A Rovatból

„Ő egy igazi mintaanya volt” – megszólalt a koronavírusban meghalt hétgyermekes édesanya férje

„Hiába imádtam mindennél jobban a feleségemet és ordítani tudnék a fájdalomtól, amelyet a hiánya okoz, a gyerekek miatt tartani kell magamat” – mondta a megtört férfi.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. március 27.



Mi is írtunk róla, hogy nem sokkal gyermeke születése után koronavírus-fertőzés miatt elhunyt egy hétgyermekes édesanya. A nő a súlyos fertőzés miatt császármetszéssel szülte meg gyermekét, majd lélegeztetőgépre került és meghalt.

A Blikknek beszélt a történtekről Vas Zsolt, az elhunyt édesanya férje:

"Bevallom, még fel sem fogtam igazán, ami velünk történt. Olyan mint egy rémálom, ami csak filmekben fordulhat elő. Hiába imádtam mindennél jobban a feleségemet és ordítani tudnék a fájdalomtól, amelyet a hiánya okoz, a gyerekek miatt tartani kell magamat. Most egy ideig itt van velem az anyósom, de nemsokára csak magamra számíthatok."

"Szerencsére a szomszédaim nagyon rendesek, ha szólok, akár éjjel is átjönnek segíteni. Amióta kiderült, hogy mi történt Kittivel, rengetegen felajánlották, hogy segítenek nekem és a gyerekeknek. Megható a gondoskodás, ami körülvesz, de sajnos ez sem tudja enyhíteni a gyötrelmeimet" – tette hozzá a férfi könnyek között.

A férfi szerint felesége tőle kaphatta el a koronavírust, neki sikerült megúsznia enyhe tünetekkel. "Valamelyik nap munka után éreztem, hogy nem vagyok jól, másnap itthon is maradtam. Az akkor mindenórás Kittin is hamar kijöttek a tünetek, de neki két tesztje is negatív lett. Az állapota azonban egyre csak romlott, ezért az egri kórházba került. Nem sokkal később kiderült, hogy mégis elkapta a vírust, azonnal Budapestre szállították. Itt végezték el a császármetszést, a baba teljesen egészségesen született, az én szerelmem azonban már soha nem tért magához" – mesélte.

"Borzalmasan hiányzik, ő egy igazi mintaanya volt, jobb társat álmodni sem lehet. Minden gondolata a gyerekek körül forgott, ő tényleg értük élt.

Hat közös gyermekünk született, de sajátomként szeretem a Kitti előző kapcsolatából született legnagyobbat is" – folytatta.

Az édesapának azóta rengetegen felajánlották segítségüket, sikerült szereznie anyatejet is.

"Sosem gondoltam, hogy az emberekben ennyi empátia van. Szinte percenként jelez a telefonom, hogy pénz érkezett a számlámra. Ruhaadományt is kaptam, sőt pelenkára is van ígéretem. Nemcsak civilek, de az önkormányzat és a munkahelyem is mindenben támogat"

– mondta a férfi.

A család számlaszáma, amelyre az utalásokat várják: 11773391-00731306. A számla kezelője Vas Zsolt, a "Közlemény" rovatba pedig az "adomány" szót kell beírni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét” – drámai bejelentést tett egy magas rangú izraeli tisztviselő
A 86 éves ajatollah 1989 óta irányította Iránt. Uralma alatt végig ellenséges volt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is.


Meghalt Ali Hámenei iráni legfőbb vezető, holttestét is megtalálták – ezt közölte a Reuters hírügynökséggel egy magas rangú izraeli tisztviselő.

„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét”

– mondta a névtelenséget kérő tisztviselő.

A Channel 12 hírügynökség közlése szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek és Donald Trump amerikai elnöknek megmutatták a volt iráni vezető holttestének képét. A jelentések szerint Izrael szombat reggel hatalmas csapást mért az iráni vezető rezidenciájára.

Jechiel Leiter, Izrael amerikai nagykövete tájékoztatta az amerikai tisztviselőket, hogy Izraelnek sikerült megölnie Hámeneit – mondta egy, az ügyhöz közel álló forrás a The Times of Israelnek. Donald Trump amerikai elnök pedig elmondta, hogy Irán legfelsőbb vezetésének több tagja is meghalt az amerikai-izraeli csapásokban.

Szenmtanúk szerint helyi idő szerint az esti órákban hangos éljenzés hallatszott Teheránban, a lakók az ablakokból tapsoltak és zenéltek, miután bejelentették Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetőjének halálhírét - írja a The Times of Israel.

A 86 éves ajatollah 1989 óta vezette Iránt. Legfőbb vezetőként a síita iszlám köztársaságban ő volt a legfőbb tekintély, kezében tartotta az államhatalom minden ágát, a hadsereget és az igazságszolgáltatást. Közel négy évtizedes uralma alatt kommoly regionális hatalmat épített. Irán ellenséges maradt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is, az országban kitört zavargásokat pedig sorra elfojtotta.

A szombati, Irán elleni csapások egy válságokkal teli időszakban történtek. A tavaly júniusi csapások bujkálásra kényszerítették, miután több közeli munkatársa és a Forradalmi Gárda parancsnokai is meghaltak. Az izraeli és amerikai támadások szétzúzták az ország nukleáris és rakétalétesítményeket. A hatalom ezrek életének árán verte le a szankciók alatt sínylődő lakosság januári, hatalmas tiltakozásait is - írta a hírügynökség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor bejelentése: „Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal”
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.


Orbán Viktor szombaton délutánra összehívta a Védelmi tanácsot, miután az USA és Izrael közösen csapárt mértek Iránra.

A miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette:

"Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!"

Később egy videóban közölte, hogy mit döntöttek:

Szerinte az iráni háború közvetett hatást gyakorolhat Magyarországra, a biztonsági helyzetünkre, "különös tekintettel az energia-biztonságunkra". Elmondta, hogy a Közel-Keletn magyar katonák teljesítenek szolgálatot, "őket nem érték el katonai csapások", jól vannak.

A miniszterelnök közölte, hogy a terrorcselekmények valószínűségének emelkedésével számolnak, egész Európában, "ahogy ez legutóbb is történt", főleg ott, ahol "jelentős számú migráns él" - mondta.

Hozzátette: Magyarország sokkal jobb helyzetben van, de a terrorfenyegetettség készültségi szintjét "ezzel együtt is megemlejük egy fokozattal".

Beszélt arról is, hogy a konfliktus miatt a világpiacon jelentős energia áremelkedésre készülnek. "Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy letörjük Zelenszkij elnök Magyarországgal szemben bevezetett olajblokádját" - közölte. Ezért hatályban tartják az Ukrajna elleni válaszlépéseket - mondta el Orbán Viktor.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Donald Trump szombaton bejelentette: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is. Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája". Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent: „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket”
A Tisza Párt elnöke a kormányfő szombati, rántottasütős videójára reagálva tette meg ajánlatát. Felvetette, hogy akár a párt Ford Tranzitjával is elmennek Kijevbe, hogy kiderítsék, miért áll a szállítás.


Magyar Péter ajánlatot tett Orbán Viktornak:

nézzék meg együtt az ukránokkal a Barátság kőolajvezetéket, mert a probléma szerinte nem oldódik meg attól, hogy a miniszterelnök rántottát süt a Karmelitában.

A Tisza Párt elnöke sárbogárdi kampányállomásán reagált a kormányzati üzenetekre – írta a 444.hu.

„Hallom, hogy napok óta üzengetnek nekem, Lázár János is azt mondja, hogy hívjam fel Zelenszkijt. Én nem tudom a számát és

úgy tudom, hogy még nem mi kormányzunk, dehát értem, hogy azt szeretnék, ha már a Tisza dolgozna helyettük”

– fogalmazott Magyar, aki konkrét javaslatot is tett a hónapok óta akadozó, majd január végén teljesen leállt kőolajszállítás újraindítására. „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket, kérjük meg az ukránokat, mutassák meg, hol sérült meg, miben tudunk segíteni, mikor tud leggyorsabb újraindulni a kőolajszállítás Magyarország felé.” A Tisza Párt elnöke hozzátette: Orbán tudja a telefonszámát, mondjanak egy időpontot, és ő akár a párt Ford Tranzitjával is hajlandó Kijevbe menni.

A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszán január 27. óta áll a szállítás. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna akadályozza az orosz olaj tranzitját, míg Ukrajna a vezetéket ért orosz támadások okozta károkra és biztonsági kockázatokra hivatkozik. A kiesés miatt a kormány a stratégiai készletekre és a tengeri úton, az Adria-vezetéken keresztüli beszerzésekre támaszkodik, egyúttal felfüggesztette a dízelüzemanyag-szállítást Ukrajnába.

Magyar Péter élesen bírálta Orbán Viktor szombati, Szijjártó Péterrel közös rántottakészítésről szóló videóját is. „Attól nem lesz kőolaj a Barátság-vezetékben miniszterelnök úr, mert Facebook-posztokat írogat, tojásrántotta készítést mímelt a Karmelita-palotában.

Most már odáig süllyedt, hogy ezzel akarja bizonyítani, hogy ő a nép fia. De nekik nem ez a feladatuk.”

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány feladata lenne a közel-keleti eszkaláció miatt veszélybe került magyar állampolgárok mielőbbi hazahozatala is.

A magas benzinárakról szólva Magyar arra emlékeztetett, hogy a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor 300-330 forint volt egy liter 95-ös benzin, noha a világpiaci ár akkor magasabb volt, mint most. Szerinte a jelenlegi, 565 forint körüli árakat a kormány adópolitikája, a jövedéki adó emelése és az Európában legmagasabb, 27 százalékos áfa okozza. Egyúttal felszólította Orbánt, hogy csökkentse az üzemanyagokat terhelő adókat.

Magyar szerint a kormánynak 16 éve lett volna az olajbeszerzés diverzifikálására, hogy az ország ne váljon kiszolgáltatottá egyetlen forrás miatt.

„Élek a gyanúperrel, hogy ezt nem véletlenül nem oldotta meg Orbán Viktor. Lehet, hogy ez volt a küldetése? Lehet, hogy ez volt a kérés, hogy Magyarország kiszolgáltatott maradjon, mert így lehet zsarolni, el lehet kérni bármennyi pénzt?"

– tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter a Dubajban rekedt magyarokról: a helyzet veszélyes, már több mint ezren regisztráltak, de a légtérzár miatt nem tudnak hazatérni
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapást mért Iránra, ami válaszcsapásokat váltott ki. A külügyminisztérium megerősített call centerrel és éjszakai ügyelettel igyekszik segíteni a kint tartózkodó magyaroknak.


Egyetlen nap alatt majdnem a háromszorosára nőtt a konzuli védelemre regisztrált magyarok száma Dubajban, miután szombaton kiéleződött a közel-keleti válság. Izrael és az Egyesült Államok közösen megelőző csapást mértek Iránra, amire válaszul több öbölbeli országot is támadás ért. A helyzet miatt a polgári repülés is leállt a térség több országában, így rengeteg magyar rekedt az Egyesült Arab Emírségekben. A fejleményekről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy szombat esti Facebook-videóban számolt be.

A miniszter szerint a helyzet közvetlenül érinti a Dubajban tartózkodó magyarokat. „A közel-keleti válság az eszkaláció irányába mutat, Irán több öbölbeli országot, több arab országot is támadás alá vett, az ott található amerikai érdekeltségek és támaszpontok miatt, így van sajnos ez az Egyesült Arab Emirátusokkal is, Dubaj és Abu-Dzabi környékén is rakétatámadások történtek” – mondta Szijjártó.

A konzuli védelemre regisztrált magyarok száma drámaian megugrott.

„A nap elején még 371-en voltak konzuli védelemre regisztráltak, most ez a szám már 1100 fölé ment. Egyelőre sajnos a légtér zárva tart, így a légitársaságok nem repülnek, hiszen az most kifejezetten veszélyes lenne.”

A miniszter türelmet kért, és jelezte, hogy a nagykövetség munkatársai és a budapesti call center is megerősített létszámmal, egész éjjel dolgozik a helyzet kezelésén. „Itt Budapesten a call centerünkben is megnöveltük a létszámot és természetesen egész éjszaka is dolgoznak a kollégák” – tette hozzá, és arra kérte a kint tartózkodókat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait.

Szijjártó Péter a videójában két telefonszámot is megadott, ahol lehet érdeklődni, vagy segítséget kérni.

A szombat reggeli támadás nagyobbnak ígérkezik, mint az iráni nukleáris létesítmények elleni tavaly júniusi 12 napos akció. A csapások megkezdése után néhány órával Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is bejelentette az amerikai akciót az iráni rezsim ellen. A támadás nyomán Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek ki, készülve az ország ellen várható iráni rakétacsapásra. Izrael és Irán is lezárta a légterét. A légtérzárak miatt a Wizz Air felfüggesztette az Izraelbe, Dubajba, Abu-Dzabiba és Ammánba tartó járatait.

VIDEÓ: Szijjártó Péter közleménye

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk