hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

2008 óta az apja börtönében – mi a fene is történik most Britney Spearsszel igazából?

Megpróbáltunk utánajárni, hogy hol tart most az énekeső kiszabadításáért harcoló ügy, és mi van a háttérben.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Instagram - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

Hatalmas tehetségként tűnt fel a Disney Mickey Mouse Clubjában a kilencvenes évek elején még kislányként, a ma már 39 éves Spears, aki Christina Aguilerával együtt mindenkit leénekelt a színpadról anno. Szexualizálták kicsiként, utána pár évvel pedig, amikor befutott Hit Me Baby One More Time című pajkos dalával még tiniként, az volt a közvélemény egyik felének vele a baja, hogy túl szexi.

Anyák nyilatkozták, hogy megölnék. Aztán az volt a baj, hogy nagyobbak a mellei. Ezután összejött Justin Timberlake-kel - aki a róla szóló, nemrég megjelent dokumentumfilmet látva bocsánatot kért utólag a sztártól, amiért nem tisztelte a határait - , ők lettek az aktuális álompár, majd gyorsan Spears állítólagos szüzessége lett a téma.

Közben az énekesnő siker szempontjából a csúcsra jutott, állhatatosan gyártotta egymás után a gigaslágereket, de ennél a bulvársajtónak érdekesebb volt, hogy szakított, majd férjhez ment egy Kevin Federline nevű fickóhoz. Két év alatt szült két gyereket és látszólag nem volt formában. Elvált, és majdnem végleg elveszítette a felügyeletet a gyermekei felett. Mondjuk abba nem igazán gondoltak bele az őt éjjel-nappal üldöző fotósok, hogy Diana hercegnővel az élen, hány híresség életét tette tönkre a paparazzók mániákus csimpaszkodása. Ezért az sem volt kérdés, hogy

hirdetés
amikor a zavart Spears 2007-ben felbőszülve viselkedett egy benzinkúton, leborotválta a fejét csontkopaszra és mindezt kamerák lencséi kereszttüzében tette, másnap már idegösszeomlásról szólnak a hírek. 2008-ban már mentő szállította egy pszichiátriára.

A New York Times által készített új doksi szerint azonban ez egy sokkal érdekesebb sztori kezdete volt. Itt már nem Britney és a sajtó, hanem Britney és az apa között dúlt a harc.

A #FreeBritney-mozgalom és Spears sztorija ezután röviden annyi, hogy az apja lett a gyámja, aki egyes híresztelések szerint tökéletesen kontrollálja az életének minden (!) aspektusát, és mindenféle összeesküvés-elméletek is keringenek a neten, hogy Britney hogyan próbál évek óta jeleket adni és üzenni a rajongóknak, hogy mentsék meg valahogy (legutóbb egy scrabble-fotója robbantotta fel az Instát). Hiszen nonszensz, hogy egy egészséges, folyamatosan dolgozó nő teljes kontroll alatt él. Britney ugyanis ezerrel termeli a pénzt: parfümmárkákat dob piacra, vagy épp az X-faktor zsűrijében más (!) tehetségeket támogat.

Tény, ha valaki picit is jó gesztus- és mimikaelemző, elég furcsának tarthatja a Britney "bebörtönzésére" és válságos állapotára adott válaszát: a videót, melyen arról győzködi a nézőt, mennyire jól van, miközben nyúzott, kócos, zavarban van, és sokak szerint csak beállították a kamera elé, hogy elcsitítsa a háborgó hullámokat.

A gyámság eredetileg csak ideiglenes lett volna - de 14 évvel később még mindig az apa a fő kontroller.

A Framing Britney Spears című dokumentumfilm hatalmas hullámokat kavart nemrég, az apa képviselője azt nyilatkozta a napokban, hogy Britney nem áldozat, sőt, az apja a legnagyobb védelmezője, és amióta ő a gyámja, megsokszorozódott a vagyona (ez tényleg így van). Britney azonban cikkünk megírásáig nem szólalt meg, ami a konteó-hívőkben szintén vészjelzőt csenget.

Hogy mi az igazság? Ezt tényleg csak egyvalaki tudja. Mindenesetre Spears egyre jobban eléri a kultikus státuszt, amiben lehet, hogy épp titokzatossága is szerepet játszik.

A Golden Globe és Oscar-esélyes film, az Ígéretes fiatal nő rendezőjének bevallása szerint a Toxic minden idők legjobb popszáma, s ez lett a film egyik fontos témája is, hátborzongatóan, hegedűre áthangszerelve (érdekes, hogy a film másik fő soundtrackje Paris Hiltoné, akiről szintén nemrég derült ki, hogy komoly bántalmazás áldozata volt).

Ez az Ígéretes fiatal nő trailere:

Az olyan dalai, mint az Overprotected (túlóvott) vagy a My Prerogative is más értelmet nyerhetnek utólag dalszövegükkel-klipjükkel együtt, de simán végig lehetne menni az eddigi életművén, mikor mit rejtett el valódi önmagáról a dalaiban Spears, aki sokkal több, mint egy szőke díva: remek popzenész remek hanggal és tehetséggel.
Ahhoz, hogy Spears kikerülhessen ebből a helyzetből, ami gyakorlatilag egy börtön és csapda is, az apját kéne meggyőznie, akit láthatóan nem tud, mivel a lánya mentális alkalmatlanságára hivatkozik, így az elvileg nem hozhat ilyen döntéseket.

Bíróhoz ugyan fordulhatna Britney, de ahhoz ügyvédek kellenek, csakhogy mivel mentálisan nem alkalmasnak nyilvánították, nem fogadhat saját ügyvédet. Ehhez egy másik bírót kéne megkérnie, hogy az engedélyt adjon ügyvédi segítséghez, hogy aztán újra az első bíróhoz fordulhasson. Viszont az ügyvédeket neki kellene fizetnie, a pénze felett azonban nem rendelkezik - viszont az apja igen, akinek szintén saját ügyvédet kéne fogadnia.

Végül tavaly sikerült mégis bíróság elé állnia, de elveszítette a pert.

Most egy egész mozgalom figyelmeztet arra, hogy az énekesnő élete így nem élet, ezért veszélyben is van, mint autonóm személyiség, s hogy korábban figyelni kellett volna rá, amikor csaknem másfél évtizede a nyilvánosság megbélyegezte.

Drukkolva várjuk, hogy Spears is megszólaljon, ha tud, hogy mi a fene is van vele.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Megújul A Konyhafőnök az új évadban, Fördős Zének is lesz saját csapata

Az amatőr szakácsok versenye a Keresztanyu első évadját váltja majd a csatornán, május 3-tól jönnek az új részek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Az RTL Magyarország nem rég bejelentette, hogy

május 3-án indul A Konyhafőnök legújabb évada

- írja a SorozatWiki.hu.

Az amatőr szakácsok versenye a Keresztanyu első évadját váltja majd.

A Konyhafőnök új évada pedig egy nagy újdonságot is tartogat. Fördős Zé ugyanis már régóta emlegeti, hogy a két séf mellett ő is szeretne csapatot kapni. Idén ez valóra is válik.

Fördős Zé ugyanis végre csapatot kap, így a kék és a piros csapatok mellett idén már sárga csapat is lesz.

Zé az új évad előzetesében egy vagány mutatvánnyal jelentette be az újítást.

hirdetés

VIDEÓ: A Konyhafőnök új évadának előzetese


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Attenborough új filmjétől titokban kicsit a covidnak drukkolunk – Az év, amikor a Föld megváltozott

A természetnek legalábbis nagyon jót tett ez az egy év, amíg az embereket globális szobafogságra ítélte a koronavírus. David Attenborough az Apple TV+ új dokumentumfilmjében meséli el, miért.
Szerző: Polák Zsóka, fotók: Apple TV+ - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Immár egy éve, hogy az internetről, a tévéből a rádióból, a plakátokról ömlik ránk a koronavírus borzalmait bemutató tartalom. Szinte elképzelhetetlen, hogy lehet készíteni a járvány pozitív hatásairól is filmet, de az Apple TV+-nak sikerült azzal, hogy nem az ember perspektíváját választották, hanem a Föld élővilágának emberen kívül eső részét - velük pedig csodát művelt ez a számunkra viszontagságos egy év. David Attenborough azt is elmondja, miért.

Kamera pásztáz végig a világ legnagyobb városainak kihalt utcáin, egyiken-másikon egy-egy szarvascsorda vagy pingvincsoport botorkál. Szinte várjuk, hogy valahonnan berobbanjon Will Smith egy sereg zombival a háta mögött, de ez nem az a film. A fikció a valóságba csúszott, és bár zombik nincsenek, az üres utcák túlságosan is ismerősek. A Föld bezárt, de a kamera forog: míg az operatőrök szétszélednek a világban, hogy üres utcákat és a hirtelen jött szabadságban lubickoló állatokat forgassanak, addig Attenborough londoni otthonában narrálja a történteket.

Ismét ő a természet szóvivője, ezúttal arról mesél, hogyan is éli meg maga az emberen kívüli élővilág a bolygón átsöprő pandémiát, és nem árulok el túl nagy spoilert, ha annyit mondok: köszöni szépen, nagyon élvezi.

A világ kedvenc természettudósa egyáltalán nem lazsál attól még, mert szobafogságra kényszerül: amellett, hogy a szóban forgó filmet narrálta, saját sorozatot is forgatott a BBC számára úgy, hogy ki sem tette a lábát a házából: Perfect Planet (Tökéletes bolygó) című szériát ősszel mutatták be. A Greta Thunbergről készített háromrészes sorozat második részében - amelyet jövő héten vetít le a BBC - szintén fáradhatatlanul hívja fel a figyelmet a klímaválság egyre kevésbé láthatatlan veszélyeire. Közben arra is volt ideje, hogy az Apple streamingcsatornája számára narráljon egy másikat, ez lett az Egy év, amikor a Föld megváltozott.

Ha az emberiség utóbbi egy évéről készülne dokumentumfilm, lélegeztetőgépek, kifáradt orvosok, védőfelszerelésbe burkolózott ápolók közt forogna a kamera. A természet perspektívája teljesen más: az egész filmet jellemzi a rengeteg nagytotál a teljesen kihalt utcákról. Mintha csak azt akarná érzékeltetni a kamera, milyen lenne, ha kihalna az ember – amelyhez Attenborough tavalyi filmje szerint közelebb vagyunk, mint gondolnánk -, mit is lépne a bolygó?

A pandémia elején sorra érkeztek a hírek, amelyek már akkor jól mutatták a járvány következményeit az ökoszisztémára. A hosszabb-rövidebb leállások miatt csökkent a szén-dioxid koncentráció a levegőben, tisztulni kezdtek a vizek, Velencében a gondoladömping hiányában ismét látni lehetett a csatornák alját. Az év, amikor a Föld megváltozott stábja felkerekedett, hogy konkrét eseteken keresztül mutassa be az emberek eltűnésének hatását elsősorban az állatvilágra.

hirdetés

A Föld lecsendesedett, ennek látják, vagy inkább hallják szó szerinti előnyét például a gepárdok, akik a szafarit ellepő dzsipek dübörgése nélkül könnyebben hívják magukhoz jellegzetes csipogásukkal kölykeiket. A bálnák ugyancsak könnyebben kommunikálnak a teherhajók okozta zaj híján, ahogy San Francisco koronás verébsármányai is évek óta nem látott, termékeny párzási időszak előtt állhatnak így, hogy a dübörgő forgalom nem nyomja el nászdalukat.

A tengerpartok kiürülését titokban a pingvinek is megköszönik, akik többször indulhatnak vadászni az állandó emberi asszisztencia nélkül, a bőséges táplálék pedig az utódnemzésre és az egészségükre is jótékony hatást gyakorol. De köszönik szépen a teknősök is, akik így végre nyugodtan tudnak költeni a tengerpartokon.

Vannak azonban olyan állatfajok, amelyek számára elsőre hátrány az ember eltűnése, ám bámulatosan gyorsan alkalmazkodnak a hirtelen változáshoz. Egészen érdekes a japán Nara templomai közt élő őzek és szarvasok sorsa, akik a turistákkal hirtelen a legfontosabb táplálékszerzési módjukat is elveszítették: a rizskeksz kunyerálását. A dokumentumfilm lenyűgözően mutatja be, hogy

míg az emberek a bezártsághoz próbálnak nyögvenyelősen alkalmazkodni, addig az állatoknak milyen könnyen megy az, hogy ismét szabadabban élhetnek.

Attenborough jókedvűen sorolja a példákat, az újra és újra visszatérő kihalt utcák pedig már nem is hatnak annyira apokaliptikusan: egyre inkább meggyőződünk róla, hogy a pandémiával ugyan az emberiség szenved, a természet viszont ismét levegőhöz jutott.

Attenborough azonban nem lenne Attenborough, ha a film azon a pontján, ahol a sokadik boldog állatábrázat után már inkább csak legyintenénk, hogy jó, tényleg dögöljünk ki inkább mind, nem nyújtana segítő kezet, és nem mondaná el a tőle megszokott életigenléssel, hogy van ám kiút.

És még csak nem is az, hogy kollektív tarkónlövéssel végezzük ki az embereket, hadd térhessenek vissza a benzinkutakra a vízilovak, az utcákra a sakálok. A film tanulsága az, hogy a világ tanuljon az elmúlt egy év tapasztalataiból, hiszen sosem volt még az emberiség megjelenése óta példa arra, hogy éles kísérletben figyelhettük meg, mi történik, ha az embert, amennyire lehet, kivonjuk az egyenletből. Már a kisebb változások is kulcsfontosságúak lehetnek a természet számára: a tengerpartok éjjeli lezárása, vagy a hajóforgalom átszervezése úgy, hogy kevésbé zavarják a bálnákat. A film tágabb üzenete pedig egybecseng Attenborough egyre sürgetőbb mondanivalójával, amelyet hosszú ideje hangoztat:

meg kell találnunk a megfelelő módot, hogyan éljünk összhangban a természettel a kizsákmányolás helyett, mielőtt még túl késő lenne az emberiség számára.

Az Egy év, amikor a Föld megváltozott április 16-tól elérhető az Apple TV+ kínálatában.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

„Még emlékszem” – ilyen megrendítő film még sohasem készült a budapesti holokausztról

A mai Budapest utcáin elevenedik meg a múlt. A Személyes Történelem Produkció filmje a Szeretlek Magyarországon látható először.
Címkép: Facebook/Személyes Történelem - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, április 16-án jelent meg a Holokauszt történeteit a kortárs Budapesttel vegyítő, Még emlékszem című kisfilm. A filmet - amelyet a Szeretlek Magyarország is támogatott - a Személyes Történelem Produkció az Északi Támpont Egyesülettel partnerségben készítette Chilton Flóra rendezésében.

A Személyes Történelem produkció harmadik éve indít budapesti fiatalokkal színházi folyamatot, amelyben a második világháborút megélt történetmesélők emlékeit dolgozzák fel. A program a fiatalok és időskorú történetmesélők találkozásaira épül, így dokumentarizmus helyett a személyes megéléseknek és nézőpontoknak biztosít teret.

Az idei évben a világjárvány következtében a beszélgetések az online térben zajlottak és a történetek egy részét a Még emlékszem című kisfilmen keresztül most a szélesebb közönség is megismerheti. A filmben a programban alkotó fiatalok játszanak, akik az idei beszélgetések és találkozások résztvevői voltak. A nézők a történeteket ezúttal eredeti mesélőik hangján hallhatják.

A kisfilmben négy történetmesélő második világháborús emlékei elevenednek meg kortárs budapesti környezetben animációs elemek segítségével.

A filmet egy hétig lehet majd megnézni a Szeretlek Magyarország YouTube-csatornáján.

VIDEÓ: “Még emlékszem” / “I still remember” - Személyes Történelem Produkció

hirdetés

További részletek a projektről a Személyes Történelem Facebook-oldalán.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

PREMIER: megjelent MADDOW új EP-je, akinek világhírű DJ-k pörgetik a zenéjét

A budapesti bázisú elektronikus zenei producer és DJ, MADDOW nevét itthon kevesebben ismerik, pedig olyan, igazi A-kategóriás DJ-k figyeltek fel tehetségére, mint Tiesto, Alesso vagy éppen Diplo. Back in the Club című új EP-je pedig Don Diablo kiadójának, a Hexagonnak gondozásában jelenik meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

MADDOW (polgári nevén Kis Richárd) jelenleg az egyik legsikeresebb feltörekvő hazai house producer, aki nyáron Ludmilláék társaságában mutatta be első nagylemezét, zenéjéért pedig túlzás nélkül egymás után kapkodnak a legnagyobb elektronikus zenei kiadók. Az elmúlt időszakban már jó párnál sikerült zenéket megjelentetnie, például Hardwell, Nicky Romero vagy a Brohug kiadójánál, az igazi áttörést pedig a Tiesto vezette Musical Freedomos dala, a Get Down hozta meg.

“Úgy gondolom, szakmailag egy nagyon magas színvonalat képvisel ez a kiadó, és fantasztikus, hogy sikerült ezt a szintet megütni és világsztárok mellett látni a nevemet. Nincs megállás, már készülnek az új dalok a Musical Freedomhoz. Ami nagyon büszkévé tesz, hogy ehhez a dalhoz a barátnőm (aki szintén producer, Manela néven tevénykedik), kölcsönözte a hangját.”

MADDOW - Back in the Club című EP-jét ide kattintva hallgathatod meg.

Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy MADDOW és Manela közös tracken dolgozott: tavaly megjelent Potion című daluk elképesztő sikereket ért, a világon a 66. legjátszottabb dal volt DJ-k által. Oliver Heldens, Tiesto, Alesso, Morgan Page, és Kryder azóta már folyamatosan játsszák a zenéit, illetve már a kiadójuktól is érkezett megkeresés, de annyi helyen feltűnt a dal, hogy még Diplo is rábukkant, és játszotta a műsorában.

“Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ekkorát fog menni, csak fogtuk a fejünket, hogy mennyi ember kezdte el játszani a műsoraiban. Minden reggel úgy keltem fel, hogy megnéztem, hogy éppen ki rakta be a Potiont. Már elképesztően várom, hogy élőben is lejátszhassam.”

Bár felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egy magyar srác zenéi hogy jutnak el a legismertebb nemzetközi DJ-khez, a válasz igencsak egyszerű: addig tanulta a szakmát, amíg nemzetközi minőségű zenéket nem tudott készíteni. Innentől pedig már csak az volt hátra, hogy demóit teljesen ismeretlenül elküldje a legnagyobb kiadóknak, szerte a világban.

hirdetés

“Mielőtt megjelent volna Potion semmilyen kapcsolatom nem volt, de azóta rengeteg ajtó kinyílt. Privát üzenetben vagy emailben szoktam kapni üzeneteket több híresebb producer/DJ-től (Oliver Heldens, Morgan Page, Kryder, Fedde Le Grand), hogy küldjem a zenéket és alig várják, hogy játszhassák. Azóta velük nagyon jó kapcsolatot ápolok.”

A mesébe illő nemzetközi sikereket tehát a 2020-as év hozta meg MADDOW számára, most megjelenő Back in the Club EP-je pedig Don Diablo kiadójánál, a Hexagonnál debütál, és a jövőben is jó néhány izgalmas együttműködés van kilátásban, hiszen friss trackjeit tényleg tárt karokkal várják a legmenőbb világsztár DJ-k.

Hosszútávú tervei közt - természetesen amint a körülmények engedik, a fellépések mellett - híres produceri/énekesi együttműködések, illetve zenei szoftverek fejlesztése is szerepel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: