A DK beperli az MTVA-t, amiért tényként kezelték az Elk*rtuk állításait
A Kossuth rádió egyik műsorában hangzott el az, hogy „Dobrev Klára is döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”.
Mi is megírtuk, hogy kedden a Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában azt mondták: "Dobrev Klára is döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről".
A DK közleményben reagált a történtekre - szúrta ki a 24.hu.
A párt szerint "az állami rádió propagandistái láthatóan csont nélkül átvették a Fidesz propagandafilmjében, az Elk*rtuk-ban foglalt összeesküvés-elméletet".
Azt is hozzátették,
a történtek miatt a Demokratikus Koalíció beperli az MTVA-t.
Ezután a párt közleményében néhány példát is hoztak arra, hogy a filmeken vagy a TV-ben látottak nem mindig fedik a valóságot. Így például megemlítették, hogy nem létezik olyan, hogy halálcsillag – még Soros Györgynek sem –, nincs titkos varázslóiskola Angliában, és Magdi anyus sem halt meg, csak kiírták a sorozatból.
Mi is megírtuk, hogy kedden a Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában azt mondták: "Dobrev Klára is döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről".
A DK közleményben reagált a történtekre - szúrta ki a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fideszes képviselő: Soha nem kedveltem Semjén Zsoltot, megdöbbentő, hogy ennyire nem jelent semmit neki a legelesettebbek világa
„A nagypolitika közelében töltöttem az elmúlt 27 évet. Sokan ismerik a történetemet a döntéshozók közül, de még soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan tudnánk ezeknek a srácoknak az életét jobbá tenni” - írta Junghausz Rajmund.
Junghausz Rajmund hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. A tavalyi választáson ő volt az egyetlen kormánypárti politikus a kerületben, aki egyéni mandátumot szerzett - írta a 24.hu.
Gyerekként éveket töltött a választókerületében működő Őrmezei Gyermekotthonban. Azt mondta, ma is gyakran elmegy arra, ismeri a gyerekeket, és tudja, mi zajlik ott.
A közösségi oldalán arról írt, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata. A miniszterelnök-helyettes az Egyenes Beszéd című műsorban azt mondta: „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz szerint a 26 perces adásban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről.
Azt javasolja, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Hangsúlyozta: akár már holnaptól szívesen befizetne egy nagyurat a gyerekek mellé heti menüre érzékenyítésre.
Kiemelte: nyilvánvalónak tartja, hogy Semjén Zsolt és Osváth Zsolt nem pedofil, ahogy Vona Gábor sem homoszexuális. Alávaló és semmirekellő dolognak nevezte, ha valaki politikai haszon reményében ilyesmit állít, sejtet vagy ezzel viccelődik.
"Soha nem kedveltem Semjén Zsoltot
11 évesen, 1982 októberében vittek el egy átmeneti gyermekotthonba három testvéremmel együtt. Édesanyánk egyedül nevelt négyünket. Elsősorban anyagi okok miatt vettek el tőle bennünket, amit a mai törvények már nem tennének lehetővé. Nem kívánom semelyik gyereknek azt az érzést, amivel akkor szembesültem, amikor megjelentek a rendőrök óra közben a tanterem ajtajában és lekísértek a rendőrautóba.
1983. augusztus 10-én kerültem az Őrmezei Gyermekotthonba. Az ott töltött hat év alatt rengeteg erőszakkal találkoztam. A gyerekek közötti verések és a szexuális erőszak is része volt a mindennapoknak. De az sem volt ritka, hogy a nevelők vagy gyermekfelügyelők abuzálták a gyerekeket.
Ilyenből többnyire alkalmi kapcsolatok alakultak ki, de volt olyan, amiből házasság lett. Sajnos napjainkban is pontosan így zajlanak ezek a dolgok és ennek a felelősségét is vállalnia kell valakiknek.
Semjén Zsolt azt nyilatkozta az Egyenes Beszédben, hogy nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben. Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő és 2010-től miniszterelnök-helyettes. 2003 óta a KDNP elnöke.
Megdöbbentő számomra, hogy a kereszténydemokraták elnökének ennyire nem jelent semmit a legelesettebbek világa. Ahogyan az is, hogy a 26 perces adásban sem szánt rájuk egy gondolatot sem. Pedig bőven lenne feladat.
A gyermekotthonok és a javítóintézetek világa most is szörnyű. A napi étkezési költségtől a gyermekfelügyelők bérén át az épületek állapotáig sok témát adhat az erre fogékonyak számára. Persze nem csak több pénzre van szüksége ennek az ágazatnak, hanem komoly módszertani változtatásokra is. Kötelezővé tenném az országgyűlési képviselők és a kormánytagok számára is, hogy személyesen ismerjék meg ezeket a terhelt intézményeket és az ott élő növendékeket, mielőtt elfogadják hazánk soron következő költségvetését.
Akár már holnaptól szívesen befizetném egy ilyen intézménybe heti menüre a gyerekek mellé bármelyik nagyurat egy kis érzékenyítésre. Talán segítene megérteni ennek a létnek a természetét.
Megértenék, hogy az ilyen körülmények között élő gyerekekre mennyire félelmetesen nehezedik a jövőjükkel kapcsolatos kilátástalanság. Ez a kilátástalanság az oka, hogy egy márkás sportcipőért gyakorlatilag bármit megtesznek ezek a gyerekek.
Nyilvánvalóan nem pedofil Semjén Zsolt és Osváth Zsolt sem. Ahogyan nem homoszexuális Vona Gábor sem. Alávaló és semmirekellő dolognak tartom, ha bárki politikai haszon reményében ilyet állít a politikai riválisairól vagy akár ezt sejteti, ezzel viccelődik.
A kegyelmi botrányt követően Orosz Anna lemondott országgyűlési képviselő és Újbuda városvezetése is jó ötletnek tartotta, hogy az áldozatok szenvedését kihasználva olyan politikai nyilatkozatot fogadjon el, amivel sütögetheti pecsenyéjét. Hozzászólásaimban szinte könyörögtem, hogy ne tegyék ezt, mert ennél sokkal mélyebb a probléma és többet érdemel. A nyilatkozat mögött lévő motivációjuk elfogadhatatlan volt számomra, ezért nem is tudtam támogatni. Pedig nem volt soha kérdés számomra, hogy a kegyelem megadása több volt egy hibánál.
A „nagypolitika” közelében töltöttem az elmúlt 27 évet. Sokan ismerik a történetemet a döntéshozók közül, de még soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan tudnánk ezeknek a srácoknak az életét jobbá tenni, hogyan tudnánk biztosítani számukra azt, hogy az intézményekből kikerülésük után megállják a helyüket.
Ezt őszintén sajnálom.
A holnap még mindig tiszta, mert azt nem szennyezi a ma hazugsága."
Junghausz Rajmund hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. A tavalyi választáson ő volt az egyetlen kormánypárti politikus a kerületben, aki egyéni mandátumot szerzett - írta a 24.hu.
Gyerekként éveket töltött a választókerületében működő Őrmezei Gyermekotthonban. Azt mondta, ma is gyakran elmegy arra, ismeri a gyerekeket, és tudja, mi zajlik ott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy bejelentést tett Magyar Péter: Kevesebb, mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson
Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást. A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is.
„Kevesebb mint 12 óra alatt több mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson, és tízezer új letöltést regisztráltunk a Tisza Világ applikációban” – írta Magyar Péter a Facebookon.
A Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást, ami meghatározza majd a következő három hét témáját.
A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is. Az ünnepnapon is lesz nagy TISZA-rendezvény, a Deákról a Hősök terére vonulnak, Magyar szerint ez lesz a legnagyobb rendezvényük az elmúlt másfél évben.
Most Magyar nagy bejelentést tett:
"Kevesebb mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson és tízezer új letöltést regisztráltunk a TISZA Világ applikációban!
Köszönjük, köszönjük, köszönjük!
Kérlek, szavazzatok minél többen, és értesítsétek a családotokat és a barátaitokat is!
Köszönjük az önkénteseinknek, hogy több száz helyszínen voltak ma személyesen jelen! Folytatjuk."
„Kevesebb mint 12 óra alatt több mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson, és tízezer új letöltést regisztráltunk a Tisza Világ applikációban” – írta Magyar Péter a Facebookon.
A Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást, ami meghatározza majd a következő három hét témáját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy: Bezárja a MÁV az egyik regionális vasúti sikersztorit, a Debrecen-Nagykereki vasútvonalat – a CATL kínai akkumulátorgyár számára kell a helye
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) írta meg: október 13., hétfőtől megszűnik a személyszállítás a Nagykerekit Debrecennel összekötő, 106-os számú vasútvonalon. A döntés okán a Sáránd és Pocsaj-Esztár szolgálati helyeken dolgozó öt forgalmi szolgálattevő és hat váltókezelő sorsát kellett sürgősen rendeznie a szakszervezetnek; egy MÁV-dolgozó felmondott, a többieknek sikerült új szolgálati helyet találni.
Az iho.hu szerint a vonal jövőjét illetően igencsak homályos a kép.
"A nyomvonal áthelyezését évek óta tervezik, mivel Debrecen határában kanyargó szakasza egyrészt a kínai CATL akkumulátorgyártó épülő magyarországi üzeme, a Contemporary Amperex Technology Hungary (CATL) Kft., másrészt a Debreceni Repülőtér futópályája meghosszabbításának útjában áll."
"Bezárja a MÁV október 19-től az elmúlt évtizedek egyik regionális vasúti sikersztoriját, a Debrecen-Nagykereki vasútvonalat. A 106-os vasútvonal ugyanolyan kallódó magyar vidéki mellékvonal volt, mint oly sok másik, míg nem 2015-re a vonalmenti települések összefogtak, és 13 önkormányzat fél milliárdos uniós pénzből hatékonyan megújítottak több vasútállomást, gondozták a növényeket (a fotó ekkoriban készült), a ráhordó autóbuszjáratokkal javultak az átszállási kapcsolatok, a MÁV pedig ütemes menetrendet vezetett be.
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Nem véletlen, hogy ezt követően a tipikus magyar vidéki vasúti sikersztori és példa volt ez a vonal - amit most bizonytalan időre bezárnak.
A bezárás oka prózai: a CATL kínai akkumulátorgyár számára kell a vasútvonal helye. Az új nyomvonal rég megvan, már 2022-ben is tudni lehetett, hogy pár év múlva szükség lesz rá, de mint oly sok más vasúti beruházás kapcsán, Lázár János minisztériuma ezügyben sem csinált semmit és nem folytatta a megkezdett munkát az elmúlt években. Még a tervezés sem indult el… Így aztán most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
Ausztriában vagy Csehországban ez elképzelhetetlen lenne.
Az is, hogy egy külföldi ipari beruházó érdeke így írja felül a helyiekét, ahogy az is, hogy a közszolgálatot és a kötelezettségeit ilyen mértékig elhanyagoló közlekedési kormányzat egy vállrándítással elintézhessen egy ilyet, sok évnyi semmittevést.
De mi így élünk itt a Kárpát-medencében, és így épül le, zár be ki tudja hány évre egy kihasznált és jól működő vasútvonal. Mert ugye “most a vidék jön”, ahogy Lázár János mondta, amikor közlekedési miniszter lett 2022 végén - ahogy már a bezárt tíz vonal kapcsán is láttuk, leginkább a vasút leépítése terén bizonyult igaznak ez az ígéret, sajnos."
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) írta meg: október 13., hétfőtől megszűnik a személyszállítás a Nagykerekit Debrecennel összekötő, 106-os számú vasútvonalon. A döntés okán a Sáránd és Pocsaj-Esztár szolgálati helyeken dolgozó öt forgalmi szolgálattevő és hat váltókezelő sorsát kellett sürgősen rendeznie a szakszervezetnek; egy MÁV-dolgozó felmondott, a többieknek sikerült új szolgálati helyet találni.
Az iho.hu szerint a vonal jövőjét illetően igencsak homályos a kép.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megmagyarázták a pedofilozást: Lázár János abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt
Szabó Bálint szerint ha a kormány komolyan gondolja, hogy az alaptalan vádaskodást börtönnel büntetik, akkor Lázár Jánosnak is börtönbe kell mennie. Rágalmazás és becsületsértés miatt meg is tette a feljelentést.
Igaz-e, hogy pedofil - ezt kérdezte Lázár János miniszter Szabó Bálint politikai aktivistától, aki múlt heti soproni fóruma előtt kérdezte Lázárt a szolgálati autójáról. A tárcavezető azt is hozzátette: szerinte Szabóról több városban is ezt beszélik. Az építési és közlekedési minisztérium azt írta az RTL híradójának: Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt. Múlt héten mások mellett Orbán Viktor és Gulyás Gergely is arról beszélt: aki pedofíliával vádol másokat, annak börtönben a helye. Semjén Zsolt pedig vérvádról és vörös vonalról beszélt.
Sopronban tartott Lázárinfót az építési és közlekedési miniszter múlt csütörtökön. A lakossági fórum előtt szólította meg őt Szabó Bálint politikai aktivista, aki először az elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról,
"Miniszter úr, békén hagyod most már Szabó Zsolt emlékét?"
Majd szolgálati autójáról kérdezte a minisztert.
"- Most is hoztad magaddal a fiadat a kék villogós autóddal, vagy most?
- A saját gyerekeddel foglalkozz, Bálint.
- De ez nem egy személyes kérdés.
- Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?
- Ez nagyon csúnya, János.
- Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.
- János, ez egy nagyon csúnya dolog volt.
- Válaszoljon erre a kérdésre.
- Nem igaz, barátom."
Szabó Bálint szerint a miniszter alaptalanul vádaskodott:
"Azért, mert én lebuktatom Lázár János luxizó és kék villogóval száguldozó fiát, aki egyetemista ráadásul, ezek után ezzel visszatámadni ez roppant aljas és mocskos."
Múlt hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kérte ki magának a parlamentben, hogy a DK képviselője tőle kérdezte, hogy ki az a Zsolti bácsi, akit pedofíliával hoztak összefüggésbe.
"Szemen szedett hazugság, forrás nélküli rágalom" - mondta.
Az ATV-ben pedig arról beszélt, hogy ilyen durva vádakkal szerinte magyar politikust korábban még nem illettek.
"Szándékos emberöléssel vagy pedofíliával vádolni valakit... ilyen súlyú dologról nem volt szó. Ez egy vörös vonal átlépés."
Szabó Bálint azt mondja, egyetért Semjén Zsolttal:
"Ez valóban egy vérvörös vonal, nincsen helye közéleti embernek sehol a politikába oldaltól függetlenül, aki mást ilyen súlyos bűncselekménnyel alaptalanul és hamisan vádolt."
Semjén felháborodása után a miniszterelnök és más kormánypárti politikusok is súlyos megtorlást ígértek:
"Mindenki, aki rágalmazott, mindenki aki hamis vádat fogalmazott meg és mindenki, aki megtámadta a kormánytagokat, a megfelelő jogi eljárással fogja magát szembe találni."
"Éveket kell börtönben tölteni a legjobb meggyőződésem szerint annak, aki valótlan rágalmakat és hazugságokat közöl."
Szabó Bálint szerint ha a kormány komolyan gondolja, hogy az alaptalan vádaskodást börtönnel büntetik, akkor Lázár Jánosnak is börtönbe kell mennie. Rágalmazás és becsületsértés miatt meg is tette a feljelentést.
A híradó kereste Lázár Jánost azért, hogy megtudja, mire alapozta kérdéseit, és hogy szerinte nem lépte-e át a Semjén Zsolt által említett vörös vonalat.
A kérdésekre nem válaszolt. Minisztériuma azt írta:
"Lázár János abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség."