KÖZÖSSÉG
A Rovatból

SzívességBank: a Facebook-csoport, ami megtanít bennünket kérni

„Segítséget tudni kell kérni. Semmilyen probléma nem olyan apró, hogy ne legyen említésre méltó. És együtt könnyebb. Azért vagyunk ennyien, hogy segítsünk egymásnak, nem azért, hogy ártsunk” – meséli az egyik alapító.

Link másolása

Több mint egy éve fordult ki a négy sarkából a világ. Távolságot tartunk, minimalizáljuk a találkozásainkat és ezzel párhuzamosan egyre inkább rászorulunk az online térre. Sokunk élete gyökeresen megváltozott és sokan maradtak egyedül, kétségbeesetten, támogatás nélkül. Nemcsak nekik, de mindannyiunk számára elsődleges "közösségi térré" vált az internet. A számos létrejött támogató kezdeményezés közül most egy kivételes Facebook-csoportot szeretnék bemutatni, mely párját ritkítja.

A Szívességbank missziója megtanít minket kérni, és adni egyaránt, de nem is akárhogy.

2020 márciusa óta munkahelyek szűntek meg, teljes iparágak álltak le, szeretteinket vesztettük el, sokan pedig az otthonukat is el kellett hagyják. Akárhogy tekintünk is a helyzetre, az életünk, a mindennapjaink megváltoztak és ez mindenkit megmozgatott. Megszaporodott az önismereti kezdeményezések száma, az életmódváltók támogató csoportjai, illetve különböző baráti társaságok is létrejöttek egy-egy social media platformon verbuválódott csapatból.

Ezekben a viharvert időkben jómagam egyedülállóként jócskán rászorultam a támogatásra, sok ügyes-bajos dolgomban segítségre szorultam. Érdekes volt felismerni magamon, hogy mégis nehezen kérek. De miért? Mitől tartok? Mi feszélyez?

Ahogy körbenéztem a környezetemben rá kellett ébredjek, nem csak én vagyok így ezzel. Sokan nem merünk kérni. Inkább feszengünk, tanácstalanul állunk, rágjuk a körmünket és toporgunk egyhelyben. Akár egy egyszerű dologról legyen szó, mint egy komód összeszerelése, vagy egy súlyos problémáról, mint a gyásszal való megküzdés – nem bátorkodunk kérni. Talán félünk attól, hogy gyengének vagy kiszolgáltatottnak látnak minket mások? Szégyen bevallani, hogy egyedül nem tudunk megoldani valamit? Érdemes ezen eltöprengeni egy percre.

Egy szürke, négy fal között töltött napon egy kedves ismerősöm behívott egy Facebook-csoportba. SzívességBank. Na hát ez meg mi? Gyorsan be is léptem és elkezdtem görgetni a bejegyzéseket.

Hihetetlen! Itt emberek csak úgy felajánlják azt, amijük van. És MERNEK kérni! Jézusom, kérni. Átfutott az agyamon: akkor most ÉN IS KÉRHETEK?

Amit csodálatos volt látni, hogy emberek bedobják a közösbe, amivel szolgálni tudnak. Találtam vegán életmódban jártas embertől felajánlott tanácsokat, volt aki feleslegessé vált biciklit ajándékozott el vagy bevásárlásban segédkezett szívesen, esetleg pszichológusként ingyen konzultációt ajánlott. Tolmács vagy fordítói feladatokban, de még állattenyésztéssel kapcsolatos kérdésekre is kaphatunk itt választ. Hihetetlen!

A csoport leírása így hangzik:

A SzívességBank egy online szívesség-piactér.

Általános problémánk, hogy nem merünk segítséget kérni. Na ez egy olyan hely, ahol lehet! Itt senki sem fog kritizálni, ne aggódj.

Mindenkinek van, amiből több van, s van, amiből kevesebb. Általában az élet nem igazságos. Ha neked több van valamiből, mint amennyire szükséged van, ajánld fel másnak! Hidd el, nagyon jó érzés lesz!

Célunk, hogy a kereslet és kínálat megtalálja egymást!

Elképesztő. A legfantasztikusabb, hogy tényleg működik! Kértem már segítséget bútorszállításban, szerelésben, kaptam tanácsokat étrendre vonatkozóan, de volt, hogy egy kedves lány csak nekem adott egy zsák ruhát és cipőt, amit már nem hord.

A csoport dinamikája csodálatos. Az adminok nagyon szépen moderálják a csoportot, fontos, hogy a bejegyzésekben mindig pontosan szerepeljenek a kérések és a felajánlások is, és minden egyes bejegyzés monitorozás alá kerül. Ezzel a szeretetteljes figyelemmel a csoport már több mint 1700 taggal is képes jól és hatékonyan működni.

Kíváncsi voltam a csoport indulására, és az alapító, Szikra Bori motivációira így feltettem neki néhány kérdést:

- Hogy indult a kezdeményezés? Mi motivált arra, hogy létrehozzátok a csoportot?

- A SzívessegBank úgy indult, hogy a férjem, Nagy Dávid írt egy posztot a Facebookon.

Ebben a posztban felajánlja a segítségét, idejét annak, akinek szüksége van rá. Amikor elolvastam, azonnal az jutott eszembe, hogy kéne legyen ennek egy platformja. Egy hely, ahol az emberek fel tudják ajánlani az idejüket, tudásukat, energiájukat, és ahol ezzel egy időben segítséget is tudnak kérni. Mire ezt kigondoltam, egy nagyon jó barátnőm odakommentelte a poszt alá ugyanezt, és még a nevét is. És akkor kattant. És másnap megcsináltam ebéd után. Olyan könnyedén szakadt ki belőlem, mintha mindig is létezett volna. És 2 hét alatt 1600 tagja lett.

- Hogyan látod a csoport működését?

- A csoport működése meseszerű. Van két csodálatos Adminom, akik az első naptól segítenek. A legnagyobb feladatuk az, hogy éreztessék az emberekkel, milyen jól csinálják, ha segítséget mernek kérni. Fontos dolog nagyon. Segítséget TUDNI kell kérni. Semmilyen probléma nem olyan apró, hogy ne legyen említésre méltó. És együtt könnyebb. Azért vagyunk ennyien, hogy segítsünk egymásnak, nem azért, hogy ártsunk.

- Mi volt számodra, ami a legnagyobb örömet okozta a csoport életében?

- Számomra a legnagyobb öröm az, amikor látom, hogy emberek mernek kérni, és látom mennyire csodásak a többiek, mikor időt, energiát, pénzt nem sajnálva ugranak és csak adnak önzetlenül.

Számos csodás felajánlást és segítségnyújtást találhatunk a SzívességBankban. Bori nem titkolt vágya, hogy egyszer megkérje a tagokat, mindenki írja le, milyen története lett a kéréseiknek vagy adományaiknak. Szeretettel várjuk!

A csoport ITT található.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: