HÍREK
A Rovatból

Orbán Zelenszkijről: „Aki színész, az azzal a tudással dolgozik, amit színészként gyűjtött össze”

„Amit az ukránok kérnek, az nem más, mint hogy teljes egészében állítsuk le a magyar gazdaságot” - mondta a miniszterelnök.


Éjszakába nyúlt a megbeszélés az uniós miniszterelnökökkel Brüsszelben, hajnali 2-3-kor még "javában gyűrték egymást" - mondta el Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette: "Nagyobb baj nélkül kerültünk ki ebből a megbeszélésből".

A NATO-csúcs szerinte egyszerűbb volt.

"A NATO lemásolta szó szerint a magyar álláspontot. A főtitkár elmondta, hogy a NATO nem küld katonákat Ukrajnába, és nem szállít fegyvert Ukrajnába, és a NATO semmilyen formában nem akar részt venni ebben a konfliktusban"

- mondta el a miniszterelnök.

Beszélt arról is, hogy a NATO-nak nincs saját hadserege, de az egyes tagállamok "adhatnak katonát". Nem tiltja meg azt, hogy ha egy ország katonát, vagy fegyvert akar adni egy másik országnak, azt megtehesse. Minden országnak saját döntése ez, itt már eltérőek az álláspontok.

Az energiarendszert érintő gazdasági szankciókról elmondta: úgy véli,

nem az a gond, amit az ukránok mondanak, hogy kicsit drágábban jönne a nyersanyag. Hanem az a kérdés, hogy jön-e egyáltalán. "Vagy van gáz, vagy nincs. Ezek csövön érkeznek Magyarországra, és azon a csövön vagy jön gáz és olaj, vagy nem".

Szerinte ha nem jön orosz olaj és gáz, akkor megáll az élet az országban. Ebben hozzánk hasonló a helyzet Németországban és Ausztriában is, ahol az importtilalom a gazdaság leállását eredményezné. Nálunk a felhasznált kőolaj 61 százaléka Oroszországból érkezik. A kormányfő magyarázata szerint ha jönne is kőolaj más forrásból, akkor is több év lenne, mire a mi finomítóinkat átalakítanák, mert ezek kifejezetten az orosz nyersanyagra lettek kifejlesztve. Az ukránok kérése szerinte a magyar gazdaság teljes leállítását jelentené:

"Amit az ukránok kérnek, az nem más, mint hogy teljes egészében állítsuk le a magyar gazdaságot, veszítsünk el megint éveket a fejlődésünkből, és essen vissza a magyar gazdaság teljesítményének a színvonala oda, ahol 8-10 vagy ki tudja hány évvel ezelőtt jártunk".

Volodimir Zelenszkijről is beszélt a miniszterelnök. Elmondta, hogy az ukrán elnök a brüsszeli tanácskozáson mindenkit megtámadott, akiről azt gondolta, hogy nem elég elkötelezett az ukrán ügy mellett.

A műsorvezető felvetette, hogy Zelenszkij úgy nézett a kamerába, mint egy profi színész. "Nem érezte, úgy, hogy egy megrendezett jelenetben ül?" - tette fel a kérdés Orbánnak, aki azt válaszolta: "Egyfolytában ezt érzem, az európai politika nagy része megrendezett jelenetekből áll. Ebben nincs semmi rendkívüli".

Hozzátette:

"Én jogász vagyok, abból a tudásból élek, amit a jog világában gyűjtöttem össze. Aki pedig színész, az azzal a tudással dolgozik, amit színészként gyűjtött össze.

Ebben sem látok semmi rendkívülit. Abban sem látok semmit rendkívülit, hogy ilyen élesen beszél az elnök. Talán szokatlan, de a háborúnál szokatlanabb nincs" - fogalmazott Orbán.

Azt is mondta, hogy megérti Zelenszkijt, hiszen Ukrajna kérte az EU- és a NATO-tagságot. Most bajban vannak, és segítséget kér: "Most miért nem segítetek, miért nem jöttök ide, miért nem harcoltok velünk, miért nincs egy magyar katona sem, vagy egy amerikai, vagy lengyel, miért hagyjátok, hogy Oroszország legyőzzön bennünket?" - magyarázta a kormányfő.

"Az ukrán érdek az, hogy minél több országot belevonjon ebbe a háborúba. Ezt lehet kifogásolni, de mindenképpen meg kell érteni" - tette hozzá.

Nekünk az a fontos, hogy "világossá tegyük az ő számára, hogy mi nem akarunk részt venni ebben a háborúban. És megteszünk mindent, amit megtehetünk. A mi erkölcsi felelősségünk nem Ukrajnáért áll fenn, hanem a saját népünkért"

- mondta a miniszterelnök.

A menekülteket segítjük, de azt is látni kell, hogy "lakosságarányosan" hozzánk érkezett a legtöbb ukrajnai menekült, a lakosságszám több mint öt százaléka. "Mindenkit elláttunk" - mondta.

Azt is hozzátette, "a vita nálunk arról szól, hogy az ukránok kérésének kell eleget tennünk, vagy a magyar érdekeket nézzük. Olyat nem teszünk, ami tönkre tenné Magyarországot".

"Nekünk azt kell világossá tenni, hogy mi vagyunk a magyarok, ezért mi mindig magyarbarát politikát folytatunk. A magyar politika az nem ukránbarát, vagy oroszbarát, hanem magyarbarát" -mondta.

A rádió riportere felvetette, lehet, hogy a választások miatt is érik támadások a magyar kormányt.

Orbán szerint most az "európai mellény" újragombolásának időszakát éljük". A háború megváltoztatta az európai biztonsági és gazdasági helyzetet is. "Most mindent újra kell számolni"

- mondta. Az EU-csúcson a háború mellett a másik nagy kérdés az energia volt - tette hozzá.

VIDEÓ: Orbán Viktor a rádióban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jelentkezett a laptop és telefon lefoglalása után Juhász Péter: Minden oké, Komcsis Máté kapja be!
„A hatóságok szerint a politikus videója és a Szőlő utcai eset kapcsán is magas rangú politikus lehet érintett. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá Juhász.


Ahogy arról korábban írtunk, az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus a Telexnek elmondta: „A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de [...] Itt nincsenek bizonyítékok”-

A volt politikus csütörtök délután posztolt az esetről. Mint írta:

„Minden oké. Elvitték a telefonom és a számítógépem, elvileg holnap visszakapom, ha megyek kihallgatásra tanúként.”

„Panasszal éltem az eljárással kapcsolatban, mert amikor megkérdeztem, hogy mi alapján jöttek hozzám, mi köti össze a Szőlő utcai ügyet és a videómban hallható felvételt, akkor azt mondták, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek. Jegyzőkönyvbe mondtam, hogy akkor kérem Hatvanpuszta ügyét is ide csatolni, mert ez a kapocs ott is releváns lehet. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá a vlogger.

Posztja végén még megjegyezte: „Ui. 1. : Komcsis Máté kapja be! ?” Illetve megadta ideiglenes, nyomógombos telefonja számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
59 diák lehet a romok alatt, egyre kevesebb az esély, hogy élve hozzák ki őket – összedőlt egy iskola Kelet-Jáván
Szerdán öt fiatalt élve hoztak ki az indonéz mentők, de azóta nem észlelnek életjelet. A romok alatt lévők számát csak becsülik, a keresést drónokkal és hőkamerákkal is segítik.


Az indonéz mentők versenyt futnak az idővel Kelet-Jáván, mert még több tucat diák lehet a három nappal ezelőtt összedőlt bentlakásos iszlám iskola romjai alatt – írja a Hirado.hu. A hatóságok csütörtökön engedélyezték a nehézgépek bevetését, amit eddig túl kockázatosnak tartottak az esetleges túlélők miatt.

A katasztrófavédelem szerint a döntést a romok alatt rekedt diákok szüleivel egyeztetve hozták meg. A kézi kutatás lassan haladt az omlásveszély miatt, és egyre kevesebb az esély a túlélőkre.

A hatóságok drónokat és hőkamerákat is használtak, de csütörtökön már nem észleltek életjelet. A rendelkezésre álló adatok alapján még 59 diák lehet a törmelékek alatt.

A baleset hétfő kora délután történt Sidoarjo körzet Buduran falujában. A hatóságok eddig öt halálos áldozatról és mintegy száz sérültről számoltak be. Több tucat sérült még kórházban van, főleg végtagtörésekkel vagy fejsérüléssel.

„Szerdán öt diákot sikerült kimenteni” – közölte csütörtökön a képzési és kulturális ügyek koordinációs minisztere. Azt mondta, a csapatok a nehézgépekkel is rendkívül óvatosan emelik meg a betonelemeket, hogy ne veszélyeztessék a túlélőket.

A katasztrófavédelmi hivatal vezetője elmondta, hogy már nem reménykednek további túlélőkben. Hozzátette, a hatóságok nem tudják pontosan, hányan lehetnek a romok alatt, csak az iskolalátogatási adatok és a családok tájékoztatása alapján becsülik a számot.

„Nagyon reméljük, hogy nincs 59 ember a romok alatt”

– mondta. Néhány szülő tévesen hitte, hogy a gyereke is az eltűntek között van.

A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akartak két újabb emeletet ráépíteni, és a falak nem bírták el a súlyt. A fiúk épp imádkoztak a 12–19 éves korosztályból, amikor rájuk szakadtak a felső szintek. A lányok az iskola másik szárnyában voltak, onnan ki tudtak menekülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 650 milliószor játszották le három hónap alatt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Pétert lejárató videóit
A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.


Az elmúlt három hónapban szinte folyamatosan pörögtek a Nemzeti Ellenállás Mozgalom mesterséges intelligenciával készült videói a YouTube-on és a Facebookon.

A megafonos Apáti Bence még júliusban indította el a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat, amelyet egyébként Orbán Viktor személyesen is támogat. A mozgalom ekkor kezdte el szórni a hirdetéseit az interneten.

A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.

A NEM nagyon rövid idő alatt Európa legnagyobb politikai hirdetői közé került a közösségi médiában.

A Telex szerint

a YouTube-on körülbelül 150 milliószor játszották le a tartalmaikat, míg Facebookon a reklámmal megtolt sima videókat 241 milliószor nézték meg, a rövid, reels videókat pedig 259,5 milliószor. Ez összesen több mint 650 millió lejátszást jelent.

A YouTube-on 668 ezer eurót, vagyis nagyjából 260 millió forintot, Facebookon pedig 383 millió forintot fizetett ki a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A teljes összeg 643 millió forint volt. Ez azt jelenti, hogy egy megjelenés ára átlagosan körülbelül egy forint volt. Ebben csak a hirdetések költsége szerepel, a videók elkészítése nincs benne.

Azt viszont nem tudni, hogy ki és mennyiért készítette ezeket a videókat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egy hasonló, mesterséges intelligenciával készült videót, amely vérző magyar katonákat mutatott, a Balásy Gyula-féle Longue Designtól rendelt meg nettó 21 millió forintért. A Nemzeti Ellenállás körülbelül 15-20 hasonló videót készíttetett.

A Telex többször is megkereste őket azzal a kérdéssel, hogy miből finanszírozták a több százmilliós kampányt, de sosem kaptak választ.

A Google ugyanakkor időközben már letiltotta a politikai hirdetéseket a felületein, és várhatóan napokon belül a Facebook is követni fogja ezt. Így ezek a hirdetések hamarosan eltűnhetnek majd a platformokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk