak nekünk róla, csak utólag, véletlenül olvastuk – mindenestre nagyon jól esett.

már csak azért se, mert én magam is rengeteg fajta zenét játszottam életem során. Ennek a stíluskavalkádnak is szerepe lehetett benne, hogy rövid idő alatt sokan megszerették a dalainkat. A másik pedig a meglepő hangzásvilág, vagyis hogy ketten úgy szólalunk meg a színpadon, mintha minimum hárman vagy négyen lennénk.

Gergő: Szerintem kezdettől fogva benne volt a pakliban, hogy amit csinálunk, azt valakik imádni fogják. A másik vetület viszont, hogy ez az egész kétélű fegyver is lehet: amennyire pozitív, hogy ennyi stílust játszunk, ugyanúgy azt is mondhatják rá, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, mert erre nem lehet imidzset építeni. De nekünk pont ez az imidzsünk – nem merem állítani, hogy stílust teremtettünk, viszont annyi biztos, hogy a miénkhez hasonló megszólalásra nem igazán akad más példa. Legalábbis kicsiny hazánkban.

Fotó: Havas Eszter

Fotó: Havas Eszter

A hangszerelés mellett a szövegvilágotok sem mindennapi. Honnan jöttek a beás, sváb, horvát és hasonló különleges nyelvű betétek?

Bulcsú: Én mindig is próbáltam abszolút nyitott, multikulturális közegként felfogni a TükeZoo-t, már csak azért is, mert szerintem Pécset is ez jellemzi. Rengeteg történelmi és kulturális réteg rakódott le a városban, nekem személy szerint is vannak sváb-horvát gyökereim, és szerettem volna, ha ez a dalokban is visszaköszön. A Sopianication refrénjében például angol, sváb, horvát és beás nyelvű szavak is vannak, a Trabisch egy része szerb, a Hey Yonxeekah patois alapú (a jamaicai angol nyelvet hívják így - a szerk.), a refrénje pedig „kulfoldi-magyar”, de akadnak olasz, spanyol, sőt gagyiangol és gagyijapán soraink is, utóbbit egy barátunk fordította le a kérésünkre. A Tűsaroknak van egy lovári verziója is, amit Lakatos Szilvi fordított le, és Csőke Reni kozmetikázta. Nagy szenvedélyem a nyelvek, kultúrák után való kutakodás, bár a saját dalokban inkább csak konyhaszinten pedzegetek meg ilyesmiket, szándékosan.

A Sopianication lemezverziója:

A Hey Yonxeekah Veszprémben, a Quimby előtt, Kiss Tibi felkonferálásával:

Mennyire tartjátok magatoknak utcazenészeknek? Idén és tavaly két ilyen versenyt is megnyertetek.

Bulcsú: A hétköznapokban nem szoktunk utcazenélni, ezek olyan rendhagyó események voltak, amikor kapva kaptunk az alkalmon, hogy ilyen körülmények között is megmutathatjuk magunkat.

Az igazat megvallva szívesen csinálnánk rendszeresebben, de manapság nincsenek olyan körülmények, amelyek ezt lehetővé tennék.

Gergő: Sajnos az utcazenélés megítélése idehaza nem áll túlzottan magas szinten: legjobb esetben megtűrik, de a többség értékrendjében alig haladja meg a koldulást. Egyszerűen nem ismerik el a létjogosultságát – még ha nagyon jól is nyomod, akkor is azzal jönnek, hogyhogy nem valami menő koncertteremben játszol. Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy ott helyben meghallgathatnak téged. Ráadásul a törvények szerint Budapesten erősítőt se lehet használni az utcán, ami nekünk elengedhetetlen lenne.

A Quimbyvel közös turné milyen nyomot hagyott bennetek, hogy fogadott titeket a közönség?

Gergő: Azt ki kell emelni, hogy a Quimby tagjainál jobb fej zenészekkel nem nagyon találkoztunk azelőtt.

Tibi egy alkalommal még fel is konferált bennünket, mondván mi vagyunk az egyik kedvenc zenekara, tehát így álljon hozzánk a közönség. Ennek is köze lehetett hozzá, hogy szinte mindenhol nagyon nagy sikerünk volt: egyáltalán nem az jött le, hogy unnák magukat a jelenlévők és csak azt várnák, mikor jön már a fő műsorszám. Még meg is tudtuk énekeltetni őket.

A Kalap Kabát tehetségkutató elődöntőjén, Szentendrén. Fotó: Havas Eszter

A Tűsarok című szám egy igazán különleges helyszínen, Dubaiban, a Four Points szálloda 31. emeletén:

Zebránál pirosabb autó - karácsonyi dal, a hangulathoz illeszkedő klippel:

Mindketten kvázi főállásban foglalkoztok zenéléssel, mennyire könnyű manapság megélni ebből?

Gergő: Én azt hiszem, nem tudnék máshogy élni. Viszont akinek olyan tervei vannak, hogy majd zenélésből épít stabil egzisztenciát magának, az vagy csalódni fog, vagy hatalmas szerencsére van szüksége. Ezzel együtt, ha az embernek nincsenek túlzott igényei, el lehet éldegélni belőle. Vannak koplalósabb hónapok, és biztosan rengeteg alkalom adódik, amikor azt mondod, hogy erre vagy arra a helyre legszívesebben nem mennél el játszani, de nem szabad, hogy ez kiábrándítson, mert az életérzés sokban kárpótol.

Bulcsú: Nekem nagyon kényelmes a szabadúszó életmód, élvezem, hogy függetlenebb vagyok az átlagnál. Magamnak felelek a munkámmal, persze én is követem el a hibákat, néha túlvállalom magam, ezekből igyekszem tanulni. Így viszonylag szerény, de boldog az életem. Nincsenek túlzott fogyasztói szenvedélyeim, és ami még van, azt igyekszem leépíteni. A fő, hogy stresszmentes legyen, túlnyomás nélkül. Időnként becsúszik egy-egy grafikai, zeneszerzői, szövegírói munka, amit imádok, mellesleg valamennyi pénzt is hoz. Legfontosabb az alkotás, ez egyben hitvallásom is, és ha az ember nem téved el, még a nehéz időkben is erőt ad neki. Különben pedig Kiss Tibi mondta egyszer, hogy

Ez szerintem szép gondolat.

(A TükeZoo Budapesten havonta tart rendszeres klubestet a Kis Á nevű szórakozóhelyen, mindig más-más vendégfellépővel és meglepetés műsorral. A következő alkalom november 28-án lesz.)

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!