KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Oltass, hogy élhess – önkéntes civilek regisztrálják a legszegényebbeket az oltásra

11 szervezet és az Országos Roma Önkormányzat összefogott és oltásnépszerűsítő kampányt indított, hogy a szegregátumokban élők is regisztrálni tudjanak az oltásra. Még ott is, ahol se áram, se víz, nemhogy internet, okostelefon meg tablet.
Báthory-Beck Nóra - szmo.hu
2021. április 22.


Link másolása

Péntek reggel 8 óra van. Radics Józseffel, az Országos Civil Tanács Egyesület egyik alapítójával, a Budapesttől körülbelül 30 kilométerre lévő Domonyba indulunk. Csípős a reggel, mégis, amikor befordulunk a város cigánytelepének egyik utcájába, mosolygó, mezítlábas gyerekek szaladnak elénk. A csomagtartóból előkerül több zsák friss péksütemény, amit még hajnalban sütöttek egy pékségben, és adományként küldték a nélkülözőknek.

Jónásék hét gyereket nevelnek. A nyolcadikat tavaly már a kórházból sem hozhatták haza, miután megszületett, mert a gyámhivatal szerint a ház túl kicsi ennyi gyereknek.

„Én is állami gondozott voltam, nem akartam, hogy ő is intézetis legyen, így inkább lemondtunk a kapcsolattartásról és egy rendes örökbefogadó családhoz került” – meséli Jónásné, miközben könnyek szöknek a szemébe.

Magyarországon, a legszerényebb becslések szerint is többszázezer roma él. Nagy részük szegregált telepeken, ahol a legtöbb házban se villany, se víz.

Vilmos, a férje azt mondja: nincs munka a környéken, pedig minden álma az, hogy dolgozhasson és ne segélyekből kelljen élniük. Néhány napja egy váci gyárba jelentkezett, és minden percben várja a választ, hogy felvették-e.

Amíg a gyerekek falatoznak, József, aki egyébként régóta ismeri a családot, az apát gyerekkorában még táboroztatta is, a szülőkhöz fordul.

„Én magam is megkaptam már mindkét oltást, és látjátok, itt vagyok, semmi bajom.

Ahol ennyi a gyerek és ilyen zárt, nagyszámú közösség van, az egyetlen esélyetek, hogy védettséget szerezzetek és megússzátok komoly veszteség nélkül: az oltás.

Előzzük meg a bajt, főleg, miután itt többen is megfertőződtek már és a nagybátyád meg is halt a vírus miatt. Örülnék, ha ezt a többi itt élőnek is elmondanátok, hogy az oltással tudjuk megvédeni magunkat és a többieket.”

A házaspárt nem kell sokáig győzködni, már diktálják is a TB számukat. Ha lehetne, már holnap felvennék az oltást. Azt mondják, mindegy, melyiket, csak kapjanak, mert ha velük történik valami, nem lesz, aki felnevelje a kicsiket.

„Most már félünk. Eleinte úgy voltunk vele, hogy először megvárjuk hányan, oltatják be magukat, és majd azután döntünk, de

miután szombaton eltemettük egy közeli családtagunkat, határozottan úgy döntöttünk, hogy minél előbb szeretnénk megkapni az oltást.

Szívem szerint a gyerekeket sem engedném iskolába meg óvodába, de nem tudnak itthon tanulni, mert nincs internetünk” – magyarázza Jónásné.

József egy tabletet is hozott magával, így pillantok alatt email címeket is gyárt a fiatal szülőknek és regisztrálja őket. A sikeres akció után gyalog indulunk tovább a telepen. Többen odajönnek, kérdezősködnek, de amikor kiderül, hogy az oltásra lehet regisztrálni, megijednek.

„Én őszintén megmondom, félek a chipektől meg a vérrögöktől, meg a vértől is. Pánikbeteg vagyok.

Még szeretnék gondolkodni ezen” – mondja egy asszony, amikor József előveszi a táblagépet.

A kampányban jelenleg 250 civil önkéntes vesz részt az ország minden táján. Nekik nemcsak az a dolguk, hogy a technikai nehézségek leküzdésében segítsék a nehézsorsú embereket, hanem az is, hogy beszélgessenek velük az oltás fontosságáról.

„Nagy meglepetés volt számunkra, hogy az önkénteseknek jóval több idejük megy el a meggyőzésre, mint magára a regisztrációra.

A Facebookon terjedő álhírek és kitalációk rendkívül veszélyesek ebből a szempontból, hiszen a cigánytelepeken élő emberek nagy része innen szerzi az információit – magyarázza Farkas László, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, aki hozzáteszi, az ORÖ mintegy ernyőszervezet fogja össze a kezdeményezést. 2 millió forintot különítettek el a kampányra, és arra kérték az összes magyarországi helyi roma önkormányzatot is, hogy további forrásokat szánjanak a programra.

„Az oltass, hogy élhess kampány a múlt héten indult és ez idő alatt körülbelül 3000 embert tudtak regisztrálni az önkénteseink.

Ez egyébként körülbelül a harmada azoknak, akiket el tudtunk érni”- mondja az elnökhelyettes.

A programhoz egyébként több civilszervezet is kapcsolódott: a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány, az 1 Magyarország Kezdeményezés, a kommunikációban pedig a DikhTV és az aHang is segít.

„Eddig kilenc videót készítettünk, amelyekben híres roma énekesek, zenészek buzdítanak oltásra. Köztük Bangó Margit, Oláh Gergő, vagy a 100 tagú cigányzenekar zenészei.

Igyekeztünk minden korosztályt és stílust lefedni, hogy az üzenet a legszélesebb körben eljusson a címzettekhez” – fogalmaz Hajdú Gergő az aHang munkatársa.

A videók gyártási költségeit egyébként néhányezer forintos adományokból szedték össze. De azokra is gondoltak, akiket nem találnak otthon a regisztráló önkéntesek, egy kilincsakasztót hagynak az ajtajukon szintén oltásnépszerűsítő üzenetekkel. Egy nyomda most ingyen vállalta, hogy 5000 darab ilyen papírakasztót készít, mindegyiket két nyelven: lováriul és magyarul.

A szervezet további támogatásokból új videók készítését is tervezi, de ezekben már nem ismert emberek mondják majd el, hogy miért érdemes oltatni, hanem a kampány során már elért regisztáltak.

Domonyban lassan végzünk, miután összegyűlt jó néhány regisztráció. Az idősek nagyon örültek, hogy végre valaki segít nekik jelentkezni, a fiatalok között viszont nagy az ellenállás és a bizonytalanság.

„A szegregátumokban elkezdett söpörni a vírus, mi terepen dolgozók nagy veszélyt látunk, hiszen az itt élő emberek nem rendelkeznek semmilyen olyan eszközzel: vitaminok, gyógyszerek, fertőtlenítőszerek, maszkok, ami megvédené őket a betegségtől. Ha csak egy-egy ember eljár a nagyvárosokba dolgozni, akkor ők az egész közösségnek hazaviszik a vírust.

Hiszen ezeken a telepeken sokkal többet érintkeznek egymással az emberek. Például több generáció lakik együtt, mindenki átjár a másikhoz, és nincsenek védőeszközök.

Vagy például ezeken a leszakadt városrészeken nincs a házakban közmű, ezért egy közös kútra járnak vízért, képzeljük el, hogy mindenki ugyanannak a kútnak megnyomja a lenyomó csapját napjában többször is. Ez most mind-mind veszélyforrás - fogalmaz Radics József már hazafelé a kocsiban.

Már csak ezért is volt érdekes, hogy miután a Reuters megjelentett egy hosszú riportot arról, hogy a Covid szedi az áldozatait a magyarországi szegénytelepeken,

Gulyás Gergely kijelentette, hogy a roma közösségeknek is önként kell résztvenniük az oltásban.

Tehát sem a regisztrációban, sem az oltópontra utazásban nem kapnak segítséget az államtól.

VIDEÓ: Oltass, hogy élhess!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: