hirdetés

KULT

Orfűn tartották az első nagyobb fesztivált 2019 óta – ilyen volt a MiniFishing

A megszokottnál kevesebb embert engedtek be, de így is szinte olyan volt a hangulat, mint a járvány előtt. Ráadásul igazi nyári kánikula várta a résztvevőket.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. június 22.


Link másolása

hirdetés

A tavalyi év a legtöbb fesztiválhoz hasonlóan a Fishing on Orfű számára is tragikusan alakult: hiába tették át a szervezők rekordgyorsasággal, a márciusi lezárás után alig pár héttel augusztus végére, végül ekkor sem tarthatták meg.

Idén már eleve két időpontot hirdettek meg, a szokásos júniusi mellett ismét augusztus vége volt a B terv. Május elején dőlt el, hogy az utóbbi lesz a nyerő, azonban az eredeti dátumot sem akarták elengedni – már csak azért sem, hogy ha addig esetleg újabb szigorítások lépnének életbe, ne essenek két szék között a padlóra.

Így született meg a MiniFishing a gyökerekhez való visszatérés jegyében: kevesebb fellépővel, korlátozott létszámmal és reményeik szerint még családiasabb hangulattal.

Persze a járványvédelmi előírások átírták kissé a forgatókönyvet: ahogy minden zenés-táncos rendezvényen, itt is kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetett részt venni, de a közönség kulturáltságát mutatja, hogy például a Rockmaratonnal ellentétben itt nem volt emiatt semmi hőbörgés. Csak azon akadtak ki többen is – teljesen jogosan –, amikor úgy tűnt, hogy 16 év alatti gyerekek semmiképp nem látogathatják a fesztivált. Emiatt az eredeti Friends & Family szlogent is törölni kényszerültek a szervezők, de végül a kormány még idejében módosította az erről szóló jogszabályt, így happy enddel zárult a történet.

Mindössze négy programhelyszín volt, a legnagyobb a rendes fesztiválok 2-es számú nagyszínpadának helyén, ahová most először fedett nézőteret is építettek. Igaz, erre legfeljebb az árnyékolás miatt volt szükség, eső ugyanis egy csepp sem esett a három nap alatt. Itt közvetítették a magyar-francia Eb-meccset is szombat délután, ekkor a kánikulában valóban jól jött, hogy nem tűzött oda a nap a jórészt a földön ülő szurkolókra.

Furcsa látvány volt a domboldal a megszokott színpad nélkül

hirdetés

A másik három helyszín pedig adta magát, hiszen a Borfalu hajót formázó színpada, a hagymaalakú Tűzhöz közel, valamint az egyesek által s*gglyuknak becézett Amondó színpad év közben is állnak, ezeket nem kellett külön felépíteni.

A fentiekből némi kényszer is következett, ugyanis a nagyszínpadon csak napi három fellépői sáv volt – pedig egy negyedik még simán elfért volna –, a többi viszont mind jóval kisebb befogadóképességgel rendelkezik. Főleg az Amondó előtt alakult ki többször is óriási tömeg, mivel jobb híján ide kerültek azok a zenekarok (például a Csaknekedkislány, a Carson Coma vagy a Ricsárdgír), amelyek a rendes fesztiválon már bőven nagyszínpadosak, oda viszont ezúttal nem fértek fel.

Szokatlan volt az is, hogy míg a három kisebb színpadon jórészt egyszerre kezdődtek a sávok, a nagyszínpados koncertek idején nem szólt semmi más. Így akinek az ottani fellépő nem tetszett, annak nem volt alternatívája, a kisebb helyszínek között ellenben választani kellett, ami többször is nehéz döntés volt.

Többen említették hiányosságként azt is, hogy az utolsó fesztiválbusz éjjel fél 3-kor indult, nagyjából az utolsó koncert végével egy időben, így akinek Pécsen volt szállása, a ráadásról biztosan lemaradt. Ha fél órát csúsztatnak a menetrenden, jóval kényelmesebb lett volna, mindazonáltal az érintettek azt is hozzátették: annak is örültek, hogy egyáltalán volt fesztiválbusz.

Csaknekedkislány

Galaxisok

Rühös Foxi

Ami a fellépőket illeti, a nagyszínpadon nagy meglepetések nem voltak, csütörtökön Krúbi, a 30Y és a Bohemian Betyars, pénteken Péterfy Bori, a Vad Fruttik és az Elefánt, szombaton pedig az Esti Kornél, a Kiscsillag és a megújult felállású hiperkarma játszott.

A többi helyszín programja sokkal inkább ad hoc jellegűnek tűnt, persze itt a merítés is szélesebb volt, hiszen nagyobb körből kellett kevesebb helyet feltölteni. A döntésben vélhetően a szervezők személyes szimpátiája is sokat nyomott a latban, nem csak az, hogy mekkora közönsége van az adott előadónak.

A foci Eb eseményei mellett a közelmúltban elfogadott melegellenes törvényre is kifejezetten sok zenekar kitért a színpadon. A Vad Fruttik énekese, Likó Marcell egy egészen hosszú monológot szentelt annak, hogy elmondja a véleményét, de szóba került a téma a Galaxisok és a Blahalouisiana koncertjén is.

Bohemian Betyars

Muzsik és Volkova

Mmamt

A Fishing egyik védjegyének számító napközbeni off-programok közül a két legnagyobb slágernek számító sör- és fröccstúrákat tartották meg ezúttal is. Több év kihagyás után én is befizettem az utóbbira, méghozzá a Lovasi András által vezetettre.

Bár a tűző napon sétálni nem volt túl kellemes, így sem okozott csalódást a hangulat, amit egy legalább tízfős, egyenpólóban érkező legénybúcsús társaság is fokozott. Szerencsére a frissítőállomások is kellő gyakorisággal követték egymást, ott pedig mindig volt árnyék, így nem tűnt annyira soknak az összesen közel 8 kilométeres táv.

Lovasi a tőle megszokott stílusban anekdotázta végig a túrát, a gitárja pedig két alkalommal is előkerült. Elsőként a Malom-udvarban, ez még egy hagyományosabb minikoncert volt hangosítással, a legvégén a Tekeres-udvarban viszont igazi jutalomjáték következett.

A börtön ablakába és a Ciao Marina is elhangzott, egy csomó Kiscsillag- és Kispál-dal mellett, amelyeket a végén már közfelkiáltással szavazott meg az addigra közel se szomjas közönség.

Közel háromnegyed óráig tartott a kórusban éneklős örömzenélés.

A záróbulit szombatról vasárnapra virradó éjjel ezúttal a Ricsárdgír prezentálta, akik ezúttal is hozták szokásos formájukat, saját szavaikkal élve izomból meghámozták a bulikrumplit – a konferáló szövegek pedig egy önálló stand-up estnek is beillettek volna. Végre eljátszhatták Orfűn is a Minden nyár című számukat, amely a tavalyi fesztivál himnusza lett volna.

A MiniFishing a hibái ellenére is szerethető fesztivál lett: bár a kényszer szülte, de végül alighanem a szervezők és a közönség is hálásak lehettek, hogy így alakult. És ezúttal nem kellett viszlát jövőre felkiáltással elhagyni a kempinget vasárnap délelőtt, hiszen a "nagy" Fishing on Orfűig már csak alig két hónap van hátra.

További fotókat a fesztiválról IDE KATTINTVA lehet nézegetni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Eric Clapton: Nem fogok fellépni olyan helyen, ahol nem engedik be a nem oltottakat

A vicces a történetben az, hogy a 72 éves gitáros egyébként sem lép fel a következő 10 hónapban Nagy-Britanniában...

Link másolása

hirdetés

Azt közölte Eric Clapton a Rolling Stone szerint, hogy nem fog fellépni ott, ahol a látogatóknak igazolniuk kell, hogy be vannak-e oltva.

A világhírű brit gitárost valószínűleg az ihlette a demonstratív közleményre, hogy Boris Johnson miniszterelnök július 19-én azt jelentette be, hogy ugyan megnyílnak az éjszakai klubok és szórakozóhelyek, de csak oltási igazolvánnyal lehet majd belépni szeptembertől.

„Azt szeretném közölni, hogy nem fogok olyan színpadon fellépni, ahol diszkriminált közönség van jelen. Ha nem vehet részt bárki, fenntartom a jogot, hogy lemondjam a koncertet”.

Clapton már korábban is bírálta a brit kormányt, mert koronavírus-járványt megfékezendő lezárásokat vezettek be az elmúlt másfél évben, illetve arról is beszélt, hogy „katasztrofális” egészségügyi tapasztalatai voltak, miután oltást kapott.

A brit kormány szerint amúgy a felnőttek több mint kétharmada mindkét oltási adagot, a 25 évnél fiatalabbak csaknem 60 százaléka legalább az első dózist megkapta, és minden felnőttnek van már lehetősége időpontot foglalni az oltás beadására.

A Downing Street idézi az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) vizsgálati adatait, amelyek szerint

hirdetés
a brit oltási kampányban legnagyobb számban alkalmazott két vakcina, a Pfizer-BioNTech és az Oxford-AstraZeneca két oltási adag beadása után 96 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulását a delta koronavírus-változat okozta fertőzések esetében is.

A bejelentés egyébként nemcsak az előbbiek miatt megmosolyogtató, hanem azért is, mert Claptonnak nincs idén lekötött koncertje brit földön, a következő fellépése az Egyesült Királyságban csak 2022 májusában lesz, két koncertet fog adni a londoni Royal Albert Hallban. A következő hónapokban észak-amerikai városokban fog csak zenélni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Az orosz Csernobil-filmnek jót tenne néhány CIA-ügynök - Csernobil 1986 kritika

Hosszú, vontatott, és még a KGB-be beépülő amerikai titkosügynökök sincsenek benne.

Link másolása

hirdetés

Már az elején érdemes leszögezni: ez az orosz Csernobil nem AZ az orosz Csernobil, amelyben a CIA robbantja rá szegény szovjetekre az atomerőműt. Az HBO sikersorozata jótékonyan hatott az oroszok produktivitására, mert hirtelen mindenki az emberiség legnagyobb atomkatasztrófájáról akarta elmondani a sajátját. A kevésbé radikális, a Csernobil 1986 most került fel a Netflix kínálatába.

Az HBO-n 2019-ben debütált az ötrészes minisorozat, amely amellett, hogy szinte azonnal minden idők legjobb sorozata lett az Imdb-n (azóta az ötödik helyre csúszott), olyan elemi erővel és alapossággal beszélt a tragédiáról, mint előtte soha egy mozgókép sem. Erre válaszul az orosz állami média - mintha csak direkt bizonyítani akarná, hogy még mindig pontosan úgy mennek a dolgok Oroszországban, mint 1986-ban, az összes médiafelületen keresztül ócsárolni kezdte a sorozatot, listákba szedve, miért nem stimmel a modern nyílászáróktól kezdve az utolsó rozsdás szögig semmi sem a képernyőn.

Ezzel a lendülettel bejelentették, hogy megcsinálják a saját Csernobil-sorozatukat, nehogymár a dekadens Nyugat mondja meg, mi is történt 1986 áprilisában.

A propagandatévéként működő NTV egyébként már korábban, az amerikai produkcióval egyidejűleg kezdett dolgozni a saját sorozatukon, az HBO sikerét követően azonban felpörögtek a dolgok: megjelent a szinopszis a tizenkét részes sorozatról, majd egy előzetes is, ami finoman szólva is más szemszögből mutatta be a katasztrófát:

a CIA felelős Csernobilért, a hős KGB pedig versenyt fut az idővel, hogy a beszivárgott amerikai ügynök terrortámadását megállítsa.

A kiszivárgott trailer csak tovább csavarta a maximum felé az abszurditásfaktort, ám azóta, immár két éve semmi hír az orosz állami Csernobil-sorozatról. 2019 májusában egy Facebook-poszt árulkodott arról, hogy befejezték a forgatást, és a rendező, Alekszej Muradov is adott interjút, méghozzá az ország legolvasottabb ellenzéki hírportáljának, a Meduzának.

A beszélgetésben elmondta, hogy ugyan fikciós drámát készített, igenis van alapja az amerikai szálnak. Azóta viszont se híre, se hamva a sorozatnak. Az Imdb-n ugyan szerepel, ám évszám nincsen mellette, és az interneten sem lehet a nyomára bukkanni. Csupán elvétve található a témában néhány komment – van, aki azt írja, hogy idén mutatják be, valaki szerint már le is adta az orosz tévé.

hirdetés

Az HBO-sorozat azonban nemcsak az állami médiát tüzelte fel, hanem Alexander Rodnyanszki producert is, aki a CBS-nek nyilatkozva mondta el, hogy nem sokkal az HBO-siker után ő is dolgozni kezdett egy Csernobil-sorozaton, ám nem épp az orosz állami narratívát követve.

„Mind tudjuk, mi történt 1986-ban. Minden egyes szovjet állampolgár tudta, hogy a katasztrófa oka a szovjet rendszer volt.”

Filmjében azonban az egyszerű, földi halandók küzdelmét akarta bemutatni egy földöntúli problémával. A filmmel kapcsolatban többen megszólaltak: többek közt az a Nikolaj Tarakanov is, aki tábornokként irányította mentést - az HBO sorozatában Ralph Ineson alakította a katonát. Ő azt mondta a filmről, hogy semmit sem tanít a nézőknek, és abból a traumából sem ad át semmit, amelyet ő éjjelente álmaiban újraél Csernobil falai közt. Rodnyanszki szerint azonban több túlélő is megkereste a bemutatót követően, és igazi időgépként értékelték a filmet, amely hitelesen repít vissza a vészterhes időkbe. Rendezőnek Oroszország egyik legfoglalkoztatottabb férfi színészét, Danila Kozlovszkit tette meg, akinek ez volt a második rendezése, és aki nagyvonalúan a főszerepet is saját magára osztotta.

De milyen is a film?

A Netflixen debütáló, magyarul Csernobil 1986 címet viselő film valóban az egyént állítja a középpontjába, sőt, egyből olyan nyitánnyal indít, hogy egyből lecsekkolja az ember, tuti a Csernobilt nézi-e, nem valami orosz romkomot.

Alekszej nem épp a világ legszerencsésebb embere: bár összefut korábbi nagy szerelmével, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné. Ráadásul felmond tűzoltóként, és pusztítóan másnapos, erre még az atomreaktor is felrobban, őt meg úgy állítják be dolgozni, hogy már nem is kéne ott lennie. Hamar kiderül, hogy sokkal nagyobb a baj, mint egy másnapos pluszmunkanap, hamarosan azok között a tűzoltók között találja magát, akiket leküldenek az atomerőmű vízzel elárasztott folyosóira, hogy megmentsék Európát a világvégétől.

A film első félórája mintha csak egy könnyed, keserédes romantikus film lenne: a csupa boldog ember olyan életigenléssel nyalja a fagyit Pripjaty napsütésben szikrázó terein hangulatos zenére, hogy az embernek már majdnem kedve szottyanna ott lenni, csupán néhány távoli képen sejlik fel ketyegő bombaként az atomerőmű kéménye. A robbanás követően aztán fejest ugrunk a szereplőkkel együtt a vérrel, korommal és jelentős mennyiségű hányással nyakonöntött káoszba, a rángó kézikamerát követve veszünk el mi is a felrobbant atomreaktor körüli pokolban, amely jobb pillanataiban a Ryan közlegény megmentése kezdőjelenetét is felidézheti, az biztos, hogy vizuálisan meglepően erős alkotásról van szó.

Nagyjából ennyit a pozitívumokról, a Csernobil ugyanis egy elnyújtott – majdnem 140 perces – katasztrófamozi, amelybe teljesen feleslegesen erőltetnek bele egy nem működő szerelmi szálat is. A karaterekkel is nehéz azonosulni, pedig nyilván a hősies Alekszejjel kéne, aki a kelleténél többször hagyja ott a barátnőjét, hogy elrohanjon életet menteni, majd az életmentést, hogy elrohanjon barátnőjéhez. A lány, Olja, még ennél is semmilyenebb szerepet kap, leginkább kisfiáért aggódik, illetve a szakítást sem tudja túl jól levezényelni.

A nagy kérdés sem várat sokáig magára:

nem, ez a film nem keni rá sem a CIA-re, sem a gyíkemberekre a robbantást, sőt, kicsit esetlen párbeszédekben ugyan, de néha azért előadja nagy bátran valamelyik orosz, hogy igenis a rendszer a hibás a katasztrófa katasztrofális kezelésében.

Bár a film rögtön azzal a felütéssel kezdődik, hogy a film hősei fiktív karakterek, a főszereplő Alexejt igencsak valós emberről mintázták. Nikolaj Csebusev, az atomerőmű folyosóit jól ismerő tűzoltó volt, akit leküldtek a katasztrófát követően megnyitni az egyik szelepet. Mivel ennyiben ki is merül az egyezés a főhős és közte, nem nagy spoiler elárulni, hogy Csebusev ugyan sugárbetegséget kapott, a mai napig él, jelenleg 71 éves, és a Csernobiltól nagyjából 1000 kilométerre fekvő Kurcsatovban él – ott, ahol egyébként a filmet is forgatták a helyi atomerőműben. Olyannyira él, hogy a filmhez is felkérték tanácsadónak, ám azzal az indoklással utasította vissza, hogy a film nem adja vissza valósághűen a likvidátorok munkáját. Sőt, a magánvetítést követően azt nyilatkozta a CBS Newsnek, hogy az egyik jelenet kapcsán nevetnie kellett. Az ominózus cselekménysorban az egyik hős tűzoltót egy svájci klinikára akarja küldeni a szovjet vezetőség a gyógyulása érdekében. Úgy értékelte a filmet,

mint egy fantasy, ami lekicsinyíti a szovjet hatóságok hazugságait, amellyel leplezni próbálták a katasztrófa valódi mértékét.

Az orosz Csernobil tehát nem igazán fenyegeti trónfosztással az HBO sorozatot, de legalább nem is beszél bődületes baromságokat a tragédiáról. Persze könnyű elhasalni az amerikai Csernobillal szemben, és az összehasonlítgatás is túlságosan triviális elemzési keretet ad, ám pont itt érhető tetten az orosz változat hibája: míg az HBO sorozat felesleges romantikus nagyjelenetek és patetikus hegedűszámok nélkül éri el, hogy zsigerekig hatoljon, addig itt hiába a túltolt romantika, a heroizmus, a lassítások és a drámai zene. Valahogy megmarad egy kicsit túlnyújtott katasztrófamozinak, amely néha szerelmes filmnek képzeli magát - titokban kicsit már drukkolunk is neki, hogy tűnjön fel az a bizonyos beépített CIA-ügynök.

A Csernobil 1986 július 21-től elérhető Netflix kínálatában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Láttad A kígyót? – ez az év pszichopatás krimisorozata

Az egyik legjobb Netflix-miniszéria mellett sokan elmentünk, ideje bepótolni. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A kígyó című sorozatot idén áprilisban mutatta be a Netflix, és ugyan a nézettségi listájukra is felkerült, mégsem lett belőle olyan médiadurranás, mint mondjuk A vezércselből, mely után Anya Taylor-Joy egyenesen világsztár lett az alakításának köszönhetően. Pedig A kígyó főszereplője, Tahar Rahim ugyanazt a szintű, magas színvonalú színészi játékot hozza, amit nehéz elfelejteni, és utána bármit megnézne vele az ember. Hatalmas felfedezés színészként. És ha ezután megnézed a The Mauritanian című filmet is, nehéz elhinni, hogy ilyen sokszínű tehetség - mintha nem ugyanazt az embert látnád.

Ez a sorozat nem kizárólag a szórakoztatást tűzte ki célul, nem egy könnyed munka, talán ezért is jutott el kevesebbekhez, hiszen a bemutatáskor még javában vártuk a harmadik hullám lecsengését és a könnyedebb műfajokat részesítettük előnyben. Akkoriban még az utazással foglalkozó médiatartalmak láthatóan hatalmas érdeklődést váltottak ki, akárcsak a könnyed vígjátékok.

A kígyó egy valódi sorozatgyilkos életét mutatja be. Kegyetlenségeket kell végignéznünk, az emberi gonoszság legmélyebb bugyraiba utazunk el, de ezt a legmagasabb színvonalon teszi. Charles Sobhraj hírhedt sorozatgyilkos, s ugyan eddig kevésbé ismert volt a neve, ezért nem is lehetett eladni a sorozatot a nevével - ellentétben mondjuk egy Ted Bundyval.

A kígyó szimbolikája azonban jól leírja a személyiségét: maga a ravaszság, gonoszság, egy sikamlós, gerinctelen lény, aki mindenkire rátekeredik, megfojtja, majd befalja áldozatait.

Sobhraj Párizsban nőtt fel, de eredetileg Saigonban született, ahol vietnámi anyja az indiai apától hamar elvált és hozzáment egy francia katonatiszthez, így került a férfi végül Franciaországba. Itt bőrszíne és a származása miatt sok megkülönböztetésben volt része és úgy érezte, nem tud úgy érvényesülni az országban, mintha ő is "igazi" francia lenne. Ez az érzés vezette őt vissza Ázsiába, ahol aztán kibontakoztatta bűnözői képességeit.

hirdetés

Az igaz történetet feldolgozó miniszéria nézése közben az ember folyamatosan megdöbben, hogy az élet ilyen forgatókönyvet tett az alkotók elé, annyi a fordulat, a suspense, a brutális esemény. Sobhraj annyira fifikás bűnöző volt, hogy egyszerűen úgy játszott a helyi szabályokkal és emberekkel, mint egy profi bábjátékos.

Mindenkit kijátszott és átvágott, de még arra is volt figyelme, hogy legyen embere a rendőrségnél, a partnerén kívül legyen egy plusz szerelme, aki elintézi neki drágaköves üzleteléseinek és pénzügyeinek nehezét.

A kígyó nem tipikus sorozatgyilkos, mert nem azért gyilkolt, hogy élvezze az áldozatainak levadászását, hanem ez volt az eszköze ahhoz, hogy eltitkolja a bűntetteit és ne maradjanak szemtanúk utána. Európai turistákat, hippiket rabolt ki, majd tűntette el őket. Ezeket az eseményeket a sorozat szinte dokumentarista módon mutatja be előttünk: borzongva figyeljük, amint megnyerő személyiségével behálózza ezeket az embereket és végül elküldi őket a másvilágra.

Közben erősen ott lebeg minden felett a hetvenes évek szabadságának és szabadosságának miliője, amit ő gyönyörűen ki is használt, naiv áldozataival együtt.

A sorozat erőssége az összetett feldolgozásmód: folyamatosan ugrálunk az időben, mint a Ponyvaregényben. Ezzel olykor komoly intellektuális kihívás elé állítja a nézőt, hiszen gondolkodásra késztet, hogy követni tudjuk az események zajlását és értsük is azt. A másik piros pont a korabeli helyszínek tökéletes ábrázolása és a tökéletes casting. Tahir Rahim mellett az összes színész emlékezeteset alakít. Érdemes bepótolni a szériát és ha nehezen is kerülünk bele a bonyolult világába, adni neki időt, hogy körülfonjon, akár egy kígyó - az utolsó részeknél már egyre nehezebb lesz másnapra halasztani a folytatást.

És nem utolsósorban ott van a másik, igazi főhős: a megszállott, állhatatos holland diplomata, akinek a világ köszönheti, hogy nem ejtett több áldozatot a sorozatgyilkos. Rahim egy interjúban alázatosan azt nyilatkozta, ő, azaz Herman Knippenberg (Billy Howle) az igazi hős, aki addig nyomozott Sobhraj után országokon, földrészeken és évtizedeken át, amíg el nem csípte. Az antihős és a valódi hős nagy párharca ez a sorozat, és a nézői igazságérzetünkre épít, ezért abbahagyhatatlan. Rég nem kiáltottam fel annyiszor egy sorozat közben méltatlankodva, hogy "Ne már!!", és rég rágtam a körmöm is így. Értsd ezt a legjobb értelemben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Woody Harrelson 60 - Sztorik és filmek Hollywood legkúlabb „őrültjétől”

Tudja a nyugodt élet titkát, és ő az, aki soha nem fog kihullani Hollywoodból.

Link másolása

hirdetés

Július 23-án tölti be a hatvanat a háromszoros Oscar-jelölt színész, aki óriási egyéniség és amikor valami őrült szerepet játszik, állítólag olyankor hasonlít leginkább igazi önmagára - és persze naná, hogy ezek a szerepek állnak neki a legjobban. Ilyenkor egyszerre kúl és vibráló a jelenléte. Valószínűleg élete végéig örök helyet bérelt a hollywoodi A-kategóriás sztárok között, mert ez az a karakter, aki mindig kelleni fog, fiatalon, idősebben és öregen is. Összegyűjtöttük a legjobb filmjeit és a legjobb sztorikat róla.

Íme a legviccesebb sztorik:

Imádja a veszélyt

Harrelson az egyik leglazább fazon Hollywoodban (a másik ilyen ikonikus alak a felülmúlhatatlan Bill Murray). Miközben óriási tehetség, végtelenül jó a humora, ha végignézel vele egy interjút, tutira jobb kedved lesz, mert nem lehet nem röhögni hatalmasakat rajta. Ebben például arra reagál, hogy kikerült róla egy videó, miközben hülye jógapózban gyakorol. Persze semmit nem vesz komolyan, amikor Ellen megkérdezi tőle, hány napig tud így fejjel lefelé maradni, azt feleli: "3 napig." Aztán mesél egy képről, amin épp két emeletet ugrik le a saját medencéjükbe. Ellen azért elmagyarázza neki, hogy 57 évesen már nem kéne ilyen veszélyes dolgokat csinálnia.

Az igazi Woody-bölcsesség

hirdetés

2014-ben a True Detective című, kultikus sorozat két sztárja, Harrelson és Matthew McConaughey adta át az Emmyt egy kategóriában, melyet végül nem is adtak át, mert nem volt jelen a díjazott Benedict Cumberbatch. Viszont a two-man showjuk szupervicces lett: Harrelson először remekül utánozza haverját, majd McConaughey elmeséli, milyen tanácsot adott neki Woody, amikor egy nehéz élethelyzetbe került. "Megkérdeztem tőle, te mit teszel, ha ilyen komoly problémával nézel szembe - mondja McConaughey. Lehajtotta jó pár másodpercig a fejét jó 20 másodpercre,  majd mélyen a szemembe, a lelkekbe nézett és ezt mondta: 'Csak elfelejtem.'"

Innen indult

Woody Boydnak hívták a karakterét a sitcomok egyik ősében, a Cheersben, ahol a blooperekből és az eredeti felvételekből is kiderül, milyen hatalmas volt a humora. Ez a videó egy válogatás a legviccesebb pillanataiból. A Cheerst még Joey is nézte egyszer a Jóbarátokban, akkora kultusza volt Amerikában.

Elvileg már nem füvezik

Amit ugye nála soha nem lehet tudni, mert Harrelson híresen nagy "betépőbajnok", és ehhez számos vicces sztorija kapcsolódik. Ebben a videóban például csak ránézésre is kiválaszthatók azok a talk show-pillanatok, amikor éppen hatás alatt állt. De nincs mit tenni: így talán még viccesebb és lazább volt.

Kedvenc filmjeink:

Tisztességtelen ajánlat

Ez az egyik olyan filmje, amit a televíziók is minden évben elővesznek, mert a kérdés, amit a történet felvet, máig érvényes és nagyon elgondolkodtató morális kérdés egy párkapcsolatban. Beleegyeznék-e, hogy a feleségem nagyon-nagyon sok pénzért lefeküdjön egy idegennel? Vagy lefeküdnék-e nagyon-nagyon sok pénzért egy idegennel, hogy a családi anyagi helyzetünket örökre megoldjam? Harrelson érzékeny alakítással hozza a férjet, ritkán látjuk őt főszerepben, de akkor mindig magas színtű színészetet produkál. Nyilván a saját, civil karaktere miatt lett belőle az örök mellékszereplő.

Született gyilkosok

Egy másik emlékezetes főszerep. Ez az a film, amit ha valaki látott, soha nem felejti el a képeit, melyről Oliver Stone is bőven tett, hiszen Tarantino provokatív forgatókönyvét átírta még durvábbra és provokatívabbra, é - s az akkori, vad képekkel dolgozó rendezői érdeklődésével felperzselte a mozivásznakat. A film egy jelenség volt, nem csinált hatalmas bevételeket, de idővel mindenki látta legalább a tévében - és mindenki vagy utálta, vagy szerette, nem létezett középút. Így van ez máig is, Tarantino például gyűlölte a feldolgozást. Mégis talán a színész legikonikusabb szerepe lett belőle, hiszen itt annyira hozza a különcöt, amennyire talán sehol máshol. És valóban vannak a filmnek etikailag megkérdőjelezhető vonásai.

Larry Flynt, a provokátor

A kilencvenes években még gyakrabban kapott főszerepeket, ez volt az ő igazi aranykora, pedig most is ugyanolyan nagy név (azért fiatal férfiszínészként könnyebb megkaparintani ezeket a szerepeket). Emlékezetes alakítás egy emlékezetes emberről, teljesen testhezálló szerep, ahogy a címben is szerepel a "provokátor" szó. Ki lett volna alkalmasabb a Hustler pornómagazin ellentmondásos megítélésű alapítóját eljátszani? Ezen nem sokáig gondolkodhatott Milos Forman rendező.

A törvény nevében

Manapság a sorozatok a filmekkel vetekszenek megítélésben, igazából a mozifilmekkel egyenrangú filmművészeti alkotásokként tekintünk rájuk. Nic Pizzolatto kultikus sorozatában ugyan Matthew McConaughey viszi a prímet és neki tulajdonítjuk a sorozat különleges hatását, de nagy szerepe van benne a másodhegedűs Harrelsonnak is. A sorozat első évadjára gondolunk persze, mivel az újabb évadok nagy csalódást okoztak. Harrelson alaposan kimunkált karaktere tényleg az egyik legkülönlegesebb alakítás a szerepei között.

Három óriásplakát Ebbing határában

Az Oscar-díjas filmben játszott szerepéért őt is jelölték legjobb mellékszereplőként, de pechjére ugyanezért a filmért jelölték Sam Rockwellt is ugyanerre a díjra, akinek viszont élete nagy alakításáért meg kellett kapnia. A film 7 jelölésből kettőt szerzett meg, Woody Harrelson pedig ezzel az alkotással is bekerült a filmtörténetbe. A filmet száz év múlva is lesznek, akik előássák majd, mint az évszázad egyik legfontosabb moziját.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: