KULT
A Rovatból

A Kutya Vacsorája sokkal több, mint Varga Livius hobbizenekara

Az együttes már harmadik lemezén dolgozik, közben pedig országszerte koncerteznek. Elmesélték azt is, hogyan lett Quimby-sláger az egyik legismertebb dalukból.


Bár Varga Liviust legtöbben a mai napig a Quimbyből ismerik, lassan 14 éve működik saját zenekara, A Kutya Vacsorája is, ahol még inkább kiteljesedik showmanként, szövegíróként és énekesként.

A csapatnak jó ideje stabil rajongótábora van, de a közelmúltig vidéken csak ritkábban koncerteztek. Ettől az évtől viszont jóval szervezettebben kezdtek működni, jelenleg is zajlik Láncreakció nevű turnéjuk, ami április 1-jén ér Budapestre.

Közben gőzerővel készítik harmadik lemezüket, melynek címe Szerelem hétszer lesz. Ennek megfelelően az album minden egyes dala a szerelem témáját járja körül, különböző szempontból. Mindezek apropóján ültünk le beszélgetni legutóbbi próbájuk után, a frontember mellett Vastag Gábor (Vasti) gitárossal, Köles István Jr. (Junior) ütőhangszeressel és Gerdesits Ferenc (Faszi) dobossal.

– Hogy sikerült a próba, mennyit haladtatok?

Livius: Direkt azért jöttünk be, hogy egy bizonyos számot elgyakoroljunk. A múltkor már azt hittük róla, hogy készen van, de aztán felmerült egy ötlet, és teljesen átalakult. Azt is mondhatnánk, hogy egy szép számot kicsit megkoszoltunk – és sokkal elégedettebbek vagyunk így vele.

Vasti: Ahogy elkezdtük játszani, egy adott ponton

"
úgy éreztem, hogy ide még kéne valami. Hogy még inkább meglegyenek benne azok a stílusjegyek, amitől igazán „kutyás” lesz.

És szerintem ezen a próbán sikerült, most már tényleg egy jó A Kutya Vacsorája szám lett belőle.

– Mitől lesz valamiből jó A Kutya Vacsorája szám?

Vasti: Specifikus jegyeknek hívhatjuk magukat az ellenpontokat, a hirtelen váltásokat, amik elsőre talán indokolatlannak tűnnek, a szám egészét mégis kerekké teszik. Felruházzák egy olyan stílusjeggyel, amit a mi zenekarunk képvisel. Valahol a kiszámíthatóság és az eklektikusság között lehetünk félúton.

Faszi: Mi persze csak azt tudjuk, számunkra mitől lesz valami jó Kutya-szám, a közönség mércéjét ne ismerjük. De azt tapasztaljuk, hogy aki alapból szereti a zenekart, annak ezek a kontrasztos dolgok is bejönnek.

- Mennyit változott, csiszolódott ez a hangzás az évek során?

Junior: Szerintem a zene egy organikus dolog, ami állandóan változik. Az adott pillanatban lemezre került dalok tükröznek egy állapotot, amit a zenekar ott és akkor jónak érzett. A koncerteken aztán ez folyamatosan változik, és az újító szellemet ezután sem szeretnénk elhagyni a közös munka során. Úgy kell tekinteni a számokra, mintha élőlények lennének.

Livius: Említhetném azt a hasonlatot is, hogy de hisz

mikor van kész egy ember? Amikor megfogant? Ha megtanult beszélni és járni? Tinédzserkorban, vagy esetleg fiatal felnőttként? Vagy még később, érett középkorú emberként, esetleg idős és bölcs korában, amikor egyébként már alig vonszolja magát?

Erre nyilván nem lehet egyetlen univerzális választ adni.

kutyvacs3

Fotó: Négyessy Nedda

– Van olyan dalotok, amit már nem szívesen játszotok el koncerten?

Faszi: Legfeljebb idő híján lehet ilyen. Amit nem szerettünk, azt teljesen átírtuk, hogy a megújított formájában újra szívesen elő tudjuk adni. Ilyen volt például a Megadom magam című szám, aminek ha meghallanád a legelső verzióját, sajnos meg kéne, hogy öljünk... (nevet)

– És a Mindenkinek saját plázát? Ez az még, amit leginkább slágernek lehetne nevezni.

Livius: Inkább azt mondanám rá, hogy emblematikus szám. A koncerteken viszont egyáltalán nem emelkedik ki annyira népszerűségben, hiába ezt ismerik a legtöbben. De most már az Újra ugatok lemezről is van jó néhány dal, amit jobban várnak ennél.

– Mennyire vagy te a vezéregyéniség a zenekarban?

Livius: Közepesen. Nem is feltétlenül akarom, hogy mindig az legyen, amit én mondok. Elképzelésem majdnem mindenről van, de nagyon gyakran nem kiforrott, csak mondjuk egy szikra, vagy egy sugallat. Ilyenkor teljesen a többiekre hagyatkozom, de más esetekben sem egyedül döntök arról, egy bizonyos számot csiszoljunk-e tovább, vagy dobjuk el. Szerintem senki nem görcsöl azon közülünk, hogy neki akkor most több, vagy kevesebb beleszólása van-e a többiekhez képest.

– A szövegeket is többen írjátok?

Livius: Javarészt én, de ez sem kizárólagos, például Vasti is többször hozott már szövegötletet. És nem is feltétlenül célzottan: a közöttünk zajló kötetlen beszélgetések ugyanígy inspiráltak már dalokat.

Junior: Előbbi esetben viszont azt kell mindig figyelembe vennünk, hogy

"
a fronton ő viszi a kutyabőrét a vásárra, ezért fontos, hogy ne adjunk a szájába olyan sorokat, amit nem tudna hitelesen előadni.

Vegyes lejátszási lista a zenekar dalaiból:

– Ha jön egy ötleted, mindig egyértelmű, hogy abból Quimby, vagy A Kutya Vacsorája szám lesz-e?

Livius: Nekem igen, mivel eleve úgy állok neki. Nagyon ritkán ülök le úgy, hogy akkor most írok egy szöveget, aztán kinek kell, az viszi. Egy alaptéma, vagy félkész zene legtöbbször már adott, ehhez írom hozzá a szöveget. Más kérdés, hogy

"
a fejemben mindig formálódnak sorok, vagy akár csak rímpárok. Ezek kezdetben még csak afféle amorf, gazdátlan valamik. De amint leírom és elkezdem őket szerkeszteni, már biztosan tudom, melyik zenekarnak készül.

– És miért pont a Megadom magam került be a Quimby repertoárjába is?

Livius: Tibi ötlete volt, egyszer eljött egy koncertünkre és annyira megtetszett neki a szöveg, hogy utána megkérdezte, mi lenne, ha közösen is megcsinálnánk. De elég érdekesen alakult a dolog, mert elmentem a stúdióba, ahol azt mondta, van egy kész zenéje felvéve, próbáljam meg arra ráénekelni. Végül mégis egy teljesen másik zenével raktam össze, így került lemezre, de a ma is játszott végleges verzió csak több próbával később alakult ki.

– Mennyire volt tudatos, hogy egy ideje már a Quimbyben is egyre inkább showmanként szerepelsz, itt meg ugye frontember vagy, hangszeres zenészként egyre kevesebbet mutatva magadból?

Livius: Azt fontos kiemelni, hogy a Quimbyben hiába van mellettem Nagy Dávid már jó pár éve, ő nem mankó, sokkal inkább két plusz kéz. Ha megfigyeled, mindig akkor játszik, amikor én is. Például ha a kongázás mellett egy shakert is kell rázni – ezt stúdióban simán meg tudom csinálni, ahhoz viszont, hogy élőben hasonlóan szólaljon meg, szükség van egy plusz emberre. Ha pedig csak egy sáv van, viszont én énekelek vagy rappelek, ő látja el azt a feladatot, hogy addig kimehessek előre.

Junior: Vitatkoznék azzal, hogy Livius nem hangszeres zenész! Otthon például simán leül a zongora elé dalt írni. Abban lehet valami, hogy a közönség szeme előtt inkább frontemberként és showmanként jelenik meg, de ezt a háttérben abszolút kompenzálja. Úgy gondolom, hogy sokkal komolyabb és nagyobb tudású zenész, mint mondjuk 15 éve volt. Kifejezetten fejlődik, és ez egy élethosszig tartó folyamat, mindannyiunknak.

Faszi: Azt mi is kimondottan szerettük volna, hogy ha ő énekel, azt ne az ütőhangszerek közül, úgymond egy „ketrecből” tegye.

Igenis menjen ki előre és bámuljon az emberek arcába, úgy sokkal erőteljesebb hatást tud elérni.

A Quimbyben ez azért is jó, mert Tibit mindenképp köti a gitár, a pedálok és a mikrofonállvány, ő viszont így szabadon tud szaladgálni a színpadon.

kutyvacs4

Fotó: Szabó Mária

kutyvacs5

Fotó: Szabó Mária

– A most készülő harmadik lemez milyen újdonságokat tartogat?

Livius: Nehéz ezt megfogalmazni, mert bár tudatosan konceptlemeznek készül, majd csak a végén fog kiderülni, pontosan mi lesz belőle.

"
Mindannyiunk fejében van egy mondjuk 80 százalékos kép arról, milyennek kéne lennie, és könnyen lehet, hogy a végeredmény ezt egyenként csak 20-20 százalékban fogja tükrözni.

Együtt gyúrogatjuk, organikusan fejlődik az egész. Ami talán leginkább újdonság, hogy megjelentek a lírák, zeneileg és szövegben is. Ennek kapcsán is folyamatosak a visszacsatolások, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Például fontos, hogy a lágy és érzelmes részek ne kerüljenek nagyon túlsúlyba a megszokott vaduláshoz képest.

Vasti: Ilyenkor jön a már említett bekoszolás, „megkutyásítás”, amíg ki nem alakul egy egészséges arány. Jelenleg a folyamat közepén járunk, a hét dalból három már gyakorlatilag kész, a többi pedig folyamatosan alakul.

– Adtatok rá határidőt magatoknak?

Livius: Ősszel szeretnénk kijönni vele. Inkább tömbösítve, koncentráltan dolgozunk, hiszen mindannyiunknak vannak mellette más projektjei. Egy hét munkán vagyunk túl, aztán szétszéledünk, majd jön egy újabb öt-hatnapos etap és így tovább szépen aprólékosan. Szerencsére ha megvan a kiinduló szikra, utána nagyon gyorsan fejlődik tovább a szám, nincsenek igazán elakadásaink. Már-már olyan, mintha olvasni tudnánk egymás gondolataiban.

Junior: Most lenyomtunk egy próbát 9-10 nappal a koncert előtt, és legközelebb csak aznap fogunk találkozni. Addig mindenki átnézi otthon a „házi feladatát”, átjátssza és begyakorolja, aztán felmegyünk a színpadra és toljuk.

– Volt már korábban ilyen sokállomásos vidéki turnétok, mint a mostani?

Livius: Inkább alkalomszerűen játszottunk 1-2 vidéki helyszínen, most sokkal szervezettebben működik az egész. Tudatosan mondtuk ki, hogy szeretnénk komolyabban rákoncentrálni, és szerencsére a menedzserünk is nagy segítséget ad ebben.

kutyvacs2

Fotó: Szabó Mária

– Április 1-jén játszotok Budapesten, mivel készültök a jeles nap alkalmából?

Livius: Először is dupla bemutató lesz, két számot is itt játszunk majd először az új lemezről. Ami ritka ennyivel az elkészülte előtt, de szeretnénk bebizonyítani, hogy nem lazsálunk. A lemez címéből és a tavaszból adódóan erősen szerelem-tematikája lesz a koncertnek, április 1-jéből adódóan pedig nyilván a bolond szerelem, illetve úgy általában a bolondozás is terítékre kerül valamilyen formában.

– Minden évben tiétek az utolsó koncert a Fishing on Orfűn, amit sokáig a teljes megőrülés jellemzett, az elmúlt két alkalommal viszont meglepően konszolidált műsort nyomtatok le. Miért?

Livius: Ezt már az első évben – 2015-ben – is hiányolták, amikor nem csak mulatozásról és indokolatlan diszkóslágerek repertoárba fűzéséről szólt a buli. Akkor viccesen azt válaszoltuk, hogy a páros évekre korlátozzuk, de magunk sem gondoltuk, hogy valaki számon kéri majd rajtunk.

"
Egy darabig nagyon szórakoztató volt számunkra is, hogy mindig más diszkóslágert vittünk be az amúgy egyáltalán nem diszkós Kutya-dalok közé, de a mi humorérzékünk számára ez már kifáradt.

Aki hagyományt teremt, ugyanezzel az erővel meg is szakíthatja, hogy aztán újat teremtsen helyette. De így is lesz miért odajönni, ennyit megígérhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: