KULT
A Rovatból

A Kutya Vacsorája sokkal több, mint Varga Livius hobbizenekara

Az együttes már harmadik lemezén dolgozik, közben pedig országszerte koncerteznek. Elmesélték azt is, hogyan lett Quimby-sláger az egyik legismertebb dalukból.


Bár Varga Liviust legtöbben a mai napig a Quimbyből ismerik, lassan 14 éve működik saját zenekara, A Kutya Vacsorája is, ahol még inkább kiteljesedik showmanként, szövegíróként és énekesként.

A csapatnak jó ideje stabil rajongótábora van, de a közelmúltig vidéken csak ritkábban koncerteztek. Ettől az évtől viszont jóval szervezettebben kezdtek működni, jelenleg is zajlik Láncreakció nevű turnéjuk, ami április 1-jén ér Budapestre.

Közben gőzerővel készítik harmadik lemezüket, melynek címe Szerelem hétszer lesz. Ennek megfelelően az album minden egyes dala a szerelem témáját járja körül, különböző szempontból. Mindezek apropóján ültünk le beszélgetni legutóbbi próbájuk után, a frontember mellett Vastag Gábor (Vasti) gitárossal, Köles István Jr. (Junior) ütőhangszeressel és Gerdesits Ferenc (Faszi) dobossal.

– Hogy sikerült a próba, mennyit haladtatok?

Livius: Direkt azért jöttünk be, hogy egy bizonyos számot elgyakoroljunk. A múltkor már azt hittük róla, hogy készen van, de aztán felmerült egy ötlet, és teljesen átalakult. Azt is mondhatnánk, hogy egy szép számot kicsit megkoszoltunk – és sokkal elégedettebbek vagyunk így vele.

Vasti: Ahogy elkezdtük játszani, egy adott ponton

"
úgy éreztem, hogy ide még kéne valami. Hogy még inkább meglegyenek benne azok a stílusjegyek, amitől igazán „kutyás” lesz.

És szerintem ezen a próbán sikerült, most már tényleg egy jó A Kutya Vacsorája szám lett belőle.

– Mitől lesz valamiből jó A Kutya Vacsorája szám?

Vasti: Specifikus jegyeknek hívhatjuk magukat az ellenpontokat, a hirtelen váltásokat, amik elsőre talán indokolatlannak tűnnek, a szám egészét mégis kerekké teszik. Felruházzák egy olyan stílusjeggyel, amit a mi zenekarunk képvisel. Valahol a kiszámíthatóság és az eklektikusság között lehetünk félúton.

Faszi: Mi persze csak azt tudjuk, számunkra mitől lesz valami jó Kutya-szám, a közönség mércéjét ne ismerjük. De azt tapasztaljuk, hogy aki alapból szereti a zenekart, annak ezek a kontrasztos dolgok is bejönnek.

- Mennyit változott, csiszolódott ez a hangzás az évek során?

Junior: Szerintem a zene egy organikus dolog, ami állandóan változik. Az adott pillanatban lemezre került dalok tükröznek egy állapotot, amit a zenekar ott és akkor jónak érzett. A koncerteken aztán ez folyamatosan változik, és az újító szellemet ezután sem szeretnénk elhagyni a közös munka során. Úgy kell tekinteni a számokra, mintha élőlények lennének.

Livius: Említhetném azt a hasonlatot is, hogy de hisz

mikor van kész egy ember? Amikor megfogant? Ha megtanult beszélni és járni? Tinédzserkorban, vagy esetleg fiatal felnőttként? Vagy még később, érett középkorú emberként, esetleg idős és bölcs korában, amikor egyébként már alig vonszolja magát?

Erre nyilván nem lehet egyetlen univerzális választ adni.

kutyvacs3

Fotó: Négyessy Nedda

– Van olyan dalotok, amit már nem szívesen játszotok el koncerten?

Faszi: Legfeljebb idő híján lehet ilyen. Amit nem szerettünk, azt teljesen átírtuk, hogy a megújított formájában újra szívesen elő tudjuk adni. Ilyen volt például a Megadom magam című szám, aminek ha meghallanád a legelső verzióját, sajnos meg kéne, hogy öljünk... (nevet)

– És a Mindenkinek saját plázát? Ez az még, amit leginkább slágernek lehetne nevezni.

Livius: Inkább azt mondanám rá, hogy emblematikus szám. A koncerteken viszont egyáltalán nem emelkedik ki annyira népszerűségben, hiába ezt ismerik a legtöbben. De most már az Újra ugatok lemezről is van jó néhány dal, amit jobban várnak ennél.

– Mennyire vagy te a vezéregyéniség a zenekarban?

Livius: Közepesen. Nem is feltétlenül akarom, hogy mindig az legyen, amit én mondok. Elképzelésem majdnem mindenről van, de nagyon gyakran nem kiforrott, csak mondjuk egy szikra, vagy egy sugallat. Ilyenkor teljesen a többiekre hagyatkozom, de más esetekben sem egyedül döntök arról, egy bizonyos számot csiszoljunk-e tovább, vagy dobjuk el. Szerintem senki nem görcsöl azon közülünk, hogy neki akkor most több, vagy kevesebb beleszólása van-e a többiekhez képest.

– A szövegeket is többen írjátok?

Livius: Javarészt én, de ez sem kizárólagos, például Vasti is többször hozott már szövegötletet. És nem is feltétlenül célzottan: a közöttünk zajló kötetlen beszélgetések ugyanígy inspiráltak már dalokat.

Junior: Előbbi esetben viszont azt kell mindig figyelembe vennünk, hogy

"
a fronton ő viszi a kutyabőrét a vásárra, ezért fontos, hogy ne adjunk a szájába olyan sorokat, amit nem tudna hitelesen előadni.

Vegyes lejátszási lista a zenekar dalaiból:

– Ha jön egy ötleted, mindig egyértelmű, hogy abból Quimby, vagy A Kutya Vacsorája szám lesz-e?

Livius: Nekem igen, mivel eleve úgy állok neki. Nagyon ritkán ülök le úgy, hogy akkor most írok egy szöveget, aztán kinek kell, az viszi. Egy alaptéma, vagy félkész zene legtöbbször már adott, ehhez írom hozzá a szöveget. Más kérdés, hogy

"
a fejemben mindig formálódnak sorok, vagy akár csak rímpárok. Ezek kezdetben még csak afféle amorf, gazdátlan valamik. De amint leírom és elkezdem őket szerkeszteni, már biztosan tudom, melyik zenekarnak készül.

– És miért pont a Megadom magam került be a Quimby repertoárjába is?

Livius: Tibi ötlete volt, egyszer eljött egy koncertünkre és annyira megtetszett neki a szöveg, hogy utána megkérdezte, mi lenne, ha közösen is megcsinálnánk. De elég érdekesen alakult a dolog, mert elmentem a stúdióba, ahol azt mondta, van egy kész zenéje felvéve, próbáljam meg arra ráénekelni. Végül mégis egy teljesen másik zenével raktam össze, így került lemezre, de a ma is játszott végleges verzió csak több próbával később alakult ki.

– Mennyire volt tudatos, hogy egy ideje már a Quimbyben is egyre inkább showmanként szerepelsz, itt meg ugye frontember vagy, hangszeres zenészként egyre kevesebbet mutatva magadból?

Livius: Azt fontos kiemelni, hogy a Quimbyben hiába van mellettem Nagy Dávid már jó pár éve, ő nem mankó, sokkal inkább két plusz kéz. Ha megfigyeled, mindig akkor játszik, amikor én is. Például ha a kongázás mellett egy shakert is kell rázni – ezt stúdióban simán meg tudom csinálni, ahhoz viszont, hogy élőben hasonlóan szólaljon meg, szükség van egy plusz emberre. Ha pedig csak egy sáv van, viszont én énekelek vagy rappelek, ő látja el azt a feladatot, hogy addig kimehessek előre.

Junior: Vitatkoznék azzal, hogy Livius nem hangszeres zenész! Otthon például simán leül a zongora elé dalt írni. Abban lehet valami, hogy a közönség szeme előtt inkább frontemberként és showmanként jelenik meg, de ezt a háttérben abszolút kompenzálja. Úgy gondolom, hogy sokkal komolyabb és nagyobb tudású zenész, mint mondjuk 15 éve volt. Kifejezetten fejlődik, és ez egy élethosszig tartó folyamat, mindannyiunknak.

Faszi: Azt mi is kimondottan szerettük volna, hogy ha ő énekel, azt ne az ütőhangszerek közül, úgymond egy „ketrecből” tegye.

Igenis menjen ki előre és bámuljon az emberek arcába, úgy sokkal erőteljesebb hatást tud elérni.

A Quimbyben ez azért is jó, mert Tibit mindenképp köti a gitár, a pedálok és a mikrofonállvány, ő viszont így szabadon tud szaladgálni a színpadon.

kutyvacs4

Fotó: Szabó Mária

kutyvacs5

Fotó: Szabó Mária

– A most készülő harmadik lemez milyen újdonságokat tartogat?

Livius: Nehéz ezt megfogalmazni, mert bár tudatosan konceptlemeznek készül, majd csak a végén fog kiderülni, pontosan mi lesz belőle.

"
Mindannyiunk fejében van egy mondjuk 80 százalékos kép arról, milyennek kéne lennie, és könnyen lehet, hogy a végeredmény ezt egyenként csak 20-20 százalékban fogja tükrözni.

Együtt gyúrogatjuk, organikusan fejlődik az egész. Ami talán leginkább újdonság, hogy megjelentek a lírák, zeneileg és szövegben is. Ennek kapcsán is folyamatosak a visszacsatolások, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Például fontos, hogy a lágy és érzelmes részek ne kerüljenek nagyon túlsúlyba a megszokott vaduláshoz képest.

Vasti: Ilyenkor jön a már említett bekoszolás, „megkutyásítás”, amíg ki nem alakul egy egészséges arány. Jelenleg a folyamat közepén járunk, a hét dalból három már gyakorlatilag kész, a többi pedig folyamatosan alakul.

– Adtatok rá határidőt magatoknak?

Livius: Ősszel szeretnénk kijönni vele. Inkább tömbösítve, koncentráltan dolgozunk, hiszen mindannyiunknak vannak mellette más projektjei. Egy hét munkán vagyunk túl, aztán szétszéledünk, majd jön egy újabb öt-hatnapos etap és így tovább szépen aprólékosan. Szerencsére ha megvan a kiinduló szikra, utána nagyon gyorsan fejlődik tovább a szám, nincsenek igazán elakadásaink. Már-már olyan, mintha olvasni tudnánk egymás gondolataiban.

Junior: Most lenyomtunk egy próbát 9-10 nappal a koncert előtt, és legközelebb csak aznap fogunk találkozni. Addig mindenki átnézi otthon a „házi feladatát”, átjátssza és begyakorolja, aztán felmegyünk a színpadra és toljuk.

– Volt már korábban ilyen sokállomásos vidéki turnétok, mint a mostani?

Livius: Inkább alkalomszerűen játszottunk 1-2 vidéki helyszínen, most sokkal szervezettebben működik az egész. Tudatosan mondtuk ki, hogy szeretnénk komolyabban rákoncentrálni, és szerencsére a menedzserünk is nagy segítséget ad ebben.

kutyvacs2

Fotó: Szabó Mária

– Április 1-jén játszotok Budapesten, mivel készültök a jeles nap alkalmából?

Livius: Először is dupla bemutató lesz, két számot is itt játszunk majd először az új lemezről. Ami ritka ennyivel az elkészülte előtt, de szeretnénk bebizonyítani, hogy nem lazsálunk. A lemez címéből és a tavaszból adódóan erősen szerelem-tematikája lesz a koncertnek, április 1-jéből adódóan pedig nyilván a bolond szerelem, illetve úgy általában a bolondozás is terítékre kerül valamilyen formában.

– Minden évben tiétek az utolsó koncert a Fishing on Orfűn, amit sokáig a teljes megőrülés jellemzett, az elmúlt két alkalommal viszont meglepően konszolidált műsort nyomtatok le. Miért?

Livius: Ezt már az első évben – 2015-ben – is hiányolták, amikor nem csak mulatozásról és indokolatlan diszkóslágerek repertoárba fűzéséről szólt a buli. Akkor viccesen azt válaszoltuk, hogy a páros évekre korlátozzuk, de magunk sem gondoltuk, hogy valaki számon kéri majd rajtunk.

"
Egy darabig nagyon szórakoztató volt számunkra is, hogy mindig más diszkóslágert vittünk be az amúgy egyáltalán nem diszkós Kutya-dalok közé, de a mi humorérzékünk számára ez már kifáradt.

Aki hagyományt teremt, ugyanezzel az erővel meg is szakíthatja, hogy aztán újat teremtsen helyette. De így is lesz miért odajönni, ennyit megígérhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk