KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Önök megmentették az életemet” – a magyar mentőcsapatnak sikerült beszélnie egy általuk kiszabadított török nővel

Szelmának egy kérdése volt a fiúkhoz: megfordult-e a fejükben, hogy feladják, és nem fogják őt megmenteni?

Link másolása

Megrendítő pillanatokról számolt be az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a közösségi oldalán. A törökországi földrengés áldozatainak felkutatására kiutazott Alfa csapat többek között Szelmát is kimenekítette a romok alól. A történet azonban nem ért ezzel végett. A csapat tagjai most felhívták a hét órás munkával kiszabadított nőt.

A beszámoló szerint a magyarok videóchaten tudtak beszélni vele.

„A HUNOR legénysége olykor szó szerint a két kezével kaparta ki a nőt a törmelékből. Szelma három napig feküdt egy résnyi helyen, sokszor nem tudta eldönteni, hogy a túlvilágon van-e, vagy a valóságban. Erről ő maga beszélt a megmentőinek.

A nőnek egy kérdése volt a fiúkhoz: megfordult-e a fejükben, hogy feladják, és nem fogják őt megmenteni? Egy percig sem, soha! – válaszolta neki Farkas Roland, alegységvezető.

Szelma elmesélte, hogy a földrengés előtt pár perccel felébredt, és azt látta, hogy a csillár őrült himbálásba kezdett. Mikor rájött, hogy már nem tud kimenekülni a második emeleti lakásából, az ágy mellé vetette magát, és védte a fejét, ennyit tehetett.

„A szó szoros értelmében azt hittem, meghaltam, és az egész város elpusztult. Nekem azt mondták, a Rönesans Rezidans 9-es erősségű földrengést is kibír. Ha mégis összeomlott, az számomra azt jelentette, hogy Antakya a földdel vált egyenlővé.”

„Egy idő után rájöttem, hogy mégsem haltam meg, kiabáltam, hogy hall-e engem valaki, és egy kővel a mellettem lévő fémet ütögettem.”

A beszélgetésbe Szelma fia is bekapcsolódott, aki elmondta, hogy a földrengés hírére azonnal elindult Isztambulból Antakyába, és megtalálta a magyarokat, akiknek a porba rajzolta le a szálloda alaprajzát, és azt, hogy szerinte hol van az édesanyja.

Mikor a szűk járatok egyikében, az épület belsejében Kormos Laci meghallotta, hogy a romok alól valaki kiabál, akkor a nő már három napja feküdt ott. Fázott, mínusz kilenc fok volt, rázta a hideg, fájt a lába, amelyre rázuhant egy bútor, tele volt a szája törmelékkel, de valahonnan mindig érkezett friss levegő, és néha hangokat is hallott. Ezekről nem tudta eldönteni, hogy hallucinál-e, vagy valóban hallja azokat.

Mikor végre a mentés eljutott addig, hogy a tolmáccsal is tudott beszélni (és ekkor még mindig hosszú órák voltak hátra!), akkor történt az a bizonyos félreértés, hogy a Szelma nevet Laci Szalmának értette, és a műveletirányításnál várakozó fiú, Szelma fia összeomlott, mert azt hitte, mégsem az anyját találták meg a kutató-mentők.

Mint kiderült, az alfák több oldalról is megpróbálták megközelíteni őt, végül valahogy áttörték a födémeket, és egy keskeny résen kiemelték a lábán súlyosan megsérült nőt. Mindeközben Szelma észlelte az utórengéseket, néha elaludt, és próbálta beazonosítani, hogy merről hallja a zajt.

A beszélgetés során többször is a könnyeivel küszködött.

„Önök megmentették az életemet, és most is megelőztek engem. Szerettem volna megkeresni önöket, és remélem, hogy ha Antakya újraépül, ott találkozunk…” – mondta a megrendült asszony.

A beszélgetésről készült megható fotókat is közreadták, melyen a Benjamin nevű cica is látható, amelyik Szelmával együtt került elő a romok alól, és amelynek gazdái nem élték túl a földrengést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Óriásplakáttal búcsúztak el osztályfőnöküktől egy mosonmagyaróvári iskola végzős diákjai
A kreatív és vidám elköszönéssel bizonyára sokakat megleptek a ballagók, tanáruk pedig a Facebookon köszönte meg a megható üzenetet.

Link másolása

A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda egyik nyolcadikos, végzős osztálya óriásplakáton köszönt el osztályfőnökétől, Pozsgai Esztertől.

A hatalmas molinón az alábbi felirat olvasható:

„Eszti néninek tisztelettel jelentjük. Az osztály létszáma 20, hiányozni fog! Köszönjük!”

A tanárnő a Facebookon köszönte meg a megható üzenetet: „Nekem van a legklasszabb osztályom! Köszönöm, nagyon-nagyon! Hajrá, Piarista 8. a!” – írta bejegyzésében Pozsgai tanárnő.

(Forrás: Röviden)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: