Felmondott a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, Berta Beáta, aki 23 évig tanított. Döntéséről a Facebookon azt írta, ez az elmúlt időszak történéseinek egyenes következménye.
„A kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig »büntethetővé« tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp. Ezek egyértelművé tették számomra, hogy az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből, amelyet a saját és diákjaink méltóságáért, az oktatásban szükséges, az emberséget és az eredményességet célzó intézkedésekért folytatunk”
- írta bejegyzésében.
Úgy gondolja, „rendszeren belül” már semmit nem tud tenni ezért az ügyért, „kívülről” viszont talán még igen. Mint írta, nem adja fel könnyen a számára fontos dolgokat, nem mond le könnyen a számára fontos emberekről, ügyekről. Most viszont eljött az a pont, amikor azzal szembesült, hogy mindent megtett, amit rendszeren belül tehet.
„Az ügy közös, és ebbe bele kell férnie, hogy én úgy érezzem, a jelenlegi helyzetemben »elmentem a falig«, azaz iskolán belül a cselekvési lehetőségek határáig. Ha közös az ügy, kell, hogy legyenek sokan, akik – ha eddig nem is tették – intézményen belül vagy onnan kilépve kezdenek cselekedni. Számomra ezt jelenti az összefogás és a szolidaritás.”
Azt is közölte, hogy nincs új munkahelye, és egyelőre B terve se született, és amíg "benn van", nem is fog, mert lefoglalja a tanítás. Amit egy ideje már lehetetlennek érez, mivel szerinte „leadni az anyagot” lehet, de tanítani, nevelni, példát mutatni a diákoknak ilyen körülmények között nem tudok, mert ehhez szükségem van az önbecsülésemre is”. Mint írta, várhatóan március közepéig dolgozik még, ezalatt lehetősége van elrendezni mindent, leginkább a diákjaival.
„A döntésemben megnyugodtam, mert azt gondolom, a tanítás leginkább példaadás, és most már azt a példát tudom mutatni, amelyet a legfontosabbnak tartok: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne tűrj csendben, hanem állj fel, menj el onnan”
- írta bejegyzésében, amelyben köszönetet mondott a sok támogatásért.
Berta Beáta októberben nyilatkozott lapunknak, az akkor készült interjút itt olvashatjátok el:
Felmondott a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, Berta Beáta, aki 23 évig tanított. Döntéséről a Facebookon azt írta, ez az elmúlt időszak történéseinek egyenes következménye.
„A kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig »büntethetővé« tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp. Ezek egyértelművé tették számomra, hogy az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből, amelyet a saját és diákjaink méltóságáért, az oktatásban szükséges, az emberséget és az eredményességet célzó intézkedésekért folytatunk”
- írta bejegyzésében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:
„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”
Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”
A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”