A Rovatból

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel
Szurovecz Illés írása, Abcúg, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 06.



T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki.

Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét.

A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.

1986. december 30-án V. elhatározta, hogy kísérletezni fog. Lassan a kémia volt az egyetlen dolog, ami izgalomban tartotta a hosszúra nyúló karácsonyi szünetben, nem számítva persze a könyveket.

Bámulatos sebességgel tudott olvasni. Ahogy elkezdett egy regényt, néhány nap múlva már ugrott is a következőre. Nem volt megállás, egymás után falta Michael Ende Végtelen történetét és Leslie L. Lawrence Földalatti piramisát.

Tisztában volt vele, és nem is tagadta, hogy okosabb az osztálytársainál, akik a fontos és mély dolgok helyett felszínes hülyeségekkel foglalkoztak. Hiába voltak barátnői, úgy érezte, beszélgetés helyett csak üres locsogásra képesek. Lenézte őket emiatt, de közben vágyott rá, hogy olyan legyen, mint a többiek. Elege volt belőle, hogy ő a kényes, nyávogós, könyvmoly kislány, akire mások ferde szemmel néznek.

Egyedül a kedvenc tanára, T. értette meg. Vele jól el lehetett beszélgetni, és lelket tudott önteni V.-be, ha szüksége volt rá. Neki köszönhette a kémia és az irodalom iránti rajongását, úgyhogy alig várta, hogy a szünidő után végre beszámolhasson az apja műhelyében végzett titkos kísérleteiről. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ha a tej és a fogkrémoldat színe fenolftalein hatására nem változik, akkor ezek most savas vagy semleges kémhatású oldatok.

V. ekkor tizenkét és fél éves volt, a fentieket a naplójából tudom. T. huszonhat és fél éves volt, és szerelmes volt V.-be.

Ami a keze ügyébe kerül, az arannyá változik

T. igazi csodabogárnak számított ebben a néhány tízezres kisvárosban. Budapesti értelmiségi családból érkezett, az apja irodalommal, az anyja zenével és rádióműsorok szerkesztésével foglalkozott. Máig büszke a rokonságára és arra, hogy másfél szobás lakásukba csak 16 éves korában vettek tévét.

A művészvilág híres tagjai voltak hozzájuk bejáratosak, gyerekként a vacsoraasztalnál találkozott olyanokkal, akiket mások csak színpadon láttak. Odahaza a lemezjátszó és a társasjátékok jelentették a szórakozást, a családi barátokkal tarokkot és bridzset játszottak.

Az érettségi után matematika-kémia szakos tanárnak tanult egy vidéki egyetemen, onnan került V. iskolájába, amit a 80-as években alapítottak egy nagyon fiatal tantestülettel.

“Úgy tudott magyarázni, hogy mindent azonnal megértettünk, a matekot és a kémiát is. Nem magoltunk, hanem átadta a lényeget, és arra bármit ráépíthettünk. Egyetemi szintű kémiaképleteket is meg tudtunk oldani”

– emlékezett vissza azokra az időkre V. harminc évvel később.

“Izgalmasak, pezsgőek voltak az órái. Lendületes, dinamikus, szenvedélyes, igazi bohém ember benyomását keltette. Más volt az öltözködési stílusa, mint bárkinek abban az unalmas kisvárosban. Mindenben egy kicsit más volt, mint a többiek”.

T. hosszú, lobogó hajával és karizmájával elbűvölte a környezetét, humán műveltségével az irodalomtanárokat is simán lepipálta. Egyrészt amatőr színjátszókört alapított, amellyel komoly hazai és nemzetközi művészeti fesztiválokra is eljutottak, másrészt diákokat készített fel vers- és prózamondó-versenyekre.

Sokszor ismeretlen szerzők verseit adta nekik, amiket még a versenyek nagytudású bírái sem ismertek. Ahol a gyerekek elindultak, szinte borítékolható volt, hogy nyerni fognak, de legalábbis jó helyezést érnek el. Úgy tűnt, ami T. keze ügyébe kerül, az arannyá változik.

“Engem is felkészített kémiából, pedig síkhülye voltam”

– mondta egy korábbi tanítványa, aki a kilencvenes években játszott T. társulatában. Ebben az öt-tízéves gyerekektől a huszonévesekig mindenféle korosztály jelen volt, és egészen a kétezres évek elejéig működött.

“A módszere nem megszokott, de hatásos. Ha kellett, nyíltan kimondta, milyen borzasztóan szarul mondja az ember a verset vagy a prózát. Nem akart finom lenni, úgyhogy aki nem bírta a stílusát, az hamar lemorzsolódott”. De hiába volt szókimondó, ezzel nem nyomta el a tanítványait, inkább nyitottságra nevelte őket.

“Nem féltünk vitába szállni vele. Ha úgy éreztük, hogy igazságtalanul küld el valakit az anyjába, kiálltunk a társunk mellett. Akik nála tanultak, azok szociálisabb emberekké váltak, vezetők lettek a baráti társaságokban”.

Egy másik, szintén kilencvenes évekbeli színjátszókörös növendék szerint T. zseniális pedagógus volt, aki egy-két évre előre látta, ki, milyen szerepeket fog tudni eljátszani. Amatőrök voltak, de nem egyszerű műkedvelők. A társulati tagok közül néhányan ma is kisebb-nagyobb társulatokban, színházakban játszanak.

“Ritkán dicsért minket a szemünkbe, sőt szinte soha, de mindig tudtuk, hogy mikor büszke ránk. Versenyek után volt olyan, hogy akkor is lebaszott minket, ha elsők lettünk, mert a próbán sokkal jobban teljesítettünk”

– mondta egy lány, akit az utóbbi néhány évben készített versmondó-versenyekre.

A versmondós tanítványok, vagyis a T.-gyerekek szűk kört alkottak, többnyire lányokból álltak, és nem feltétlenül voltak tagjai a társulatnak. Köztük volt V. is, aki akkoriban sokat írt a naplójába a készülésekről. Lelkesen számolt be arról, hogy T. éppen melyik könyvet ajánlotta olvasásra, miféle versmondási tanácsokkal látta el, vagy milyen filmre vitte el őket a társaival.

“Mostanában túl gyakran pirulgatok T. előtt. Nem vagyok én rózsaszál! (…) Képzeld, pénteken megyünk, megnézzük a fakttal a Végtelen történetet a moziban. Jó lenne megint T. mellé kerülni”.

Alig tizenhárom éves fejjel nem vette észre, hogy T. fokozatosan átlépi a határokat, és a hetedik utáni nyári szünetben már egy erdőben csókolóztak.

Nagy baj van

V. harminc évvel később, egy pszichológusi diplomával a zsebében úgy látja, ez bántalmazás volt a javából. Azt viszont utólag már nem tudja összerakni, hogyan lettek a szűk körű fakultációkból személyes foglalkozások, és hogyan vezetett mindez szerelmi, majd később szexuális viszonyhoz.

“Nem nagyon fogtam fel, mi történik, csak sodródtam. Hiányzott belőlem a nemet mondás képessége. A neveltetésem szerint tilos volt érvényesíteni az akaratomat olyannal szemben, aki a hierarchiában felettem állt”.

A szertárban töltött idők, az apró érintések, végül a csók híre az iskolában is elterjedt. Egy alkalommal az igazgató behívta V. édesanyját, aki azzal ment haza a lányához, hogy: “Nagy baj van, te szerelmes vagy a tanárodba!”

“Emlékszem a döbbenetre. Hogy én vagyok szerelmes? Tényleg? Fogalmam sem volt erről. Azt éreztem, hogy valami nem oké, de hogy ez lett volna a szerelem? Hát, végül is, ők a felnőttek”.

A következő időszakban mindenki elfogadta, hogy V. rajongásig szerelembe esett.

“Ha ez így lett volna, akkor sem lett volna szabad visszaélnie vele. De bennem nulla nemi vágy volt. Tetszett, hogy egy tanár komolyan vesz, hiszen életemben először volt erre példa. Figyelt rám, de nem gondoltam, hogy ez a női mivoltomnak szól. Annyi idősen fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy én nő vagyok”.

A csókot követő utolsó általános iskolai évben a tanároktól a diákokon át V. szüleiig mindenki felvállalt kapcsolatként kezelte a viszonyukat. T. gyakran vacsorázott náluk, egyszer még a Balatonra is elkísérte a családot, és plüssjátékokkal halmozta el az akkor 13-14 éves lányt.

“Persze, hogy érzelmileg valahogy engem is bevont az egészbe. De utólag úgy látom, a bennem élő, érzelmileg elhanyagolt gyerek csimpaszkodott belé. Honnan tudtam volna, mi az a szerelem? Senki nem mondta, hogy nem helyénvaló ilyesmit érezni a tanárod iránt. A szüleim látták, ahogy hozzábújok, a többi tanár látta, ahogy az ölében ülök a szertárban. És ezt mindenki jóváhagyta, senki sem szólalt meg, hogy állj, ez nem oké”.

V. számára ma sem teljesen világos, hogy a szülei miért hagyták jóvá ezt a helyzetet, “az anyámnak talán imponálhatott T. figyelme és jelenléte, üde színfolt volt az életében a sok munka mellett. Néhány éve egy veszekedésben a fejemhez vágta, hogy annak idején milyen megengedő és modern felfogású volt azzal, hogy hagyta működni ezt a viszonyt. De igazán sosem beszéltük ki ezt a dolgot, és nem is szeretném. Nem hibáztatom őket”.

Miközben a vele egykorúak épp az első, kiskamaszos szerelmeikkel voltak elfoglalva, V.-nek esélye sem volt ilyesmire. “Valahogy mindig ott cirkált körülöttem, a fiúk nem mertek a közelembe jönni. Mintha valami bűvkört vont volna körém. Két fiúra emlékszem, akik udvarolni próbáltak nekem, de T. mindent megtett, hogy elvágjon tőlük”.

Nyolcadik év végére V.-t kiközösítették az osztálytársai. Leprásnak hívták, és úgy érezte, néhány fiatal tanárnő még féltékeny is rá, amiért elhappolta előlük a főnyereményt.

Ma már nem érti, hogyan tekinthették őt “kis kurvának” 14 évesen, ahelyett, hogy megvédték volna.

Nem maradt egyetlen barátnője sem, akivel meg tudta volna ezt beszélni.

T. tudatosan várta meg, míg a lány betölti a 14-et, és csak a ballagás után feküdt le vele.

V. ezután egy közeli nagyvárosban tanult tovább, délutánonként viszont rendszeressé váltak a szexuális együttlétek. T. gondoskodott róla, hogy mindig legyen nála esemény utáni tabletta. “A maximális mennyiségeket tömte belém 14-15 évesen, egy fejlődő szervezetbe.

Olyan naiv voltam ebben a történetben, emlékszem, az első aktust is azért hagytam megtörténni, mert nem tudtam, mi történik konkrétan. Fogalmam sem volt, mit csinál, csak hagytam, hadd csinálja”.

“Amikor elvesztettem a szüzességem, anyám megdöbbent és sírt, apám pedig csak akkor szólalt meg, amikor iskola után feljártam T.-hez. Aggódott, hogy mit szólnak majd a szomszédok, de fogalmam sincs, hol voltak az azt megelőző másfél évben”.

Nagyon rossz alku

Az első középiskolai év után V. újra találkozott egy gyerekkori levelezőtársával, akit még tizenegy éves korában, egy balatoni nyaraláson ismert meg. “Együtt töltöttünk néhány napot, és úgy éreztem, ilyen kapcsolatot szeretnék, egy kortársammal, mert ez a normális”. Mindez erőt adott neki ahhoz, hogy 1989 augusztusában szakítson T.-vel.

“Most is megvan a jelenet. Ott állt a hosszú utcán, nézett utánam, mint valami nyálas, szentimentális izé. Utána ősszel beköltöztem a kollégiumba, de még sokáig hívogatott telefonon, leveleket küldött, verseket írt nekem”.

A lány hamarosan összejött egy vele egyidős fiúval, de a T.-vel való kapcsolata ekkor sem szakadt meg teljesen. “Visszajártam hozzá, mint egy mentoromhoz. Be is mutattam az új barátomnak, és beszéltem neki a párkapcsolatomról. Az a furcsa, hogy ekkor sem úgy tekintettem rá, mint egy volt szerelmemre. Nem gondolkodtam azon, hogy az exünkhöz nem szoktuk visszavinni az új partnerünket. Valószínűleg az egész kapcsolatunkat nem kapcsolatként éltem meg, hanem valahogy úgy élt a fejemben, mint egy mentor. Csak hát, a tanácsaiért, az odafigyelésért és a segítségért cserébe szexszel fizettem. És nem vettem észre, hogy ez egy nagyon rossz alku”.

T. ezután egy 19 éves lánnyal kezdett járni, aki azelőtt szintén a tanítványa volt. Szerettem volna vele is beszélni, de sajnos nem válaszolt a megkeresésemre.

V. évekkel később, 26 éves korában kezdett először azon gondolkodni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat lehetett, ami életre szóló károkat okozott neki.

“Az akkori pszichológusom vezetett rá erre, de még majdnem húsz év kellett, hogy tényleg megértsem, hogyan volt ez bántalmazás, és milyen apróságokban tudom ma is tetten érni a hatását”.

“Nagyjából mostanra, a negyvenes éveimre ért véget az a trend, hogy minden kapcsolatomban kislányszerepbe kényszerítettem magam. Általában nálam idősebb, szuperintelligens, különleges férfiakhoz vonzódtam, amibe kódolva volt az alá-fölérendeltségi viszony. T. ültette el bennem, hogy egy átlagos, hétköznapi fiú nem lehet elég számomra”.

“Volt olyan kapcsolatom, amelyből 12 éven át nem tudtam kilépni, hiába éreztem, hogy nem jó nekem. Akkor nyúlt értem, amikor csak akart, teljesen alárendeltem magam. A T.-vel való első szexuális élményem belém égette a passzivitást és a tehetetlenséget, hogy én csak tűrhetek. A negyvenes éveimben jöttem rá, hogy mondhatok nemet is egy férfi közeledésére, addig senkitől sem tudtam megvédeni magam, aki szemet vetett rám. Ha ezt előbb megtanulom, sok bántalmazástól megkímélhettem volna magam”.

V. tudja, hogy valószínűleg T. nélkül is hasonló csapdákba sétált volna bele, hiszen a kapcsolati mintázatait a gyerekkora, a szülei és egy sor más dolog is meghatározta. Viszont abban is biztos, hogy a T.-vel való viszonya, az első szexuális élmény bevésődése alaposan ráerősített ezekre a problémákra.

Olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna

T.-vel egy hétfői délutánon, a kedvenc kocsmája kerthelyiségében találkoztam. Meglepődött, hogy sokat kérdeztem V.-ről, akit évtizedek óta nem látott, de ma is élete nagy szerelmének tartja. “Azt gondoltam, én ezt a lányt el fogom venni feleségül. Nem menekült előlem akkor sem, amikor gimnáziumba járt, gyakran jött hozzám. Aztán kijelentette, hogy összejött egy fiúval, és szakít velem. Összeomlottam, öngyilkos akartam lenni. Én erre a kapcsolatra építettem mindent”.

T. vonzónak találta, hogy V. szellemileg és fizikailag is érettebb volt a társainál. “A koránál jóval fejlettebb, széparcú lány volt. Ha tudtam volna, hogy ennyit fogunk beszélni róla, elhoztam volna egy régi fényképet. Látta volna, hogy 15 évesen már úgy nézett ki, olyan mellei voltak, mintha 18 éves lett volna. Vannak ilyen lányok, és vannak olyanok is, akiknek még 18 évesen sincs semmi mellük, 25 évesen meg már bombázók. Ez mindenkinél más” – mondta T., majd később hozzátette,

“a legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15-25 év közötti lányok tetszenek”.

Úgy érzi, V.-vel kölcsönösen szerelmesek voltak egymásba, és mindezt egészen a lány 14 éves koráig a közös munkában kamatoztatták. Néhány kollégájában ugyan felmerült, hogy olyasmi történhet köztük, aminek nem lenne szabad, szerinte tévedtek. Szerinte ugyanígy az sem igaz, amire V. emlékszik, hogy egy tanár észrevette őt a szertárban, amint T. ölében ül.

“A kémiaszertár az egyetlen olyan helyiség minden iskolában még manapság is, ahová még a takarítónők sem lépnek be. Hogy láthattak volna bennünket? Sosem éltem magánéletet a nyilvánosság előtt. Azt hihették, hogy mi ott kefélünk a szertárban, de erről szó sem volt, kemény készülések voltak. Egyszer az anyját is felhívták, hogy tudja-e, hol tölti a lánya a délutánjait. Azt mondta, tudja, és nagyon jó helyen van ott”.

T. “filozófiai értelemben liberális” embernek tartja magát, vallásos neveltetése viszont nem engedte, hogy a ballagás előtt fizikai síkra terelje a dolgot. “Az alapvető törvényeket mindig betartom”.

Az esemény utáni tablettákkal kapcsolatban azt mondta, túlzás, hogy ezekkel tömte volna V.-t, de igaz, hogy adott neki belőle. “Tényleg nem akartam, hogy az első szexuális együttlétét óvszerrel élje át. Az esemény utáni tablettát, ami ekkor forgalomban volt, havonta négyszer lehetett használni, többet nem írt fel az orvos. Én úgy emlékszem, az első aktust V. kezdeményezte. Nem viselkedett fabábuként sem akkor, sem később”.

Órákon át beszélgettem T.-vel, jelentős részben erről a kapcsolatról, és úgy tűnt, alapvetően ma sem alakítaná másképp a dolgokat. Felvetettem neki, hogy felnőttként az ő feladata lett volna ezt a viszonyt a szokásos tanár-diák kereteken belül tartani, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítséget kérni valakitől. Talán úgy érezte, tényleg kölcsönös a vonzalom, mégsem tudhatta, mi van egy kiskamasz lány fejében, ráadásul nem túl szerencsés, ha egy tanár járni kezd a 13-14 éves tanítványával.

“Két ember együtt volt, és baromi jól érezte magát. Ez egy partneri viszony volt. Minek kellett volna eszembe jutnia? Huszonéves tanárként jóformán én is gyerek voltam. Megismertem az egész családját, mindenről tudtak. Az első szex után megmondtam az anyjának, hogy komolyan gondolom a dolgot. Ez nem mentegetőzés, csak nem értem”.

Néhány órával azután, hogy elváltunk, T. e-mailben még hozzáfűzte: “Mivel többször is az életkorra, az életkori különbségre tért vissza. Emlékszik-e, hogy Shakespeare (talán) leghíresebb tragédiájában hány éves volt Júlia? Vörösmarty Mihály Laurája? (A merengőhöz). Mennyi volt a korkülönbség Kodály Zoltán, vagy Faludy György és felesége között? Még oldalakon át írhatnám a listát”.

Papa

Az iskolát – a gyereklétszám csökkenése miatt – a kilencvenes években bezárták, majd T. néhány évig a művelődési központban dolgozott. Az ezredforduló környékén aztán visszatért a katedrára, azóta az egyik helyi középiskolában tanít. Ikonikus alaknak számít a városban, de még a környéken is. Kulturális mindenesnek nevezik, aki a színházrendezéstől a programszervezésen át a szavalásig szinte mindenhez ért.

Azóta is készít fel lányokat versmondó-versenyekre, nemcsak a saját iskolájából, hanem máshonnan is. A diákjai ugyanúgy rajonganak érte, csak az elnevezés változott: a hozzá legközelebb álló T.-gyerekekből T.-istálló lett. Négy olyan tanítványával beszéltem, akik az utóbbi években jártak hozzá verset mondani, mindannyian a legszűkebb körhöz tartoznak.

Az elmondásuk alapján egy szokásos tanár-diák viszonynál jóval szorosabb kötelék van köztük, de nincs szó szerelmi-szexuális közeledésről.

“Nem egy adonisz, sőt kifejezetten egy esztétikai katasztrófa. És ezzel ő is tisztában van, fiatalkorában se lehetett sokkal szebb. Lehet, hogy bunkón hangzik, de mi a kinézetével is poénkodhatunk már, vagyunk annyira jóban vele. Mi például Hagridnak hívtuk, mert az is egy szőrös, csúnya, duci, de egy csuda jó ember! Ha valakinek ez kellene, az már beteges, és fordítva se gondolnám, hogy bármelyik csaj felé kialakulhatott volna a részéről bármi. Nincs gyereke, mi lettünk azok” – mondta egyikük.

T.-t viccből még Papának is szokták szólítani, ami “sosem volt furcsa, már akkor is csináltuk, amikor még magáztuk”. Ez a kapcsolat nem szakad meg az érettségi után sem, T. gyakran kíséri a lányokat felvételikre, segít nekik ügyet intézni az egyetemen is, ha kell.

Mindanyiunkat úgy szeretett, mint a saját gyerekeit. Gyakran mondogatta, hogy a lányai vagyunk, csak épp nem vagyunk a nevén – mondta egyikük.

Egy másik lány szerint T. “nem egy tökéletes ember, iszik, mint általában minden nagytudású ember, aki nem érzi a helyét a világban. Az egészségi állapota a romokban, ami negyed részben az alkoholnak is köszönhető. De egy mérhetetlenül jó ember, nekem a fogadott apukám! És a versmondós barátnőimnek is az”.

Volt olyan nehéz helyzetű lány, akit T. szinte szó szerint örökbe fogadott, fizette a szalagavatós költségeit, majd az egyetemi tanulmányait is. A lányok egy része kollégista, sokan szegény, netán egyszülős családokból érkeznek.

“Sokaknak nincs apjuk, apapótlékot keresnek, és van, aki megtalálja bennem. A versmondás eleve egy intim dolog”

– mondta T., aki ezzel arra célzott, hogy a jó versmondónak muszáj felszínre hoznia a saját, személyes problémáit. A lányok a próbák idején szívesen megosztják T.-vel a családi, párkapcsolati bajaikat, akár női dolgokról sem szégyellnek beszélni vele.

“Megismeri azt az embert, aki vagy, majd megpróbálja belőled kihozni azokat az érzéseket, amikre neked a versben szükséged lehet” – írta le egy volt diákja. T. elmesélt egy történetet egy tanítványáról, akit nagyon megviselt az édesanyja agyvérzése, ezért sehogy sem tudott számára összeállni egy vers. T. arra kérte, hogy egy-egy sornál gondoljon az anyja betegségére. Végül megnyerte a következő versenyt.

De akkor hogyhogy nem találni egyetlen fiút sem a T.-istállóban? Erre T. azt mondta, a fiúk általában inkább tantárgyi korrepetálásban kérik a segítségét, de ha el is kezdenek versmondással foglalkozni, egy idő után abbahagyják. Nem mesélik el neki a személyes gondjaikat, pedig erre lenne szükség a sikeres versmondáshoz.

Téged is megnéznélek

Néhány éve három lány tett panaszt T. ellen, mindhárman osztálytársak voltak.

• Az egyikük azt állította, két évvel korábban látta, amint T. megpaskolta egy tanítványa fenekét az utcán.

• Egy másik történet szerint T. éppen egy hastánc-produkciót nézett egy országos kulturális fesztiválon, amikor megjegyezte a mellette álló tanítványának, hogy “téged is szívesen elnéznélek egy ilyenben”.

• A harmadik, legsúlyosabb vád szerint T. azt ajánlotta egy tanítványának, hogy akkor adja meg neki a kettest, ha cserébe szexuálisan szolgáltat valamit.

Az első és a harmadik vád T. szerint úgy, ahogy van hazugság.

“Az igazgató kivizsgálta az eseteket. Az elsőnél bebizonyosodott, hogy a lány által megjelölt időpontban nem is voltam együtt a versmondós lányokkal. Olyasmi pedig egyáltalán nem hangzott el, amit a harmadik vádban állítottak”

– mondta.

Utóbbi is fontos, mert eljutott hozzám egy kísértetiesen hasonló eset a kétezres évek elejéről, amikor egy lány azt állította, T. csak szopásért cserébe akarta átengedni a matek érettségin. Ez a lány aztán meg is bukott, és végül egy másik iskolában kellett leérettségiznie.

T. szerint ez sem igaz, eleve nem szokása buktatni, bár végül eszébe jutott egy lány, aki valóban annyira kevesett tudott, hogy muszáj volt egyest adni neki. “Megbukott a javítóvizsgán, de erről egyedül nem dönthettem, csakis a bizottsággal együtt”. Ez a lány aztán tényleg máshol érettségizett le, de T. azt állította, szexuális ajánlatot biztosan nem tett neki. “

Soha nem mondanék ilyet. Amúgy meg látja ott azt a lányt?” – kérdezte, és a kocsma másik végébe, egy teltebb nő felé mutatott. “Ez a lány még nála is kövérebb volt, nekem pedig mindig a vékony lányok tetszettek”.

A hastáncos megjegyzést viszont T. is elismerte. “Mi a baj ezzel? Színházzal foglalkozó szakemberként úgy láttam, hogy a tanítványom jobban passzolt volna egy hastáncos produkcióba. Egyszerűen jobb húsban volt, mint azok a 14 éves vézna lányok a színpadon”.

Beszéltem az igazgatóval, aki a panaszok idején vezette az iskolát. Azt mondta, utánajárt a panaszoknak, és nem tűnt úgy, hogy reális alapjuk lenne. Ezt leginkább azért gondolja, mert amikor egyesével leült a lányokkal beszélgetni, visszakoztak, nem ragaszkodtak az eredeti állításukhoz.

“Nem lehet kizárni, hogy valaki óvatlanul, akaratán kívül olyan megjegyzést tenne, ami esetleg félreérthető lehet. De úgy láttam, hogy az állításoknak nem volt reális, kézzelfogható alapjuk” – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy a panaszosok a gyengébb matekosok közül kerültek ki, T.-nek pedig általában nehezebb dolga volt a gyengébb tanítványokkal.

“Vannak tanárok, akik inkább a tehetséges gyerekekkel tudnak jól dolgozni, T. is közéjük tartozik. Régen mondtam is neki, hogy talán inkább főiskolán vagy egyetemen kellene tanítania, ott csodát tudna művelni a hallgatókkal”.

T. ma is az iskola alkalmazottja, de jelenleg kollégiumi nevelőtanárként dolgozik, vagyis nem tanít komplett osztályokat, inkább kiscsoportos, néhány fős foglalkozásokat tart.

Caligula

T. úgy gondolja, a lányok azért álltak elő ezekkel a történetekkel, mert egy kollégája felbujtotta őket. Ugyanígy egy kollégáját hibáztatja azért is, amiért egy osztályban a szülők kérvényt írtak, hogy ne T. tanítsa a gyerekeket matekból.

“Arról van szó, hogy sokan irigykednek rám, mert vannak bizonyos adottságaim, például több mérés szerint 148-as az IQ-m. A magyarszakosokat rohadtul tudja idegesíteni, ha többet tudok az irodalomról, mint ők. Ugyanígy a matekosokat is”.

Mentegetőzni viszont nem akar, mert feleslegesnek tartja. Azt mondta, úgy van ezzel, ahogy a “Caligula helytartója” című dráma utolsó mondatában áll. “Csak ott van szükség mentségre, ahol nincs mentség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Fidesz kivégzős AI-videója ellen egyelőre senki sem tehet semmit, jogi szürkezónába tartozik
Fidesz a hivatalos kampányidőszak előtt tette közzé a katona kivégzését mutató AI-videóját a Facebookon. Az időzítés miatt jelenleg sem a reklám-, sem a választási, sem a médiahatóság nem tud eljárni ellene.


Valóságos jogi szürkezónába került a Fidesz legújabb, mesterséges intelligenciával készült háborús videója, amelyben egy magyar katonát végeznek ki, miközben a kislánya hazavárja.

A felkavaró tartalommal szemben egyelőre három magyar hatóság is széttárja a kezét: az egyik a politikai reklámok miatt, a másik a kampányidőszak hiányában, a harmadik pedig a Facebook írországi székhelye okán nem tud eljárni.

Ha egy gazdasági társaság jönne elő hasonló hirdetéssel, egyértelműen megsértené a magyar reklámetikai szabályokat, de a politikai reklámok nem tartoznak az Önszabályozó Reklám Testülethez. „Nem etikus dolog a reklámban félelemmel, halállal riogatni vagy, bármi olyan dologgal, ami az emberi méltóságot sértheti, vagy félelmet kelthet,

de hangsúlyozom, eddig tudunk elmenni, mert hivatalosan mi politikai reklámot és politikai tartalmú reklámot nem véleményezünk, a magyar reklámetikai kódex hatálya alá ezek nem tartoznak”

– fejtette ki Gerendi Zsolt, a testület főtitkára.

A politikai hirdetések ügyében a Nemzeti Választási Bizottság lenne illetékes, de a testület csak a hivatalos kampányidőszakban járhat el.

„A hivatalos választási kampány 50 nappal a választás előtt kezdődik, ami még két nap. A Kúria joggyakorlata értelmében csak ebben a szűk időszakban vizsgálhatjuk a politikai hirdetéseket”

– mondta Litresits András ügyvéd, az NVB szocialisták által delegált tagja.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pedig jelezte, hogy a Facebookot üzemeltető, Írországban letelepedett Metával szemben joghatóság és hatáskör hiányában nem tud eljárni

– írta a 24.hu.

A helyzet február 21-én változhat meg, a hivatalos kampány kezdetével. Ha a hirdetés akkor is fut, az NVB már vizsgálhatja az ügyet, amennyiben valaki kifogást nyújt be.

Litresits András szerint a bizottság megállapíthatja a jogsértést, eltilthatja a jogsértéstől vagy akár bírsággal is sújthatja a hirdetőt, bár hozzátette,

a fideszes többségű testületet ismerve nem tartja reálisnak, hogy elmarasztalják a Fideszt. Alternatívaként a bírósághoz fordulás vagy a Facebooknál történő tömeges bejelentés jöhet szóba.

A videó éles politikai reakciókat váltott ki. A Fidesz Budapest a videó melletti szövegben úgy fogalmazott: „Ez most még csak rémálom, de Brüsszel arra készül, hogy valósággá váljon.” Az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz. „Ezt a videót mindenhonnan törölni kell, a videó megrendelőivel, elkészítőivel, és terjesztőivel szemben pedig a törvény erejével kell eljárni” – írta közleményében Arató Gergely DK-s képviselő. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint „amit most tettek Orbánék, az a legalapvetőbb emberi és erkölcsi normákat tiporja sárba.” Litresits András szerint a videóra inkább a közveszéllyel fenyegetés vagy annak kísérlete húzható rá.

A gazdasági reklámtörvény tiltja az erőszakos vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönzést, valamint a gyermek- és fiatalkorúak fejlődését károsító reklámokat, de ezek a szabályok a politikai hirdetésekre nem terjednek ki. Az AI-tartalmakra az iparági állásfoglalás szerint az az alapszabály érvényes, hogy a reklám nem lehet megtévesztő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak” - a TISZA és a Fidesz órák alatt végzett, a kispártoknak minden aláírásért keményen meg kell dolgozniuk
Talán soha nem volt még ennyire nehéz dolga a parlamenti helyekre pályázó kisebb pártoknak. Sokan úgy döntöttek, el sem indulnak. Mi a Széll Kálmán téren arra kerestük a választ, az aláírásgyűjtés első napján mit tapasztalnak a kisebbeknek gyűjtő aktivisták.


Délelőtt még a TISZA és a Fidesz is gőzerővel gyűjtötte az aláírásokat Budapesten, a Széll Kálmán téren, délutánra azonban csak a kisebb pártok maradtak. A két nagynak ugyanis órák alatt összegyűlt mindenhol a szükséges 500 aláírás, és bár sok helyen ezután is folytatták a gyűjtést, a Széll Kálmán téren délután már csak a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistái dolgoztak. A kisebb pártoknak nincs könnyű dolguk, ez hamar kiderült. Bár az aktivisták optimistán nyilatkoztak,

ottlétünk idején mindössze egy-két érdeklődő akart aláírni, megszólalni pedig egyikük sem szeretett volna, még név nélkül sem vállalták az interjút.

A Mi Hazánk Mozgalom részéről a párt korábbi főpolgármester-jelöltje, dr. Gruntner András állt a pult mögött, két aktivistával, Egyszerre három kerület, az I., a II. és a XII. jelöltjeinek is dolgoztak. A politikus elmondta, hogy ők délelőtt a Fény utcai piacnál pultoztak, és nem csak egy helyen, hanem mindhárom kerületben több ponton is gyűjtenek.

Gruntner szerint sokkal jobban állnak az aláírásokkal, mint négy évvel ezelőtt. „Szerintem erősödünk. Láthatólag sokkal többen jönnek aláírni, és bizalommal fordulnak hozzánk, mint négy évvel ezelőtt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő akkor is részt vett az ajánlásgyűjtésben, így van összehasonlítási alapja. Emiatt, mint mondta, „bizakodóak vagyunk”.

A politikus-aktivista arról is beszélt, hogy az aláírók részéről két visszatérő kérdés szokott elhangzani. „Visszatérő kérdés, hogy kivel fog összefogni a Mi Hazánk, kit támogatna a két nagy, esélyes párt közül” – mondta.

Emellett szerinte azt is gyakran megkérdezik tőlük, hogy hány százalékot fognak elérni a választásokon.

Arra a felvetésre, hogy sok neten keringő képen a TISZA Párt pultjainál nagy tömegek, a Fidesznél pedig jóval kevesebb ember volt látható, Gruntner András úgy reagált, hogy a Fidesz más módszert alkalmazott. „Én azt láttam, hogy a Fidesznek nem is nagyon voltak pultjai, tehát ők valami más stratégiát alkalmaztak most” – fogalmazott. Úgy véli, a kormánypártnak nem is volt szüksége a hagyományos pultozásra. „A hírek szerint egy óra alatt összeszedték az egész országban a szükséges ajánlásokat. Nem tudom, nyilván egy Kubatov-listával a zsebben ez könnyen megy.”

A közösségi médiában terjedő képekről szerinte nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Felidézte a négy évvel ezelőtti helyzetet: „Láttuk négy évvel ezelőtt, hogy Márki-Zay Péternek, az összefogás jelöltjének is itt volt a standja a Széll Kálmán téren, és egy tömött, 50 méteres sor állt előtte. Aztán a végén meg tudjuk, hogy mi történt.”

A párt választási esélyeit firtató kérdésre egyértelmű választ adott. „Mindenképpen 10 százalék fölött leszünk” – jelentette ki. Bár a hivatalos előrejelzések 5 százalék, vagyis a bejutási küszöb körüli eredményt jósolnak nekik, Gruntner szerint ez nem meglepő. „Mindig alulmérnek minket, körülbelül a felével. Tehát ha az ötöt megszorozzuk kettővel, akkor pont tíz jön ki, de szerintem tíz fölött leszünk” – magyarázta.

A politikus úgy látja, van esélyük egyéni mandátum szerzésére is. „Van talán kettő-három olyan egyéni választókerület, ahol esélyünk lehet” – mondta. Szerinte ez attól is függ, hogyan oszlanak meg a szavazatok a többi jelölt között. Példaként említette a XII. kerületet, ahol ha a DK és a Kutyapárt is indul, az nekik kedvezhet. „Dúró Dóra egyéni választókerületében van esélyünk, ott 30% körüli eredményt értünk el egy időközi választáson, körülbelül egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta. Ezen kívül esélyesnek látja Bartal Andrást, a Bűnvadászok vezetőjét is Pesten. Ennek ellenére a fő céljuk a listás eredmény, inkább onnan várnak mandátumot.

A pultozást a jövő héten is folytatják, és Gruntner szerint akkor is kint maradnak majd, ha már összegyűltek a szükséges ajánlások. „Budapesten ez egy kicsit nehezebb, mint vidéken. De mi utána is kint fogunk maradni, mert szeretünk itt beszélgetni az emberekkel” – mondta, hozzátéve:

„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak.”

A Kétfarkú Kutya Párnál időbe telt, míg kiderült, hogy a három aktivista közül ki vállalja, hogy beszéljel. Végül Kovács Dáviddal sikerült egy kissé szürreális beszélgetést lefolytatnunk. Arra a kérdésre, hogy hogy állnak az aláírásokkal, az aktivista a párttól megszokott, ironikus stílusban válaszolt. Azt állította, a szükségeshez képest jól állnak, majd több, egymásnak is ellentmondó számot említett. „Szerintem tízmillió, igen, 100–200 ezer. 5 millió, aláírás megvan. Nagyjából így.”

A négy évvel ezelőtti helyzethez képest Kovács Dávid szerint egyértelmű a fejlődés. „Akkor csak 2 millió aláírásunk volt minden választókerületben, most már 3 millió van, ami szerintem nagy fejlődés, előrelépés a Kutyapártnak” – jelentette ki.

Szembesítettük azzal a hírrel, hogy a két nagy párt állítólag már délelőtt össze is gyűjtötte a szükséges aláírásokat. Erre reagálva egy meglepő történettel állt elő. Elmondása szerint ők már előrébb járnak a többieknél. „Hát úgy, hogy mi már előző héten összegyűjtöttük az összes ajánlást, és egy kicsit le vannak maradva a Tiszaék” – fogalmazott. Azt is elárulta, miért kellett mégis újra kezdeniük a gyűjtést: „Mi 8 óra 1 perckor terveztük leadni, de sajnos jött egy talicskányi majom, és ellopta az összes ajánlóívünket, úgyhogy újra el kell kezdenünk gyűjteni.”

Felvetettük neki a gyakori kritikát, miszerint a Kutyapárt az egyéni körzetekben elvett szavazatokkal a Fideszt juttathatja hatalomhoz. Kovács Dávid szerint épp fordított a helyzet. „Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne az idő, hogy igazából visszalépjen mindenki a javunkra, és ne akadályozzák azt, hogy legyen esetleg kormányváltás” – mondta. Amikor komolyabban rákérdeztünk, vállalnák-e a történelmi felelősséget, ha a Fidesz esetleg miattuk maradna hatalmon és kivezetné az országot az EU-ból, az aktivista matematikai érvekre hivatkozott.

„Figyelj, a matek nem támasztja alá, hogy mi bármilyen módon akadályoznánk a kormányváltást”

– állította. Hozzátette, hogy létezik erről egy részletes elemzés. „Tudok ajánlani egy cikket, keresd meg a Telexen: miért nem akadályozzák a kispártok a kormányváltást. Le van benne írva, nagyon részletesen, matematikai alapon, hogy miért nem áll fenn ez a helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy meddig terveznek kint lenni az utcákon, Kovács Dávid egy igen távlati célt fogalmazott meg. „Szerintem olyan 2050-ig biztosan itt leszünk. Nagyjából erre tervezünk” – mondta, majd kiegészítette: „Lehet, hogy 2227-ig is. Nagyjából addig.”

A választás megnyerésére vonatkozó esélyeikről is optimistán nyilatkozott, egy saját felmérésükre hivatkozva. „Hát a saját felmérésünk szerint a magyarok 127%-a a Kutyapártot választaná” – állította. Ennek fényében úgy gondolja: „nagy eséllyel nyerünk. Valószínűleg.”

Végül arról a felmerült stratégiáról kérdeztük, hogy a szavazók egyéniben a Tiszára, listán pedig a Kutyapártra szavazzanak, ebben a kérdésben azonban nem kívánt állást foglalni. „Ezt nem szeretném kommentálni, ezt a pártvezetéstől kérdezd, kérlek” – zárta rövidre a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk