KULT
A Rovatból

30 éven át kémkedett a szovjeteknek: a Kém a csapatban valós történet egy igazi árulóról

Egy különleges kémsorozat a 60-as évekből, az HBO gondozásában.
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. február 26.


Link másolása

A magyar cím nem elég kifejező. Ben Macintyre Kém a csapatban című életrajzi regényéből készült a legújabb HBO adaptáció, amelyben egy barátságon keresztül megismerhetjük a brit kémek körmönfont világát. Történetünk szerint 1965-ben Kim Philby (Guy Pearce),

a brit hírszerzés egyik kiemelkedő alakja, aki több mint 30 éven keresztül kémkedett a szovjeteknek,

lebukott és menekülnie kellett. Legjobb barátja Nicholas Elliot (Damian Lewis) utánaered és megpróbálja rávenni a kettős ügynököt, hogy adja fel tettestársait. Vajon sikerült neki? Philby átáll és most már az oroszok ellen van? Mondhatnánk balgán, hogy ennyi a történet? Hát nagyon nem.

Itt jön képbe a sorozat egyik különlegessége.

Egyszerre több idősíkban és szemszögből ismerjük meg a cselekményt.

Van egy jelenünk, ahol Nicholast faggatják a britek, hogyan sikerült elmenekülni Philbynek: megszökött, vagy hagyta futni? Ugyan ebben az időben Kim Philbyt is gyanúsítják a szovjetek, hogy hogyan tudott elmenekülni Elliot markából. A második idősík tíz nappal korábban játszódik, ahol is egy bejrúti lakásban láthatjuk a szökést és a hozzá tartozó kihallgatást. A harmadik idősík a régmúltba kalauzol minket, ahol egy-egy eseményt ismerhetünk meg hőseink életéből, ami kapcsolódik Philby lebukásához és az azt követő nyomozáshoz. Majd az egészet átfogja egy külső szemlélő, Lily Thomas (Anna Maxwell Martin), aki kikérdezi Nicolast, és próbál segíteni neki a brit titkosszolgálatba beépült szovjet kémek utáni kutatásban.

A végtelenül egyszerű történetet sikerül úgy megbonyolítani, hogy ember legyen a talpán, aki tudja követni a cselekményeket egy kemény munkanap utáni esti tévénézés során. Talán ez a legnagyobb hibája a sorozatnak: túl okos. Nagyon sok a név, a helyszín, bonyolultak a párbeszédek és emellett még nagyon alapos is, ami egyben azt is jelenti, hogy lassú. Ha csak belenéz egy érdeklődő, biztos nem fogja tudni követni, pedig

egy lebilincselő és zseniális sorozatról beszélünk, amit Damian Lewis és Guy Pearce kettőse még magasabb szintre emel.

Párosukat élvezet nézni a képernyőn, folyamatosan próbálják manipulálni, irányítani egymást. A sorozat tele van fontos aprósággal, amiket alig vesz észre a néző, de szemfülesnek kell lenni, mert lehet, hogy később előkerülnek egy másik nézőpontból ezek a részletek. Szerintem még Christopher Nolan is elismerően bólintana a Kém a csapatban forgatókönyvére.

Tapintani lehet a 60-as évek atmoszféráját: a ruhák, a díszletek, az autók, minden korhű és hihető. A szovjet lepukkant környezet olyan, mintha csak most sétálnánk egy kelet-európai panelrengetegben. Ezenfelül

megismerjük a kémek világát,

valójában alig-alig történik akció, és tárgyalótermekben dől el ki is az igazi nyertes, és mennyit számít a dezinformáció, a félrevezetés. A kémekkel és szörnyű emberekkel teli világban pedig ott vannak főszereplőink, a két jó barát, akik között a legnagyobb konfliktus, hogy az egyik túljárt a másik eszén és több mint húsz éven keresztül átverte. Ezért is kifejezőbb az eredeti cím: „Egy kém a barátok között”. Jobban bemutatja Philby árulásának mértékét: nem egy csapatot árult el, hanem a barátait, ami talán nagyobb bűn, mint amiket az országa ellen elkövetett. Olyan embereket vert át, akik mindent megtettek volna érte és ő mégis ellenük fordult. Természetesen Philby árulása miatt rengetegen veszítették el életüket.

A legijesztőbb az egészben, hogy mindez igaz történet alapján íródott.

Egy-két helyszínen és cselekményen változtattak, de a tény, hogy az MI6-ben és a SIS-ben, Anglia két legfontosabb ügynökségében, harminc éven keresztül gond nélkül tevékenykedett egy szovjet kettős ügynök, hihetetlennek tűnik, de mégis igaz.

Guy Pearcenek jutott a jutalomjáték a nagypályás, sármőr Philby szerepében, aki megvezette a munkatársait, a családját és a barátait, majd menekülni kényszerült a kietlen Oroszország szívébe, ahol sosem fogadták be őt igazán. Drámai szerep, szép ívű történet, már-már shakespeare-i tragédia. Pearce ezt az alapvetően bonyolult karaktert könnyeden hozza, élmény nézni. Ehhez kellett neki egy társ, Daimen Lewis személyében. Itthon, a szintén HBO-s Elit alakulat Winters őrmestereként, vagy a Homeland Nicholas Brodyjaként ismerhetik a brit színészt, aki számomra ellopja a showt. Humoros (ki kell emelni, brit humor!), komoly és néha félelmetes az igazság nyomában járó kém karakterében.

Elliot rideg, célratörő és intelligens titkosügynök, míg Philby karizmatikus, csábító és manipulatív.

Ahogyan az egyik szereplő is fogalmaz Elliotról: jobban kellene rá figyelni, mert amikor nagyon visszafogottnak tűnik, akkor pörög a legnagyobb fordulatszámon. Ez a két színész és az ő párbajuk elviszik az egész szériát a hátukon, még úgy is, hogy két külön országban tartózkodnak a sorozat jelentős részében. Nem véletlen Damian Lewis szerepeltetése és a kémtéma sem, Alexander Cary, a sorozat atyja előző sikere a Homeland volt, az is hasonló témákat feszegetett, csak modern köntösben. Lewis szerepelt abban is, a témája szintén a megtévesztés és a beépülés volt, csak nem ennyire brit szájízzel. Itt a teaidőn és a brit felső középosztályon van a hangsúly, ott pedig a CIA és a paranoia volt a középpontban.

Ez a hidegháborús mikrokozmosz, korrajz, amit bemutat a sorozat, pont olyan, mint amilyen hatást próbál gyakorolni a nézőkre: igyekszik távol tartani a karakterektől, senkit sem próbál megszerettetni. Azzal, hogy több szemszögből ismerjük meg az eseményeket motivál, hogy a kis puzzle darabokból mi nézők rakjuk össze a képet és következtessünk, kit gondolunk megbízható információforrásnak. Mind-mind remek eszközök egy könyvben és ezt nem gondoltam volna, de remekül implementálták a sorozatban is.

A három oldal – a barát, az ellenség és a külső objektívnak tűnő szemlélő - csatája saját igazságuk védelmében, és mindenki motivációja érthető és logikus.

Ebből is látszik, hogy nem való mindenkinek a Kém a csapatban. Akármennyire is érdekfeszítő mindez, ha a téma és a stílus miatt a sorozat túl lassúnak tűnhet. Sok a beszélgetés, amik a félreértések elkerülése végett el kell mondanom, hogy érdekfeszítő, sőt, egy-egy párbeszédben több feszültség van, mint egy modern thrillerben teljes játékideje alatt. Valószínűleg az akció hiánya miatt nem lesz nagy közönségsiker. Ha jól rémlik, három pisztolyt és két géppuskát sütöttek el összesen a hat órányi hidegháborús sorozat alatt.

Ezen felül a bonyolultsága is elrettentheti nézőket, mivel, mint említettem, nem a történet a bonyolult, hanem a szerkezete, a narratív eszközei. A filmek szerelmesei imádni fogják, csakugyan azok, akik odáig vannak a kémtörténetekért.

Ez nem a szovjet világhatalom és a nyugat párharca, hanem a barátságé és az ideológiáké.

Melyiket értékelik karaktereink többre? Mi érhet meg ekkora áldozatot? Én csak ajánlani tudom a szériát, pedig úgy gondolom, nem mindenkinek fog tetszeni. A Kém a csapatban összes része megtekinthető az HBO Max kínálatában magyar szinkronnal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk