A megerőszakolásos poén csak az egyik meghökkentő dolog volt a Sztárban Sztárban
Hihetetlenül vegyes volt a TV2 Sztárban Sztárjának legutóbbi adása: agyunk és lelkünk hideget, meleget egyaránt kapott. Nem tartjuk szükségesnek a megerőszakolásos poénon túl sokáig lovagolni, annyi volt, hogy Hajós András, aki egyébként messze a legfrappánsabb poénvilágú zsűritag, azt találta elsütni viccként (vagy épp véresen komolyan mondta?), hogy kamaszkorában, az éjszakai életbe való belekóstoláskor azt határozta el: ha nagyon ijesztő emberrel találja szembe magát, akkor először gyorsan megerőszakolja, mielőtt még az erőszakolhatná meg őt.
Sütötte el mindezt az egyébként tényleg nem mindennapian elcsúnyult Kozma Orsira nézve.

Humoros is volt, meg nem is, de inkább nem. Hajós többi poénja tényleg mindig zseniális, úgyhogy ezt most elfelejtjük, de
a megerőszakolással sohasem túl elegáns dolog viccelődni. Pláne nem egy tömegek által követett TV-műsorban, amelynek nézői közt sajnos több érintett ülhet, mint hinnénk.
Egyébként szegény Orsi mindezek tetejébe még jól ki is esett a műsor végén, pedig egyáltalán nem ő volt a legrosszabb, hanem Polyák Lilla, aki már az első perctől levegőért kapkodva és olyan hamisan énekelte Pink egyik dalát, mintha ez a tökéletesen hiteles, vadóc és látványos színpadi mozgásáért cserébe történt volna. De az sem volt meg egyáltalán.

Még egy dolgot elmondunk, amitől különösképp gondolkodóba estünk: a Hajós András elszólását is leköröző Majoros Péter-megnyilatkozás.
Majka úgy jellemezte a szívdöglesztő férfi jelenségét, mint aki után "ecetet pisilnek a lányok az utcán".
Ezt a képet egész egyszerűen nem tudjuk hova tenni, még rá is kerestünk az interneten, de nem találtunk semmilyen magyarázatot.
Azonban a show két legjobb része minden eddigi élményt elfeledtetett!
Az első pozitív sokkhatás Kocsis Tibor színpadra lépésével ért bennünket, aki nem mást adott elő, mint Csongrádi Kata Millió rózsaszálát. Ez a produkció minden képzeletet felülmúlt: Tibor csodálatosan szögletes, transznemű hatást keltő ábrázata és a fényes ruha alatt feszülő, férfias idomai, valamint maga az énekes által is mélyen átérzett és komolyan vett előadásmód egész egyszerűen lehengerlő volt. Külön köszönet a csodálatosan hozzáillő díszletért és giccsbe hajlóan komponált háttérért!

Videó: Csongrádi Kata Millió rózsaszála egy hozzáértő férfi előadásában
Tibor teljesen megérdemelte a zsűritől kapott maximális pontszámot - csakúgy, mint Radics Gigi, ő mégis egészen más miatt nyerte el a 40 pontot.
Giginél ugyanis hirtelen megtorpant az ironikus komolytalankodás szekere, és mind zsűritag, mind néző földre csúszott állal figyelte, ahogyan a húszéves énekesnő előadja Bizet Carmen-jének leghíresebb szólóját.
Az alábbi videót azoknak is ajánljuk, akik úgy érzik, semmi közük az operához.
Videó: Radics Gigi mint Carmen - wow!
Tudjuk, hogy nem volt ez technikailag egy tökéletes opera, hallottuk is, hogy egy kicsit Gigisre volt véve, de akkor is... húszévesen ez egy szép nagy hűha!
A tanulságosan színes adás bónuszaként pedig megtudtuk, hogy a Hosszú fekete haj című sláger szövegét Deák Bill Gyula írta. Te tudtad ezt?

Ha tetszett a cikk, nyomj egy megosztást!