KULT
A Rovatból

„Ez a zenekar a mi játékunk vagy gumiszobánk” – Reményhal kislemez- és klippremier + interjú

Új dalokkal jelentkezik a szó legjobb értelmében hobbiként felfogott „apurock” együttes, melynek koncertjeire ennek ellenére tömegek járnak. Vajon mi a titkuk, és igaz-e, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekaruk? Most ez is kiderül!
Láng Dávid - szmo.hu
2023. szeptember 14.



Hallásszabadság címmel készült el a Reményhal zenekar legújabb kislemeze, amelyen három dal kapott helyet, közülük az egyikhez klipet is forgattak. A csapat dobosa és egyben menedzsere nem más, mint Váradi Marci, aki májusi feloszlásukig a Ricsárdgír mellett is dolgozott, vadabbnál vadabb kéréseiket teljesítve. Az alábbi interjúban ez is szóba kerül, ahogy az is, minek köszönhetően lehetnek rendre teltházasak a koncertjeik, és terveznek-e többször fellépni a jelenlegi évi 3-4 alkalomnál.

– Mióta működik a zenekar, hogy állt össze a tagsága?

Szabó Márk (gitár): 2014-ben alakult a csapat. Családi zenélgetésekből indultunk, Kristóf, az első énekesünk az unokaöcsém (pedig idősebb, mint én). A forró nyarakon játszottunk Kispált a családnak, közepesen jól, de hát szerettek minket így is. Aztán csatlakozott a már akkor is öreg Wollner Peti, aki Kristóf apukájának volt egyetemi évfolyamtársa valamikor a múlt században. Azóta is szomszédok voltak. Aztán igazán akkor vált egységessé a csapat, amikor Marci is csatlakozott dobosként.

Váradi Marci (dob): Amikor bekerültem a zenekarba 2015 környékén, akkor már egy pár éve “működött” a Hal. Ez azt jelenti, hogy próbáltak, volt egy pár koncert, meg egy pár saját dal és egy pár olyan dal, amiről azt hitte a Wollner, hogy saját, de kiderült, hogy azt már valahol, valaki megírta. Jogász a faszi, bármit kimagyaráz és a végén természetesen neki lesz igaza. Szóval azok is Reményhal dalok lettek.

– Hány saját számotok van most és hogy dőlt el, milyen feldolgozásokat játszotok ezeken túl?

Marci: Ez alatt a közel 10 év alatt kb 30-35 dalt írhattunk, ebből mondjuk 15-20-at játszunk vetésforgóban, mikor mit. Ez elsőre nem tűnik egy Guinness-rekordnak, de ahhoz képest, hogy ez egy szuper hobbi apurock zenekar, nagyon kinőttük magunkat és a jelenlegi működésünk is szerintem már a csodával határos. Igazából imádjuk egymást, ez egy nagy baráti társaság, szeretünk időt tölteni egymással. A zenélés, bár véresen komolyan vesszük, teljesen másodlagos. Mondjuk a koncertjeink kib*szott jók!

Ja, meg a feldolgozások. Ebben a zenekarban két generáció találkozik, de a zenei ízlésünk nagyjából azonos. A rendszerváltás előtti, közbeni és mondjuk a 2000-es évekig bezárólag szeretünk minden olyan alternatív, vagy alternatívnak mondott, underground szájízű zenét, ami akkor volt. Ezek közül magyar előadók dalait szoktuk játszani, mert azokat szeretjük. Van egy mondás a zenekaron belül, hogy ami “halas dal, vagy halasnak érezzük”, azt megpróbáljuk eljátszani. 4-ből 3-szor sikerül. Konkrét előadókat nem szeretnék mondani, mert nagyon béna lenne, gyertek el egy konyóra és ha ott felismeritek, akkor már nyertünk.

– A koncertjeitek hangulata alapján elég komoly rajongótáborotok van, mit gondoltok, mivel fogtátok meg őket?

Marci: Számomra, mint gyakorló menedzser, ez a legmegdöbbentőbb dolog a világon, a kvantumfizika mellett. Egyrészt fantasztikus érzés.

Másrészt, ha összehúzott szemöldökkel egy klub sarkából figyelném, hogy ezek ott a színpadon most mit is csinálnak valójában, akkor hangos röhögések közepette, biztos azt kérdezném tőlük, hogy ez most komoly?

És amíg nem vesszük magunkat igazán komolyan, addig lesz ez Reményhal. Sok barátunk van, ők már egy ideje hozzák a barátaikat is, nagy a család (egyszer lesz majd egy kérésünk nekünk is...) sok jó ember szokott eljönni a koncertjeinkre szórakozni. Meglepő, de érthető!

– Igaz, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekarotok?

Marci: Ez nagyon vicces sztori, és az a durva, hogy igaz! Volt egy borzasztó koncertünk a Műszaki Egyetem egyik kolijában. Az egész nagyon fura volt... Én ahhoz vagyok szokva, és úgy is szeretek dolgozni, hogy minden pontosan ki van találva, ha tetszik, stílszerűen: mérnöki pontossággal meg van minden tervezve.

Na, itt fehér atlétás mérnökhallgatók voltak dögivel, a kezük végén egyfajta humán-metál hibridcsonkként minden körülmények között egy szigorúan félig megivott Kőbányai sör volt stabilan elhelyezve.

A hangtechnikához sajnos senki nem értett, az egyeztetett cucc háromnegyede szerintem soha nem is volt ott abban a koliban, de aznap este tuti nem. Na, ilyen körülmények között játszottunk kb 3-5 embernek és előttünk lépett fel, szerintem akkor még nem hivatalosan, a Carson Coma. Órákig ment a bénázás a helyi “erővel”, hogy mi hogy legyen, és 12-15 percenként megjelent az akkor még fiatalabb Giorgio, hogy “akkor most mi van?”, “miért húzzuk az időt?” Nem húztuk az időt, senki nem volt, aki ott tudta volna, hogy mi a dolga. Pár órával később már sokkal feszültebb volt ez a párbeszéd. Aztán fellépett a Carson Coma és már akkor úgy hallgattam őket, hogy baszki, ez nagyon jó.

Ezek az akkor még kisfiúk, a nagyszüleik ruhájában, nagyon tudatosan és baromi jól zenéltek. Tényleg szórakoztató volt. És ugye mi lett belőlük?! Ügyes srácok nagyon, őszintén ezt gondolom! Szóval, azt hiszem, akkor követtem el az egyik nagy szakmai hibám, hogy nem mentem oda hozzájuk beszélgetni, mert a már akkor is bajszos Giorgio annyira sok kellemetlen kérdést tett fel aznap este, hogy végül úgy döntöttem, nem megyek oda. Lehet, hogy hiba volt, de ugye a remény hal meg utoljára…

– Mit kell tudni a most megjelenő új dalokról?

Marci: Hogy nagyon jók, zseni dalok, a 80-as, 90-es években tuti underground hősök lennénk, de ugye 2023 van.

Igazság szerint ez a mi “játékunk”, vagy gumiszobánk: olyan csávók, akik nem színpadra valók (tisztelet a kivételnek), olyan zenével, ami nem is akar trendi lenni, és szigorúan úgy művelve, hogy mi jól érezzük magunkat. Mi ezt így csináljuk.

Azt hiszem a dalokat is így érdemes hallgatni, hogy ezek nekünk szólnak és ha tetszik valakinek, akkor megkérdezzük, hogy “DE BIZTOS?”. És persze nagyon örülünk neki, ha mégis. Úgy tűnik egyébként, hogy tetszik az embereknek, sőt egyre többen járkálnak a koncertjeinkre. Itt félretenném a viccet egy pillanatra, baromi megtisztelő és nagyon köszi nekik ezúton is, tényleg!!!

Hangerő klip:

Hallásszabadság EP:

A Hallásszabadság kislemezen három dal található. Az egyiket a Wollner énekli, ez a Mozi. A másik kettő klasszikus Reményhal dal. (Már klasszicizálom magunkat... hahaha). A Wollner egyébként zseni és szerintem baromi jó szövegeket is ír. Most először streaming felületekre is felkerülnek a dalok (szeptember 15-től), azt hiszem, mostanra érett meg a zenekar erre. Ráadásul a korábbi kislemezünk, a Kacsákra is megtalálható lesz Spotify-on és a többi a felületen. Valamint készült egy igazi klipünk is, a Hangerő c. dalunkhoz. Itt egyetlen koncepció volt, hogy a lehetőségeinkhez képest legjobban próbáljuk bemutatni, milyen is egy Reményhal koncert és miért veszít valaki nagyon sokat, ha mégis úgy dönt, hogy nem vesz részt ezeken az összejöveteleken. A Tanúból idézve így tudnám jellemezni: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. Asszem, ez a Reményhal ars poétikája.

– A Ricsárdgír feloszlása mekkora űrt hagyott benned, milyen zenekarokkal dolgozol most menedzserként?

Marci: Ha tudod, hogy működnek a fekete lyukak, körülbelül akkorát. Ahogy hallottam, mások is hasonlóan vannak vele.

Én mindig azt mondtam, hogy nekem a Ricsárdgír életem zenekara volt és soha többet nem lesz ilyen. Ezt nem is szeretném jobban részletezni, mert aki nem érti, az soha nem fogja, aki meg érti, az csak egy mosollyal biccent, hogy ”ja, értem, haver.” Az élet megy tovább, jelenleg is napi 10-12 órát dolgozom, ami baromi sok, de én ezt a rock’n’roll-osdit életvitelszerűen űzöm, a munkám a hobbim, a hobbim a munkám. Szeretem csinálni, na.

Együtt dolgozom a Péterfy Bori & Love Banddel és a Pál Utcai Fiúkkal, szeptembertől még szorosabb lesz a kapcsolatunk, mint eddig. Tökre várom. A cimboráimmal, azt gondolom és nagyon büszkén állítom, szépen építjük a Mertez Menedzsmentet (a Gír is ide tartozott, R.I.P. Koala).

Az Abigéllel évek óta együtt dolgozom, nagy elvárásaim vannak a srácokkal szemben, akikkel azóta szerintem nagyon jó barátok is lettük. Most frissen csatlakozott hozzánk 2 produkció, ahol én leszek a menedzser, a Damara zenekar (fiatal, nagyon ügyes és tudatos csapat), illetve Pénzes Máté eszméletlenül menő és nagyon komoly zenei projektje a Pénzes Máté és a Zseb (Pénzes Máté, Heilig Tomi, Boros Levi, Kiss Peti, Nagy Barni), ami gyakorlatilag egy underground szupergroup. Itt az a sztori, hogy a legendás LGT Bummm! lemezét jól átgondolták, megrágták, újra felvették, persze Presser Gábor rábólintott, sőt hallottam olyat is, hogy tetszik neki az újragondolt album. Szóval ez egy tisztelgés a Legenda előtt, emellett nagyon komoly zenélés. Hálás projekt, nagyon más, mint a Ricsárdgír, de ettől izgalmas a zeneipar. (Utálom ezt a szót, hahaha.)

– A Reményhalra mennyire tekintesz ugyanolyan szemlélettel, mint a többi általad menedzselt zenekarra?

Marci: Most próbálok nem viccelni, teljesen. Szerintem 1-2 év múlva reálisan egy Papp Laci összejöhet, aztán MVM dome. Van rá esély. Tehát, nem tekintek rá úgy, nem is szeretnék, nem is tudnék. Ez egy szerelem projekt, egy igaz baráti társaság, itt nem szeretnék “menedzserúr lenni”. Persze, én sem tudok kibújni a bőrömből, az “ügyeket” én intézem. De ennyi. Azt meg szívesen.

Azt szoktam mondani, hogy nekünk minden koncert a Live AID és nekünk a soron következő hely “A MI WEMBLEY-nk”. És ezt kb. így is gondolom, gondoljuk, ott mi meghalunk a színpadon, mindent kiadunk magunkból. Tudod, mint amikor elmentek a kollégákkal focizni meló után, egyszer csak mindenki márkórosszi vagy 34 éve válogatott játékos lesz. Mi is komolyan vesszük akkor azt, hogy ma mindent lehet és elsősorban érezzük jól magunkat.

Azt hiszem, ez az esszenciája a Reményhalnak: a lehető legkomalytalanabbul, de azt nagyon komolyan! Talán ezt láthatják rajtunk azok, az a pár ezer ember, akik eljönnek a koncertjeinkre és egyszerűen átveszik ezt. A koncertjeink végén az valahol gyönyörű, és ez most nem egy giccs kép lesz, ez így van a Hal bulikon, hogy gyerekek, középkorú bankárok, és néha nyugdíjasok orrukról csöpögő izzadsággal üvöltenek vagy pogóznak. Várj, lehet hogy ez már egy szekta?! Hallásszaszabság. A következő skandináv pszichothrillernek, majd mi írjuk a zenéjét. Piaci rés! Hahahhaha

– Nem léptek fel túl gyakran, a jövőben is ezt az évi 3-4 koncertes szintet tervezitek tartani?

Marci: Hát nézd, már ez is bőven túl van azon, ami normális. Gyakorlatilag minden egyes koncerttel átlépjük a saját komfortzónánkat. Persze ez így van jól. A kevesebb nem lenne jó, mert akkor én őrülnék meg, hogy “deéndobolniakarok”, ha több lenne, az meg kontraproduktív lenne. Így mindenkinek elmúlik a fülzúgása, elmúlik az izomláza, beforrnak a csontok, már nem fog émelyegni és nem hasogat a feje… Tudod, ez már idő a mi korunkban. Ez az évi 3-4-5 buli pont elegendő szerintem mindenkinek és ebben van egyfajta közmegegyezés. Nekem nem is férne bele több szerintem, hiszen állandóan turnébuszokban ücsörgök, vagy az ország valamelyik színpada mellett állok a fent említett öt zenekar valamelyikével.

Egyébként, most pont lesz koncertünk szeptember 22-én a Gödör klubban a remek Visszaesők és a pompás Zebra Eats Lion zenekarokkal együtt. Ez lesz méretét tekintve az eddigi legnagyobb bulink! Biztos vagyok benne, hogy aznap a város legvadabb élőzenés házibuliját mi fogjuk csinálni, szóval várunk mindenkit nagy szeretettel, szerintem fasza lesz és nyilván sold out!

Jegyvásárlás itt, esemény itt, a Reményhal Facebook-oldala pedig itt található.

A zenekar tagjai

Szabó Márk – gitár, szólógitár

Wollner Péter 'Papa' – billentyű, szinti

Bardócz Iván – basszusgitár, hitman

Weisz Péter 'Weiszi' – ének, IT

Tőke Zoltán 'Töki' – trombita, security

Váradi Marci – dob, főként menedzser


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk