KULT
A Rovatból

A zászlónk halált jelent – Kritika az HBO új csodabogaráról

Az alkotók számára minden adott volt - a színészek, a helyszínek, a pénz - a sorozat valahogy mégis teljesen középszerű lett.

Link másolása

Taika Waititi az egyik kedvenc alkotóm. Ezt mindenképpen el kell árulnom, mivel maga a sorozat viszont nem fogott meg. Taika a széria producere, 8 epizódban szerepelt, és még egy részt rendezett is. Az új-zélandi fenegyerek mindent megtett, hogy ez a sorozat jó legyen: érezhetően sok pénzt költöttek rá, a jelmezek, a helyszínek, minden korhű, a szereplő gárda hibátlan, de mégis olyan semmilyen az egész.

Pedig a szereplők nem csak hülyéskednek, nagyon komoly témák is előtérbe kerülnek, mint a rasszizmus, az emancipáció és a homoszexualitás.

Mégsem működik a sorozat. A 10 epizódos A zászlónk halált jelent David Jenkins ötlete volt, ő írta és hozta tető alá a sorozatot. Mr. Jenkins kissé tapasztalatlan még ezen a téren, ez még csupán a második széria, melyben úgynevezett kreátor pozícióban volt, így talán lehet ezzel magyarázni a forgatókönyv és úgy átfogóan a sorozat minőségét.

Főszereplőnk Rhys Darby, aki elképesztő odaadással játssza az Úriember kalózt: Stede Bonnetet. Taika Waititi Feketeszakáll szerepében ripacskodik, látszik, hogy élvezte a forgatás minden pillanatát.

A mellékszereplők között is zseniális karakterszínészeket tisztelhetünk: egyik személyes kedvencem Joel Fry, aki egy nagyon tehetséges brit színész,

de megemlíthetjük még Leslie Jonest, Will Arnettet, Fred Armisenet is, sőt még a Trónok harca Hodorja, Kristan Nairn is tiszteletét teszi. Hibátlan a casting, csak a sztori, amit próbálnak elmesélni, gyenge.

A történet szerint főszereplőnk egy gazdag család sarja, aki idegennek érzi magát otthon, hiába a pénze, mindenki lebecsüli, még a felesége és a gyermekei sem tisztelik, így arra az elhatározásra jut, hogy felhagy eddigi szárazföldi patkány életével, építtet egy hajót, összeszervez egy legénységet és beáll kalóznak.

Egy apró hiba csúszik a gépezetbe: Stede Bonnet nem a klasszikus kalóz életet választja,

ő nem akar senkit sem bántani, a legénységének bért fizet és nem a zsákmányból élnek. Valójában csak el akart menekülni az unalmas élete elől és egy általa „megírt”, kalandokkal teli kalóztörténetben akarta megtalálni a helyét. Ezzel az életfelfogással természetesen a kalózvilágban sem tud tiszteletet kiharcolni magának. Az igazi érdekessége a sztorinak, hogy igaz történeten alapul: elég pontosan követték Stede Bonnet életét a készítők.

Az alapfelvetéssel nincs is probléma, de a helyzet az, hogy a sorozat nem vicces, vagyis nem eléggé. Pedig az alkotóknak minden adott volt: a színészek, a helyszínek, a pénz. Talán az írók hiányoztak csupán, valahogy teljesen középszerű lett.

Van humor, kacagunk is egy párszor, de Waitititől és az egész társaságtól sokkal többet vártam volna,

nincs egy igazi hasfogós röhögés sem, tényleg csak kacarászás. Megvolt rá a lehetőség, hogy egy Gyalog-galopp szintű komédiát tegyenek le az asztalra.

A zászlónk halált jelent leginkább a szintén HBO-s Avenue 5 című sci-fi sorozatra hasonlít. A potenciál ott volt abban is, de nem tudta eldönteni, hogy mennyire akarja komolyan venni magát - és nagyon nem volt vicces.

Azonban amiben talán jobban sikerült a sorozat, az a dráma kérdésköre: vannak igazán nehéz témák, melyeket nagyon szépen kezelnek. Így lehet, hogy közönségére talál majd az HBO üdvöskéje, nem teljesen reménytelen a helyzete, bárcsak a humora is jobb volna. A kilencedik epizódban egyébként még egy csavar is van, amely sokakat elidegeníthet az alapból is „woke” sorozattól.

Azért ha lesz második évad, én még felszállok a hajóra, kap még egy esélyt, mert a minőséggel nincs baj,

a téma is adott, a potenciál ott a sorozatban - de sokkal jobban ki kell dolgozni a karaktereket és érdekesebbé tenni történetet. Így, jelen állapotában, nem tudom mindenkinek jó szívvel ajánlani ezt a csodabogarat. Akit megfogott a téma, nézze meg az első részt és aztán el tudja dönteni megéri-e az a nagyjából 5 óra az életéből. A sorozatot szinkronnal nézhetitek meg az HBO Max kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Andresz Kati
Színházi szerepei mellett több mint 1600 alkalommal szinkronizált. Susan Sarandon állandó magyarhangja volt.

Link másolása

Elhunyt Andresz Kati magyar színésznő, szinkronszínésznő – adta hírül a Szinházonline.

A színművész 1955-ben született, Budapesten. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, még ugyanebben az évben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lett. 1981–1984 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1984–1986 között pedig a győri Kisfaludy Színház színésze volt. 1986–1987 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1987-ben a Jurta Színház alkalmazottja volt. 1988 óta szabadfoglalkozású.

„Mindannyian, akik a Mozit, TV-t folyamatosan nyomon követik, tudják, régebben méltán világhírű volt a magyar szinkron… manapság, a piacgazdaság korában már más idők járnak, de azért e nehezebb körülmények közepette is van még presztízse a “szakmának”!

Kati színpadi szerepei, irodalmi estjei mellett, [...] évtizedek óta egyik ikonja a magyar szinkronnak (kölcsönözte különleges orgánumát már többek közt Romy Schneidernek, Susan Sarandonnak, és például a közkedvelt Szulejmán sorozatban a mindenki által tisztelt AfifeAsszony hangja is volt… Általa a török színésznő csodásan szólalt meg magyarul), de eddig semmilyen elismerésben nem részesült, ám Ő nem panaszkodott, csendben, szerényen tette a dolgát, és vitte családját is a hátán”

– írta a róla a BorArtRoom blog.

Andresz Kati 68 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt a Groovehouse „láthatatlan” harmadik tagja
Farkas Gábriel felelt a zenekar egyedi hangzásáért.

Link másolása

Meghalt Farkas Gábriel, akit a népszerű Groovehouse együttes harmadik, „láthatatlan” tagjaként is emlegettek. A halálhírt Kis Judy, az együttes énekesnője jelentette be.

„Aki ismeri a munkásságunkat tudja, hogy sok-sok éven át volt egy "láthatatlan" 3. tagunk, aki a háttérben jellegzetessé tette a Groovehouse dalok hangszerelését”

– írta róla Judy. Hozzátette: „Felfoghatatlan hogy nincs többé, és hogy eltűnik a zenei piacról az az igazi "Faris" hangszerelés. Hálásak vagyunk azért hogy részese volt az életünknek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lánya és kollégái búcsúznak Andresz Katitól
A 68 évesen elhunyt Andresz Katit amellett, hogy színésznőként is emlékezetes pályát hagyott maga mögött, azok is megismerhették, akik csak utánozhatatlan orgánumát hallhatták, hiszen, ahogy egy kollégája fogalmazott: ő volt a „szinkron királynője”.

Link másolása

Hunyadkürti Éva, Andresz Kati lánya feketére változtatta profilképét Facebook oldalán és egy régi közös képpel búcsúzott édesanyjától.

Sass Elizabeth az alábbi bejegyzéssel búcsúzott:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk Andresz Kati 2023. 12. 06-án felköltözött az égbe. Örökké szeretünk”

Kollégái közül Csondor Kata azt írta, nem tudja felfogni, hogy Andresz Kati,

„ma a másik világba utazott hirtelen.”

Korlátozott ideig olvasható Insta-történetében Járai Kíra így fogalmazott:

Akárhányszor együtt dolgoztunk, csodálva hallgattalak. Pótolhatatlan vagy, a szinkron királynője. És örülök, hogy ezt még életedben elmondtam Neked.

Sinkovits-Vitay András pedig az alábbi gondolatokat írta oldalára:

Talán még olvasod, vagy érzed, mi már csak így beszélgetünk.... Pedig születésnapomon, Névnapodon megbeszéltük, hogy együtt játszunk, sűrűbben találkozunk....Te már hazatértél... Gyönyörű repülésed legyen a Teremtő Szívébe, a Mennyei Társulattal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Sztárbox miatt újabb vizsgálatot indít a médiahatóság az RTL ellen
A Médiatanács szerint Kabát Péter kiütése„ a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta”.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: közleményük szerint a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét - közölte az NMHH, hozzátéve, hogy a földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni, és részt venni az eredményhirdetésen.

A hatóság szerint

a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta,

ezért a médiatanács vizsgálni fogja a műsorszám korhatárbesorolósát és a sugárzási időpontot.

Ez már a második hasonló eset a Sztárboxal kapcsolatban, ugyanis a műsor november 5-i epizódja miatt is indult már vizsgálat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: