KULT
A Rovatból

A Mandalóri visszatéríti a Star Wars-franchise-t az erő jó oldalára? – kritika a sorozat 3. évadjáról

Az Andor mellett ez sorozat a Disney-éra legkevésbé megosztó Star Wars-projektje, kérdés, hogy az új évad képes lesz-e felérni az előzményekhez.

Link másolása

A kritika SPOILEREKET tartalmaz.

Aligha gondolták a Disney vezetői, mennyire mellényúlnak a Star Wars-franchise megvásárlásával. Nagyon sokáig úgy tűnt legalábbis, hiszen az új Star Wars-mozifilmek, bár anyagilag összességében nem voltak ráfizetésesek, korántsem hoztak akkora sikert, mint várható lett volna. Ezt jelzi, hogy a Skywalker kora után nem jött ki az előzőleg belengetett újabb spinoff film sem, a Han Solo-folytatások is lekerültek napirendről, hiába ért véget a film a franchise talán legnagyobb cliffhangerével, és az ugyancsak emlegetett újabb trilógiát sem sietik el.

Aztán a Disney bebizonyította, hogy ha üzletről van szó, legalább olyan kreatív, mint az animációs filmek terén, és az egész Star Wars-univerzumot átköltöztette a streamingre.

Persze ez is felemásra sikerült. A Mandalóri első évada, ha nem is osztatott maradéktalan sikert, a legtöbb Star Wars-rajongónak tetszett, mert végre azt kapták, amit a filmektől is vártak volna: egyszerű történetet jó kis akciójelenetekkel, menő főszereplőt, sok-sok űrlényt, szörnyet és fanservice-t.

Aztán jött Boba Fett könyve, ami sajnos elég gagyira sikerült sok ripacskodással, bosszantóan ügyetlen történetvezetéssel, életszerűtlen megoldásokkal, ócska poénokkal.

Az Obi-Wan Kenobi az előzmény-trilógia legrosszabb hagyományait felelevenítve teljesen figyelmen kívül hagyja az eredeti trilógiát, amelyben, hogy mást ne mondjunk, Leia hercegnő ezek szerint azt az Obi-Want kezeli vadidegenként, aki kislányként kiszabadította az elrablói fogságából.

Már-már feladtuk a reményt, amikor jött az Andor, ami sok szempontból talán még a Mandalórinál is jobbra sikerült izgalmas akciókkal, jó karakterekkel.

Ilyen előzmények után érkezett meg A Mandalóri harmadik évada, amit azzal a reménnyel vártam, hogy végleg visszatéríti a franchise-t az erő jó oldalára. Pozitívum, hogy visszahozták Carl Weatherst, aki az ilyen vén geeknek, mint jómagam, ugyanúgy a régi szép időket idézi, mint maga a Star Wars, hisz olyan klasszikusokhoz köthető a neve, mint a Rocky-sorozat vagy a Predator.

Katee Sachkoff is visszatért Bo-Katan szerepében. Bevallom, én a Star Wars-rajzfilmeket nem igazán követtem, ezért Schakoffot elsősorban az Agymenőkből ismerem, ahol két rövid, de emlékezetes megjelenése volt, és persze a Mandalóri korábbi évadaiból.

Ez az évad Din Djarin zarándoklatáról szól. Mindenki második kedvenc röpködő páncélosa – az első ugyebár Boba Fett – korábban elkövette azt a hibát, hogy mások előtt levette a sisakját, ami az ő mandalóri klánjában szentségtörésnek számít. (Mint Bo-Katan példája mutatja, nem minden mandalóri követi ezt az irányzatot.)

A klán kitaszította magából Din Djarint, és csak egyféleképpen tisztulhat meg bűnétől: ha megmerítkezik a Mandalór bányáiban található „élő” vizekben, bármit is jelentsen ez. A páncélkészítő szerint Mandalor megsemmisült. Mandó viszont talált arra utaló bizonyítékokat, hogy talán mégsincs így, ezért útra kel, hogy kiderítse.

Első útja a Nevarróra vezet, hogy elkérje a főmagisztrátusi rangra emelkedett Greef Kargától (Carl Weathers) a főtéren szoborként kiállított IG-11-et. Apró probléma, hogy mint emlékezhetünk, a derék robot, amikor legutóbb találkoztunk vele, megsemmisítette önmagát. Ezért egyrészt csak kb. a fele maradt meg, és bár sikerül újraindítani, a régi programja töltődik be, amelynek a lényege Grogu megölése volt.

Djarin végül kénytelen rábízni a viharvert bádogembert a Skywalker Korából megismert Babu Frikre és szerelőmókusaira. Bár ellenállhatatlan ajánlatot kap Kargától, hogy telepedjen le és legyen a marsallja, ő mégis inkább továbbindul.

Közben elintéz néhány űrkalózt – akiknek a vezetője leginkább Pizza a hutra hasonlít az Űrgolyhókból –, majd egyenesen Bo-Kathanhoz repül (Katee Sachkoff), hogy bevegye a buliba.

A páncélos hölgy azonban nem mutat érdeklődést, annak ellenére, hogy szemlátomást marhára unatkozik egyedül a tök üres palotájában, ahol egyetlen társa egy droid. Így hát Din Djarin szomorúan továbbáll.

Az első rész után nehéz eldönteni, mit várjunk ettől az évadtól. Összességében nem volt rossz, de kiugróan jó sem. Láttunk néhány jó akciójelenetet, és a történet is érdekes, bár azért becsúszott néhány gyengébb megoldás, amire felvontam a szemöldökömet.

Kezdve mindjárt a nyitójelenettel, ahol egy bazinagy krokodil támad Mandó szektájára, akik harcba bocsátkoznak a szörnnyel annak ellenére, hogy a legnagyobb lézervetőik sem képesek értelmezhető mértékű sérülést okozni rajta.

Én legkésőbb akkor, amikor a testére tapasztott robbanótöltetek sem állították meg a dögöt, elgondolkoztam volna, hogy talán okosabb bemenekülni a hátam mögött lévő barlangba, vagy a hátrakétámmal elrepülni biztos távolba.

A szuperkemény mandalóri harcosok ehelyett a csuklójukból pányvákat lőnek a lényre, amivel el sem tudom képzelni, mi volt a céljuk, hacsak nem az, hogy elnyerjék a mandalóri Darwin-díjat.

(Aztán megjelenik Mandó az űrhajójával, és néhány jól irányzott lövéssel kinyírja a krokit.)

Ugyancsak eléggé cringe pillanat volt (ezt a kifejezést kisfiamtól tanultam) amikor a félbevágott IG a földön mászva minden áron el akarja érni Grogut, hogy végezzen vele, és Mandó hiába lő bele vagy húszat, meg sem kottyan neki. Ekkor Carl Weathers droidja feldönt egy szobrot, ami fejbe somja a megkergült harcirobotot, aki ettől azonnal leáll.

Az amúgy is kínos jelenetet még egy apukaviccel is megtoldják: „Na! Használtad a fejedet!”

Az is vicces valahol, hogy Bo-Kathan bolygóját Kalevalának hívják, ami lehet, hogy Amerikában nem mond semmit a nézőknek, én azonban nem tudtam nem mosolyogni. Szinte vártam, mikor bukkan fel Vejnemöjnen. Igaz, ez nem Jon Favreau és csapata bűne, a bolygónak már a Clone Warsban is ez a neve.

Most először néztem szinkronnal a sorozatot. Összességében jól sikerült a magyar változat.

Nagy kár, hogy nem tisztelték meg magyar stáblistával az alkotókat (ha már nem mondják be őket).

Összességében bizakodó vagyok, mert bár voltak hibák, A Mandalóri harmadik évada már most jobb, mint a Boba Fett könyve vagy az Obi-Wan Kenobi. A színészek szerintem jók, egyelőre nem láttam olyan szintű ripacskodást, mint a Peli Mottót alakító Amy Sedaristól vagy David Pasquesitől a Boba Fett könyvében. Legnagyobb problémám, hogy a magyar "mandalóri" kifejezés nekem olyan, mintha egy új papagájfajról beszélnénk. De ez legyen az én bajom. 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: