KULT
A Rovatból

A VAN lesz az új Moszkva tér?

Egy éve mutatták be az utóbbi idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét. Reisz Gábor rendezőt arról kérdeztük, mi történt azóta.


A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (vagy ahogy mindenki hivatkozik rá röviden, a VAN) a 2010-es évek egyik legnagyobb magyar filmsikere. A mai húszas, harmincas generáció mindennapjainak kilátástalanságáról szóló tragikomikus vígjáték elképesztően sok rajongót szerzett, olyan is akadt, aki hatszor nézte meg moziban. A napokban jelent meg a várva várt DVD változat, ebből az alkalomból beszélgettünk a rendező-forgatókönyvíró-operatőr Reisz Gáborral az elmúlt év tapasztalatairól, az elnyert díjak jelentőségéről és arról is, mennyire lehet időtálló alkotás a VAN.

– Hogy emlékszel vissza a premier óta eltelt egy évre?

– Nagyon-nagyon sűrű volt. A bemutató után azt gondoltam, hogy nagyjából egy hónap alatt letudom az ilyenkor kötelező dolgokat (sajtómegjelenések, interjúk, Facebook-kampány stb.), de hamar kiderült, hogy ennél sokkal több ideig tart majd. Egyszerűen nem maradtak abba a feladatok, csőstül jöttek tovább folyamatosan. Persze mondhattam volna nemet rájuk egy ponton túl, de azt hiszem, akkor utólag bűntudatom lett volna.

Nyilván speciális helyzetben voltunk amiatt, hogy nem állt mögöttünk sok fős profi marketingstáb, és mi csináltuk a zenét is, ami szintén rengeteg teendővel járt – elég, ha csak a koncertek szervezését és lebonyolítását nézzük. Mindezt úgy, hogy én közben már javában ötleteltem a következő filmen. De szerintem valahol normális is, hogy egy első filmnek hosszabb a kifutása, nem lehet egyik pillanatról a másikra elvágni és továbblépni.

– Úgy emlékszem, már jóval a premier előtt is jelentek meg olyan cikkek, amelyek az év legjobban várt magyar filmjének nevezték a VAN-t. Mikor tudatosult benned először, hogy igazi kultfilm lehet belőle?

– Én mindig kicsit óvatosan álltam ezekhez a címekhez, mert oké, hogy nagyon jól hangzanak, de sokszor csak a minél több kattintás elérése motiválja őket. Persze irtó jól esett nekünk, amikor olvastuk, de elbízni semmiképp nem akartuk magunkat. Főleg, hogy

a lehetséges forgalmazók a velük való tárgyalások során mind különböző nézőszámokat becsültek, de annak a számnak, amit végül elért a film, az egytizedét sem tippelte senki.

Mindössze egyvalaki volt közülük, aki ki merte jelenteni, hogy ez a film nagyon jókor lehet jó időben, és akár a Moszkva tér szintjét is elérheti. De ennek hallatán is úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, bármi lehet. Egy forgalmazás sikere ugyanis rengeteg mindenen múlik, a befektetett munkán és a részletesen kidolgozott stratégián túl is. Az időjárástól a napi híreken át az adott héten kijövő többi filmig rengeteg tényező befolyásolja, hogy beülnek-e éppen a te filmedre az emberek a moziban.

reiszg1

Werkfotó: Valuska Gábor

reiszg3

A hirdetés feletti werkfotó: Nemes Jeles Vera

– Nálatok akkor minden jól jött ki?

– Igen, mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, főleg mivel a felvezető kampány is különösen erősre sikerült. Leginkább a mozibuszt emelném ki, ami a Young kreatív ügynökség ötlete volt, és teljes mértékben betalált. Egy héttel a bemutató előtt ennek köszönhetően megduplázódott a Facebookon a lájkjaink száma. Ez nem tűnhet annyira lényegesnek, de valójában nagyon is sokat számít, hány embert tudunk ott elérni, főleg az első egy-két hétben.

– Raktak rád valami plusz terhet a fokozott várakozások?

– Biztosan, de valamikor jobban éreztem, máskor kevésbé. Egyik pillanatban nyomasztott, a következőben viszont igazi energiabomba volt. Összességében mégiscsak a pozitív oldala maradt meg bennem, ahogy más téren is szinte csak jó dolgokat adott nekem ez a film.

– Mi fogta meg szerinted az idősebb nézőket a sztoriban? Az oké, hogy a 20-as, 30-asok jelentős része magára ismert, de a régebbi generációk számára vajon mi lehetett a vonzereje?

– Nem vagyok szociálpszichológus, csak olyan példákat tudok említeni, amikkel személyesen találkoztam. Annyi biztos, hogy

"
nagyon sok idősebb szülő jött hozzám oda azzal, hogy végre kezd valamit kapisgálni arról, miért olyan a gyereke, amilyen.

Egyébként, mint talán mindenkinek, nekem is a családom volt az első számú tesztközönségem. És amikor láttam, hogy a szüleim jól szórakoznak a filmen, kicsit megnyugodtam, hogy hátha nem csak azt a generációt tudjuk megszólítani, akikről a történet szól.

– Mit jelentenek számodra az elnyert díjak? Van olyan, amire különösen büszke vagy?

– Elképesztő öröm volt mindegyik, főleg hogy néhány kisebb díjat leszámítva soha nem nyertem még ezelőtt. Bár a 18 éves koromban kialakított elveimen nem változtat, továbbra is teljes marhaságnak tartom, hogy művészeti alkotásokat hasonlítanak össze és hirdetnek közülük győztest, akár egy sportversenyen. De hiába, az a helyzet, hogy ettől még nagyon jól esett mindegyik elismerés. A miskolci CineFesten nyert első díj volt talán a legnagyobb fordulópont az életemben, és hasonlóan emlékezetes a Torinóban nekünk ítélt összesen 4 díj is.

reiszg_cinefest

Reisz Gábor a CineFesten a zsűri nagydíjával - Fotó: Mészáros Márton

– A film zenéje kvázi független, önálló életre kelt. Eredetileg is ennyire hangsúlyos szerepet szántál neki?

– Igen, kezdettől fogva kattogott bennem, hogy a zenét más szintre helyezzem, mint ami a filmek többségében jellemző. Számomra a külön lemezen kiadott filmzene és a koncertek mind lehetőségek voltak arra, hogy a nézők felé többféle módon is kommunikáljuk a film hangulatát és üzenetét. Egyszerűen teljesebbnek érzem így a mondanivalót. Az, hogy egyébként mindez plusz promóciós eszköz is volt, ilyen szempontból mellékes.

Az egésznek a koncertek jelentették a csúcspontját. Ahogy az elért nézőszámot és a kapott díjakat is maximum álmodni mertem volna előzetesen, az se fordult meg a fejemben, hogy a filmzenekar ekkora siker lesz.

"
Végképp nem gondoltam arra, hogy az A38 hajót kétszer is megtöltjük, de úgy, hogy a közönség kívülről fújja az összes dalt. Ez tényleg felfoghatatlan volt.

– Mi lesz a zenekarral most, az utolsó koncert után?

– Sokan félreértelmezték ezt, hiszen bár úgy hirdettük, hogy az utolsó VAN-koncert, ez nem búcsúkoncertet jelent. Ennek a projektnek ugyan vége lett, de mi, mint együtt zenélő barátok, ezután is folytatjuk a közös munkát. A következő filmhez szeretnénk ugyanilyen hangsúlyos zenét alkotni, majd élőben is előadni. Nyilván maga a film fogja meghatározni, hogy ez pontosan milyen irányú lesz, de az alapkoncepció megmarad.

vankoncert2

Koncertfotók: Valuska Gábor

vankoncert1

– Te személy szerint hányszor nézted újra a filmet?

– A bemutató után nagyon sokáig szándékosan nem akartam. A fesztiválvetítéseknek csak a legelejére ültem be, hogy megnézzem a közönséget, majd a végén mentem vissza. Valamikor áprilisban néztem végig ismét, utána sokat beszéltünk is róla a vágóval, Tálas Zsófival, aki szintén hosszú ideje akkor látta újra. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban el tudtam benne mélyülni, mint a munkálatok idején, és persze a hibák is jóval inkább feltűntek.

Ezek nagyon fájnak, különösen az a részük, amelyeket így utólag visszanézve ki lehetett volna javítani. De ez van, valahol muszáj véget vetni minden munkafolyamatnak. Vicces lett volna, ha akkor tavasszal azt mondom, hogy vágjuk újra - szerintem a stáb tagjai bitófára küldtek volna, annyi melója volt vele mindenkinek korábban... (nevet)

– Mit kell tudni a most megjelent DVD verzióról, milyen extrák kerültek rá?

– Régi tartozást törlesztettünk ezzel, rengetegen kérdezgették tőlünk már jó ideje, hogy mikor jövünk végre ki vele. De jó okunk volt a halogatásra, hiszen még nyáron is bőven játszották a filmet a mozikban. Olyan is akadt, ahol mindennap műsorra tűzték, ami nyilván azt jelenti, hogy stabil nézőszámot hozott. Ezért nem akartuk elsietni a DVD kiadását, csak miután végül kifújt a dolog.

Különlegessége, hogy van rajta 92 percnyi extra (tehát több, mint az alapfilm játékideje), amit direkt emiatt raktunk össze. Kimaradt jelenetek, werk-anyagok, próbafelvételek és bakik is kerültek rá, valamint az áprilisi, szédületes A38-as koncert teljes felvétele.

Egy dal az áprilisi koncertről:

– Mennyire lehet időtálló ez a film? Szerinted van rá esély, hogy egyszer majd úgy tekintsenek vissza rá, mint most a Moszkva térre, tehát mint a 2010-es évek Budapestjének igazi kordokumentumára?

– Nem tudom. Igazából abban sem vagyok biztos, mennyire kell, hogy egyáltalán azzá váljon. A stábban senkinek nem az volt a célja, hogy valami örök érvényű dolgot csináljon. Kultfilmes kijelentéseket tenni szerintem még nagyon korai lenne, ezt nyilván majd az idő dönti el. De tény, hogy a kultfilmek egyik fontos jellemzője, hogy egy bizonyos társadalmi réteg teljesen a rajongójukká válik.

Ez pedig igaz a VAN-ra: nem csak simán szeretik az emberek, csomóan rajonganak érte.

"
A mostani koncert előtti dedikáláson olyat is mondott nekünk valaki, hogy ő hatszor nézte meg moziban. Én mozirajongó vagyok, de háromnál többször még egy filmre se vettem jegyet.

Nehéz ezeket a helyzeteket lereagálnom, annyira elérzékenyülök és meghatódom mindig. Mindenesetre, talán valóban jeleznek valamit a jövőre nézve.

– Mi az, amit már elárulhatsz a következő filmedről?

– Részleteket semmiképp nem szeretnék megosztani róla, mert ebben a fázisban még szinte minden megváltozhat. Nyáron egy interjúban viszonylag sok mindent elmondtam, és ezzel is az a helyzet, hogy nagy része már nem aktuális. A címe Rossz versek lesz, ez nem titok. Személyes filmnek szánom, nehéz lenne bármilyen műfajba besorolni. Dominál benne a szerelem, viszont igazán romantikus filmnek se mondanám. A forgatókönyv első változata már kész, de bőven kell még dolgozni a részleteken. Jövő év vége felé szeretném elkezdeni a forgatást, de addig is szinte minden időmet az előkészületekkel fogom tölteni.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk