Több mint egy órán át feküdt a perzselően forró járdán egy férfi a 11. kerületben, miután rosszul lett és összeesett – írja a Blikk.
A férfi lakása közelében lett rosszul. A hozzátartozói hamar a segítségére siettek, de nem merték megmozdítani a korábban sztrókon átesett beteget. Mentőt hívtak, ám a fővárosban több mint egy órán keresztül nem volt szabad esetkocsi.
„Ma apum a betonfeljárónkon hanyatt esett. Eszméleténél volt, de nagyon szédült. Mentőt kellett hívni, mert a mozgatása jelentős kockázattal járt volna, sztrókbeteg, tüdőembóliája volt 3 hónapja. A mentőre 1 óra 20 percet kellett várni, mozdulatlanul, a forró betonon. Egyszerűen nem volt 1 darab szabad mentőautó sem. Budapest 2022 nyár. Ez a valóság”
– írja a Facebookon az idős férfi fia, aki nem a mentősöket, hanem elsősorban az egészségügyi vezetést teszi felelőssé az esetért.
„Ott vártunk félelemmel vegyes felháborodással. Egy plédet tettem a feje alá, arcát hideg vízzel mostam le, pár kortyot is tudott inni, és persze árnyékot tettünk fölé. Már bőven eltelt egy óra, amikor ismét felhívtam a mentők diszpécserét. Sajnálkozott, de mint mondta, egyetlen szabad autójuk sincs” – fogalmazott a fiatalember az esetről a Blikknek. Mint fogalmazott, amikor a mentősök megérkeztek, gyorsan és szakszerűen látták el a feladatukat.
A portál megkereste az Országos Mentőszolgálatot az esetről. Györfi Pál elmondta: fontos kiemelni, hogy az életveszélyes esetekhez („P1-es prioritás”) rendszerint igen gyorsan, a pillanatnyi mentőkapacitás függvényében akár már néhány percen belül megérkezik a mentő. A jelzett esetben a hívást fogadó mentésirányító a beteg állapotáról rendelkezésére álló információk alapján nem állapított meg közvetlen életveszélyt, az esetet a vonatkozó protokollnak megfelelően P2-es prioritású feladatként kezelte. A mentőegység a stabil állapotú, könnyebben sérült férfit az ügyeletes kórházba szállította.
Több mint egy órán át feküdt a perzselően forró járdán egy férfi a 11. kerületben, miután rosszul lett és összeesett – írja a Blikk.
A férfi lakása közelében lett rosszul. A hozzátartozói hamar a segítségére siettek, de nem merték megmozdítani a korábban sztrókon átesett beteget. Mentőt hívtak, ám a fővárosban több mint egy órán keresztül nem volt szabad esetkocsi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.
Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.
A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.
„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”
– fogalmazott a szemtanú.
Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.
A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.
Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.
A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.
A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.
Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.
Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.
Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.
Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.
A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.
Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.
Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.
Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.
Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.