KULT
A Rovatból

Egy fordulatos élet margójára: megnéztük a Val Kilmer-dokumentumfilmet

Egy ember, aki az arcából és a hangjából élt, képtelen lett a beszédre – így lehetne a legjobban összefoglalni Val Kilmer tragédiáját. Ő azonban nem adta fel, amit a most bemutatott keserédes újjászületéstörténet is bizonyít.

Link másolása

Val Kilmer 1959-ben született Los Angeles-ben, anyja svéd háztartásbeli, édesapja pedig ingatlanbefektető. Nem sokkal később ki is alakult a nagy szerelem a filmezés iránt. Val és két testvére filmes pályára vágytak. Mivel édesapja jómódú volt, ezért viszonylag hamar jutott videokamerához és szinte az egész életét rögzítette.

Testvére Wesley volt a rendező és másik testvére Mark volt a színész Vallal együtt a filmjeikben.

Wesley kedvenc filmjeit forgatták újra, illetve kreatív kis házi színházat tartottak. Wesley-t Val egy igazi klasszikus filmeken felnőtt kreatív rendezőzseninek írta le, önmagát pedig mindig főszerepbe helyezte.

Val nagy álma volt, hogy színész lehessen, köszönhetően tehetségének és egy csipetnyi szerencsének felvették a New York-i Julliard-ra, ahol akkoriban

Ő lett a legfiatalabb diák, aki bekerült a nagy presztízsű színészképzőbe.

Ekkortájt váltak el a szülei, a gyerekek az édesapjukhoz kerültek, és Texasba költöztek. Az apa, munkája révén sokkal jobb életet tudott biztosítani gyermekei számára, köszönhetően, hogy sokkal jobb életet tudott biztosítani nekik munkája révén. A Julliardon töltött első évben szörnyű hírt kap otthonról, elvesztette testvérét, Wesley-t. Ekkor úgy érezte, nem csak a család veszített el egy pótolhatatlan személyt, hanem a világ is egy kreatív rendezőzsenit.

Val élete tele van ehhez hasonló drámákkal,

mégis, mint színész kifogásolhatatlanul játszott. Ezeket mi, külső szemlélők nem észlelhettük, hiszen egy jó színész igazi arcát a néző sosem látja, csak a karakterét, akiket játszik.

Val Kilmer klasszikus karakterszínész, akit olyan szerepekben ismerhetett meg a nézőközönség mint: a Top Secret Nick Rivers-e, a Willow Madmartigan-je, a Top Gun Iceman-je, a Doors film Jim Morrison-ja, vagy a Tombstone Doc Holliday-e, de volt Ő Batman, őrült bankrabló a Szemtől szembenben, de dolgozott együtt Marlon Brandoval a Dr. Moreau szigetében. Lehet nem a legelismertebb színész Mr. Kilmer, de

a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt, rendezte Ron Howard, Oliver Stone, Tony Scott, Joel Schumacher, Edd Harris, Shane Black vagy Michael Mann is.

Igazán büszke lehetett a karrierjére, de sajnos a 2000 évek után alább maradtak a sikerek és az mindenkinek világos lett, hogy Kilmer nem a pénzt próbálja meg keresni, hanem próbálta a kreativitását kamatoztatni kisebb szerepekben. Legalábbis ő így meséli el. Ez egészen a Cinema Twain produkció kezdetéig tartott, ami régen dédelgetett álma volt. Egy egyszemélyes darabot írt és rendezett, ahol Ő játszotta Mark Twain-t, egy humoros előadás keretein belül. Több archív felvételt láthatunk ezekről az előadásokról, amik akkoriban nagy sikerrel futottak. Próbálta összeszedni a pénzt, hogy filmet is forgathasson a témához. Nagyon együttérzett Mark Twainnel, úgy gondolta nagyon hasonló életük volt, csak más médiumban alkottak, ez látszott is a színdarabon, nagyon szórakoztatóan tudta előadni a hatalmas írót, a nézők pedig imádták.

Aztán eljött a nap, melyre nem számított. 2015-ben, az egyik Mark Twain előadáson elment a hangja és torokdaganattal diagnosztizálták 61 éves korában. Időben megműtötték és gyógyulása nagyon gyors volt, de sajnos a hangja nem jött vissza. Egy ember, aki az arcából és a hangjából élt, képtelen lett a beszédre. Ekkor sem esett kétségbe és egyéb kisebb munkák mellett 2021-ben leforgatta cikkünk témáját, a Val című dokumentumfilmet Ting Poo és Leo Scott rendezők segítségével.

A filmben Valt fia szinkronizálta, akinek egyébként egészen hasonlít a hangja édesapjáéra. Itt visszatekint főszereplőnk az életére, elmeséli mennyire megrázta testvére halála, ez mennyire eltávolodott édesapjától, aki a történtek után erősen vallásos lett.

Nagyon szépen megalkotott íve van a filmnek, egy keserédes történetet mesél el a volt filmsztárról, aki teljesen odavolt a filmművészetért.

Az igazi Valt sose láthatta senki, mert ha kamera vette, akkor szerepet játszott. Márpedig Val Kilmer minden forgatásra vitte a maga kis kameráját és a szünetekben filmezett. Több ezer óra felvétele van egy raktárban. Ezt is gyakorlásnak érezte a szerepekhez. Kapcsolata gyermekei anyjával is valószínűleg ebbe rokkant bele, hogy folyamatosan próbált gyakorolni, még otthon, szabadidejében is készült.

Az igazi kincs azonban a mozi szerelmeseinek valószínűleg az archív felvételek a dokumentumfilmben.

Például a karrierje elején egy színdarab szünetében készített felvételek, ahol Val harmadik számú főszerepet játszott Sean Penn és Kevin Beacon mellet. Vagy a hihetetlenül balszerencsés forgatás képei a rettenetes Dr. Moreau szigetéből. Az elképesztő nyomás, amit a Mindörökké Batman forgatása alatt érzett. Hiszen, ahogy fogalmazott, minden gyerek Batman akar lenni, de elhihetjük neki, nem akarja mindenki eljátszani Batmant egy filmben. Amikor ő játszotta Batmant, még ahhoz is segítséget kellett kérnie, hogy felálljon a gumiruhában, kicsit úgy érezte magát, mint egy mélytengeri búvár. Senkit nem hallott, alig látott, mozogni is alig tudott, fizikai és pszichológiai fájdalom volt az egész forgatás számára. Gyerekként rengetegszer láttam a filmet és ezekbe a dolgokba sosem gondoltam bele.

Nagyon érdekesek ezek a részek a filmben, de ugyancsak érdekes az életszemlélet-váltás, amit azután kellett meghoznia, hogy megműtötték. Olyan dolgok tűntek el az életéből egy pillanat alatt, ami mindenki számára természetes. A szilárd táplálék: egy egyszerű ebéd is lehetetlen a műtét óta, vagy az értehető beszéd: nagyon nehezére esik beszélni, egyfajta „nyelőcsőbeszédet” tanult meg, ami azt jelenti, hogy megtanították belégzéskor a levegő egy részét a nyelőcsőbe venni és úgy képezni hangot. Ez a hang teljesen eltér az eredeti hangjától és megfelelő körülmények nélkül érteni is nehéz.

De betegségétől és állapotától függetlenül továbbra is alkot és támogatja a művészetet.

Szeret festeni, hogy mások számára is ez minél elérhetőbbé váljon, nyitott egy művészeti galériát, ahol mindenki alkothat, festhet, verset vagy könyvet írhat, esetleg csak beszélgethet művészet által érdeklődő társaival.

Betegsége hatására közelebb került gyermekeihez és megpróbálja az életét pozitív energiákkal feltölteni. Gondol rajongóira, betegsége ellenére járt Comic Con-on és filmes találkozókon is. A dokumentumfilmben is végigkövetettjük milyen

áldozatos munkát végez Kilmer a rajongóiért.

Aláírásokat osztogat órákon át, miközben többször rosszul lesz, vagy elmegy egy Tombstone vetítésre, ahol mindenki őt ünnepli és végignézi egyik legszórakoztatóbb szerepét a rajongóival.

A film megmutatja a sikereket, a sikerek mögötti embert, a bukásait, majd pedig az újjászületését. Szép íve van a történetnek, még ha nem is lehet 100%-ig elfogadni, mert azért Val Kilmer az egyik producer, tehát nem pártatlan a történet, de szép.

Valószínűleg, több sötét foltot kihagynak a filmesek, vagy alig említik.

Bár többen nyilatkozták a 2010-es években, hogy nehéz természet Kilmer, de ezen pletykák nem feltétlen igazak. Mutatják Robert Downey Jr. interjúját is, a Kiss Kiss Bang Bang kapcsán, ahol kiemeli, hogy Ő tudja milyen az, amikor elkönyvelnek zűrös és problémás színésznek. Val Kilemrrel ugyan ezt csinálhatták, bár azért Downey Jr. esetében is sok esetben igazak voltak ezek a kritikák, de Kilmerről nem lehetett hallani, hogy drogozik, vagy sokat iszik és bulizik, mint Downey-ról.

Valószínűleg a problémás korszakának felvételeit direkt nem használták fel, mert egyrészt betegsége miatt nem lenne etikus, másrészt nem is illett volna annyira bele a film hangnemébe.

Ez egy keserédes életrajzi újjászületéstörténet, ahol egy alkotó megpróbál túllépni egy életveszélyes hátráltató tényezőn.

Miután megnéztem a filmet, egyértelműen úgy érzem, sikerült neki. Csak ajánlani tudom a Valt mindenkinek, aki kicsit is szereti a színészt, vagy a filmvilág szerelmese.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Tényleg nem tudom, mi köze ehhez a cicimnek" – 34 éves Emma Watson
Nem Angliában született, 11 évesen lett filmsztár, de igyekszik két lábbal állni a földön, és mindig kiáll a nők jogaiért.

Link másolása

A szemünk látára nőtt fel, hiszen alig 11 évesen szállt fel a Roxfort expresszre, hogy bevonatozzon a nézők szívébe és a filmtörténelembe. Emma Watson azonban nem csupán a filmvásznon aktív, hírnevét arra használja, hogy kiálljon a nők jogaiért, szerepeit is igyekszik meggyőződésének megfelelően kiválasztani és alakítani.

Ma pedig 34 éves az egykori kislány, akitől mindenki megtanulhatta, hogy kell helyesen hangsúlyozni azt, hogy leviosa. Ebből az alkalomból összeszedtünk néhány érdekességet a még mindig nagyon fiatal színésznőről.

Emma Charlotte Duerre Watson 1990 április 15-én született Párizsban, és a francia főváros közelében cseperedett ötéves koráig. Jogász szülei ekkor úgy döntöttek, visszaköltöznek Angliába. Később el is váltak, így Watson édesanyjával Oxfordshire-be költözött.

– Bár korábban is játszott iskolai darabokban, de a Harry Potter és a bölcsek köve volt az első hivatásos színészi munkája.

– 15 évesen ő volt a legfiatalabb, aki szerepelt a Teen Vogue magazin címlapján.

– A Szépség és a szörnyeteg szerepére kimondottan őt választotta a Disney Stúdió, ami nagyon ritka. Paige O’Hara, aki az 1991-es rajzfilm változatban Belle hangja volt szintén úgy nyilatkozott, hogy ő is Emma Watsont választotta volna. Később azt nyilatkozta erről a szerepéről, hogy a filmvásznon vált nővé.

– Belle kedvéért visszautasította a Kaliforniai álomban Mia szerepét. Azt végül Emma Stone kapta, aki Oscart nyert az alakításáért. Watson viszont Stone helyett került be a Kisasszonyokba.

– 2015-ben már a Hamupipőke főszerepét is felajánlották neki, de nem vállalta el.

– Jobban szeret autogramot adni a rajongóknak, mint fotózkodni velük.

– A kedvenc színészei Johnny Depp és Russell Crowe.

– Hivatásos jóga- és meditációoktató.

– Naplót vezet, amióta csak elkezdett filmezni. Már 30 kötet körül jár.

– Egy napon született Luke Evansszel és Emma Thompsonnal.

– Felszólalt az ENSZ-ben a nők jogaiért, és rendszeresen kiáll a gender egyenjogúságért.

– Emma ADHD-s, 5 éves kora gyógyszert szed.

– Egyszer azt nyilatkozta, a legnehezebb jelenete az volt, amikor Nevill megkérdezi tőle, ad-e jóéjt puszit Trevornak, a békájának. „Mindig elnevettem magam. Csúnyán kellett volna ránéznem, de nem bírtam megállni. nyolcszor kellett újra vennünk.”

– Az utóbbi években nem készített új filmet, mert úgy érezte, kicsit beskatulyázták. Szívesen visszatér a színjátszáshoz, de várja a megfelelő lehetőséget. Az biztos, hogy anyagi gondjai nincsenek, hiszen csak A szépség és a szörnyetegen mintegy 15 millió dollárt keresett.

– Sok képmutatónak bélyegezték amikor 2017-ben a Vanity Fair fotózásán bevállalt egy olyan képet, amin kicsit látszott a melle. Akkor így reagált:

„A feminizmus nem egy bunkósbot, amivel a nőknek egymást kell ütnie, hanem a lehetőségekről, szabadságról, egyenlőségről szól… Tényleg nem tudom, mi köze ehhez a cicimnek.”

– Közismerten azok közé a Harry Potter-sztárok közé tartozik, akik kritizálták J. K. Rowlingot a transzellenesnek tartott megnyilvánulásaiért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Majdnem meghalt egy motorbalesetben, szinte teljesen kivágták első nagy főszerepéből, és nem szégyelli a Ragadozókat – Portré Adrien Brodyról
A zongorista, A falu, a King Kong, a Szélhámos fivérek és A Grand Budapest Hotel magyar származású sztárja büszke minden eddigi filmjére, és már 21 éve ő tart egy nagyon fontos Oscar-rekordot. Adrien Brody 51. születésnapján megnézzük, hogy alakult eddig az élete és a karrierje.

Link másolása

Adrien Brody nevét akkor jegyezte meg a világ, amikor 21 évvel ezelőtt, 2003. március 23-án átvette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat A zongorista című Roman Polanski-filmben nyújtott alakításáért (Wladyslaw Szpilmanként). Egyrészt, mivel teljesen megérdemelt volt a díjazása, másrészt, mivel csupán 29 éves volt ekkor…

Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb férfiszínésze, aki ebben a kategóriában győzni tudott, sőt, máig tartja ezt a rekordot, hiszen azóta sem sikerült nála fiatalabbnak hazavinnie a szobrot a férfi főszereplők közt.

(2003 óta Eddie Redmayne volt hozzá a legközelebb, de ő is már 33 éves volt, amikor megkapta az Oscart 2015-ben A mindenség elméletéért.)

„Ez vicces. Visszatekintve tényleg nagyon fiatal voltam. De nem éreztem magam fiatalnak. Akkor már 17 éve színészkedtem, de sokak számára ez volt az a pillanat, amikor felfedeztek engem, mint színészt. Azt mondják, 15 év kell ahhoz, hogy valaki egyik napról a másikra sikeres legyen. Az enyém ennél két évvel később jött” – magyarázta Brody.

Egy nap Francis Ford Coppolával

A magyar származású Brody fényes karrierje szerencsésen indult. 1973. április 14-én született New Yorkban (Queensben) Sylvia Plachy fotográfus és Elliot Brody nyugalmazott történelemprofesszor és festő fiaként. Elliot lengyel zsidó származású, Sylvia (vagyis Plachy Szilvia) pedig Budapesten született egy katolikus magyar arisztokrata apa és egy cseh zsidó anya lányaként. Brody ennek ellenére azt mondja, sem a zsidósághoz, sem a kereszténységhez nincs erős kapcsolata.

Gyerekként „A csodálatos Adrien" néven bűvészmutatványokat adott elő gyerekzsúrokon, az előadóművészet szeretete tehát korán jött. A szülei pedig részben ezért íratták be őt színjátszó osztályokba, részben pedig azért, hogy távol tartsák őt a veszélyes gyerekektől, akikkel kapcsolatba került.

A nyolcvanas évek közepén New Yorkban az apja elvitte őt egy gyerekszínészeket kereső nyílt felhívásra egy elhagyatott gyárba a város egyik zegzugos részén, és a kocsiban várakozott a sarkon, míg a 13 éves Adrient odabent meghallgatták. Akkor persze még ügynöke sem volt, mégis megcsípett egy kis szerepet az 1989-es New York-i történetekben, egy háromrészes antológiadrámában, aminek szegmenseit Woody Allen, Martin Scorsese és Francis Ford Coppola rendezték. Brody a Coppola-epizódban szerepelt, ami a filmes debütálást tekintve meglehetősen magasra tette a lécet. „Már az is hihetetlen volt, hogy egy napot dolgozhattam vele, pedig csak akkor kezdtem bele ebbe az egészbe.”

A színészi élet eleve bizonytalan, és Brody számára semmilyen korai siker nem jelentett garanciát arra, hogy ez a karrier örökké fenntartható lesz. „Csak A zongorista után éreztem úgy, hogy oké, talán kaphatok még munkát. De még azután sem dolgoztam egy teljes évig" – mesélte nevetve. A pályája elején, 1992-ben egyébként egy időre kiesett a munkából, mivel súlyosan megsérült egy motorbalesetben. Nekiszáguldott egy autónak, ő pedig az ütközés miatt átrepült a jármű felett, és fejjel előre esett az aszfaltra. Sokáig volt ezután kórházban, hónapok teltek el, mire rendesen felgyógyult. Emellett pedig háromszor is eltörte az orrát különféle kaszkadőrmutatványok közben, többek között az Egy sorozatgyilkos nyara forgatásán is.

Ő is az őrület határára került

Persze nem A zongoristában ismertük meg őt, hiszen korábban olyan ismert rendezők filmjeiben tűnt fel, mint Spike Lee (Egy sorozatgyilkos nyara), Barry Levinson (Szabad a szerelem), Ken Loach (Kenyér és rózsa), Steven Soderbergh (A hegyek ura) vagy Terrence Malick (Az őrület határán).

„Ez idő alatt nagyjából beutaztam a világot, csodálatos színészekkel dolgoztam és olyan direktorokkal, akiknek sokféle rendezési stílusuk volt. Nem feltételezi az ember, hogy több munkát fog kapni, de az biztos, hogy bátorító, amikor ezek az emberek, akiket óriási tisztelet övez, engem keresnek a projektjükbe” – magyarázta Brody.

Az első, széles körben szakmai, kritikusi és nézői szempontból csúcsfilmje Az őrület határán című, 1998-as monumentális II. világháborús eposz volt a zseniális és rejtélyes rendező, Terrence Malick rendezésében.

Először úgy tűnt, egy másik Ryan közlegény megmentése lesz (ráadásul egy évben jöttek ki), ám, aki látta Malick két korábbi filmjét, az sejthette, hogy ő másban utazik, Az őrület határán ezért inkább egy amolyan szerzői, művészi háborús eposz lett James Jones regényéből. Emellett Malick régóta várt visszatérését jelentette a filmkészítéshez több mint 20 év kihagyás után, amely idő alatt a Sivár vidék (1973) és a Mennyei napok (1978) című filmjei megingathatatlanul beépültek a modern amerikai filmes kánonba. Az akkor még viszonylag ismeretlen Brody kapta a regény hősének, Fife tizedesnek a szerepét, akinek története a szerző háborús élményeiből ered.

Ám bármit is várt a közönség, Az őrület határán végül nem az lett. És bár kétségtelenül remekmű, a „főhős” Adrien Brody alig szerepelt benne…

Színészünk 1998-ban egy este a családjával együtt megjelent a kész film vetítésén, amiről azt mondták neki, hogy zártkörű lesz, de kiderült, hogy egy sajtóvetítés volt, tele riporterekkel és kritikusokkal. Ő pedig teljes mértékben arra számított, hogy a film bátor főszereplőjeként láthatja majd magát a vásznon. Az elmúlt kb. 22 hónapot a dzsungelben töltötte, minden nap hajnali 4-kor kelt, elviselte a brutális guadalcanali páratartalmat és a kimerítő körülményeket a hitelesség érdekében, de úgy gondolta, mindez megéri a végeredményért. Épp ezért érte őt sokként, amikor a vetítésen azt látta, hogy Malick a jelenetei nagy részét kivágta, és sokkal inkább Jim Caviezel (A passió) Witt közlegényére koncentrált.

Persze Adrien ezt nem vette jó néven, legalábbis kezdetben: „Amikor először néztem meg a filmet, semmi jel nem utalt arra, hogy a szerepemet valahogy... nos, kizsigerelték" – nevetett Brody utólag. „A vetítés után mindannyian lementünk a földszintre, és teljesen kivoltunk. Gyakorlatilag kivágtak a filmből. De hát mit lehet tenni? Az ilyen dolgok sok mindenre megtanítanak" – viccelődött.

Holokauszttúlélő és űrlényekkel harcoló

Brodynak nyilvánvalóan azért is fáj ez az elvesztegetett erőfeszítés, mert ő mindig mélyen elkötelezi magát a mesterségének. A 2002-es Bábu című filmben játszott szerepe kedvéért például mindent megtett azért, hogy egy több hetes intenzív tréning keretén belül elsajátítsa a hasbeszélés tudományát. Tehát ő tényleg komolyan veszi a munkát, teljesen beleéli magát egy karakter elméjébe. „Ha találsz egy értelmes szerepet, akkor hatalmas mennyiségű munkát bele kell tenned. Pokolnak kell lennie. Ez benne az élvezet” – mondta Brody, aki ezt a kitartó, aprólékos hozzáállást a szüleinek köszönheti: „Anyámnak hihetetlen munkamorálja van. Ő a legkeményebben dolgozó ember, akit ismerek. Ő és az apám ezt már a kezdetektől fogva belém nevelték."

Brody pedig annyira komolyan veszi a munkáját, hogy semmit nem érez méltánytalannak, amin korábban dolgozott. Amikor szerepelt Antal Nimród Ragadozók (2010) című sci-fi-akciófilmjében, egyes kritikusok úgy érezték, hogy nem való ő egy ilyen szerepkörbe, nem hiteles akciósztárként.

„Adtam egy interjút, ahol az újságíró nagyon meglepődött, hogy elvállaltam ezt a szerepet. Teljesen előítéletes elképzelése volt arról, hogy nekem milyen karaktereket kéne játszanom” – mesélte Brody, aki szerint az ilyen emberek nem értik, hogy „a munka szépségének része az, hogy lehetőséged van arra, hogy különböző életeket élj, és túllépj azon, hogy ki, vagy mi vagy, és hogyan látnak az emberek", legyen szó akár egy zongoristáról a holokauszt idején, akár egy kíméletlen zsoldos katonáról, aki idegen lényekkel harcol egy távoli bolygón. Persze a Ragadozók nem kis teljesítmény volt a részéről. „Ezt a szerepet nem nekem ajánlották fel. Kihívás volt megszerezni" – emlékezett vissza nevetve a színész. Ráadásul nem is ez volt az első akcióhősszerepe, hiszen Peter Jackson is őt választotta a 2005-ös King Kong kalandorának…

Eltünedezőben?

A Ragadozók lövöldözős akcióját aztán a kritikusok által elismert független sikerek sora követte, amelyekben Brody ismét elismert szerzőkkel dolgozott együtt. Ezek közé tartozott A mintatanár (2011), egy nyers iskolai dráma, amely egy problémás belvárosi suli helyettesítő tanáráról szól, és amelyet az Amerikai história X rendezője, Tony Kaye készített; az Éjfélkor Párizsban (2011), Woody Allen bájos, nosztalgikus meséje, amelyben Brody egyetlen jelenetben Salvador Dalíként tűnik fel, és lopja el a show-t; vagy A Grand Budapest Hotel (2014), amely újra összehozta őt Wes Andersonnal, akivel korábban már együtt dolgoztak a 2007-es Utazás Darjeelingbe című mozgóképes pikareszken (később pedig A Francia Kiadásban és az Asteroid Cityben is folytatták a közös munkát).

Az viszont kétségtelen, hogy az utóbbi kb. tíz évben Brody már nem az a filmcsillag, aki korábban volt. Bár továbbra is folyamatosan forgat, a magyar mozikban ez idő alatt például csupán három filmjét mutatták be (A Francia Kiadás, Ecc, pecc, ki lehetsz?, Asteroid City), és mindegyikben csak mellékszerepe volt.

Rákapott viszont a sorozatokra, emlékezeteset alakított például a Birmingham bandája hat epizódjában, az Utódlás két részében, a tavalyi Poker Face-ben és a már két évadot megélt Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedésében.

Legközelebb pedig Brady Corbert The Brutalist című filmjében alakít egy magyar építészt, Tóth Lászlót Felicity Jones, Guy Pearce és Joe Alwyn partnereként, illetve ő lesz V. Károly német-római császár Lee Tamahori (A vadon foglyai, A pók hálójában, Halj meg máskor!) Emperor című történelmi kalandfilmjében.

Se oltár, se pelenka

Az 51 éves Adrien Brodyról főként a karrierje és a filmjei kapcsán cikkeznek, a magánélete szinte sosem volt terítéken. Az biztos, hogy eddig soha nem nősült meg, és gyermeke sem született még. Amiről tudni, hogy 2003 és 2006 között együtt volt Michelle Duponttal, és állítólag randizgatott Keira Knightley-val is egy évig. Eddig a magyar származású spanyol színésznővel, Elsa Patakyval (Halálos iramban-filmek) való kapcsolata kapta talán a legnagyobb publicitást. Pataky 31. születésnapjára 2007 júliusában például vásárolt neki egy 19. századi farmot New York állam középső részén, amelyet úgy alakítottak át, hogy úgy nézzen ki, mint egy kastély. Végül három év után, 2009-ben szakítottak, Pataky pedig a következő évben jött össze Chris Hemsworth-szel, akihez öt hónappal később hozzá is ment, és már három közös gyermekük van.

Brody ezután 2012-ben, 39 évesen szeretett bele az akkor 18 éves orosz modellbe, Lara Lietóba, akivel meglepően sokáig, hat évig együtt voltak, jelenleg pedig a korban sokkal inkább hozzáillő (értsd: csupán három évvel fiatalabb) divattervezővel, Georgina Chapmannel él párkapcsolatban, immár négy esztendeje.

A kérdés: vajon eljött-e az idő arra, hogy végre a magánéletében is révbe érjen, és kimondja a boldogító igent? Meglátjuk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Mohácsi Emil, a Jóbarátok és a Kojak szinkronrendezője
A szinkrondirektor több mint 720 film magyar változatán dolgozott több mint 30 éves pályafutása során, amik között akadt több igazi klasszikus is.

Link másolása

78 éves korában elhunyt Mohácsi Emil, a magyar szinkron egyik legendás rendezője – tudatta a család.

Mohácsi Emil az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDB) adatai szerint 1978-ban kezdett szinkronrendezéssel foglalkozni. Pályafutása során számos legendás szinkron fűződött a nevéhez: ő rendezte a Vissza a jövőbe második része, a Híd a Kwai folyón vagy a Kramer kontra Kramer magyar változatát is. Az adatbázis szerint legalább 715 filmen dolgozott, de a valós szám ennél magasabb is lehet.

Az 1990-es években neki köszönhettük a Jóbarátok kultikussá vált szinkronját, így ő osztotta ki a főbb szereplők szinkronhangjait is.

Az ISzDB szerint a szakember 2009-ben dolgozott utoljára, akkor az Újralátogatás című lengyel film szinkronját rendezte. Munkásságát 2019-ben Szinkron Életműdíjjal ismerték el.

Mohácsi Emil március 25-én töltötte be 78. életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kerekes Vica Veiszer Alindának: Itt fáj az embereknek a létezés
Miközben missziónak érzi a fajsúlyosabb szerepeket, mesefilmekben is játszik, ezekből is sok erőt merít. Közéleti véleményét is kifejezi: legutóbb a szlovákiai elnökválasztásban támogatta Ivan Korčok ellenzéki jelöltet.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

A szlovák-magyar színésznő éppen szülőhazájában, Szlovákiában kampányolt az elnökválasztáson, onnan érkezett a felvételre, Veiszer Alinda stúdiójába. Elmondta, hogy azért teszi ezt, mert erős az igazságérzete, amit nem tud magában tartani. Továbbá nagyon szeretné, ha Szlovákiában javulna a helyzet. Felidézte Ján Kuciak szlovák újságíró 2018-as meggyilkolásának ügyét is, ami után tüntetéshullám indult, és amelynek eredményeképp Fico kormányfő később kénytelen volt lemondani. Azóta Robert Fico 2023-ban újabb választási győzelmet aratva ismét miniszterelnök lett, ami Kerekest megdöbbentette. Hozzátette,

nem tudja, szakmailag sérül-e a karrierje a politikai szerepvállalások miatt, de pont azért szólal fel, hogy ez ne legyen kérdés.

Kerekes Vica arról is beszélt, szeret olyan szerepeket elvállalni, amelyeken keresztül megfogalmazhat valamit, ami fontos neki az életben. A holokausztról például azt gondolja, hogy bár sok filmet készült már róla, de

még mindig fontos, hogy megmutassuk az új generácóknak is ezeket a történeteket, mert még mindig nem tanultunk belőlük.

Új filmje, az Osztrák-Magyar Monarchia idején játszódik. Címe Slúžka (Szolgálólány). Azért tartja ezt a készülő szlovák filmet izgalmasnak, mert ebben olyan etnikumok találkoztak, ahol az egyik a másik fölé kerekedik. A filmben egyébként egy leszbikus szerelmi történet rajzolódik ki.

Jelenlegi munkái miatt is ás korábbi olvasmányai során is sokat találkozott Trianon problémájával is, amivel kapcsolatban arra jutott, rengeteg párhuzamot lehet felfedezni a jelenlegi magyarországi helyzettel is.

Szlovákia mellett nagyon szereti Magyarországot is, de mégsem lett magyar állampolgár. Fájó látnia, mi folyik az itteni politikában is, az milyen hatással van az emberek életére.

Itt fáj az embereknek a létezés,

mondja.

Mesefilmekben is játszik, ezekből is sok erőt merít. Úgy gondolja, hogy fel kell ébreszteni a bennünk lévő gyermeket, amely reményt adhat nekünk, ha nem látjuk a kiutat, akkor ez a gyermek segíthet nekünk.

A teljes beszélgetést havidíj ellenében lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: