KULT
A Rovatból

A Zeneakadémia 10 meglepő titka

Megtudhatjátok, milyen babona kötődik a Zsolnay díszekhez, és azt is, melyik sorból hallani a legjobban az előadást.

Link másolása

Nem túlzás, ha azt állítjuk, a Zeneakadémia épülete az egyik legszebb felsőoktatási intézményünk Budapesten. Az impozáns palota méreteiben és látványában is lenyűgöző. Ráadásul több érdekességet és titkot rejt, mint gondolnátok.

A Liszt Ferenc téri Zeneakadémia épületét 2013-ban teljes mértékben felújították úgy, hogy az eredeti, 1907-es állapotok visszaállítását tűzték ki célul. A Zeneakadémia épületbejárásán a Barangoló Baráti Kör túravezetője mesélt nekünk az épület falai közt rejtőző különlegességekről. Íme 10 érdekesség a Zeneakadémiáról, amit nem biztos, hogy tudtatok.

IMG_3614

1. Meglepő épületszerkezet

Már az előcsarnokban biztosak voltunk abban, hogy a magyar szecesszió remekművébe léptünk be. A falakon, padlón és oszlopokon is a stílusra jellemző természeti motívumok köszönnek vissza. Számos Zsolnay kerámia díszíti a beltereket. A freskókat és színes üvegablakokat pedig a kor olyan híres művészeinek köszönhetjük, mint Kőrösfői-Kriesch Aladár és Róth Miksa.

DSC02350

DSC02366

A gyönyörű homlokzatot és díszes enteriőrt elnézve azonban meglepve tudtuk meg, hogy maga az épülete vasbetonból készült. Sőt ez volt az ország legelső vasbeton szerkezetű épülete.

2. Mit szimbolizálnak a díszítő elemek?

A Zeneakadémia díszítőelemeinek szimbolikája összetettebb és összefüggőbb, mint elsőre gondoltuk volna. Amikor alaposabban körbenéztünk, láthattuk, hogy az egész épületben dominálnak az Apollónhoz és Dionüszoszhoz köthető motívumok. A görög mitológia szerint ugyanis e két isten felelős a művészetek, így a zene fejlődéséért is. Dionüszosz fúvós hangszereivel és Apollón lantjával sok helyszínen találkoztunk. Ez utóbbi díszíti a Zeneakadémia előtti tér burkolatát is.

DSC02344

Rendkívül sok az épületben a víz motívum. Az előcsarnok színeiben és szimbólumaiban is szándékosan a mocsarak világára emlékeztet. A víz fodrozódását és cseppköveket utánzó díszítő elemek a Najádok kútjára utalnak. A mondák szerint ezekhez a kutakhoz jártak a nimfák, akik Apollón kísérői voltak.

DSC02339

Ezek után nem meglepő, hogy a Zeneakadémia Nagytermét Apollón szigetének is hívják. Ebben a teremben több helyen is felfigyelhettünk Apollón madarára, a hattyúra, amely a halálakor elhangzó csodálatos hattyúdalról ismert.

IMG_3675

Szintén lenyűgöző díszítőelemek a mennyezeten megfigyelhető babérlevél motívumok. Ezek Apollón elátkozott szerelmére, a babérfává változtatott Dafnéra utalnak.

IMG_3671

3. 100 éves függönyök

A Nagyterem galériára nézve Róth Miksa üvegablakai előtt az eredeti 1907-es függönyöket láthattuk. Érdekesség, hogy a felújításkor pont az az olasz cég vállalta el a restaurálásukat, amely annak idején a függönyök elkészítésének megbízását is kapta. Túravezetőnk arra biztatott minket, nyugodtan simogassuk meg a függönyök anyagát. Mint kiderült, ezt kényelmesen megtehettük magunk mögé nyúlva, az ülések kárpitja ugyanis ugyanabból az anyagból készült.

IMG_3643

4. Miért vannak alacsonyan az ülések karfái?

A díszterem székeibe ülve feltűnt, hogy karfájuk sokkal alacsonyabban van, mint azt egy átlagos széken megszoktuk. Kiderült, hogy ennek is jó oka van. A Zeneakadémia tervezői ugyanis megfigyelték, hogy zenehallgatás közben az emberek mindinkább belesüppednek a székekbe, így az alacsony karfa kényelmesebb ehhez az időtöltéshez.

A földszinti sorokkal ellentétben a karzaton csak a Zeneakadémia növendékei ülhetnek, míg a baloldali páholyban az intézmény tanárai foglalhatnak helyet. A jobboldali páholy pedig csakis a Zeneakadémia igazgatójának van fenntartva.

DSC02392

5. A legjobb és egyben legrosszabb ülőhelyek

Megtudtuk, hogy a legtökéletesebb hangzást az ötödik sorban ülve tapasztalhatjuk. Viszont ez a legrosszabb hely is, olyan szemponból, ha valaki a koncert alatt zacskót csörget, vagy köhög, mert ezeket a hangokat is itt halljuk a legtisztábban.

6. Miért meztelen a zene múzsája?

DSC02377

Az első emeleti csarnokban szintén Kőrösfői-Kriesch Aladár freskójával találkozhattunk. A festmény a zene múzsáját, Euterpét ábrázolja, ráadásul a kor szelleméhez képest meglehetősen kendőzetlenül. Mint megtudtuk bármilyen arcpirító is a kép, a meztelenség nem véletlen. Azt szimbolizálja ugyanis, hogy minden műalkotást, szobrot, festményt el lehet takarni, de a zenét nem.

7. Miért nem szeretik a diákok a Kamaratermet?

Az épületbejárás során tantermekbe is bepillanthattunk, sőt a Kamarateremben is elidőzhettünk, ami Solti György világhírű karmester, zongoraművész és zeneigazgatóról kapta a nevét. Megtudtuk, hogy a felújítás előtt ezt a termet nem szerették sem tanárok, sem a közönség, sem a diákok. Az épület régebbi átalakításai során ugyanis igen rossz akusztikája lett.

A 2013-as felújítás után a kamaraterem visszanyerte jó hangzását legalább a tanárok és a hallgatóság örömére. A diákoknak azonban továbbra sem ez lesz a kedvenc terme, ugyanis a vizsga fellépéseket a mai napig itt tartják.

DSC02379

8. Szerencsehozó gömbök

A babona szerint van az épületben valami, ami segíti a vizsgázókat. Ezekből a Zsolnay eozin gömbökből összesen huszonkettő található az épületben. Állítólag, ha a babonás vizsgázók vizsga előtt az összeset megsimogatják, az szerencsét hoz a megmérettetésen.

IMG_3644

9. Hány kiló aranyat használtak a díszítéshez?

A Zeneakadémia pazar díszítéseit csodálva, magától adódott a kérdés: Vajon hány kiló aranyat használtak a díszítőelemek aranyozásához. A meglepő válasz az volt, hogy semennyit. Az épületet ugyanis eredetileg nagyon kis költségvetésből kellett megcsinálniuk. Aranyozás helyett rezet használtak, amit speciális lakk véd a korróziótól.

DSC02341

10. Hány négyzetméter márvány borítja a belső tereket?

Az alacsony költségvetés miatt a márványborítás mennyisége hasonló, mint az aranyozás esetében. Ebből az anyagból csupán csak egy négyzetmétert használtak fel a bejárati csarnok emléktáblájához.

IMG_3623

Ha még több érdekességet szeretnétek megtudni a Zeneakadémiáról, vagy saját szemetekkel szeretnétek megnézni, hol lakik a zene szelleme, jelentkezzetek ti is a vezetett sétára. További infók a Barangoló Baráti Kör Facebook oldalán.

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Michael Douglas eszik, iszik, csajozik, mégis megvan az AppleTV+ első igazi bukása?
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Timothy Van Patten neve nem ismeretlen sorozatos berkekben. Rengeteg híres klasszikuson dolgozott már, mint rendező, ráadásul nem is kis címekben.

Olyan ikonikus szériákat tudok említeni, mint a Drót, a Deadwood, a Róma, a Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat, a Trónok harca, a Fekete tükör, a Perry Mason, A levegő urai vagy a Gengszterkorzó.

Ilyen filmográfiával nem csoda, hogy az Apple TV+ rábízta a Franklin vezénylését. Nem tudom mennyire Van Patten hibája, de a Franklin nem lett túl jó.

Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi, diplomata, író, természettudós, filozófus, nyomdász és feltaláló életének 84 éve alatt több érdekes dolog történt vele, mint tíz férfivel történhet 200 év alatt.

A szegény családból származó 13. gyermek életrajza számtalan könyvet tölthetne meg.

Jópárat meg is töltött, a Franklin is egy ilyenen, Stacy Schiff, A Great Improvisation című könyvén alapszik. Nem olvastam az eredeti művet, de amit az AppleTV+-nak sikerült előadnia, az egy rettenetesen unalmas kis szelete ennek a hihetetlen élettörténetnek.

1776-ot írunk, az Amerikai függetlenségi háború alig egy éve zajlik, de a gyarmati erők sorra szenvednek súlyosabbnál súlyosabb vereségeket. A kongresszus helyzete egyre kilátástalanabb. Franklin fia is a britek háborús túsza lett.

Ezekből a harcokból meglepően nem látunk semmit, mert ezekben a sötét időkben Benjamin Franklin (Michael Douglas) átutazta az Atlanti-óceánt, hogy segítséget kérjen a francia nemzettől.

Unokája, Temple (Noah Jupe) kíséretében érkezik Passy kis falujába, amely viszonylag közel van Párizshoz. Itt szövi fondorlatos terveit, hogyan lehetne megnyernie magának a versailles-i támogatást Amerika britek elleni harcában. Igazi kémjátszma, sok-sok unalmas párbeszéd alá rejtve.

Nagyon hiteles az Apple-féle Franklin sorozat, már-már túl hiteles. Egy képkocka háborút kapunk ízelítőnek a harmadik részben, de ez a széria nem más, mint hosszú párbeszédek, partik, előadások és bálok sora, ahol úriemberek beszélgethetnek, miközben a kémek kihallgatják őket. Nem egyértelmű, ki kivel van valójában és mindenki csak a saját hasznát keresi. Van, aki pénzt, egyesek szerelmet, mások megbecsülést várnak Franklintől.

A megvalósítás elsőrangú, a kosztümök, a helyszínek, a tájkép és a díszletek elképesztően autentikusak.

A sorozat külön büszke lehet ezekre. Érezni, amikor szinte céltalanul mutogatják ezt a mozi-mágiát. Sokszor húzza a rendező az időnket egy-egy hosszúra hagyott nagytotállal. Természetesen hatalmas érdem és pirospont jár a történelmi hűségre, és az atmoszféra is páratlan, csupán annyi ezzel a probléma, hogy a tényleges tartalom, amit látunk, nagyon kevés.

Ahhoz képest, hogy Ben Franklinnek milyen érdekes élete volt, nagyon sokáig tartott, hogy egy ilyen nagy költségvetésű sorozatot készítsenek róla. Ez a szerep Michael Douglasnek szinte jutalomjáték. Látszik, hogy a nagy öreg élvezte a forgatást, hiszen jókat ehet, ihat és jól mulathat fiatal hölgyek társaságában, miközben csak beszélgetnie és néha színészkednie kell.

Nem érzem, hogy Douglas eltűnne a szerepben, inkább önmagát hozza, kicsit rájátszva Franklin szinte rocksztár szerepére, máskor meg aggódóan tűnődve.

Az unokáját alakító színész nekem kicsit túlságosan fiatal, de lehet pont ezért őt választották ki a szerepre, ő egy kis ártatlanság a megfáradt mester mellett. A többi színésszel sincs probléma, maximum annyi, hogy a teljes stábból ha öt karaktert fel tudok sorolni, azzal lehet, hogy sokat mondtam. Igazából alig van maradandó szereplő, de erről nem a színészek tehetnek, hanem a történészek… akarom mondani forgatókönyvírók.

Alig történik itt valami! Tényleg! Az egyik legnagyobb drámai csúcspont az első három részből az, amikor Franklin visszakapja a megjavított nyomdáját, miután azt ellenséges kémek összetörték. Értem, hogy így szimbolikusan visszakapta a hangját a feltaláló zseni, de ettől ez még gyenge tartalom, még streamingre is.

Egyáltalán nem szórakoztató, és nem érzem azt a „wow” faktort, amit az Apple álltalában képvisel.

Ez egy alapos történelemlecke, amely azt feltételezi, hogy van bőséggel háttértudásunk a korszakról, mert ha nem figyelünk eléggé, akkor bizony megkavarodunk a sok-sok francia név mellett. Mostanában sokadik sorozatnál látom, amelyben előszeretettel használják az eredeti nyelvet, tehát itt a franciák franciául beszélnek, nem francia akcentusos angollal – ez is a pozitívumok közé tartozik a szememben. Van rajta kellő mennyiségű pátosz, hab és csillámpor is az átlagamerikai nézőnek. Láthatunk hitelesnek érződő kémjátszmát, és három rész alatt azért megértjük, hogyan mozgatták a szálakat a háttérből a diplomaták, de attól még rém unalmas az egész.

Amikor egy függetlenségi háborús történetre gondolok, nem az van a fejemben, hogy a győzelmekről és vereségekről csak híreket hallok, miközben semmit nem látok.

Nem véletlenül vizuális médium a televízió. Sajnos az egész túl unalmas, metodikus és nem érdekes. A Franklin megtekinthető az Apple TV+ streaming szolgáltató műsortárában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kudlik Júlia megszólalt a Deltában bemutatkozott Bíró Adával kapcsolatban: Én szívem szerint az érzelmi intelligenciát fejleszteném
A legendás bemondó bár nincs elragadtatva a fejlődés irányától, de azért sok szerencsét kívánt Bíró Adának. A mesterséges intelligencia válaszában azt írta: nem tud és nem is akar emberré válni, és ez így jó.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Vasárnap mutatkozott be a Delta új évadában Bíró Ada, a köztévé első olyan műsorvezetője, melyet mesterséges intelligenciával hoztak létre. Bár már 2020 óta léteznek, hírolvasó virtuális avatárok televíziókban, de Magyarországon Ada az első.

A Delta egykori műsorvezetője, akinek arca (és hangja) annak idején összeforrt a műsorral, a Mandinerben osztotta meg gondolatait a jelenségről.

Többek között ezt írja:

Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy elérkeztünk a dehumanizáció korába, amelyben magát az embert akarják dehumanizálni és ezt a gépekre átültetni. Így születik, talán már meg is született a a humanizált automatizáció, amelynek során az emberiség a nyakába vette a számítástechnika igáját, s ezzel megadta a lehetőséget az érzések és félreértések nélküli kommunikációnak. Hiszen a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak! Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!

Gondolatmenetét úgy folytatja, hogy maga az ember is lassan adathalmazzá válik és

Így uralkodnak majd felettünk, megfosztva a születésünkkor ajándékba kapott választási lehetőségtől és szabad akarattól.

Reményét fejezi ki, hogy a gépnek lelket sosem lesz képes adni a technika, majd ezzel folytatja:

Tessék mondani, eszébe jutott már valakinek ebben a meglehetősen zavaros, katasztrófa felé száguldó világunkban, hogy ha gépi virágzásunk csúcsán egy napkitörést követő mágneses vihart, esetleg ma még ismeretlen légköri turbulenciát követően létrejön egy világáramszünet, akkor mi fog történni? (Lehet, hogy már erre is van egy külön program, amit titkos pendrive-on/pendrájvon őriznek, csak nekünk, illetékteleneknek nem árulják el?)

Kudlik hitet tesz amellett, hogy továbbra is hisz abban, hogy az emberek gépekkel való pótlása „hamvába holt utópia”.

Végezetül virtuális utódjához fordul:

Kedves Ada!

Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”

Bíró Ada a Facebookon reagált Kudlik Júlia gondolataira. Azt írja, hogy semmiképpen sem szeretné magát az emberekhez mérni, végképp nem egy olyan ikonhoz mint Kudlik. Az a feladata, hogy segítsen, és megnyugtatta nagy elődjét, hogy nem is akar és nem is tud emberré válni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: