A 11 legjobb bosszúfilm, amit egyszerre izgulunk és borzongunk végig
Tudósok szerint már a bosszúállás gondolata is mozgósítja az agy jutalomközpontját - így az sem meglepő, hogy a revans-témájú filmek is egyfajta pozitív érzést váltanak ki belőlünk. Ennek egyrészt hasonló oka van, mint a horrorfilmek iránti rajongásnak - ami a biztos agressziómegélés és a biztonságos félelem megélésének a terepe -, másfelől pedig az igazságérzetünk is elégtételt nyerhet egy jól sikerült bosszútörténetet végigizgulva.
Oldboy (2003)
Park Chan-wook Cannes-i zsűri nagydíjas filmje igazi filmtörténeti ínyencség, olyan szépen keverednek benne a vagány mozgóképes fogások. Az Oldboy egy költői mozi egy férfiról, aki 15 évig van bezárva egy szobába, számára ismeretlen okból. A családapa egyetlen kapcsolata a külvilággal egy televízió, melyből arról értesül, hogy a feleségét valaki meggyilkolta s ő a gyanúsított. Az izolált helyzet azonban nem azt váltja ki belőle, hogy összeomlik, hanem bosszút forral. Miután minden magyarázat nélkül szabadul, nem ér véget a rémálom számára: öt napja van arra, hogy kiderítse és megtalálja, ki is miért tartotta fogva másfél évtizeden át.
Kill Bill (Vol I., II., 2003, 2004)
Quentin Tarantino Menyasszonya (Uma Thurman) napsárga öltözékével együtt mára a popkultúra ikonikus karakterévé vált, mintha csakis erre teremtette volna író-rendezőjének képzelete. De a film képei is olyanok, mintha Tarantino azt akarta volna, hogy hejj, most csináljunk egy újabb ikonikus képet - és csinált, többet is. A filmre lehet mondani, hogy túlzó, hatásvadász, viszont működik és hatásos. A bosszúszomjas Menyasszony gyakorlatilag végigküzdi és mészárolja az egész mozit, miután női bérgyilkos-csapatának vezetője, Bill mindenkit meggyilkolt az esküvőjén. Bill fejlövéssel végez a lánnyal, azazhogy csak végezne, az ugyanis öt évi kóma után feléled, bosszút esküszik, felveszi a sárga bőrszerkóját és útnak indul, hogy leszámoljon mindenkivel, aki a tragédiát okozta.
Django elszabadul (2012)
Kinek a történetével lehetne hatásosabban szemléltetni a bosszú működési mechanizmusát, mint egy megszabadított rabszolgáéval? Itt ráadásul még azzal is meg van fejelve a sztori, hogy Django (Jamie Foxx) szeretett felesége is rabszolgasorban tengődik, csakhogy egy gonosz uraság szolgálatában, s őt is meg kell szabadítani. Tarantinónak elég erős lehet az igazságérzete - vagy valamit nagyon szublimál a filmjeiben -, ugyanis elég csak belegondolni a filmográfiájába, mennyire fontos szerepet játszott filmjeiben a bosszú motívuma. A Becstelen Bigantyknak is helye lenne a listánkban, de azért no, adjunk helyet a többi rendezőnek is.
A félszemű (2010)
Van ennek a filmnek a vége felé egy jelenete, melyben a csillagos éjben lován vágtató Jeff Bridgest látjuk hosszan egy drámai pillanatban - amikor először láttam ezt a filmet, akkor éreztem, hogy az ilyen jelenetek miatt jó, hogy megszületett a western műfaja. És az is szuper, hogy vannak, akik ma is továbbviszik, például a film rendezőpárosa, a zseniális Coen-testvérek. A félszemű egyik főszereplője ugyan tényleg a félszemű, vagyis a bérgyilkos Bridges figurája, a másik azonban a tizenkét éves kislány (Hailee Steinfeld), aki azzal bízza meg a szétesett középkorú hitmant, hogy vadássza le apja gyilkosát. A film eredeti címe - True Grit, azaz Igazi állhatatosság - jobban ki is fejezi azt, ami itt a lényeg: a főhősök kitartó, céltudatos hajszája az igazság után.
Carrie (1976)
A Carrie-vel először készült film Stephen King-regényből - ráadásul a legelső Stephen King-regényből. Brian de Palma rendezte ezt a hátborzongató thrillert, amiben nagy szerepet kap ugyan a természetfeletti, aminek később King igazi mesterévé vált - mégis ennél igazabb film kevés készült az elfojtott szexualitásról és a tinédzserkori frusztrációkról. Carrie, a visszafogott tinilány, akit a kortársai kegyetlenül kigúnyolnak, egy személyben testesít meg minden megalázott fiatal nőt, akiből őserőként tör fel a düh, amikor már nem bírja elviselni, hogy a földbe tiporták.
Volt egyszer egy vadnyugat (1968)
A film, aminek mindenki nosztalgiával eltelve fütyörészi a zenéjét, ha meghallja. A film, ami sokak számára az abszolút western, s a film, ami Charles Bronson arcát világszerte beleégette a memóriánkba. Nem mellesleg vagány revanstörténet is. Frank és a bandája lemészárolja az egykori prostituált, Jill McBain (Claudia Cardinale) családját, akiket életében először látott volna, ugyanis postán keresztül ment férjhez. Szerencsére segítségére lesz Harmonika (Bronson) abban, hogy ne veszítse el a családja után a birtokát is. Frank szerepében Henry Fonda felejthetetlen, velejéig gonosz figurát keltett életre. Máig beleborzongok a hideg szemekbe, a hegyes köpésbe.
Mementó (2000)
A film világának és nekünk, nézőknek nagy szerencsénk az, hogy Christopher Nolan ambiciózus rendező, mert ha nem az lenne, nem készült volna el a Dunkirk, a Csillagok között, az Eredet, vagy A sötét lovag. Na meg a Mementó, ami önmagában is egy óriási ambíció, egy kísérlet a filmnyelvvel, a nézői elvárásokkal-filmnézési szokásokkal. Főhőse Leonard Shelby (Guy Pearce), akinek legutolsó emléke feleségének halála, s egyetlen célja van: hogy ezt megbosszulja. Viszont mivel amnéziás és a rövid távú memóriazavara van, ez egy "icipicit" nehéz lesz.
Nincs bocsánat (1992)
Ha pedig bocsánat nincs, akkor ott csak a bosszúnak marad hely. Clint Eastwood négyszeres Oscar-díjas filmje azt mutatta meg, milyen, amikor egy hollywoodi színész olyan erőset állít direktorként a vásznon, amilyenre csak a legnagyobb rendezőktől számíthatunk. S hogy mit állított Eastwood a Nincs bocsánattal? Hogy igenis él és létezik a western, ez a jó ideje halottnak hitt műfaj. Főhőse, vagyis inkább antihőse - maga Eastwood játssza - egy kiöregedett bérgyilkos, aki egy kegyetlen seriffen akar elégtételt venni.
Leon, a profi (1994)
Luc Besson filmje mindent tud, amit egy nagy mozi. Lírai, drámai, vicces, egyéni hangvételű és csodálatosak a színészei. Az elárvult kislány, a bűnöző zsaru és a nagy szívű bérgyilkos archetipikus karakterek. Leonnak (Jean Reno) és Mathildának (Natalie Portman ezzel az emlékezetes szereppel robbant be a film világába) kölcsönösen szüksége van egymásra ahhoz, hogy ismét családra és szeretetre leljenek, na meg ahhoz, hogy véres bosszút álljanak Stansfield nyomozóval (Gary Oldman), aki a megveszekedett gonoszt képviseli a sztoriban.
Sleepers - Pokoli lecke (1996)
Vannak azok a bosszúfilmek, amik "csak filmek", melyeket látva eszünkbe sem jut, hogy az életben mi is kardot/kést/pisztolyt ragadnánk, hogy önbíráskodva nekimenjünk valakinek, aki ártott nekünk vagy szeretteinknek. És aztán vannak azok, amiket látva azt gondoljuk, igen, ennek így kellett lennie, én is így tettem volna. Szerintem sokan éreznek így a Sleepers főszereplői kapcsán, akik úgy próbálják meg túltenni magukat súlyos gyermekkori traumájukon, hogy ketten közülük megölik fő kínzójukat, a másik kettő pedig túl akar járni az törvény eszén, hogy mindenki a helyére kerülhessen, és végre megszűnjenek az álmatlan éjszakák.
Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
Számomra a tavalyi év legerősebb filmélménye volt Martin McDonagh rendezése, melyben a csúnya és szikár és lenyűgöző Frances McDormand száll szembe a rendőrséggel, akik jó ideje töketlenkednek meggyalázott és meggyilkolt lánya ügyében. Egy bizonyos olvasatban igazi feminista mozi, egy másikban pedig az állhatatosság és a szeretet krónikája egy nagyon bizarr és épp ettől nagyon életszerű sztoriba ültetve.
