HÍREK
A Rovatból

19 év után lekapcsolták a Tilos Rádió FM-frekvenciáját

A közösségi rádió a továbbiakban csak a neten érhető el. A Médiatanács tovább titkolózik a beadott pályázatról.

Link másolása

Éppen a rádió 31. születésnapi bulijának idejében, szeptember 3-áról szeptember 4-re, azaz szombatról vasárnap virradó éjszaka, éjfélkor elnémították a Budapest FM 90,3 MHz frekvenciáján a Tilos Rádiót.

Áprilisban derült ki, hogy a médiatanács nem újítja meg a Tilos Kulturális Alapítvány szeptemberben lejáró Budapest 90,3 MHz körzeti vételkörzetű, közösségi jellegű médiaszolgáltatási jogosultságát ismételt jogsértésekre hivatkozva, ilyen esetekben pedig a megújítás lehetősége a törvényi rendelkezéseknek megfelelően kizárt.

Eleinte a Médiatanács azzal igyekezett elcsendesíteni a hazai és nemzetközi aggodalmakat, hogy 2022 nyarán frekvenciapályázaton még lehetőséget biztosít a rádiónak, hogy visszaszerezze pályázati úton a frekvenciáját.

A Tilos Rádió ezek után egyedüli pályázóként benyújtotta pályázatát a megjelölt határidőig.

A Médiatanács viszont augusztus 22-ig közel egy hónapos szabadságra vonult, és nem ülésezett, így addig nem is foglalkoztak a rádió pályázatával.

– tudta meg a Média1.

Augusztus 30-án tartott ismét ülést a Médiatanács, ahol, mint később kiderült, szóba került a Budapest FM 90,3 MHz pályázata is, de semmilyen információt nem árult el a testület arról, hogy egyáltalán alakailag megfelelőnek találták-e a Tilos Rádió pályázatát.

„Kedves Mind! Mint sokan tudjátok a sors úgy hozta, hogy éppen rádiónk 31. születésnapi bulijának éjjelén kell lekapcsolnunk adásunkat az FM 90.3 frekvencián. Reméljük, hogy csak átmenetileg, de ma éjféltől 19 év után megszűnik a Tilos sugárzása az éterben.”

– hangzott el az utolsó percekben a rádió FM frekvenciáján.

A rádió születésnapján az Budapest FM 90,3 MHz sugárzás utolsó utolsó 20 percét a Facebookon is élőben közvetítették, amit itt lehet visszahallgatni:

A frekvenciával egy időben a rádió közössége egy másik búcsúra is kényszerült:

16 év után távozik a rádió éléről Csabai Gábor 'Papó'.

A színpadon és a közönség soraiban is hatalmas ovációval ünnepelték az idén 70. születésnapját ünneplő Csabait, aki nélkül – ahogy Oroszi Iván műsorkészítő fogalmazott – ma nem lehetne Tilos Rádió.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Matematika érettségi: itt vannak az első feladatok
Halmazok, függvények és egy polgármesterválasztás eredményének százalékos elemzése várta a vizsgázókat.

Link másolása

Halmazok, függvények, geometria, számtani sorozat, logaritmus, százalékszámítás – ezekkel a példákkal kell megküzdeniük a középszinten matematikából érettségizőknek kedden, adta hírül az Eduline.hu.

Egy feladatban átlagot és szórást kell számítani, egy másikban pedig valószínűségszámítással is találkoznak a vizsgázók. A portál arról is beszámol, hogy

a százalékszámításos feladatba némi aktualitást is vittek: egy polgármesterválasztás eredményeit kell kiszámolni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mai matematika érettségin 69 047 vesz részt középszinten, míg 6616-an emelt szintű vizsgát írnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tömegével jelentkeznek át a választások előtt más körzetbe a szavazók
Az átjelentkezések szabályai az önkormányzati választáson szigorúbbak, mint az országgyűlésin, mégis sokan élnek vele.

Link másolása

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult a Népszava, miután kiszúrták, hogy március 13-a, azaz a választói névjegyzékbe vétel óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.

Az iroda statisztikája alapján március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám május 6-a, hétfőre 33 439-cel csökkent. Mint kiderült: a csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból.

A fővárosban jelenleg 1002-vel többen szavazhatnának most, mint márciusban – közel felük a XI. kerületbe jelentkezett át –, a megyei jogú városok választóinak száma viszont 5827-tel, a vármegyei közgyűlésre szavazóké pedig csaknem 13 ezerrel csökkent.

Nagyot változott az átjelentkezési kedv is a választások előtt – írja a portál. Míg április elején még nem volt jellemző, hogy valaki kérelmezte, hogy máshol szavazhasson,

az elmúlt három hétben megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni.

Az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési voksolás alkalmával: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, és az még június 9-én is érvényes lesz.

A lap hozzáteszi, hogy az elmúlt években az átjelentkezés az utolsó két hétben nőtt meg: tíz éve nagyjából 18,5 ezren, 2019-ben úgy 21 ezren jelentkeztek át, így várható, hogy idén még többen választják ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar érettségi: így kellett megcsinálni a feladatokat – itt a hivatalos megoldókulcs
Mind a közép-, mind az emelt szintű feladatlap megoldásait ellenőrizhetik a vizsgázók – vagy bárki, aki kíváncsi, le tudna-e érettségizni 2024-ben.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, alaposan megváltozott a középszintű magyar érettségi írásbeli része. Annak első felében többek között Ady Endréről, a kódexekről és Antigonéról is kérdeztek (többek között az új, műveltségi feladatsorban), míg a hosszabb, szövegalkotó részben Karinthy Frigyes egy novellájáról vagy Babits Mihály költészetéről írhattak a vizsgázók.

Hétfőn szaktanárok részéről már érkezett egy nem hivatalos megoldás a feladatokra, kedd reggelre pedig kijött a hivatalos megoldókulcs is – írja az Eduline.hu.

A középszintű magyarérettségi helyes megoldásait ITT lehet megtekinteni

Az emelt szint megoldásainak helyességét pedig ITT lehet leellenőrizni.

A Szeretlek Magyarország által megkérdezett diákok egyébként nem találták nehéznek a feladatokat, az előzetes várakozásaik alapján legalábbis keményebbre számítottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter pártja messze megelőzi a DK-t a Nézőpont szerint
A Fidesz 48, a Tisza Párt 21, a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciója 12 százalékon áll. A Nézőpont mérése szerint rajtuk kívül még egy párt küldhet majd biztosan képviselőt az Európai Parlamentbe.

Link másolása

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP listája továbbra is vezet 48 százalékkal, bő egy hónappal az európai parlamenti választás előtt, írta meg a 24.hu.

A Nézőpont szerint az „ellenzékváltó-hangulatot meglovagolva”

jelenleg a Tisza Párt a legnépszerűbb ellenzéki párt.

Az ellenzéki voksok közül Magyar Péter pártja számíthat így a legtöbb szavazatra (21 százalék), ezt követi a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciója (12 százalék), végül bejutó helyen van még a Kétfarkú Kutya Párt (7 százalék). A Momentum és a Jobbik egy-egy százalékon áll, így már nem jutna be az Európai Parlamentbe a Nézőpont szerint. Ugyanilyen helyzetben van az LMP, és Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma is.

Jakab Péter listaállítási kudarca miatt kevesebb ellenzéki veszhet el az EP-választáson, mivel Jakab körülbelül 2 százaléknyi szavazótábora a másodlagos preferenciák alapján Magyar Péter pártját, illetve a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciót erősítheti.

A Mi Hazánk 5 százalékkal viszont megalapozottan reménykedhet mandátumszerzésben.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2024. április 29. és május 2. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET: