KULT
A Rovatból

5+1 koncert a Fishing on Orfűn

Hat év után lépett fel újra a Heaven Street Seven, elbúcsúzott a Kistehén, Kispál András pedig egy soha nem látott formációval állt színpadra. Ezek voltak a fesztivál legjobb pillanatai.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. augusztus 30.


Link másolása

Tavaly a járvány miatt egyáltalán nem tudták megtartani a Fishing on Orfűt, idén azonban duplán is kompenzálták a szervezők a közönséget: először az eredeti időpontban, nyár elején tartottak egy kisebb pótrendezvényt MiniFishing néven, augusztus utolsó hétvégéjén pedig a nagy fesztiválra is sor került.

Ekkor már minden színpad üzemelt (a júniusi négy helyett összesen nyolc helyszínen zajlottak élő zenés programok), és a kemping kapacitásait is újra a korábbira bővítették. Így is teltház volt, ahogy mindig, most is hetekkel korábban elfogyott az összes jegy és bérlet.

Az időjárás viszont ezúttal nem alakult annyira szerencsésen: míg a MiniFishing három napja alatt végig kánikula volt, most inkább kora őszi, mint késő nyári hőmérséklet fogadta a látogatókat. Éjjelente nagyon lehűlt az idő, 12-13 foknál nem volt több, csütörtök késő este pedig az eső is megérkezett. Kisebb megszakításokkal egészen péntek délutánig esett, szombat délutántól estig pedig újra.

A programok közül viszont szinte semmi nem maradt emiatt, még a Ricsárdgír legendás víziszínpados koncertjét is át tudták menekíteni a Magam adom színpadra. És a fesztiválózók hangulatára se nagyon nyomta rá a bélyegét a dolog, ránézésre pont ugyanúgy tomboltak az esőben és sárban is, mintha mi sem történt volna.

A zenei felhozatal a Fishingen évről évre színesebb, a kezdetben jellemző "alterfeszt" jelző már közel sem fedi le a teljes programot. A két nagyszínpadon persze jórészt ez a szcéna képviseltette magát, de a Fonó Borfalu jóvoltából masszívan jelen volt a nép- és világzene, az Amondó színpadon tematikus napok keretében szémos rap-, metál- és punkelőadó is lehetőséget kapott, de fellépett például a csak évi néhány alkalommal látható VAN filmzenekar is.

Az alábbiakban olyan koncertekről lesz szó, amelyek valami miatt kiemelkedtek a többi közül, és ezért a legjobb keresztmetszetét adják ennek a négy napnak.

Karácsony János „James”

Az LGT gitárosa két hete ünnepelte 70. születésnapját, de ha A tűzhöz közel színpadon nyújtott teljesítménye alapján kellene meghatározni a korát, valószínűleg jó pár évtizeddel korábbi lenne a legmagasabb tipp.

Olyan elképesztő dinamika és frissesség jellemezte az egész koncertet, amit a legfiatalabb zenészgeneráció is megirigyelhetett volna.

James folyamatosan kommunikált a közönséggel, hosszan mesélt a játszott dalok születésének körülményeiről, valamint számos másik, egykori zenésztársaival közös emléket is felidézett a múltból.

A legnagyobb sikert természetesen az olyan LGT-slágerekkel aratta, mint A dal a miénk, vagy A kicsi, a nagy, az Artúr és az Indián, de megidézte a Generál-korszakot, illetve szólólemezeinek anyagát is. Egy szál gitárral is olyan lendülettel játszott, amitől az ezen a helyszínen amúgy jellemző csendes-ülős fíling már a legelején elillant.

A dramaturgiai csúcspont viszont a legvégére maradt, amikor a tömeg természetesen ütemes vastapssal követelt ráadást, ő viszont közölte, hogy muszáj átadnia a színpadot, "feketén-fehéren le van írva a szerződésben."

De azt javasolta, hogy amíg összepakol, addig is énekeljünk még egyet közösen. Elkezdte játszani a Neked írom a dalt első akkordjait, majd tényleg lerakta a gitárját és nekiállt szétszedni a kábeleket és pedálokat.

A közönség pedig az elejétől a végéig, egy emberként énekelte a szöveget.

A végén dobott egy csókot és a következő pillanatban már ott sem volt, mivel néhány órával később még a SZIN-en is várta egy fellépés.

Kispál András, Bräutigam Gábor, Püspöki Péter

A Kispál és a Borz névadó gitárosa a zenekar feloszlása óta csak nagyon ritkán lép fel, ezért minden ilyen alkalom eseményszámba megy, az pedig még inkább, ha nem Lovasi András társaságában áll színpadra.

A Fishingre minden évben különleges produkcióval készül, 2018-ban az Óriásból és a Mmamt-ból ismert Egyedi Péterrel zenélt, legutóbb pedig Püspöki Péterrel, a Kubalibre frontemberével. Idén újra vele állt össze, ráadásul a Kispál és a Borz alapító dobosa, Bräutigam Gábor is csatlakozott hozzájuk.

Azt többször is hangsúlyozták, hogy nincs szó arról, hogy ők hárman zenekart alapítottak: ez inkább egy alkalmi projekt, aminek a közös örömzenélés a célja, ezért nem is adtak neki nevet.

Ha valóban csak annyit szerettek volna, hogy jól érezzék magukat, az bejött: az érezhető izgulás ellenére mind rajtuk, mint a néhány számban közreműködő Serfel Boglárkán, a pécsi Doggos zenekar basszusgitárosán látni lehetett, hogy ez az egész nem más nekik, mint jutalomjáték.

A Kispál és a Borzot egy szám, a Naphoz holddal erejéig idézték meg, Püspöki itt tulajdonképpen Lovasi szerepét töltötte be, magára viccesen "Pót-lóként" hivatkozott. Azt viszont már inkább meghatódva tette hozzá, hogy ez zenei karrierjének az egyik legnagyobb pillanata.

A műsor többi része az ő dalaiból állt össze, amelyek között egyaránt voltak régebbi Kubalibre-számok, valamint olyanok, amiket már erre a fellépésre írtak közösen. Az utóbbiak közül ősszel néhányat ki is szeretnének adni – ha megvalósul, ez lesz az első alkalom 10 év óta, hogy új dalokban hallhatjuk Kispál Andrást gitározni.

A tűzhoz közel színpad előtti tisztás teljesen megtelt erre az alkalomra is.

Bár az embereket nyilván Kispál és Bräutigam neve vonzotta be elsősorban, a végén a szűnni nem akaró tapsot mindannyian megérdemelték, hiszen annyit próbáltak erre az egyetlen, alig 50 perces alkalomra, ami egy nagyszínpados produkciónak is becsületére vált volna.

Reméljük, hogy a nagy sikert látva meggondolják magukat, és mégiscsak lesz folytatás.

Carson Coma a Víziszínpadon

A Víziszínpad idén új helyszínre került, a kemping bejáratától alig néhány percnyi sétára helyezték át. Ez amiatt mindenképp jó döntés volt, mert a régihez közel negyed órát kellett gyalogolni a tó körül, ami most jócskán lerövidült. Cserébe viszont nélkülözni kellett a tóba benyúló stéget, ahonnan mindig sokan hallgatták a koncerteket.

A parton így jóval nagyobb zsúfoltság alakult ki, különösen igaz volt ez a Carson Coma koncertjére, ami mindig, mindenhol tömegeket vonz. Ráadásul csütörtökön napközben még az idő is nyárias volt (este érkezett csak meg a hidegfront), sokan a vízbe is bemerészkedtek.

A Víziszínpados fellépésektől nem szabad nagy megfejtéseket várni: a műsoridő alig 20-25 perc, ráadásul a technikai feltételek sem segítik a virtuóz hangszeres teljesítményt, a lényeg ezért inkább a kuriózumjelleg.

A zenekar pedig vette a lapot, egyből a Hobbihajótörött című számmal indítottak, később pedig elhangzott legújabb daluk, a szintén vízparti tematikájú Kék hullám kemping is. Közben végig látszott rajtuk, mennyire élvezik az egészet, és ennél több ezen a helyszínen nem is kell egy emlékezetes bulihoz.

Heaven Street Seven

Szűcs Krisztián zenekara eredetileg a tavalyi fesztiválon játszott volna, pont 5 évvel a feloszlásuk után, de a járvány miatt a visszatérés is csúszott egy évet.

A várakozások viszont talán még nagyobbak voltak így, a csütörtök esti koncertre teljesen megtelt a nagyszínpad előtti domboldal. Valószínűnek tartom, hogy az óriási érdeklődést jelentős részben a kuriózumjelleg okozta, legalábbis nem rémlik, hogy korábban bármikor láttam volna ekkora tömeget HS7 koncerten.

És a közönség voltaképpen meg is kapta, amiért érkezett: a majdnem kétórás bulin sorra került az együttes gyakorlatilag összes nagy slágere, a kezdeti évektől egészen az utolsó időszakig.

Elhangzott a Márta, a Dél-Amerika, a Hol van az a krézi srác, a Mozdulj, a Hullik a zápor (még pont azelőtt, hogy tényleg elkezdett volna esni), a Sajnálom, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Csízbörger, és még hosszan lehetne sorolni. A hatás pedig nem maradt el, még a leghátul állók is teljes átéléssel énekelték a szövegeket.

Valami mégis hiányzott: nekem úgy tűnt, hogy a közönség sokkal jobban élvezi a koncertet, mint maga a zenekar. A számok közötti konferálások alig pár mondatosak voltak, semmi olyasmi nem hangzott el, hogy mennyire örülnek a visszatérésnek ennyi év után, milyen jó újra együtt játszani. Azt a felszabadult lelkesedést se láttam rajtuk, ami a fentebb tárgyalt Kispál-Bräutigam-Püspöki koncerten szinte lerítt a színpadról.

Kicsit az volt a benyomásom, mintha egy hosszú turné közepén lennének valami X+1. falunapon, miközben ez mégiscsak egy különleges alkalom volt, hiszen a Budapest Parkon kívül sehol máshol nem lépnek fel idén.

A dologhoz hozzátartozik, hogy sosem voltam kimondottan nagy HS7 rajongó, szóval elképzelhető, hogy csak emiatt lett volna szükségem némi pluszra a teljes élményhez, és aki tényleg imádja a zenekar dalait, annak bőven elég volt ez a produkció is. Nálam viszont ez így legfeljebb egy erős közepesre elég.

Kistehén

Kollár-Klemencz László zenekara az utóbbi 2-3 évben már eléggé takaréklángon működött, tavaly pedig úgy döntöttek, ilyen keretek között inkább nem folytatják tovább, ezért bejelentették, hogy egy hosszú turnéval elbúcsúznak közönségüktől.

Azonban annyi más dologhoz hasonlóan ezt is keresztülhúzta a koronavírus, így az elköszönést előbb egy évvel tolták ki, végül pedig 2022 tavaszára ütemezték át a legutolsó koncertet. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a járvány két évvel meghosszabbította a zenekar élettartamát.

Persze arról nincs szó, hogy addig teljes intenzitással folytatnák a turnézást, de ha már így alakult, néhányszor azért felléptek ezen a nyáron is, például a Kobuci Kertben, vagy az erdélyi Double Rise fesztiválon.

A Fishingen szép búcsúajándékként az első számú nagyszínpadot kapták meg, teltház közel sem volt, de azért nagy tömeg összeverődött.

A zenekarba erre az utolsó szakaszra visszaszállt Bujdosó János, aki az Intim Torna Illegált megalapító tagok távozásától kezdve 3-4 évvel ezelőttig volt a csapat szólógitárosa, így a 2010 utáni korszakot keretes szerkezetben fejezik be vele.

A hangzást női vokalisták színesítették, bár ez néhol talán túl erős kontrasztot adott Kollár nyers énekéhez, nem minden esetben illett a dalok hangulatához.

Ha már búcsúkoncert, jó lett volna valamivel több számot hallani 2010 előttről. Ugyan elhangzott a Szájbergyerek, a Szerelmes vagyok minden nőbe, az Elviszi a szél és a Virágok a réten is, de ezeket mind a koncert végére időzítették.

Én egyenletesebben osztottam volna el a műsorban a két korszak dalait, és többet elővettem volna a régiek közül, hogy kidomborodjon a karrierösszegző jelleg. Bízzunk benne, hogy a valódi búcsún, jövő áprilisban a Budapest Parkban így tesznek majd.

+1 Csoki & Hipo vécékoncert

Kétségtelenül ez volt a fesztivál legszürreálisabb koncertje, a hivatalos programban nem szerepelt, csak szájról szájra terjedt, mégis annyian voltak kíváncsiak rá, hogy szó szerint még a plafonról is lógtak az emberek.

Hogy mi történt pontosan, és egyáltalán mi ez az egész, arról bővebben az alábbi cikkben lehet olvasni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva,, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összemunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: