A suliban folyton zaklatták, asztalosként pedig többet keresett, mint színészként – A Harrison Ford-portré

A Centrál Színház Alföldi Róbert, László Zsolt és a nemrég Kaszás Attila-díjat nyert Balla Eszter főszereplésével állította színpadra Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélybant. Alföldi Róberttel a sajtóbemutató után beszélgettünk.

– Gratulálok, kívülről úgy láttam, hogy lubickoltál a szerepben. Molnár megosztó szerző, vannak akik szerint zseni volt, mások azt mondják, nincs igazán irodalmi értéke a műveinek. Te mit gondolsz róla?

– Ahhoz képest, hogy három Molnár Ferenc darabot is játszom, mindig zavarban vagyok vele, sosem tudom, hogy igazán mit és hogyan szeretne.

Az biztos, hogy a színházról mindent tud. Az Egy, kettő, háromba akkor írja bele, hogy kér egy pohár vizet Norrison, amikor, ha nem inna egy korty vizet, akkor nem tudna tovább beszélni a színész. Szerintem inkább nagyszerű színházi ember, mint nagyszerű író.

– Azért tudod szeretni?

– Hosszú évek óta barátkozunk, és ez már egy nagyon nagy lépés.

– Ennek ellenére azért csak megkérdezem, hogy a Játék a kastélyban tud valamit mondani a ma emberének, tud reflektálni a mostani életünkre?

– A látszat és valósággal való játék nagyon fontos eleme a darabnak és az életnek is. Az, hogy hogyan menthető a helyzet, ha úgy alakul.

– Érdekes a darab erkölcsisége. Mert nem az a probléma, hogy mi történt…

– Hanem az van, hogy valahogy ki kell kecmeregni a rossz helyzetből. Közben pedig az életben is mindig megpróbálunk valahogy kislisszolni a kellemetlen helyzetekből. De hibázni és botlani sajnos gyakran szoktunk, és ebben a darabban van is miért hazudni.

– Te is említetted, hogy három Molnár darabban is játszol. Van Molnárnak olyan ereje vagy stílusjegye, ami minden darabjára jellemző? Amire azt lehet mondani, hogy ettől összetéveszthetetlen?

– Nagyon nehéz feladat. Iszonyúan széles, iszonyúan nagy és iszonyúan megkérdőjelezhetetlen szakmai tudást igényel. De közben nagyon „nonchalance” kell csinálni, nagyon lazán. Nagyon jól meg lehet benne tanulni a ritmust, a váltásokat, az időt. Egy nagyon jó mesterkurzus, ha az ember Molnárt próbál vagy játszik. De közben vigyázni kell, hogy ne csak technikai bravúr legyen.

– Az is eszembe jutott közben, hogy szívesen megnéznék egy Alföldi rendezte Molnár darabot.

– Nem fogsz. (nevet)

– Tudnál belevinni egy kis jó értelemben vett koszosságot.

– Az biztos. De zavarban vagyok tőle. Nem értem, hogy honnan kell elindulni, honnan kell felfejteni ahhoz, hogy ez valóban működjön. De sok kollégám nagyon szereti Molnárt. Az biztos, hogy valahol zseni.

– Két napja a Vígszínházban is láttalak, az évadnyitó sajtótájékoztatón. Az Egy nő anatómiáját rendezed Wéber Katától, aminek köztudottan van filmváltozata Mundruczó Kornél rendezésében. Én mindig félek kicsit, amikor olyan darab kerül színre, aminek van híres filmváltozata, mert sok esetben azt látom, hogy tulajdonképpen a filmet próbálják színpadra állítani, ahelyett, hogy az alapanyagból próbálnának kihozni valami eredetit. Te hogy közelíted meg?

– Ez egy színdarab eredetileg, azt vitték aztán Kornélék filmre. Mi viszont a darabot adjuk elő. A filmet nem is láttam, és most már nem is nézem meg, amíg be nem mutatjuk. Persze előfordulhat, hogy lesznek benne olyan dolgok, amik emlékeztetnek a filmre, de az első nagy jelenetet leszámítva nagyon más az egész, mint a film. A film nagyon a főhősnőt követi, de mi inkább az egész családot.

– Jelent bármi könnyebbséget vagy nehézséget, hogy élő kortárs szerző darabjával dolgozol? Például belenéz, beleszól?

– Nem. Wéber Kata színésznő, pontosan tudja hogy működik a színház. Az a fontos neki, hogy érvényes előadás szülessen, nincs benne semmi írói arisztokratizmus. Nagyon nyitott és együttműködő volt.

– Sokat beszélnek arról, hogy a színházi világot is mennyire megosztja a politika. Két napja a Vígszínház sajtótájékoztatóján az járt a fejemben, hogy ugyanazon a színpadon – ha nem is egy időben, – de ott van mondjuk Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila, akiknek osztálya van a mostani SZFE-n, és ott vagy Te vagy egy Novák Eszter, akik inkább a mérleg másik serpenyőjében helyezhetőek el. És felületesen szemlélve lehet úgy is nézni, hogy azt jelenti, a lövészárok be lett temetve. De mi a valóság? Béke van tényleg, vagy csak félrenézés?

– Eszünkbe se jut. Jaj, és ez nagyon rossz újságírói kis bulvárkérdés, ne haragudj. Igazán ki kellene kérnem magamnak, hogy ez egyáltalán felmerülhet. Miért ezzel foglalkoznánk? Ha megvan a másik felé az emberi és a szakami tisztelet, akkor miért ezzel foglalkoznánk? Egyébként sem hiszem, hogy akár Hegedűs D. Géza, akár ifj. Vidnyánszky Attila nagyon mást gondolna a színház lényegéről, mint amit én.

– Az egyik legnagyobb kedvencem a rendezéseid közül az Őrült nők ketrece. Szerencsére az Átriummal történtek ellenére végül talált magának új játszóhelyet. Az előadás eleve ki-kikacsint a világra, de most szintet lépett. Bese atya botránya után Az Őrült Nők Ketrece Facebook-oldala kiírta, hogy „Esküszünk, nem nálunk volt!”

– (nevet) Ezt nem láttam. De őszintén megmondom, engem megrendített ez a történet. Nem vagyok kárörvendő, nem tudok röhögni sem rajta. Nem tudom azt mondani, hogy megérdemelte. Ha az első reakció után elgondolkozunk, hogy ezek az emberek milyen életet élhettek, szerintem az végtelenül szomorú és nagyon megrendítő. Ennek az atyának, ennek a fiatalembernek milyen élete volt? Én beszorongok ezektől. Én a Szájer-történettől is beszorongtam. És persze némileg ellentmondásos a tevékenységük és a titkos életük. De az egy következő lépés, hogy vizet prédikál és bort iszik, az az emberi történet után van. Ha ez egy normális ország lenne, ezeket a történeteket kellene filmre vinni. Ezekből a történetekből remek és hiteles történelmi filmeket lehetne forgatni. Ha most lenne egy Shakespeare, akkor a Szájer-sztorit biztos megírná, mert ez egy akkora emberi történet. Hogy valaki ennyire kénytelen megtagadni magát, hazudni, bujkálni.

– Budaörsön Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabját fogod rendezni. Székely Csaba megint egy egészen más világ…

– Ez Csabának egy nagyon sikeres darabja. Tavaly Uniter-díjat nyert Romániában, ami egy nagyon nagy presztízsű díj. Most kritikus díjra van jelölve.

– Ha valamit te akarsz megrendezni, akkor házalni kezdesz a színházaknál?

– Nem. Hála Istennek vagyok olyan viszonyban a Budaörsi Latinovits Színházzal és a Centrállal, hogy ha találok egy darabot, akkor azt elküldhetem nekik.

– Néhány hete hunyt el Dobray György. A pályád kezdete összefonódott az ő nevével, hiszen a Szerelem első vérig című filmben tűntél fel.

– Dehogy tűntem fel! A faluból kivonult Kalocsára, a moziba a családom, és a szüleim így mutatták, hogy „Hopp, ott volt a Robi”. Szentesen forgattak sokat, és a szentesi gimnáziumban kerestek szereplőket. Nagy élmény volt.

– Volt szöveged is.

– Három-négy mondat. De nem tűntem fel. Viszont én jobban szeretem a dokumentumfilmjeit. A K1 és a K2 nagyon durván és nagyon fájdalmasan bemutatott egy olyan világot, amibe addig nem nagyon lehetett belelátni. Nagyon meglepő, hogy Gyuri már 83 éves volt.

Fotók: Horváth Judit, Centrál Színház

A Sztárban Sztár All Stars negyedik adásában nyolc énekes csapott össze. A zsűri természetesen nem változott, Hajós András, Liptai Claudia, Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna ítélkezett, és az első két adással ellentétben most pontot is adhattak.

A versenyzők két négyes csoportra osztva léptek színpadra. Emilio Tunyogi Orsi után nagyot váltott, Brian Johnsonként énekelte a Thunderstruck című számot. Egyszerre emlékeztetett a Frank Sinatrát éneklő szörnyecskére a Gremlins 2-ből és A gyűrűk ura orkjaira.

Nagyon küzdött, hogy kipréselje magából a megfelelő hangszínt, ami sikerült, de meglehetősen hamiskásan. A zsűri dicsérte is, meg nem is, 8 pontokat osztottak neki.

Tolvai Reninek Doja Cat és a Demons jutott. Nehéz volt eldönteni, hogy a táncosok mik akarnak lenni, hippi jetik, vagy esetleg morlockok az Időgépből. Volt benne egy kis Muppet Show utánérzés is. Igaz, az eredeti is pont ilyen, 38 ponttal jutalmazta a zsűrit.

Vastag Tomi és Karda Bea.

Nem tudom, egy ilyen feladatnál mennyire illendő felróni a hamisságot, de kénytelen vagyok megtenni.

Hajós András látni vélte Tomi szemében a hamvas ártatlanságot. Inkább elhiszem neki, nem szeretném emiatt újra nézni. A zsűri sem látta igazán Karda Beát a produkcióban. Szerintem ez pozitívum, de a zsűri nem így gondolta. Tomi 31pontot kapott, de ebbe már beleszámolták az alapos szőrtelenítést is.

Az első négyes utolsó fellépője Sipos Tomi volt, aki Falcót kapta feladatul. A hangszínt sokszor egész jól hozta, viszont nekem hiányzott valami az energiából. Külsőre valahol félúton volt Lady Dömper és Beetlejuice között. Rami azt az őrültséget hiányolta, ami – szerinte – Falco fejében dúlt. A zsűri az apró kritikák ellenére 40 pontot adott.

Jött az izgi rész, a közönségszavazás. Sipos Tamás a nézőket is meggyőzte, mert Tilla az ő nevét mondta elsőként, másodikként pedig Vastag Tomi jutott tovább. Emiliónak és Tolvai Reninek viszont párbajoznia kellett.

Előbb viszont a második négyes következett. Pál Dénesnek Desht kellett alakítania. Liptay Claudia bevallotta, hogy ő eddig nem ismerte Desht, és én sem.

A zsűrinek annyira nem jött be, Rami például hiányolta az energiát. Stohl András pedig csak 7 pontot adott, összesítésben 33 pontot osztottak ki.

Orsovai Reni Delhusa Giont és a Nika Se Perimenót kapta, amiért már önmagában járt volna neki 5 vigaszpont. De sajnos nem volt jó. A hangszín sem volt meg, hamisan énekelt, kinézetre pedig leginkább olyan volt, mint Balázsy Panna, amikor három hét után előjön az óvóhelyről. 30 pontra volt elég.

Következett Oláh Gergő, aki nagyon szeret játszani, ezért örült, hogy Bessenyei Ferenc jutott neki, és a Ha én gazdag lennék.

Gergő derekasan próbálkozott, de hát számomra semmilyen szinten nem sikerült megidézni Bessenyei hangját, játékát, formátumát.

Ramonát ennek ellenére lenyűgözte. Egyáltalán nem látta Gergőt. (Én sem, én egy goblint láttam). Hajós András szerette, hogy Gergő nem Bessenyeit utánozta, hanem jól énekelte a dalt (nem úgy, mint Bessenyei). Ami furcsa, mert van, akinek ezt felróják, és lepontozzák emiatt, de vannak egyenlőbbek, akiket azért jutalmaznak, hogy nem csinálják, ami a feladat. 39 pontot kapott. Azért nem 40-et, mert Hajós úgy vélte, hogy ezt a dalt egyedül ő tudná jól elénekelni.

Puskás Peti maradt a végére, és bevallom, ebben az adásban nekem ő tetszett a legjobban. Sokat segített, hogy olyan dalt énekelt, amit ismerek (Snow: Informer). Mondjuk a breaktánc inkább csak jelzett volt, de nekem így is belesajdult a látványba a derekam. Az is igaz, hogy ebben a számban nem kellett nagyon énekelni. Peti néha a levegővel is küzdött, de összességében módfelett szórakoztató volt. Ő is 39 pontot kapott.

Ebből az etapból Paál Dénes és Oláh Gergő jutott a top 12-be.

Tolvai Reni Billie Eilish produkciójával az volt a legnagyobb gond, ami már sokszor felmerült Reni előadásai során: túlságosan renis volt, bármennyire is próbálta utánozni Eilish hangszínét. Persze, ha Oláh Gergőnél nem hiányolták Bessenyeit, itt sem illik számon kérni a feladat megoldását. Az kétségtelen, hogy Reni nagyszerű előadó, és mint produkció szuper volt. 37 pontot kapott, ezúttal Hajós adott 10-est.

Emilio olyan feladatot kapott, amivel azt hinnénk, képtelenség kiesni. Tones and I Dance Monkey-ét énekelte vicces hangszínen, ami akkor is garantálta neki a röhögést és a szavazatokat, ha nem volt sok köze az eredetihez. Kicsit olyan volt, mint Ketyós törp, a bedrogozott hupikék törpike. 38 ponttal a zsűri lista első helyére repült Reni elé.

Orsovai Reni Opitz Barbi dalt énekelt. A bongyor hajkoronát nem volt nehéz reprodukálni, de ez önmagában kevés. Nekem a hang se stimmelt. A zsűrit megosztották a látottak. Rami és Clau nem látta Barbit, Hajós és Stohl igen. Reni 36 pontot kapott összesítve.

Puskás Peti Judy Garlandja is inkább paródia volt, mint utánzás, de hát nem is nagyon lehetett belőle mást kihozni. Egyben megerősítette régi meggyőződésemet: szerintem Puskás Peti jobb színész, mint énekes.

Peti 40 ponttal a zsűrinél megnyerte a párbajt, de még hátra volt a közönségszavazás.

Szerencsére most már erre sem kellett sokat várni, 10-15 percet, ami egy ilyen műsornál potomság. Puskás Peti a közönséget is meghódította, akárcsak Tolvai Reni – nem meglepő, a két legjobb nő jutott tovább. Emiliótól és Orsovai Renitől búcsúztunk.

Múlt héten lelkesen írtam az X-Faktorról, úgy éreztem, jót tett a vérfrissítés, lehetett röhögni, jó volt a mentorok közt a kémia, nem viselkedtek prosztón.

Aztán jött a második rész, és mindennek nyomát sem láttam. A mai rész címe ez lehetne: Valkusz Milán kiborul. Erre a vezérmotívumra volt felfűzve a műsor, és hát más érdekes jóformán nem is nagyon akadt benne. Na jó, hazudok. Ez sem volt az.

Majka „yes/no” feliratú érmékkel örvendeztette meg mentortársait arra az esetre, ha nem tudnának dönteni egy versenyző sorsáról. Gáspár Laci megfeddte, emlékeztette, hogy szakami döntést kell hozni.

Az első fél órában még semmi nem utalt a később kibontakozó drámára. A Király házaspár, Zsolt és Anita nyitotta a műsort, ahol a hölgy modell, táncosnő és régebben állítólag énekelt is. Eredetileg az asszony jelentkezett, de akkor már a férj is úgy gondolta, hogy eljön.

Hogy mire alapozta ezt a döntését, az rejtély. Hátha bejön? Zsoltnak semmi köze nincs az énekhez, de még a zenéhez sem. Abban sem vagyok biztos, hogy tud zenét hallgatni.

Laci azonban váratlan ötlettel állt elő: ha az asszonyka jó lesz, akkor a pasit is tovább engedik a Táborba. Anita jól járt vele, hogy a férje énekelt előbb, mert hozzá képest még ő is jónak tűnt. De csak hozzá képest. Rossz volt a hang, a time, a kiejtésről pedig ne is beszéljük.

Volt régen egy barátnőm, aki ki nem állhatta ha a Rednex Wish You Were Here-ét énekelgettem neki. Remélem látta ezt, és felhív bocsánatot kérni. Ehhez képest én nagyszínpados produkciót nyújtottam. Majka a férjet leültette a helyére, és ő adhatta az első szavazatot Anitának, ami nem meglepő módon „igen” volt.

Majka és Laci totál elhülyéskedte a dolgot. Andi reális maradt, és nemet mondott. De Milán szemmel láthatóan szeretné, ha Majka és Laci befogadnák a falkába, ezért belement a játékba, és megadta a harmadik igent. Anita még ezen a ponton sem értette teljesen, hogy mi történt, és nem hibáztatom. Végül azonban boldogan távozott.

Jaj, egy fontos momentumot majdnem kihagytam a Király házaspárról. Biztos mindenki ismeri azt a pasi típust, aki idegen nőket bejelöl, ír nekik. Jó esetben csak udvarolni próbál, rossz esetben rögtön jön a dickpic. Én mindig azt gondoltam, hogy a csajok az ilyen próbálkozásokat reflexből hárítják. Persze sejtettem, hogy itt is van hibaszázalék, és igazam lett, Anita az. Ugyanis pontosan így ismerkedtek meg, és lám, házasság lett belőle. No comment.

Anita a kulisszák mögött így foglalta össze tapasztalatait:

Ha Dante ma élne, a pokolban külön bugyra lenne az X-Faktornak. Amiben mi egyre mélyebbre ereszkedtünk ebben az adásban. A műsor első másfél órájában egy (!) értékelhető énkelést hallottunk. Volt itt például egy lány, aki azért jött el az X-Faktorba, hogy végre kapjon negatív kritikát, amiből tud építkezni. Mit mondjak: teljesült a kívánsága.

Aztán itt volt Baby Junior, akinél elgondolkodtam, hogy az emberek miért választanak művésznevet és imidzset még azelőtt, hogy meggyőződnének róla, van-e tehetségük? A srác napszemüvegekkel érkezett, amiből osztott a mentoroknak is azzal, hogy ha kap négy igent, megtarthatják. Végül megint az érmék döntöttek, így tovább jutott a Táborba.

22 percet kellett várnunk a 19 éves Osztolykán Alexre, aki Az erdő közepén című saját dalával érkezett. Végre egy jó előadót láthattunk. Oké, az biztos, hogy a sok macskazenész után még Uhrin Benedeket is elfogadhatónak hallottuk volna, de Alex tényleg jó. A dalban ugyan érzékeltem döccenőket, de ez orvosolható.

Na és akkor jött Rúzsa Nikoletta, és beindult a Milán dráma. Egyébként szerintem nem énekelt rosszul a csaj, Királyné Anita tovább engedése után pedig különösen ne legyen finnyás a zsűri. De tény, hogy a saját dal, amit Niki hozott, inkább vicces volt, de nem jó értelemben.

A mentorok már a produkció alatt nevetgéltek, összenéztek, ironikusan „dicsérték” a dalszöveget.

Olyan lelkesedéssel beszélt Rúzsa Niki dalszerzői képességeiről, mintha csak Rúzsa Magdi állna előtte. Tóth Andi csak pislogott.

A három másik mentor nagyon csodálkozott, és fájó szívvel megpróbálták lerángatni ifjú kollégájukat a földre. Miután három nemmel kiszavazták a hölgyet, Milán utána sietett, számot cserélt vele, és megígérte, hogy csinálnak közösen egy dalt. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből.

Milán naivan lelkes kiállásával azt érte el, hogy Laci és Majka a műsor hátralévő részében halálra cikizte őt. Pedig már reméltem, hogy ez a fajta egymás alázó prosztóság az új mentorcsapatban nem lesz. Tisztára olyan volt, mint amikor a suli udvaron a hülyék rászállnak egy szerencsétlen szemüvegesre, a széplány meg messziről együttérzéssel figyeli, és erőtlenül megpróbálja leállítani a bullykat, amivel persze csak még jobban feltüzeli őket. (Ne kérdezzétek, melyik oldalról ismerem ezt a szitut. Annyit segítek, hogy nem én voltam a széplány.)

Következett Hugyella Réka, aki úgy gondolja, abszolút hallása van, mert vissza tudja énekelni, amit hall. Már itt megszólalt a vészcsengő. Az ember mielőtt ilyeneket mond, nézzen utána, mit jelent az abszolút hallás. (Spoiler: nem ezt.) Ráadásul ettől még nem lesz valaki jó énekes.

Réka emellett mindig „elcsodálkozik”, hogy ő mennyire jó, és úgy véli, ehhez „őstehetség kell”. És bizonyos szempontból igaza van. Ehhez már tényleg tehetség kell. Egy hang sem volt tiszta, pedig állítólag tanára is van.

Milán továbbra is próbált mindenkinek mondani egy jó szót akkor is, ha nemmel szavazott, amivel csak mélyebbre ment abba a bizonyos szőrösen meredező erdőbe, ahol ezen a napon Laci és Majka volt az erdész.

Aztán Kocsis Csinszka Napsugár szereplése után elszakadt a cérna. A gyáli lány az a kategória, akit nem lehet rossznak mondani, van hangi adottsága, van megjelenése, viszont még nem elég jó. Gáspár Laci az ilyen versenyzőkre mondta nekem, amikor beszélgettünk, hogy ők a legkevésbbé érdekesek, mert a bűnrosszakon legalább lehet nevetni.

Milán szerint Csinszka élő showba való. Kiborult, amikor rájött, hogy a mentortársai két nemmel hazaküldik a lányt. De Majka megszánta, és rábeszélte Lacit, hogy változtassa meg a szavazatát, így Csinszka végül három igennel mégis ott lesz a Táborban.

Brutálisan rossz volt Szilvi a Four Non Blonds What’s Upjával. Pedig ez a dal emlékezetes a hazai tehetségkutatók történetében, hiszen ezt énekelte a Megasztáros meghallgatáson Oláh Ibolya. Mondjuk ő legalább jól.

Sok borzalom után végre kaptunk pár 4 igenes produkciót. Ezeket összemixelve vágták össze, így nehéz igazán eldönteni, milyenek voltak, a látottak alapján nekem egyik sem tűnt jobbnak, mint a kegyelem igennel tovább rugdosott Kocsis Csinszka.

Nagyon dicsérték Boudny Lídiát a rapper lányt. Állítólag ez a fajta női rapper hiánycikk Magyarországon. Biztos így van, de azért én örülnék, ha végre nem rapper nyerné az X-et.

Ebben az adásban összesen három igazán jó énekes jelent meg. Az egyik a korábban látott Alex. A másik a Skóciában élő utcazenész hölgy, Bogár Petra.

A TikTok-sztár Marichuy és Lackó Mackó produkciójára nem találok szavakat. Azt hiszem, profi pszichológus segítségére lesz szükségem, hogy feldolgozzam a traumát.

Csak azt sajnálom, hogy nincs már Gálvölgyi Show, ott kiírhatnám a fájdalmamat egy paródia formájában. Nem tudok épkézláb magyarázatot találni rá, miért kapott 4 igent a produkció. Az ilyesmit büntetni kéne.

A végére maradt a legnagyobb meglepetés, a szlovák Gyöngyi Bodisová, aki annyira nem tud magyarul, hogy saját tolmáccsal érkezett. Állítása szerint első helyezést ért el a Czechia Slovakia’s Got Talentben. A mentorok csodálkoztak is, hogy akkor miért van itt. Laci megcsillogtatta nemlétező nyelvtudását is: „Как тебя зовут here?” ami egyrészt oroszul van (és részben angolul), és azt jelenti: Hogy hívnak?

Egyébként Gyöngyi azért jött Magyarországra, mert szeretne éneklésből élni, és a hazai tehetségkutató megnyerése a világon semmilyen pozitív hatással nem volt a karrierjére.

Tegyük szívünkre a kezünket: ránézésre senki nem várt sokat a hölgytől, nem úgy jelent meg, mint egy sztár. De aztán elénekelte Lara Fabiántól a Je t’aime-et, és az első hang után nem volt több kérdés. Megkockáztatom, hogy az X-Faktor történetének 5 legjobb meghallgatásának egyikét hallottuk.

Összességében az X-Faktor egyik legunalmasabb adása volt az eheti. Jó éneklést alig hallhattunk, Milán vergődése pedig unalmas volt még akkor is, ha helyenként megsajnáltam, amiért Laciék szivatják. Bizakodva várom a jövő hetet, ennél csak jobb lehet.

fotó: RTL

Amikor már azt hittük, hogy a young adult műfajon belüli sci-fik és fantasyk végre kivesztek a mozikból, és Hollywoodban is felismerték, hogy Az éhezők viadala-majmolások nem feltétlenül vezetnek sem anyagi, sem szakmai sikerekhez, akkor jön a Netflix, és újra ránk rúgja az ajtót: „Tessék, megmutatjuk, hogy van még kraft ebben a zsánerben” – mondanák, de nem lenne igazuk. Pedig az olyan „örökbecsű” alkotások után, mint A negyedik (2011), A beavatott-sorozat (2014-2016), Az 5. hullám (2016), a Sötét elmék (2018), Az útvesztő-trilógia (2014-2018) és persze az Alkonyat-filmek (2008-2012), azt hittük, végre megkímélnek minket a posztapokaliptikus tinik világmegmentős ténykedéseitől.

A Csúfok viszont (sajnos) abszolút visszahozza ezt a 10-15 évvel ezelőtti hangulatot, amikor még tele voltak a mozik hasonló darabokkal.

Itt bizony terveznek a folytatásokkal, vagyis az Uglies után a Pretties és a Specials című 2. és 3. résszel minimum. Minden bizonnyal ehhez az is kell, hogy kellő mennyiségű néző kattintson a filmre a Netflixen, de a céget ismerve maximum tényleg kiemelkedő érdektelenség esetén kaszálnák el az első rész után a trilógiát. A rendező McG (Charlie angyalai 1-2, Terminátor: Megváltás, Kémes hármas, 3 nap a halálig, A bébiszitter 1-2 stb.) tehát, úgy tűnik, egy ideig el lesz foglalva ezzel a projekttel.

A sztori pedig valóban a young adult sci-fik „legszebb” (elnézést a sok gúnyos idézőjelért) időszakát idézik: egy jövőbeli lepuszult világban új, virágzó társadalmat épített az emberiség, amelyben 16 éves korában kivétel nélkül mindenkit egy szépészeti beavatkozásnak vetnek alá, amely során széppé és kívánatossá varázsolják az embereket.

Főszereplőnk, Tally (Joey King) is nagyon várja már a műtétjét, hogy végre csatlakozhasson a szépekhez, a 16 évnél fiatalabbak, vagyis a csúfok ugyanis nem vegyülhetnek a szép felnőttekkel, így a városon kívül, a folyó túloldalán, egy hatalmas kollégiumban tengetik napjaikat a tanulmányaik közepette. Tally aztán összebarátkozik Shayjel (Brianne Tju), a szabad szellemű lánnyal, aki egy nap arra kéri őt, hogy szökjön meg vele a koleszből, hogy csatlakozzanak a David (Keith Powers) vezette ellenálláshoz, a Füstöshöz, akik a vadonban élnek egy önfenntartó közösségben, távol a szépek civilizációjától. Tally nemet mond Shaynek, aki így nélküle indul útnak. Később Tallyt épp a műtétje előtt hívatja magához a társadalmat vezető Dr. Cable (Laverne Cox), aki arra kéri őt, hogy keresse meg Shayt s vele együtt Davidet, hogy leszámolhassanak a szép új világot veszélyeztető radikális terroristákkal. Tally így kémként csatlakozik végül mégis a kis közösséghez, ahol aztán a feje tetejére áll az addigi világképe, vagy mondhatnánk úgy is, hogy kiderül a csúf igazság.

Tehát egy klasszikus „amiben eddig vakon hittél, az nem is úgy van”-receptet követ a regény és a film is, amiben a rendszer látszólag hű és elkötelezett katonája szemét végre felnyitják, erősen meghasonlik, és a megfelelő oldalon harcol tovább. Semmi meglepetés.

Ez a szépítés pedig nagyjából annyit jelent, hogy átfestik és belövik a frizurájukat, kisminkelik őket, és választhatnak bármilyen szemszínt (akár aranyat is). Az alkotók tehát valójában csúfot űznek a nézőkből, hiszen a való világban King, Tju vagy Stokes épphogy a szépekhez tartoznának, ezért az átlagember szimpátiáját vajmi nehezen nyerhetik el a külsejükkel kapcsolatos panaszaikkal (a saját maguknak adott filmbeli becenevük pl. Bandzsi, Vézna és Ormány, haha).

Szóval a tanulság – amit természetesen kábé tízpercenként rágnak a szánkba, és mindent nyomatékosan ki is mondanak a szereplők – a filmbeli, birkamódra élő társadalomhoz hasonlóan végig felszínes marad, a rendező pedig inkább az akciókra, a jövőbeli világ látványos bemutatására, a kütyükre, a díszletekre és egyéb dizájnelemekre koncentrál. Ezek kapcsán tisztán érződik, hogy a Netflix ezúttal sem fukarkodott, mindazonáltal idegen testként vannak jelen ebben a történetben, ami kevésbé igényel akciókat, inkább amolyan kötelező elemként tuszkolták bele mindet, és bár valóban látványosak, sajnos nem túl kreatívak, sem pedig emlékezetesek.

Így azonban marad nekünk egy felszínes, és nem túl kidolgozott, inkább csak nagyvonalakban felskiccelt jövőbeli világ, amelyben a szépek rosszak, a „csúnyák” (igazából ők is szépek) meg jók. Na ilyet sem láttunk még… Nem valószínű persze, hogy a Csúfok ellőtte a trilógia minden puskaporát, és a következő részek minden bizonnyal tartogatnak még csavarokat és pálfordulásokat, a kérdés inkább az, hogy a sztori nyitánya után egyáltalán kíváncsak leszünk-e még a szépek és csúfok további acsarkodására.