KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Nem vagyok hívő, de minden este imádkozom azért, hogy hátha reggel nem kelek fel”

Skripeg Béla Karsai Dánielhez hasonlóan az életvégi döntés szabadságáért küzd. Azt mondja, a családja a mindene, ezért is borzasztó számára látni, ahogy teljesen alárendelik magukat az ápolásának.


Amióta Karsai Dániel 2023 őszén a nyilvánosság elé lépett, talán minden eddiginél nagyobb figyelem irányul az eutanáziáról folyó vitára.

Bár a magyar kormány következetesen elzárkózik attól, hogy enyhítse az érvényben lévő szabályozást, a társadalom négyötöde egy kutatás szerint egyetért az életvégi döntés jogával. Kérdés, hogy a hamarosan megszülető strasbourgi ítélet változtat-e majd bármin.

Karsait több sorstársa is támogatja a küzdelemben, ügyüket az övével együtt tárgyalja az Emberi Jogok Európai Bírósága. Egyikük a 64 éves, szintén ALS-sel küzdő Skripeg Béla, akit etyeki otthonában látogattunk meg.

Kerekesszékében ülve fogad bennünket, de elárulja, hogy ez már ritka pillanatnak számít, most is leginkább csak az érkezésünk miatt kelt fel.

Bár a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, jobb állapotban van Karsainál, szerinte ez nem igaz. „A beszédemmel egyelőre nincs probléma, de ez minden, amiben különbözünk. Nagyrészt már engem is gyomorszondán táplálnak, és szinte az egész napot ágyban töltöm.”

Korábban szobafestő-mázolóként komplett lakásfelújításokkal foglalkozott, azonban elég korán jöttek a problémák az egészségével: összesen 14 sebészeti beavatkozáson esett át, volt csípőprotézis-, térd- és vállműtétje, emellett két infarktusa is.

Azt feleltem, hogy főorvos asszony, én ezt nem kérem, altassanak el

Az igazi kálváriája 2021 szeptemberében kezdődött egy tüdőembóliával. Ebből még úgy-ahogy kihozták, de decemberben be kellett mennie kontrollra a kórházba, ami után bent tartották.

„Kedden kellett volna befeküdnöm, de én erősködtem, hogy legyen inkább szerda, mert kedden még dolgoznom kellett. A feleségem viszont azt mondta, szó se lehet róla: ha keddet mondtak, akkor az lesz.”

Be is ment kedden, és mint kiderült, nagyon jól tette: a vizsgálatok alatt elvesztette az eszméletét. Azonnal oxigénre kötötték, másnap viszont megismétlődött ugyanez. Kiderült, hogy a véroxigén szintje 67 százalékon állt, ami rendkívül súlyos, 90 a legalsó ideális érték.

Oxigénterápiát kapott, amit erős görcsök követtek. Az egyik kezelőorvosa ekkor kezdett el gyanakodni az ALS-re, de ennél tovább nem ment.

2022 januárjában átvitték a Szent Imre kórházba, azonban itt se derült ki semmi, ezért tovább szállították a Semmelweis Egyetem Ritka Betegségek Intézetébe az Üllői útra. Végül itt diagnosztizálták ALS-sel, ezután viszont visszavitték a Szent Imrébe.

Az ottani kezelőorvosa pedig azt mondta neki, hogy gyógyszerszedéssel és gyógytornával szinten lehet tartani a betegséget. Mint utólag kiderült, alaposan félretájékoztatták, de ő ezt akkor még nem tudhatta.

„Ettől nagyjából meg is nyugodtam, úgy voltam vele, hogy ha ennyi betegséget leküzdöttem, ezt is le fogom küzdeni. Teltek-múltak a hónapok, rollátorral és háromlábú bottal tudtam közlekedni a lakásban, sőt autót is vezettem, és irányítottam a munkában a kollégákat.”

Tavaly márciusban kezdett el drasztikusan romlani az állapota: elgyengültek a végtagjai, nem tudott többé lábra állni, önállóan öltözni, se fürdeni. Karácsony előtt már a kezeit is alig tudta mozgatni, február óta pedig a légzésproblémái is egyre súlyosabbak. A beszédén ugyan egyelőre nem érződik, de így is nehezére esik minden szó.

„Most már egyáltalán nem vagyok önálló, se enni, se inni nem tudok, a feleségem borotvál és csinál velem minden egyebet. A légzésem is olyan rossz, hogy a 24 órából 17-18 alatt gépi oxigént kapok.”

A rosszabbodás után ismét felvette a kapcsolatot a Ritka Betegségek Intézetével. Ekkor már kész tények elé állították: elmondták, hogy gyógyíthatatlan beteg, amit a Szent Imrében nem árultak el neki.

Ez érthető módon nagyon rosszul érintette. „Amikor közölték velem, mi vár rám, az állandó gépi lélegeztetéstől a gégemetszésig, azt feleltem, hogy főorvos asszony, én ezt nem kérem, altassanak el. Mire ő annyit mondott, hogy ez nem ilyen egyszerű.”

Csináltattak egy közjegyzővel hitelesített okiratot arról, hogy megtagad minden életmentő beavatkozást, tehát ha például egy rosszullét miatt újra kellene éleszteni, ezt nem tennék meg. Az aktív halálba segítésre viszont a törvény nem ad lehetőséget. Pedig ha tehetné, élne vele.

„Mivel az elmém teljesen tiszta, hadd döntsem én el, meddig szeretnék szenvedni. Ha azt mondanák, hogy holnap lehet alkalmazni az eutanáziát, annyit felelnék, hogy rajta.”

Karsai kiállása felbecsülhetetlen emberi érték

Nagyjából fél évvel jártunk a fentebb említett drasztikus állapotromlás után, amikor Karsai Dániel tavaly ősszel a nyilvánosság elé lépett.

Korábban nem ismerte őt, de ezután felvette vele a kapcsolatot, beszélgetni kezdtek, és hamarosan már négyesben tartottak sajtótájékoztatót két másik sorstársukkal. Mára mindegyikük ügye a strasbourgi bíróság előtt van, ítélet is egyszerre születik majd, elméletileg júniusban.

Annak, hogy egy tavaly novemberi felmérés szerint a magyarok négyötöde eutanáziapárti, szerinte egyértelműen köze van Karsai kiállásához. „Felbecsülhetetlen emberi érték, hogy nem konkrétan magáért állt ki, hanem a sorstársaiért, minden gyógyíthatatlan betegért. Emiatt én is úgy érzem, hogy mellette kell állnom, és segíteni az ügyet, amiben csak tudom.”

Béla már korábban is gondolkodott az eutanázián, de amíg nem voltak ilyen súlyos tünetei, nem vette annyira komolyan. Tavaly március óta viszont megérett benne a döntés: Karsaival ellentétben, aki rendszeresen elmondja, hogy még a jelenlegi állapotában is lát értelmet az életében, ő már most is inkább a halált választaná.

„Nem vagyok hívő, de minden este imádkozom azért, hogy hátha reggel nem kelek fel. Szegény családomnak minden pillanatát rám kell áldoznia, ez rendkívül megvisel. Becsülettel helytállnak, de sokszor látom a feleségem arcán, mennyire kimerült. Nem tud nyugodtan meginni egy kávét, mert bármikor elkezdhetek fulladni, és akkor rohannia kell.”

Feleségével 44 éve házasok, velük lakik lányuk is, aki munka előtt és után szintén be tud segíteni a teendőkbe. Enélkül még nehezebb dolguk lenne, mivel Béla több mint egy éve 24 órás felügyeletre szorul, azóta egy bevásárlás idejére sem lehet egyedül hagyni.

„A családom ad értelmet az életemnek, de közben szeretném őket megszabadítani attól a tehertől, amit jelentek számukra. Idegileg, lelkileg és fizikailag is borzasztó, amit át kell élniük.”

Amikor közölte velük, hogy szeretne küzdeni a halálhoz való jogáért, természetesen ellenkeztek, de végül azt mondták, rá bízzák a döntést.

Béla Karsai Dániellel és a testvérével, Péterrel is napi kapcsolatban van, gyakran beszélnek telefonon és váltanak üzenetet, négyszer-ötször emellett élőben is találkoztak.

„Olyan, mintha volna egy második családom, segítünk egymásnak, amiben csak tudunk” – mondja. Emiatt érthetően megviselte az is, mennyit romlott az ügyvéd állapota az elmúlt fél év során. „A múltkor, amikor szerepelt az ATV-n, végigbőgtem a riportot.”

A felesége délelőttönként kiviszi a teraszra, és hetente egyszer-kétszer az elektromos kerekesszékben mennek vele néhány kört a ház körül. Ennél távolabb nagyon rég nem járt, tart tőle, hogy a következő kontrollra már a kórházba se tud majd eljutni. Napról-napra tapasztal olyan dolgokat, amelyeket addig még meg tudott csinálni.

„Egyik éjszaka például arra ébredtem, hogy meg akarom igazítani a takarómat, vagy épp megmozdítani a lábam, de nem megy, a feleségemet kellett megkérnem rá.”

Az ágyból egy erre a célra szolgáló emelő készülékkel ültetik át a kerekesszékébe, amit kezdetben havi 50 ezer forintért béreltek, de azóta egy alapítvány megvásárolta, és odaadta nekik határozatlan idejű használatra.

Olvasni nem tud, mert nem képes mozgatni a nyakát, az oxigénmaszk miatt pedig az oldalán kell feküdnie, tehát az sem megoldás (mint Karsainál), hogy a könyvet a feje fölé rögzítésék.

Szórakozásként a tévénézés maradt számára, illetve nagyon sok vendég jár hozzá: rokonok és barátok mellett idegenek is, akik látták valamelyik róla szóló riportot, és bejelentkeznek. „Ha érzem a beszédükön, hogy őszinték, nagyon szívesen fogadom őket.”

Ha a kormány tagjai csak egy kis ideig átélnék, amit én, talán megváltozna a hozáállásuk

A kormánynak a beadványukra adott reakcióját cinikusnak és megdöbbentőnek tartja, különösen azt, hogy állandóan Istenre hivatkoznak.

„Semmilyen betegséget nem kívánok senkinek, de valamilyen úton-módon, legalább egy kis ideig azért átélhetnék azt, amit nekem kell. Akkor lehet, hogy változna a hozzáállásuk.”

Hiányolja azt is, hogy bár nagyon sok gyógyíthatatlan beteg van, mégis csak hárman álltak ki – egy egészséges társukkal együtt – az eutanáziához való jogért.

„Sclerosis multiplexes sorstársaink is vannak, ráadásul egy férj és feleség, akik mindketten ebben szenvednek, de azt mondták, nem szeretnének részt venni a küzdelmünkben. Nem értem, pedig minél többen vagyunk, annál nagyobb nyomást lehetne gyakorolni a hatalomra.”

Arra is gondolt, hogy a választások után felveszi a kapcsolatot Magyar Péterrel, és megkéri, hogy szervezzen egy tüntetést az ügyük mellett. Bár „kicsit azért tartok tőle, hogy igazából melyik oldalon áll” – teszi hozzá.

Ő maga nem titkolja, hogy baloldali, de például a település fideszes polgármesterével ettől függetlenül jó barátságot ápol.

Az ellenzéki pártok közül a Momentummal a legszorosabb a viszonya, Bedő Dáviddal hetente beszélnek telefonon, és a politikus amikor teheti, meg is látogatja. Rajtuk kívül a Párbeszéd állt még az ügy mellé, de ők inkább egy sorstársával, Dunavölgyi Erzsébettel tartják a kapcsolatot.

Az MSZP-ben viszont hatalmasat csalódott: „Felvettem velük is a kapcsolatot, hogy segítsenek előrevinni az ügyünket, ígéretet kaptam, segítséget nem. Amikor bent voltunk a parlamenti vitanapon, tudták, hogy ott vagyok a karzaton, de még köszönni se jöttek oda.”

Már az MSZMP-nek is tagja volt, később pedig az MSZP etyeki alapszervezetének az elnöke is, de a fentiek miatt néhány hete hivatalosan jelezte, hogy kilép a pártból.

A strasbourgi per eredményében nagyon bízik, reméli, hogy egy nekik kedvező ítélettel nyomást tudnak majd gyakorolni a magyar államra.

„Azt sajnos nem hiszem, hogy mi profitálni tudunk belőle, bárhogy is alakul, de legalább az utánunk jövőknek – idézőjelben – jobb lesz.”

Orvosai a diagnóziskor 2-5 évet jósoltak neki, ebből 2 már letelt. Az nem opció számára, hogy egy olyan országban éljen az eutanáziával, ahol ez legális, mivel kísérő nélkül nem tudna odautazni, ő pedig a jelenlegi törvények szerint büntethetővé válna a halálában való közreműködésért – Karsai kiállásának is ez az egyik kiindulópontja.

„Megpróbáljuk addig ütni a vasat, amíg lehet, illetve abban bízom még, hogy lesz egy kormányváltás, és talán a következők majd máshogy gondolják. Ha pedig nem, akkor beletörődöm a sorsomba, nincs más választásom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: