SZEMPONT
A Rovatból

Nefelejcs - filmben mutatják be, milyen egy középsúlyos demenciában szenvedő nő egy napja

Az Északi Támpont Egyesület filmje nemcsak arról szól, hogy a betegek hogyan élik meg saját demenciájukat, hanem a hozzátartozók érzéseire is hangsúlyt fektet. Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szakorvost kérdeztük a projektről.


Mindenki számára szomorú élmény a szellemi leépülés állapotában lévő, szakszóval demens emberekkel találkozni. Különösen akkor, ha érzelmileg kötődünk hozzájuk és jól emlékszünk arra, amikor még erejük teljében, tiszta tudattal éltek.

Több megrázó filmet vagy színdarabot is láttunk már az Alzheimer-kórról, az Irist, az Északi fényt, vagy Az apát, amelyet a Pesti Színház is műsorára tűzött, és mély nyomott hagyott bennünk, ahogyan Judi Dench, Donald Sutherland, Anthony Hopkins vagy Kern András megjelenítette ezt az állapotot.

Most egy civil szervezet és egy pszichiáter szakorvos készít filmet erről a sajnos egyre többeket, betegeket és hozzátartozókat érintő súlyos problémáról. A közel negyedszázada működő Északi Támpont Egyesület társadalmi célú kommunikációval foglalkozó nonprofit kreatív csoport Nefelejcs – beszéljünk a demenciáról című rövidfilmtervvel pályázott az orvos kategóriában a Richter Anna-díjra, amelyre március 14-ig, vasárnapig lehet szavazni.

E projektről beszélgettünk Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szakorvos és pszichoterapeutával, a projekt vezetőjével.

– Hogyan kerültek kapcsolatba egymással a csapat tagjai?

– Tóth Bálint, az Északi Támpont vezetője keresett meg engem, amikor már elkezdtek egy forgatókönyvet írni Chilton Flórával a demenciáról, és szakorvosi tanácsadónak, egyfajta kreatív szakértőnek kértek fel – mesél a találkozásról a doktornő – szerencsés egybeesés volt, hogy Flóra is váci, mint én. Ő egyébként már elismert operatőr és zenész is, hárfázik a Katáng nevű gyermekdalokat, megzenésített verseket játszó együttesben is, így őt a gyerekeim kapcsán már ismertem. A közös munkánk során nemcsak a véleményemet kérték ki, hanem egy kicsit beleléphettem a történetszövésbe is. Ráadásul az alkotó csapatban mindannyiunknak van e betegségben szenvedő hozzátartozója. A közös munkával a Richter Anna-díj „orvos” kategóriájában pályáztunk és jutottunk be a döntőbe 11 másik produkcióval együtt. Most egyaránt reménykedünk a közönség és a zsűri díjában is.

– Tekinthető-e a demencia korunk egyik tipikus betegségének, magyarázható-e egyfelől a modern társadalmak elöregedésével, másrészt a túlhajszolt, stresszes élettel?

– A demenciának két nagyobb csoportja van. Az egyikben jelentősek az olyan életmódbeli problémák, amelyek végső soron magas vérnyomáshoz, elhízáshoz, alkoholizmushoz vezetnek. A stressz ily módon beléphet az oki tényezők közé. De nagyobb a genetika szerepe. Úgy gondolom, hogy ez a betegség régen is létezett, de miután idősödik a társadalom, és szerencsére tovább élünk, ezáltal több a demens beteg is.

-A Nefelejcs nemcsak azt mutatja meg, hogy a betegek hogyan élik meg saját demenciájukat, hanem a hozzátartozók érzéseire is hangsúlyt fektet.

– A kisfilm egy középsúlyos demenciában szenvedő nő életébe enged betekinteni. Azt a stádiumot szeretnénk megmutatni, amikor már elindul a folyamat, és részben még van rálátása a betegnek önmagára, de már külső segítségre szorul, egyelőre a saját életterében. Gondozónő jár hozzá, a család is többször látogatja. Ezt az időszakot próbáljuk elcsípni, melyben a főhős egy napját fogjuk bemutatni. Először egy kis rutint látunk, a gondozónőt problémamentes helyzetben – nagyon fontosak ugyanis a demenciával élőknek a körülöttük lévő megszokott tárgyak, ápolási feladatok – és amikor a főhős elhagyja az otthonát és kilép a nagyvárosba, úgy tervezzük, hogy nonverbális eszközökkel, az általa látott-hallott hangokkal, színekkel, zenékkel, fényekkel helyezzük őt egyfajta megnyugtató környezetbe. Amikor azonban már elveszíti a fonalat, hogy földrajzilag éppen hol van, kétségbeesik. Különböző emberekkel találkozik, van, aki jószándékkal segít neki, van, aki nem.

Olyan elemeket igyekszünk beletenni, amelyek felhívják a laikus néző figyelmét a reális veszélyekre. Én is látom ezeket a saját praxisomban az „unokázó” csalóktól kezdve azokig, akik aláíratják velük lakásuk eladását.

Ennek ellenére próbálunk a történetnek jó véget kerekíteni, megmenteni a hősünket, hogy megtalálja őt a család, de közben igyekszünk a társadalmat is érzékenyíteni, és a bevezető tünetekre is felhívni a figyelmet, hogy aki nem látott még ilyet, észrevegye és tudjon segíteni.

– Minden betegségnél nagyon fontos az őszinte feltárás az érintettek számára. Segíthet-e a demencia lassításában, hogy a beteg és a hozzátartozók tisztában vannak az állapot stádiumával?

– A kivizsgálásnak van egy protokollja, ami tartalmaz laborvizsgálatot, koponya CT-t, belgyógyászati vizsgálatot is. Ezt követi a kikérdezés és egy 30 pontos teszt (Mini Mental Teszt). Annak a páciensnek, aki legalább 27 pontot elér, még jó rálátása lehet a betegségre, meg is éli azt, sőt, ő maga jelzi. Az is előfordulhat, hogy teljesíti a 30 pontot, de már elfelejti a neveket, kiesnek fontos, többnyire frissen szerzett információk, miközben régi, fiatalkori emlékek megmaradnak. Ebben az időszakban nagyon jól át lehet velük beszélni a teendőket – például azt, hogy milyen jogi lépések kellenek majd arra az időszakra, amikor ő már nem tud felelős döntéseket hozni. Ezért én mindig azt képviselem, hogy

a beteg és a családtag befogadó képességéhez mérten nyíltan beszéljünk a problémákról. Nem szabad azzal ámítani őket, hogy ez a folyamat visszafordítható, vagy hogy megáll. Gyógyszeres kezeléssel van mód lassítani, de jó tisztázni, hogy mikor kell bevonni külső segítséget, vagy hogy kell-e például gyámság alá helyezés.

– Hogyan kell kommunikálni az érintettekkel?

– Minél súlyosabb az eset, annál inkább érdemes nekünk is non-verbális elemeket használni a pácienssel való kommunikációban. Kicsit úgy, ahogyan egy gyerekkel bánunk az adott kora mentén: például, ha a páciens nem érti már a szóbeli közléssel azt, amikor hívom például vacsorázni, de ha kézen fogom, odavezetem az asztalhoz és látja a tányért és a kanalat, elkezd enni. A másik fontos dolog, hogy lehetnek egyéb pszichiátriai tünetek is a memória-zavaron túl: paranoid tünetek, hallucinációk – ezek külön gyógyszeres kezelést igényelnek – de mindig azt mondom a hozzátartozóknak, hogy ezekkel ne szembesítsék a pácienst. Ha például azt hiszi, hogy jön a betörő, megnyugtathatjuk, de felesleges azon erőlködni, hogy egy téveszmét racionális érvekkel megszüntessünk, nem fog sikerülni, ellenben a kapcsolat rovására mehet. A nyugodt hangra, egy érintésre viszont nagyon jól reagálnak. És azt se felejtsük el, hogy mindig a beteg adott szintjén kell kommunikálni. Segítség még, ha nem tiltunk, hanem javaslunk vagy egyszerű kérdéseket teszünk fel, amire igen vagy nem a válasz. A lényeg, hogy mindig vegyük tekintetbe az emberi méltóságot.

– Sokat olvastam arról, hogy az élethosszig tartó tanulás, az agytorna milyen sokat számít. 88 éves édesapámmal hetente többször sakkozunk és nagyon oda kell figyelnem, ha le akarom győzni. Édesanyám 90 évesen három nyelven olvas és fordít. Nemrégiben viszont egy idősotthon demens-osztályán dolgozó ismerősömtől hallottam, hogy azoknak az állapota a legsúlyosabb, akiket korábban nagyon okosnak, műveltnek tartottak.

– Nekem az a tapasztalatom a demenciával élő páciensekkel, hogy a betegség elején, a kezdeti stádiumot sokkal rosszabbul élik meg, mivel érzik a veszteséget, és nagyjából tudják, hogy mi vár rájuk. Annak, akinek eleve nagyon jó erőforrása volt, hogy magas IQ-val rendelkezik, sok mindent átlátott és „vágott az esze, mint a borotva”, annak nagyon nehéz az az időszak, amikor rálát a saját romlására. De a kórkép nem válogat, egy alacsonyabb IQ-val rendelkező embernél is kialakulhat, a genetikai hajlam miatt is. A klinikumban két fő típus, az Alzheimer-kór és a vaszkuláris demencia jelenik meg, és ez utóbbiban nagyon sok megelőző lépést lehet tenni az életmódban: a mozgásban, az étkezésben, az elhízás elkerülésével sok mikroagyvérzést meg lehet előzni.

– Hatvannégy éves vagyok, és az utóbbi időben gyakran elfelejtek apró dolgokat. Például bemegyek egyik szobánkból a másikba és elfelejtem, hogy miért mentem be, vagy konkrét céllal felmegyek az internetre és mire bejön, már nem tudom, mit akartam. Hogyan tudja tetten érni az ember saját magán a kezdődő demenciát?

– Ha valaki ilyen panaszokkal jelentkezik, mindig végigfuttatjuk a kivizsgálási protokollt, sok mindent ki kell zárni ugyanis, ami demenciát okozhat az agytumortól a vitaminhiányig. Ami még ilyenkor felmerül, hogy van-e egy tartós vagy átmeneti hangulati zavar, mert létezik a pszeudodemencia nevű jelenség, ami nagyon hasonló tünetekkel jár, de ha a hangulatot kezeljük akár gyógyszerrel, akár pszichoterápiával, az visszafordítható. És ez nagy különbség a valóban induló demenciával szemben. Első körben az órarajztesztet javaslom, amit a Richter-pályázaton is kihangsúlyoztunk, majd azt kérjük a pácienstől, hogy rajzoljon egy kört, bele egy hagyományos óra számlapját, és állítsa be egy adott időpontra a mutatókat. Érdekes módon ez a teszt jelez a leghamarabb. Lehet, hogy 30 pontosra megírja a Mini Mentál Tesztet, de itt már vét valamit: vagy a mutatót, vagy a számokat írja rossz sorrendben, esetleg a számlapon kívülre ír. Akinél ilyet észlelek, azt félévente vagy gyakrabban vissza szoktam rendelni, hogy kövessük a klinikai képet. De vannak másfajta tesztek is. Amit Ön elmondott, annak számos oka lehet.

Tudok olyan esetről például, amikor valaki átesett egy középsúlyos koronavírus-fertőzésen, és utána hónapokig mutatott enyhe demenciára utaló tüneteket.

Ha a diagnózis nem igazolódik, de a tünetek megmaradnak, akkor a kezelés általában gyógynövény szintű marad, szelíd gyógymód formájában, pl. gingko biloba tartalmú készítményekkel.

– Az Ön honlapján egy szép William Blake-idézet olvasható Az ártatlanság jövendöléseiből, Weöres Sándor fordításában: „Egy homokszemben lásd meg a világot,/Egy vadvirágban a fénylő eget,/Egy órában az örökkévalót/S tartsd tenyeredben a végtelent.”

– Eredetileg angol-pszichológia szakra jelentkeztem bölcsészkarra, még az orvosi tanulmányaimat megelőzően. Az angol szakon kellett fordítanunk ezt a verset. Nagyon megragadott ez a pár sor, valahogy minden benne volt az emberi létből.

Gyakran hallom a betegektől, hozzátartozóktól, hogy ha eljutnak egy bizonyos stádiumig, már nem látják az élet értelmét.

Amikor a pályám elején kórházban dolgoztam, ott rögtön a súlyos esetekkel találkoztunk, akik elkóboroltak, ezért mentő hozta be őket az utcáról, teljesen tájékozatlanok voltak, vagy nem ismerték meg szeretteiket, adott esetben nem tudták a saját nevüket sem. Eleinte nekem is nehéz volt velük foglalkozni, nagyon sajnáltam őket. Aztán később, amikor már voltak gyerekeim, nagyon hasonlónak éreztem a kicsi gyermek elesettségét a súlyos demenciában szenvedőkéhez képest.

Rájöttem, hogy abban az állapotban is lehet értelem, nem biztos, hogy tudjuk, hogy mi, és nem is kell, hogy feltétlenül értsük, de egy szakszerű, jó ápolással sok megnyugvást lehet hozni akár egy ágyban fekvő vagy intézetben kezelt számára is.

Ez jutott eszembe most az idézetről: nem tudjuk, hogy mit jelent, de fontos az érintett számára az a megnyugtató tapasztalat, amíg él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk