News here

KÖZÖSSÉG
A Rovatból

"Úgy halt meg, hogy nem láthattam őt álmai ruhájában" – egy férfi megrázó búcsúja szerelmétől

John Polo őszinte levélben gyászolja a szerelmét, miután megtalálta ezt a fotót elhunyt felesége telefonjában.

Link másolása

John Polo őszinte vallomást osztott meg a világgal A Love What Matters Facebook-oldalon.

Ebben elmesélte, milyen érzés számára az, hogy nem láthatta feleségét az oltár felé sétálni esküvői ruhájában. A nő ugyanis két héttel a nagy nap előtt életét vesztette.

r2

Ő a feleségem.

Az esküvői ruhájában.

Az esküvői ruhájában, amiben én sosem láthattam őt.

A közjegyző előtt házasodtunk össze, pár nappal az első műtétjének napja előtt.

Odarohantunk. Hogy férj és feleség legyünk.

Nem is tudtuk, hogy túl éli-e majd a műtétet.

Amikor a rákja visszatért, és tudtuk, hogy gyógyíthatatlan, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy igazi esküvőt is.

De nem lehetett már ott az igazi esküvőn.

Két héttel a tervezett időpont előtt halt meg.

Sok mindent megbántam.

És az, hogy nem láthattam az oltár felé sétálni, a listám elején szerepel.

De megvette ezt a ruhát. Álmai ruháját.

ANNYIRA szerette ezt a ruhát.

Amikor a hospice-ban volt, mindenkinek arról mesélt, hogy milyen csodálatos lesz az esküvője.

Nem tudhatta, hogy nem fogja megérni azt a napot.

Michelle úgy halt meg, hogy nem is láthattam őt álmai ruhájában.

Egy héttel a halála után találtam rá erre a fotóra a telefonjában.

Mozdulatlanul fekszem az ágyban, egyszerre boldogan és összetörve.

Könnyek csordulnak végig az arcomon, ahogyan arra gondolok, hogy mennyire boldog volt miatta.

A menyasszonyom.

A ruhájában.

Hosszú életet akarok élni.

Újra akarok házasodni, és szeretnék unokákat.

Írni akarok és tanítani.

Át akarom adni az üzenetemet a világnak.

Szeretnék elmondani mindent, amit megtanultam a szerelemről, a veszteségről, a bánatról és a gyógyulásról.

De.

Amikor eljön az időm, rohanni fogok oda fel.

Nem – sprintelni fogok oda!

Hogy láthassam.

A megható írásra nagyon sok reakció érkezett a Love What Matters Facebook-oldalán. Az egyik olvasó, Lisa McKinney egy ötlete alapján Lauren Rebell kis Photoshop tudását összeszedve készített is egy képet, ahol az arát virágokkal körülvéve úgy ábrázolják, minta esküvőjének a napja lenne.

r1

Mások együttérzésüket kifejezve megkérdezték, hogy vajon álmai ruhájában tért-e nyugovóra Michelle, de az özvegy férj elmondta, hogy felesége lányának, az ő mostoha lányának tartják meg a ruhát, hogy egyszer majd ő viselhesse a saját esküvőjén.

John saját oldalán a következőket írta, mikor feltöltötte a fotót:

"

18 hónapig tartogattam a képet, mielőtt bárkivel megosztottam volna. Minden egyes nap azon gondolkodtam, hogy ez-e az a nap. Nem. Két nappal ezelőtt, végre úgy éreztem, hogy jól döntök.

John egy blogban jegyzi le gyászát, és nagyon sok segítséget kapott online ahhoz, hogy megküzdjön az óriási veszteséggel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy kislányt is örökbefogadhatott A család az család mozgalom társalapítója és párja
Pál Marci leírta, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük annak érdekében, hogy a kis Hanna hivatalosan is a családjuk tagja lehessen.

Link másolása

Pál Marci, A család az család mozgalom társalapítója és a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora a közösségi oldalán árulta el, hogy tovább bővült a családjuk, egy kislányt fogadtak örökbe. Mint írja:

"Egy hosszas jogi procedúra során sikerült örökbe fogadnunk kislányunkat, Hannát. Andris csodálatos nagytestvér és imádják egymást, Walter még szokja az új helyzetet, mi pedig egyre kevesebbet alszunk, de minden perc megéri!

Persze közben senkiben nem szeretnénk felesleges illúziókat kelteni, hogy meleg pároknak (vagy meleg egyedülállóknak) lehet ma itthon örökbe fogadni, mert a mi ügyünk sok szempontból egyedi és különleges".

Pál Marci azt is elárulta, hogy a kislány a születése óta a családjukban él, de arra, hogy hivatalosan is a gyermekük legyen, sokat kellett várni. Férjének „még a 2020-as törvénymódosítás előttről volt érvényes határozata (engedélye), amivel törvényesen, még miniszteri jóváhagyás nélkül” tudtak volna örökbe fogadni. A kislány úgy került hozzájuk, hogy a kicsi édesanyja megkereste őket azzal, hogy nem tudja felnevelni a gyerekét, ezért rájuk bízná Hannát. Így közösen jártak tanácsadásokra és a gyermekvédelmi szakszolgálathoz, ami előfeltétele volt a nyílt örökbefogadásnak.

A bökkenőt az jelentette, hogy a gyámhivatal külön indoklás nélkül a baba születésekor visszavonta a korábbi örökbefogadási engedélyt. Ez ellen a pár fellebbezett és nyertek is, de a gyámhivatal megtámadta a döntést, ezért végül a Kúria döntött az ügyükben - az ő javukra. Az egész folyamat kilenc hónapig tartott, amit Pál Marci életük egyik legszebb, de legnehezebb időszakának nevezett.

„Egy ilyen procedúrának kitenni egy kisgyermekes családot, egy krízisben lévő anyát, illetve egy újszülöttet semmiképp sem mondható családbarát magatartásnak”

- véli Pál Marci.

A boldog szülők szerint "a szeretet a legnagyobb sötétségben is utat tör magának, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik. A szeretet mindig győz!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
51 év után találkozhatott újra a családjával a csecsemőként elrabolt amerikai nő
A bébiszitter vitte el a kislányt, ezután a család fél évszázadon át nem hallott róla.

Link másolása

Újra együtt lehet a családjával az az amerikai nő, akit több mint 50 évvel ezelőtt raboltak el, még csecsemőként - írja a Guardian.

Melissa Highsmith alig volt egyéves 1971-ben, amikor a texasi Fort Worthben édesanyja, Alta Apantenco újsághirdetést adott fel, amelyben bébiszittert keresett. A nő egyedül nevelte a kislányát, ezért szüksége volt valakire, aki vigyáz a kicsire, amíg ő dolgozik.

Apatenco végzetes hibát követett el, amikor felvett egy nőt bébiszitternek anélkül, hogy személyesen találkozott volna vele: a bébiszitter elrabolta Melissát, az anya pedig fél évszázadon át nem hallott a lányáról.

A család folyamatosan kereste a lányt, sőt minden novemberben születésnapi partit tartottak neki. A közelmúltban megalakult a Finding Melissa Highsmith (Melissa Highsmith megtalálása) Facebook-oldal. Szeptemberben Highsmith szerettei névtelenül kaptak egy tippet, hogy a nő Charleston környékén tartózkodik, ami több mint 1700 kilométerre van Fort Worth-től.

Végül egy DNS-teszt be is bizonyította, hogy bizony az 51 éves nő az egykor elveszett Melissa.

Képeken a megható találkozás:

A család közleménye szerint Melissa édesanyja, édesapja, Jeffrie Highsmith és testvérei - Garner, Sharon Highsmith, Rebecca Del Bosque és Jeff Highsmith - mindannyian egy egyszerű üzenetet fogalmaztak meg az eltűnt szeretteiket kereső emberek számára:

„Soha ne adjátok fel! Kövessetek minden nyomot!”

Melissa nővére, Sharon állítása szerint nem tudta abbahagyni a sírást, annyira boldog volt, amikor a húga előkerült. Anyjuk egész életében szenvedett a bűntudattól, sőt meg is gyanúsították azzal, hogy megölte saját lányát, így Sharon és testvérei különösen örülnek elveszett nővérüknek.

„Anyám a lehető legtöbbet tette meg a rendelkezésére álló korlátozott eszközökkel, nem kockáztathatta, hogy kirúgják, ezért megbízott abban, aki azt mondta, hogy vigyáz a gyermekére. Hálás vagyok... anyámat sikerült igazolni”

- mondta Sharon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
655 grammal született csodababa kapcsolta fel az edinburgh-i gyermekkórház karácsonyi fényeit
Hectornak mindössze egy-két napot jósoltak az orvosok, de szülei nem adták fel a reményt.

Link másolása

A 655 grammal született csodababa felkapcsolta a karácsonyi fényeket abban az edinburgh-i gyermekkórházban, ahol közel 300 napot töltött születése után. Hector Tully 23 hetes koraszülöttként jött világra. Az orvosok mindössze egy-két napot jósoltak neki, azonban most egy évvel később már otthon töltheti a karácsonyt - írja a Wales Online.

Hector tavaly november 12-én született és számos orvosi komplikációval küzdött, köztük az agyvérzés miatt kialakult vízfejűséggel, krónikus tüdőbetegséggel, retinopátiával, tápszondával és központi alvási apnoéval. A szülők, Marie Clare és Angus felkészültek arra, hogy bármikor elveszíthetik babájukat.

„Életének első két hónapjában csak arra koncentráltunk, hogy eljussunk a reggelig, aztán az estéig, és imádkoztunk, hogy túlélje. 161 napot töltött a Simpsons újszülött-osztályon, majd 98 napot az edinburgh-i gyermekkórházban, ez idő alatt 15 műtéten esett át”

- mesélte Hector édesanyja.

Ugyan áprilisban hazavihették Hectort, a szülők mégsem nyugodhattak meg teljesen: szeptemberig 25 alkalommal jártak a sürgősségin. Az anya szerint azonban idén végre olyan közös karácsonyuk lehet, ami tavaly elképzelhetetlen volt.

Hector jelképesen megnyomhatta a nagy piros gombot, amely felkapcsolta a 6 méter magas karácsonyfát és a kórház környékét díszítő fényeket.

Hector ünnepélyesen felkapcsolta a fényeket szüleivel és a róla gondoskodó nővérekkel

„Az a gondoskodás és szeretet, amelyet a gyermekkórházban mindenki tanúsított irántunk, kivételes volt. Az orvosok, a nővérek, a házi gondozók, a jótékonysági szervezet, mindenki hatalmas szerepet játszott utunkban. Nekik köszönhetjük, hogy Hector itt van velünk most karácsonykor”

- tette hozzá elérzékenyülve az édesanya.

A szülők szerint nagy megtiszteltetés, hogy Hector kapcsolhatta fel a fényeket, hiszen életük már szorosan összefonódott az edinburgh-i gyermekkórházzal és a támogató jótékonysági szervezettel. Marie Clare és Angus már a kezdetekkor eldöntötték, hogy akár egy napot, akár 100 napot tölthetnek kisfiukkal, akkor is emlékezetessé teszik azt. Egy évvel később pedig végre egy családként ünnepelhetnek.

Pippa Johnston, az edinburgh-i gyermekkórház jótékonysági szervezetének igazgatója is részt vett a fénygyújtáson.

„Szeretnénk hatalmas köszönetet mondani Hectornak és csodálatos családjának, amiért segítettek emlékezetessé tenni a kórház karácsonyi fénygyújtását. Ők egy figyelemre méltó család, Hector pedig a szó minden értelmében egy hős”

- mondta Pippa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Fél testtel és egy karral született a csernobili sugárzás miatt egy orosz férfi, így is teljes életet él
Az árvaházban azt hitték, sosem fogják örökbe fogadni, de a már 25 éves fiatal rácáfolt a kételkedőkre.

Link másolása

Fut, főz, táncol, kutyát sétáltat és képes önálló életet élni egy 25 éves férfi, aki fél testtel és egy karral született, írja a Daily Mail. Tim Mason még fiatalkorában lemondott a protéziseiről, amelyek szerinte csak hátráltatták az életben.

Mason édesanyját még 1986-ban érte nagy dózisú sugárzás, amikor felrobbant a csernobili atomerőmű. Az orosz kisfiú ezért született mindössze egyetlen működő végtaggal. Tim árvaházba került, ahol azt hitték, hogy soha nem fogadják majd örökbe. Végül egy amerikai nő utazott Oroszországba, miután olvasott a nehéz sorsú gyerekről és úgy döntött, hogy vállalja az akkor hároméves fiú felnevelését.

Pedig az árvaház igazgatója óva intette a gyerek örökbe fogadásától a most 80 éves Virginia Masont. Azt mondta, hogy a kisfiú várható életminősége semmi jóval sem kecsegtet. Tovább fokozta a nehézségeket, amikor Tim hétéves korában meghalt az asszony párja, és onnantól egyedülálló anyaként nevelte a gyereket.

Tim ma már 25 éves és a Connecticut állambeli Hartfordban él, miközben a Napa-völgy borakadémiájának dolgozik. A férfi alaposan rácáfolt azokra, akik azt hiszik, hogy a hozzá hasonló fogyatékkal élők semmilyen mozgásra sem képesek és csak ülnek a szobájukban. Ezzel szemben Tim imád sportolni, és mindent megtesz, hogy egészséges maradjon testileg és lelkileg egyaránt.

Már kiskorában is nagyon aktív volt, rengeteg időt töltött a játszótéren. De a művégtagok folyamatosan akadályozták abban, hogy kiteljesedjen az élete. Ahogy a legtöbb tininek, Timnek sem volt egyszerű a felnőtté válás. A középiskolában kikezdték a többiek fogyatékossága miatt. Mostanra azonban rendeződtek a dolgai és családja mellett a barátai veszik körül, miközben a munkáját is nagyon szereti.

Bár eleinte sokan féltették attól, hogyan tud majd gondoskodni a kutyájáról, ma már ez sem okoz gondot neki és naponta háromszor sétálnak. Tim ezen felül imád edzeni, ami esetében 10-30 perc eltöltését jelenti a futópadon. Ilyenkor a szalagon bukfencezik és saját súlyát emelgeti. Annyira belejött a sportolásba, hogy tavaly 18 kilogrammot adott le.

Egyedül a randizásban akadnak gondjai. Elsősorban az interneten próbál ismerkedni, de nem egyszerű a helyzet, mert ahogy észreveszik a fogyatékosságát, azonnal tovább is lapoznak a társkeresőn regisztráltak.

„A képek viszont nem adják vissza azt az erős embert, amilyen az életben vagyok”

- mondta a fél testtel született, de teljes életet élő férfi.


Link másolása
KÖVESS MINKET: