HÍREK
A Rovatból

A szerencse fiai: egy fideszes vezetésű városban 556–ból 556 közbeszerzést nyert meg egy cég

Még hogy nem lehet sikeres vállalkozást alapítani Magyarországon!


Hat ábrán mutatta be a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) decemberben, hogy 300 ezer közbeszerzési eljárást vizsgálva milyen sok a gyanús kiírás – írta meg a 444.hu.

Azóta újabb táblázatokat és képeket közöltek, amik közül némelyik egészen sokkoló. Az illusztráció szerint van egy 2010 óta stabilan fideszes vezetésű önkormányzat (ennél közelebbről nem nevezik meg), ahol három cég szinte mindig nyer.

Az egyik cég 556 közbeszerzési pályázaton indult, amit a város írt ki, és mindegyiket megnyerte. Egy második cég 598 pályázatot nyert, és csak 7 alkalommal vesztett. A harmadik 297 pályázatot nyert, és kétszer vesztett.

Az összes közbeszerzést vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy beazonosítható politikai kapcsolat nélkül 0,52 esélypontja van egy mezei pályázónak Magyarországon, hogy meg tudjon nyerni egy közbeszerzést. A fenti három cég viszont 557 és 87,43 illetve 148,7 pont eséllyel győz, ha elindul az adott város valamelyik közbeszerzésén.

Azt is megmutatták, hogy a közel 300 ezer darab, 2005 óta kiírt magyarországi közbeszerzés között milyen magas az olyan kiírások aránya, amelyekre csak egyetlen cég jelentkezett. Ezeket tartják a leggyanúsabbnak korrupciós szempontból, mert itt felmerül, hogy eleve egy cégre írták ki a pályázatot, valódi verseny nélkül.

A statisztika szerint 2005-ben volt a legjobb a helyzet, 2017 viszont meredeken romlott, egyre nőtt a korrupciós kockázattal terhelt közbeszerzések száma.

Az EU szerint a közbeszerzések 10 százalékánál reális az egyszereplős kiírások aránya – 2022-ben Magyarországon 35 százalék körül volt ez a szám.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Húsz év után jöhet a miniszterelnöki vita? Magyar Péter elfogadta az RTL meghívását, Orbán Viktoron a sor
A Tisza Párt elnöke az országjárás nagykőrösi állomásán jelentette be a hírt, amire a helyszínen nagy taps volt a reakció. A Kormányzati Tájékoztatási Központ még nem reagált.


Húsz év után újra lehet miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon: Magyar Péter nagykőrösi fórumán bejelentette, hogy az RTL Klub őt és Orbán Viktort is meghívta egy televíziós vitára. A Tisza Párt elnöke közölte, a maga részéről már el is fogadta a felkérést, és most a miniszterelnök válaszára vár.

„Kaptam egy meghívást miniszterelnök úr, az RTL Klub meghívott minket, kettőnket egy miniszterelnöki vitára. Én elfogadom az RTL Klub meghívását, Ön elfogadja?”

– tette fel a kérdést a színpadról Magyar, akinek szavait nagy taps fogadta.

A felvetés azért is bír nagy téttel, mert Orbán Viktor eddig kategorikusan elutasította a vitát Magyar Péterrel. A kormányfő állítása szerint ugyanis az ő valódi ellenfelei nem a hazai politikai szereplők, hanem a Tisza Párt elnökének „brüsszeli főnökei”, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Ugyanakkor

Orbán nemrég bejelentett nyilvános országjárása után már azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a kampány végén mégis belemegy valamilyen formában a vitába.

A miniszterelnök legutóbb húsz éve, 2006. április 5-én, mindössze négy nappal a parlamenti választások előtt állt ki nyilvános vitára, akkor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel ült le a köztelevízió stúdiójában. Kritikusai szerint a 2006-os vitánál valami eltört, és ezzel a vitaeseménnyel szűnt meg Magyarországon az a hagyomány, hogy a választások előtt a nagyobb pártok miniszterelnök-jelöltjei leülnek egymással vitatkozni.

A 21 Kutatóközpont tavalyi felmérése szerint a magyarok többsége támogatná egy nyilvános Orbán–Magyar vita megrendezését, a teljes népesség 56 százaléka gondolja így.

Mindössze az emberek 23 százaléka utasította el az ötletet, 21 százalék pedig nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésben. A pártpreferenciák szerint a Tisza-szimpatizánsok 86 százaléka van a vita mellett, míg a Fidesz szavazóinál ez az arány 35 százalék.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak
Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi, Fidesz-frakciós szerződései miatt keltett visszhangot a sajtóban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Állami kitüntetést kapott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Wieber Orsolya okleveles asztrológus, Rákay Philip felesége. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a haza „érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységéért vehette át a Pesti Vigadóban – írja a Kontroll.

A friss elismerésről Wieber a saját Facebook-oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott a kitüntetésért.

„Hálával tartozom a Teremtőnek, hogy nap mint nap ezzel az emberi lelket felemelő, s a tudatot lenyűgöző munkával – a Létezés jelekben való látásával, a keresztény kozmológia jelképeinek olvasásával, az 555 éves Csízió kalendáriumi tradíció asztrális és évköri szimbólumrendszerének újraélesztésével, a Mennyben fogant magyar Boldogasszonyi hagyomány ápolásával, Hazánk beavató csillagzatának, s az égig érő kozmikus történelemnek az olvasásával – bízott meg” – írta bejegyzésében. Hozzátette:

„Hogy mindezt a varázserejű logikával megáldott magyar nyelv Ősforrásig hatoló művelésén keresztül tehetem, a legnagyobb ajándék:

mert a magyar ige kötésével, oldásával, fonásával és szövésével gondozhatom a mondanivalót, a teremtés rejtett logikáját, amely visszavezeti az embert az Igaz Élet Élő Igéjéhez: ISTENHEZ.”

Hivatalos oldalán az okleveles asztrológus így mutatja be magát: boldog családanya, író, a MAGYAR PLANÉTÁS honlap alapítója, az ASZTRÁLIS HERMENEUTIKA megteremtője és a CSÍZIÓ kalendáriumi hagyományának kortárs felélesztője. Wiebernek pedagógus és újságíró diplomája van,

a ’90-es években fotómodellként dolgozott, a 2000-es évek fordulóján pedig a televíziós szerkesztő-riporteri munkáját cserélte fel női magazinok főszerkesztői székére.

Később önálló könyveiben és cikkeiben a teremtett világ szimbólumrendszeréről, a magyarság jelképeiről és a keresztény naptár jeles napjairól publikált.

Az asztrológushoz köthető Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, összesen 13,8 millió forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
A harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én vesztette életét a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A haláleset körülményeit a hatóságok bevonásával vizsgálják.


Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én, a délutáni órákban a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. A hírt a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj közölte a Facebook-oldalán. A közlemény szerint

A hatóságok már vizsgálják a tragédia körülményeit, a családot pedig értesítették a történtekről.

A hírt elsőként közlő 24.hu a rendőrséghez fordult a részletekért, amint választ kapnak, cikkünket mi is frissítjük.

A tragédia helyszíne, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának budapesti központja. Az itt tanuló honvédtisztjelöltek katonai szolgálatát és kiképzését a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj szervezi, amely a honvédség hadrendjébe tartozó alakulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk