A VAN lesz az új Moszkva tér?
– Hogy emlékszel vissza a premier óta eltelt egy évre?
– Nagyon-nagyon sűrű volt. A bemutató után azt gondoltam, hogy nagyjából egy hónap alatt letudom az ilyenkor kötelező dolgokat (sajtómegjelenések, interjúk, Facebook-kampány stb.), de hamar kiderült, hogy ennél sokkal több ideig tart majd. Egyszerűen nem maradtak abba a feladatok, csőstül jöttek tovább folyamatosan. Persze mondhattam volna nemet rájuk egy ponton túl, de azt hiszem, akkor utólag bűntudatom lett volna.
Nyilván speciális helyzetben voltunk amiatt, hogy nem állt mögöttünk sok fős profi marketingstáb, és mi csináltuk a zenét is, ami szintén rengeteg teendővel járt – elég, ha csak a koncertek szervezését és lebonyolítását nézzük. Mindezt úgy, hogy én közben már javában ötleteltem a következő filmen. De szerintem valahol normális is, hogy egy első filmnek hosszabb a kifutása, nem lehet egyik pillanatról a másikra elvágni és továbblépni.
– Úgy emlékszem, már jóval a premier előtt is jelentek meg olyan cikkek, amelyek az év legjobban várt magyar filmjének nevezték a VAN-t. Mikor tudatosult benned először, hogy igazi kultfilm lehet belőle?
– Én mindig kicsit óvatosan álltam ezekhez a címekhez, mert oké, hogy nagyon jól hangzanak, de sokszor csak a minél több kattintás elérése motiválja őket. Persze irtó jól esett nekünk, amikor olvastuk, de elbízni semmiképp nem akartuk magunkat. Főleg, hogy
a lehetséges forgalmazók a velük való tárgyalások során mind különböző nézőszámokat becsültek, de annak a számnak, amit végül elért a film, az egytizedét sem tippelte senki.
Mindössze egyvalaki volt közülük, aki ki merte jelenteni, hogy ez a film nagyon jókor lehet jó időben, és akár a Moszkva tér szintjét is elérheti. De ennek hallatán is úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, bármi lehet. Egy forgalmazás sikere ugyanis rengeteg mindenen múlik, a befektetett munkán és a részletesen kidolgozott stratégián túl is. Az időjárástól a napi híreken át az adott héten kijövő többi filmig rengeteg tényező befolyásolja, hogy beülnek-e éppen a te filmedre az emberek a moziban.
Werkfotó: Valuska Gábor
A hirdetés feletti werkfotó: Nemes Jeles Vera
– Nálatok akkor minden jól jött ki?
– Igen, mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, főleg mivel a felvezető kampány is különösen erősre sikerült. Leginkább a mozibuszt emelném ki, ami a Young kreatív ügynökség ötlete volt, és teljes mértékben betalált. Egy héttel a bemutató előtt ennek köszönhetően megduplázódott a Facebookon a lájkjaink száma. Ez nem tűnhet annyira lényegesnek, de valójában nagyon is sokat számít, hány embert tudunk ott elérni, főleg az első egy-két hétben.
– Raktak rád valami plusz terhet a fokozott várakozások?
– Biztosan, de valamikor jobban éreztem, máskor kevésbé. Egyik pillanatban nyomasztott, a következőben viszont igazi energiabomba volt. Összességében mégiscsak a pozitív oldala maradt meg bennem, ahogy más téren is szinte csak jó dolgokat adott nekem ez a film.
– Mi fogta meg szerinted az idősebb nézőket a sztoriban? Az oké, hogy a 20-as, 30-asok jelentős része magára ismert, de a régebbi generációk számára vajon mi lehetett a vonzereje?
– Nem vagyok szociálpszichológus, csak olyan példákat tudok említeni, amikkel személyesen találkoztam. Annyi biztos, hogy
Egyébként, mint talán mindenkinek, nekem is a családom volt az első számú tesztközönségem. És amikor láttam, hogy a szüleim jól szórakoznak a filmen, kicsit megnyugodtam, hogy hátha nem csak azt a generációt tudjuk megszólítani, akikről a történet szól.
– Mit jelentenek számodra az elnyert díjak? Van olyan, amire különösen büszke vagy?
– Elképesztő öröm volt mindegyik, főleg hogy néhány kisebb díjat leszámítva soha nem nyertem még ezelőtt. Bár a 18 éves koromban kialakított elveimen nem változtat, továbbra is teljes marhaságnak tartom, hogy művészeti alkotásokat hasonlítanak össze és hirdetnek közülük győztest, akár egy sportversenyen. De hiába, az a helyzet, hogy ettől még nagyon jól esett mindegyik elismerés. A miskolci CineFesten nyert első díj volt talán a legnagyobb fordulópont az életemben, és hasonlóan emlékezetes a Torinóban nekünk ítélt összesen 4 díj is.
Reisz Gábor a CineFesten a zsűri nagydíjával - Fotó: Mészáros Márton
– A film zenéje kvázi független, önálló életre kelt. Eredetileg is ennyire hangsúlyos szerepet szántál neki?
– Igen, kezdettől fogva kattogott bennem, hogy a zenét más szintre helyezzem, mint ami a filmek többségében jellemző. Számomra a külön lemezen kiadott filmzene és a koncertek mind lehetőségek voltak arra, hogy a nézők felé többféle módon is kommunikáljuk a film hangulatát és üzenetét. Egyszerűen teljesebbnek érzem így a mondanivalót. Az, hogy egyébként mindez plusz promóciós eszköz is volt, ilyen szempontból mellékes.
Az egésznek a koncertek jelentették a csúcspontját. Ahogy az elért nézőszámot és a kapott díjakat is maximum álmodni mertem volna előzetesen, az se fordult meg a fejemben, hogy a filmzenekar ekkora siker lesz.
– Mi lesz a zenekarral most, az utolsó koncert után?
– Sokan félreértelmezték ezt, hiszen bár úgy hirdettük, hogy az utolsó VAN-koncert, ez nem búcsúkoncertet jelent. Ennek a projektnek ugyan vége lett, de mi, mint együtt zenélő barátok, ezután is folytatjuk a közös munkát. A következő filmhez szeretnénk ugyanilyen hangsúlyos zenét alkotni, majd élőben is előadni. Nyilván maga a film fogja meghatározni, hogy ez pontosan milyen irányú lesz, de az alapkoncepció megmarad.
Koncertfotók: Valuska Gábor
– Te személy szerint hányszor nézted újra a filmet?
– A bemutató után nagyon sokáig szándékosan nem akartam. A fesztiválvetítéseknek csak a legelejére ültem be, hogy megnézzem a közönséget, majd a végén mentem vissza. Valamikor áprilisban néztem végig ismét, utána sokat beszéltünk is róla a vágóval, Tálas Zsófival, aki szintén hosszú ideje akkor látta újra. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban el tudtam benne mélyülni, mint a munkálatok idején, és persze a hibák is jóval inkább feltűntek.
Ezek nagyon fájnak, különösen az a részük, amelyeket így utólag visszanézve ki lehetett volna javítani. De ez van, valahol muszáj véget vetni minden munkafolyamatnak. Vicces lett volna, ha akkor tavasszal azt mondom, hogy vágjuk újra - szerintem a stáb tagjai bitófára küldtek volna, annyi melója volt vele mindenkinek korábban... (nevet)
– Mit kell tudni a most megjelent DVD verzióról, milyen extrák kerültek rá?
– Régi tartozást törlesztettünk ezzel, rengetegen kérdezgették tőlünk már jó ideje, hogy mikor jövünk végre ki vele. De jó okunk volt a halogatásra, hiszen még nyáron is bőven játszották a filmet a mozikban. Olyan is akadt, ahol mindennap műsorra tűzték, ami nyilván azt jelenti, hogy stabil nézőszámot hozott. Ezért nem akartuk elsietni a DVD kiadását, csak miután végül kifújt a dolog.
Különlegessége, hogy van rajta 92 percnyi extra (tehát több, mint az alapfilm játékideje), amit direkt emiatt raktunk össze. Kimaradt jelenetek, werk-anyagok, próbafelvételek és bakik is kerültek rá, valamint az áprilisi, szédületes A38-as koncert teljes felvétele.
Egy dal az áprilisi koncertről:
– Mennyire lehet időtálló ez a film? Szerinted van rá esély, hogy egyszer majd úgy tekintsenek vissza rá, mint most a Moszkva térre, tehát mint a 2010-es évek Budapestjének igazi kordokumentumára?
– Nem tudom. Igazából abban sem vagyok biztos, mennyire kell, hogy egyáltalán azzá váljon. A stábban senkinek nem az volt a célja, hogy valami örök érvényű dolgot csináljon. Kultfilmes kijelentéseket tenni szerintem még nagyon korai lenne, ezt nyilván majd az idő dönti el. De tény, hogy a kultfilmek egyik fontos jellemzője, hogy egy bizonyos társadalmi réteg teljesen a rajongójukká válik.
Ez pedig igaz a VAN-ra: nem csak simán szeretik az emberek, csomóan rajonganak érte.
Nehéz ezeket a helyzeteket lereagálnom, annyira elérzékenyülök és meghatódom mindig. Mindenesetre, talán valóban jeleznek valamit a jövőre nézve.
– Mi az, amit már elárulhatsz a következő filmedről?
– Részleteket semmiképp nem szeretnék megosztani róla, mert ebben a fázisban még szinte minden megváltozhat. Nyáron egy interjúban viszonylag sok mindent elmondtam, és ezzel is az a helyzet, hogy nagy része már nem aktuális. A címe Rossz versek lesz, ez nem titok. Személyes filmnek szánom, nehéz lenne bármilyen műfajba besorolni. Dominál benne a szerelem, viszont igazán romantikus filmnek se mondanám. A forgatókönyv első változata már kész, de bőven kell még dolgozni a részleteken. Jövő év vége felé szeretném elkezdeni a forgatást, de addig is szinte minden időmet az előkészületekkel fogom tölteni.
Ha tetszett az interjú, oszd meg!
