„Várható volt, hogy ez lesz” – így élik meg a mohácsi gimisek, hogy két nap után digitális oktatásra kellett átállniuk
Hiába kezdődött a hagyományos rend szerint a tanév a koronavírus-járvány felfutása ellenére, egyre több iskola és óvoda zár be a vírus megjelenése miatt. A Nemzeti Pedagóguskar szerint már 10-20 iskola állt át a digitális oktatásra teljesen vagy részlegesen, egy-egy osztályt érintve.
Az első ilyen intézmények egyike volt a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium, ahol alig két nap után rendkívüli szünetet rendeltek el, ettől a héttől kezdve pedig digitális formában folytatódott az oktatás.
A diákokat szeptember 2-án, a második tanítási napon értesítették arról, hogy pozitív lett az egyik pedagógus koronavírus-tesztje.
Információink szerint a tanár már az első tanítási napon sem jelent meg a gimnáziumban rosszullétre hivatkozva, így a gyerekekkel nem találkozott. Mivel azonban a tanévkezdés előtti héten részt vett egy alkalmazotti oktatáson, majd nevelőtestületi értekezleten, ahol az intézmény teljes állománya ott volt (29 pedagógus, 10 technikai dolgozó),
az egész tantestület és az összes technikai dolgozó hatósági házi karanténba került.
A gimnáziumban hétfőtől ismét digitális oktatás folyik, és úgy tudjuk, határozatlan ideig marad is ez a rendszer, de minimum addig, amíg, a tanárok hatósági karanténban vannak.
Az intézménybe járó diákok tehát alig két napig élvezhették, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba.
Megkérdeztünk néhány tanulót, hogyan élik meg ezt és jobbnak tartják-e a digitális oktatást, mint a hagyományos rendszert.
Anna:
"Nem voltam igazán boldog, amikor megtudtam, hogy két nap után bezár ismét a suli.
Jó volt újra az osztálytársaimmal találkozni, és az is, hogy egy kis rendszert vihettem a mindennapjaimba.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megint az online oktatáshoz kell folyamodnunk."
Zoltán:
"Ami a hírekből már hallható volt, az alapján arra gondoltam, hogy már ki se fogunk nyitni.
Amikor bementünk, minden tanár már mondta, hogy mi lesz a digitális oktatásban, így nem volt váratlan, amikor ez bekövetkezett. Mivel már több hónapon kereszül csináltuk a tavalyi évben, szinte megszokott lett. Emberfüggő, hogy ki mit ad. Személy szerint úgy gondolom, a vázlatírásnál sokszor több feladatot adnak, mint kellene. És ezekkel a módszerekkel csak lemaradást csinálunk saját magunknak. Kéne egy új felület, ahol meg tudjuk tartani az online órákat, mert a Zoom nem túl jó erre a feladatra."
Napsi:
"Az idei évben rendes tanításra számítottunk. Azonban már a harmadik nap online oktatásra váltottunk. Tanulóként
csak pozitív véleményem van az online oktatásról. Kevésbé fárasztó és sokkal egyszerűbb magadnak beosztani a tanulnivalót. Így a szabadidős tevékenységekre is több idő marad.
Zorán:
"Kicsit furcsa, de nem nagyon változott semmi, mert előtte is több hónapig volt online oktatás. Szerintem nem rossz, de az egész a tanároktól függ, hogy hogyan csinálják.
A diákoknak nincs túl sok lehetősége, hogy tényleg tanuljon annyit mint az iskolában, mert csak feladatokat megoldani meg vázlatokat írni nem annyira hatékony."
Olivér:
"Eléggé várható volt, hogy ez lesz.
A tanárok reménykednek, hogy pár hét után megint minden normális lesz, de elnézve az ezelőtti híreket, illetve az intézkedéseket a koronavírus terjedése ellen, ebből megint nem lesz egy jó ideig normális tanítás.
Én arra tippelek, hogy novembertől már biztos, hogy nem fog senki se iskolába járni, elnézve az adatokat és a híreket az új megbetegedésekről.
Én személy szerint örülök annak, hogy ez van, mert szinte ugyanazt csinálom, csak kevesebb erőfeszítéssel. Olykor kicsit rossz is, mert egy-két tanár néha több feladatot ad fel, mint amennyi szerintünk normális lenne, és egyedül kell megcsinálnunk, ami lehet, hogy több időt vesz igénybe, mint amennyi az az iskolában lenne."
Roland:
"Számítottam rá, hogy megint digitális oktatás lesz, de azért engem is meglepett, hogy ilyen hamar érkezett.
Szerintem nem egy rossz dolog a digitális oktatás, mert az óra lényegét így is át lehet adni és lehet tanulni. Beletelik még egy kis időbe, amíg minden tanár megtanulja kihasználni az összes lehetőséget, ami ebben a térben rejlik, de én
remélem, hogy ha vége lesz a digitális oktatásnak, akkor is fogjuk még használni a virtuális tér adta lehetőségeket."