KULT
A Rovatból

Ács volt, ma már legenda - 20 érdekesség a 80 éves Harrison Fordról

Han Solo, Indiana Jones és Jack Ryan alakítója például egy időben állítólag a Doors együttes roadjaként dolgozott, egy film miatt pedig kitiltották Tibetből.

Link másolása

Harrison Ford 80 éves. Míg más 80 évesen unokázik és a tornácon ücsörögve élvezi a napsütést, ő épp az Indiana Jones 5-öt forgatja. Hogy a rajongók szempontjából ez mennyire jó hír, az még elválik – még nem találkoztam olyan emberrel, aki lelkesen beszélt volna a 4. részről.

Viszont Harrison Ford már 2015-ben, 73 évesen sem volt hétköznapi nyugdíjas, akkor éppen azzal borzolta a kedélyeket, hogy kényszerleszállást hajtott végre egy golfpályán a repülőjével.

2016-ban mi, magyarok is meggyőződhettünk fittségéről, hiszen itt bringázgatott Budapest környékén, amikor a Szárnyas fejvadász második részét forgatta.

Azóta is majd megüt a guta: valószínűleg itt tekert át Leányfalun, és én nem is sejtettem.

Ráadásul egy olyan házban lakik, amelyet saját maga épített. Egyszóval, Harrison Ford pontosan úgy él, mintha valamelyik filmje főszereplője lenne.

Életét, pályáját felsorolni hosszadalmas lenne. Inkább összegyűjtöttem 20 érdekességet a 80 éves legendáról, amit talán nem mindenki tud róla.

1. Chicagóban látta meg a napvilágot, és szülei is színészek voltak, bár apja később reklámszakember lett.

2. Anyai nagyszülei Minszkből emigrált zsidók voltak, de ír és német felmenőkkel is rendelkezik.

3. Nem ő volt az első színész ezen a néven Hollywoodban. 1957-ben elhunyt névrokona némafilmekben játszott, és csillagot is kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Épp ezért a mi kedvencünk eleinte Harrison J. Ford néven szerepelt a stáblistákon.

4. Az köztudott, hogy egy időben ácsként kereste a kenyerét, az kevésbé, hogy ennek köszönhetően dolgozhatott Sergio Mendesnek és Francis Ford Coppolának is.

Sosem tanult ácsnak: könyvekből sajátította el a szakmát és egy lakatlan házban gyakorolt.

5. Egy időben állítólag a Doors együttes roadja is volt.

6. Kezdetben apróbb szerepeket kapott csak. Feltűnt Antonioni Zabriskie Pointjában, továbbá a Petrocelli és a Kung-fu sorozat egy-egy epizódjában.

7. Amikor George Lucasnál dolgozott, a rendező megkérte, segítsen a Csillagok Háborúja castingjánál összeolvasni a szerepeket a jelentkezőkkel. Steven Spielbergnek tűnt fel, hogy mennyire jó lenne Han Solo szerepére. A többi történelem.

8. Emiatt viszont majdnem nem kapta meg Indiana Jones szerepét. George Lucas nem akart ismét Forddal dolgozni, akivel amúgy az American Graffityben dolgozott először együtt. Nem akarta, hogy Ford legyen az ő „Robert DeNirója”, Martin Scosesére utalva.

9. Háromszor nősült, első felesége gimnáziumi szerelme volt, második pedig az E.T. forgatókönyvírója, Melissa Mathison.

Annak idején az övék volt Hollywood történetének legdrágább válása – manapság már csak a negyedik helyen állnak.

10. Hivatalosan kitiltották Tibetből, miután a Disney összetűzésbe került a kínai hatóságokkal a Kundun című 1997-es film miatt, amelynek Ford akkori felesége, Melissa Mathison volt a forgatókönyvírója.

11. Jelenlegi felesége az Ally McBeal sorozat címszereplője, Calista Flockhart. 2002 óta alkotnak egy párt, de csak 2010-ben házasodtak össze.

A dán Souvenirs duó dalt írt róla

12. Sok ikonikus filmszerep fűződik Fordhoz, de több olyat is elutasított, amit később talán megbánt. Ilyen a Sziriana című film, ami aztán George Clooneynak Golden Globe- és Oscar-díjat hozott. A hazafira is nemet mondott, így Mel Gibson örülhetett. A Jurassic Parkban Dr. Alan Grant szerepét is felajánlották neki, de végül Sam Neil járt jól.

13. Olyan is volt, amikor ő járt jól más színész helyett: Az elnök különgépe főszerepét eredetileg Kevin Costnernek ajánlották, ő azonban nem ért rá, és Fordot ajánlotta maga helyett. Ford többször is viszonozta a szívességet: A JFK, az Aki legyőzte Al Caponét és a Szitakötő főszerepét is neki kínálták fel először, és csak azután lett Kevin Costneré, hogy ő nemet mondott.

14. Saját filmjei közül A Moszkitó-part a kedvence, amiben Helen Mirren volt a partnere.

15. Öccse, Terence Ford is színész.

16. A Hat nap, hat éjszaka című filmben Fordot az a Temuera Morrison üldözte, aki a Star Wars előzmény trilógiában Jango Fettet játszotta, és később a Disney Star Wars sorozataiban Boba Fett páncéljába bújt.

17. Eleinte ellenezte, hogy az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban Sean Connery játssza az apját, mivel csupán 12 év volt köztük a korkülönbség.

18. Egyetlen egyszer jelölték Oscar-díjra, A kis szemtanú című filmben nyújtott alakításáért.

19. A dán Souvenirs duó dalt írt róla, és említik az Agymenők főcímdalát jegyző Barenaked Ladies One Week című dalában is.

20. Az eredeti Star Wars trilógia egyetlen főszereplője, akinek sikerült tartósan Hollywood élvonalában maradnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk