SZEMPONT
A Rovatból

Mit akar plakátjaival a Kétfarkú Kutya Párt?

Azt mondják, soha nem lesz belőlük komoly párt, most az ellenzék helyett kénytelenek a szolidaritás mellett kampányolni.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. június 15.


Link másolása

Az egész magyar internet felbolydult egy hete, amikor a Kétfarkú Kutya Párt a Vastagbőr bloggal közösen bejelentette, hogy ellenkampánnyal szeretnének reagálni a kormány bevándorlókról szóló plakátjaira. Eredetileg 3 millió forintot akartak összegyűjteni, de azóta már ennek a tízszeresét is túlszárnyalták. Kovács Gergővel, a párt alapító elnökével arról beszélgettünk, mi csaphatta ki ennyire a biztosítékot az emberek egy részénél, lát-e ma kormányképes alternatívát Magyarországon, és hogyan képzeli el az akció fényében az MKKP jövőjét.

– Mikor találtad ki az ellen-plakátkampányt, és miért pont a Vastagbőrrel együtt fogtatok hozzá?

– Úgy alakult, hogy egymástól függetlenül jutott eszembe nekem és nekik is. Gyakran szoktunk beszélni egymással az Átlátszó ügyei miatt, és mikor megemlítettem nekik az ötletet, mondták, hogy ők is kitalálták ugyanezt pár órával korábban. Így abban maradtunk, hogy csináljuk együtt, legalább meg tudjuk osztani a teendőket.

mkkp1

Gergő a Kutyapárt 2010-es "nagyonnaggyűlésén" a Kossuth téren

– Hogyan válthatott ki ez a téma ekkora aktivitást az emberekből?

– Ezek a dolgok jó ideje halmozódtak, és szerintem a nagy többségnél most telt be a pohár.

"
Gyakorlatilag évek óta különböző társadalmi csoportok utálatát próbálja meglovagolni a kormány, lassan nem marad senki az országban, aki ellen ne szítottak volna már gyűlöletet.

Voltak már célkeresztben a hajléktalanok, a drogosok, a melegek, most pedig a menekülteken a sor. Van viszont egy jelentős különbség: az eddigi csoportokkal szembeni negatív érzelmekre még viszonylag könnyen tudtak alapozni, hiszen sokakat zavar például a hajléktalanok szaga és ápolatlansága, a drogosok eldobott fecskendői, vagy éppen az, ha két férfit csókolózni látnak.

A menekültekkel ellenben más a helyzet, a magyarok jó része eleve nem is érintkezett még velük. Aki pedig igen, többnyire azt láthatja, hogy dolgoznak, iskolába járnak, szóval teljesen normális életet élnek. Tehát ezzel most alaposan mellélőttek, őket egyszerűen nem utálják az emberek, és ezen a plakátkampány sem változtat. Viszont sokatmondó, hogy a mai közhangulatban egy „Welcome to Hungary!” feliratú plakát már kormánykritikának számít. Elég kellemetlen helyzetbe sikerült lavírozniuk magukat.

Névjegy

Kovács Gergő 1980-ban született Budapesten. Egyetemistaként Szegedre került, 2005-ben jelentek meg első street artos munkái a város utcáin. Ekkortájt vált ismertté a kétfarkú kutya figurája, illetve az „örök élet, ingyen sör, adócsökkentés” szlogen is. 2009-ben költözött vissza Budapestre, azóta itt tevékenykedik. Ebben az évben szervezte meg a 4K!-val közösen az általános tüntetést, amelyre több százan mentek el, teljesen értelmetlen dolgokért demonstrálva. Később a politikusok jogaiért is tüntettek, nagy sajtóvisszhang mellett.

A Kétfarkú Kutya Párt 2010-ben még egyesületként megpróbált elindulni az önkormányzati választáson, de nem sikerült elég ajánlószelvényt gyűjteniük. Kampány viszont volt, ekkor készült például Mogács Dániel legendás beszélgetése Kálmán Olgával. Négy évvel később újra szerettek volna indulni, ekkor viszont a párt hivatalos bejegyzésének elhúzódása miatt nem volt rá lehetőségük.

– Mit gondolsz azokról a véleményekről, hogy ha valami ellen kell összefogni, egyből összezárnak a magyarok, valami mellett viszont sosem lennének képesek ilyen szinten kiállni?

– Fontos kiemelni, hogy

"
a kormánynak való beszólás nekünk nem a cél, hanem egy eszköz arra, hogy a társadalmi szolidaritás mellett kampányoljunk.

Az egész nem arról fog szólni, hogy óriásplakátokon szidjuk a Fideszt, fene fog egy gyűlöletkampányra egy másik gyűlöletkampánnyal válaszolni. Meg úgyis már eleve sokan utálják őket. Most viszont a Fidesz utálata mentén tudunk kiállni a társadalmi szolidaritásért, amit itthon egyébként elég kevesen vállalnak fel. Ez pedig szerintem már egy kimondottan jó cél.

– Számítasz arra, hogy megpróbálják valahogy megakadályozni a plakátok kihelyezését?

– Beszéltünk jogászokkal, annyi a lényeg, hogy nem lehetnek megtévesztőek a plakátok. Tehát nem beszélhetnek a kormány nevében, és nem lehet rajtuk az sem, hogy nemzeti konzultáció. De ezen túlmenően más akadályt nem látok. Egy évvel ezelőtt persze még lehetetlen lett volna keresztülvinni egy ilyen kampányt, hiszen minden plakáthely Fidesz-közeli arcok kezében volt. Azóta viszont, hogy Simicska szembefordult a párttal, elhárult az akadálya. Ebből a szempontból nekünk ez kimondottan jól jött. A konkrét terveket még nem küldtük el, de magára az ellenkampányra már rábólintott a cége.

mkkp3

– Mikor kerülhetnek ki a plakátok?

– A nagyobb kampányok általában minden hónap 1-jén és 16-án indulnak, úgyhogy első körben a július 1-jét célozzuk meg. De mivel a pénzgyűjtő akciót kéthetes időtartamra hirdettük meg, és még csak a félidőnél járunk, lesz majd egy második kampány is, ami július közepétől augusztus közepéig fut majd. Persze valószínűleg jövő héten már jóval kevesebb pénz fog bejönni, mindig az elején a legnagyobb a hullám, aztán fokozatosan kifullad a dolog.

– Mi lesz a területi eloszlás?

– Budapestre kerül körülbelül a fele-harmada, a maradék pedig elosztva az ország többi részében. Nyilván lesznek specifikus helyszínek, Felcsút például kihagyhatatlan, és szerencsére van is ott plakáthely. Vagy Pécs, ahol valahogy elfelejtettek konzultálni a helyiekkel arról, hogy a város mellé tervezik a paksi erőmű atomhulladék-lerakóját. Oda ezzel az üggyel foglalkozó plakátokat szánunk. Illetve lesz mutatóban egy-kettő a nyugat-európai nagyvárosokban is, például Londonban, Berlinben, vagy Bécsben. Ezt megígértük az ott élő magyaroknak, hiszen tőlük is rengeteg pénz jött be. De hogy azokon milyen felirat lesz, egyelőre fogalmam sincs.

Néhány plakátötlet (még nem a végleges tervek):

mkkp6

mkkp8

mkkp5

– Szerinted hogy tekintenek az emberek most az MKKP-re? Inkább a vicces, street artos vonal él még bennük, vagy már a komolyabb megnyilvánulásaiddal azonosítják?

– Inkább a vicces oldaláról, hiszen azért elég kevés komoly dolgot csináltam eddig. A plakátokat is igyekszünk humorosra venni, már amennyire ez lehetséges ebben a témában. Az biztos, hogy a szó valódi értelmében vett komoly párt soha nem lesz belőlünk. Persze sokan mondják, hogy ezzel a kampánnyal most fejest ugrottunk a mélyvízbe. Nekem is furcsa ez kicsit, de valakinek egyszerűen muszáj volt megcsinálnia, hiszen az ellenzék láthatóan képtelen bármit tenni.

Sőt, az igazán paradox az, hogy eleve nem is az ellenzék, hanem maga a kormány feladata lenne kiállni a társadalmi szolidaritás mellett. Ami itt zajlik, tehát hogy egy rakás pénzt elköltenek pont az ellenkezőjére, hosszú távon nagyon káros következményekkel jár.

Így sosem fognak normálisan állni egymáshoz az emberek, úgyhogy most kénytelenek vagyunk mi kampányolni érte.

– Mi volt a kiváltó oka, amikor a Facebook-oldalon nyíltan is elkezdtél politizálni, és komoly cikkeket megosztani?

– Ez azért elég ritkán fordult elő, igyekszem magam távol tartani a nyílt állásfoglalástól. A visszajelzésekből is látom, hogy nem ezt várják az emberek a Kutyapárttól. Persze volt rá példa, hogy eldurrant az agyam, például amikor Bajnai csatlakozott a Millához. Iszonyúan felidegesített, hogy végre lett volna egy normális civil mozgalom komoly támogatottsággal, amit egy módon lehetett tönkretenni: pont úgy, ami végül történt. Ennek kapcsán tényleg sokat posztoltam, de utólag már nagyon bánom, belátom, hogy nekünk nem ez a dolgunk – akkor le is iratkoztak egy hónap alatt legalább tízezren. Most már figyelek rá, hogy ne csináljak hasonlót. Szerencsére a legnehezebb témák többségét is meg lehet fogni a vicces oldaláról, és úgy már rögtön más a fogadtatás is.

mkkp2

– Sajnálod, hogy nem tudtatok elindulni tavaly a választáson?

– Persze, nagyon jó lett volna, de pont lecsúsztunk a határidőről. Nyilván soha nem fogom tudni bizonyítani, volt-e benne szándékosság, mindenesetre elég furcsa, hogy éppen a választás után két héttel jegyeztek be minket végül. És maga az indoklás is, amivel előtte elutasították: a Kúria azt írta, erkölcstelen képzettársításokra adhat alapot a nevünk. A KÚRIA szerint, érted… De én ráérek, fiatal vagyok, majd elindulunk három év múlva.

– Mit tippelsz, milyen eredményt érhettetek volna el?

– El se tudom képzelni. Részben emiatt is szeretnék elindulni, hogy kiderüljön. A mostani felhajtás viszont biztató, úgy tűnik, jól fogunk kijönni belőle, és népszerűbb lesz tőle a Kutyapárt. Ráadásul azt is láthatják az emberek, hogy nem csak idétlenkedés, amit csinálunk, képesek vagyunk értelmesebb dolgokra is.

– Maga a párt mennyire aktív most, hány tagja van például?

– Én kirakok naponta két képet a Facebookra, nagyjából ennyi az aktivitás. Tíz alapító tagunk van, még csak most intézzük a bankszámla- és az adószámot, illetve a többi hivatalos ügyet. Nyilván annyira nem is kell sietni vele, hiszen még bőven ráérünk a következő választásig. Az viszont már korábban is problémás volt, hogyan tudnánk országos szervezetet kiépíteni. Amikor még úgy tűnt, hogy időben bejegyeznek minket, lementünk pár vidéki nagyvárosba, de akkor is látszott, hogy nem egyszerű a dolog.

Leginkább attól félek, hogy a kommunikációt olyan emberekre bízzam, akiket adott esetben épphogy csak megismertem. Hiszen mi van akkor, ha első benyomásra jó fejnek tűnik, megtesszük helyi főnöknek, aztán két nappal később részegen nekiáll hülyeségeket beszélni? Ráadásul én sem tartom magam túl jó vezetőnek, választások között nyilván el tudom irányítani egyedül is a pártot, de kampányban egy országos szervezet élén állni teljesen más szituáció. Arról nem is beszélve, hogy elegendő aktív és lelkes tagot toborozzunk. Szóval lesz ezzel teendő bőven, ha egyszer belevágunk.

mkkp10

– Más párt keresett meg téged azzal, hogy legyél a jelöltjük, vagy a kampánytanácsadójuk?

– Nem, szerintem már tudják rólam, hogy minden párttól rosszul vagyok. Annyiszor elmondtam, hogy nem is próbálkoznak vele.

– Látsz most kormányképes alternatívát Magyarországon?

– Nem látok, sőt még olyat se, ami bármilyen szinten alternatíva lenne. A baloldali ellenzék helyzete kétségbeejtő, egyszerűen nem érezni rajtuk, hogy bármit előreléptek volna egy, vagy akár öt évvel ezelőtthöz képest. A legfőbb probléma, hogy azok, akik korábban kormányoztak, egyedül már képtelenek nyerni, viszont elvisznek annyi szavazatot, hogy az új szerveződéseknek sem megy nélkülük. Így muszáj velük összefogni, ezzel viszont több millió embertől alapból elvágják magukat.

Az MSZP-n ráadásul azt látom, hogy eleve semmi kedvük az egészhez. Abszolút nem érdekli őket, hogy még valaha hatalomra jussanak, 15 százalékos pártként el tudnának létezni még évekig. Van nagyjából ötszáz ember, aki ebből megél, és ennyivel meg is elégednek.

Azok között, akik az év eleji tüntetéseket szervezték, akadtak egész jó szónokok, akiket fel lehetne építeni. Ráadásul ezeknek a szervezeteknek tudtommal a vidéki bázisuk is szépen növekedett, több nagyvárosban jelen voltak. De ez az egész is valahogy elhalt, nem lett belőle semmi. És ha akkor nem nőtt ki egy új párt, amikor a körülmények a lehető leginkább adottak lettek volna hozzá, nem tudom, minek hatására alakulhatna másképp mondjuk egy év múlva.

mkkp9

– Mi lehet a kiút, és mit tehetnél te (illetve az MKKP) azért, hogy javuljon a helyzet?

– Jelenleg nem sok mindent látok, ami bizakodásra adhatna okot. A Kutyapártban viszont szerintem van potenciál. Amikor a végül meghiúsult kampányt terveztük, rengetegen jelentkeztek aktivistának, legalább 1500-an töltötték ki az ívet. Az ő adataik továbbra is megvannak, Kutyatov-listának neveztük el. Nyilván a valóságban jó, ha a tíz százalékuk csinálna valamit, de 100-150 ember is sok.

Az látszik most, hogy a projektalapú finanszírozásra – tehát hogy egy adott célra gyűjtünk pénzt – van fogadókészség. Ennek nyomán valószínűleg gyümölcsfa-ültetésre, gerilla-parkosításra, és más hasonló akciókra is be lehetne gyűjteni a szükséges pár százezer forintot. Én leginkább ebben az irányban képzelem el a párt jövőjét. Illetve tervezünk egy nyomtatott álhír-magazint is, aminek a részletei még kidolgozás alatt vannak.

Ha érdekes volt a cikk oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza Pártnak még csak 19 tagja van, az EP-választás után fog belépni sok ezer ember
Nincs egy hónapja, hogy a politikus a Tisza Párt alelnöke lett. Azóta úgy fest, hogy Magyar pártjánál már csak a Fideszre szavaznának többen, ha most lenne a választás.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

„Hol volt az a pont, amióta nem vagy fideszes?” – kérdezte Puzsér Róbert Magyar Pétertől a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus és a politikus beszélgetése szerdán került fel a YouTube-ra, ahol azóta is a legfelkapottabb videónak számít.

„Lehet, hogy még fideszes vagy, mert Gulyás Geri azt mondta a kormányinfón, hogy van még 47 ezer forint tagdíjtartozásom a Fideszbe, de azt nem mondta, hogy kirúgtak és én ebben a hitben éltem” – kezdi a válaszát Magyar Péter. A 15-20 pontos, országjárása során többször ismertetett politikai hitvallása kapcsán a Tisza Pártra kitérve elmondja:

„Nyilván ez nem a Tisza Pártnak a programja, hiszen még csak 19 tagunk van, és majd az EP-választás után fog belépni sok ezer ember, aki szeretne, és majd együtt határozzuk meg a pontos alapvetéseket.”

Magyar Péter még március 15-én jelentette be, hogy Taplra Magyarok Közössége néven mozgalmat indít a demokratikus értékek és szabadságjogok védelme érdekében. Mivel egy új párt alapítására már nem volt elég ideje a június 9-i választásig, ezért a Tisza Párt színeiben indul a nyári EP- és önkormányzati választáson, melynek alelnöke is lett áprilisban.

Magyar pártjának népszerűségét azóta több közvéleménykutató is mérte. A Medián héten publikált eredménye alapján a Tisza Párt toronymagasan a legnépszerűbb a Fidesz után. Magyarékra most majdnem háromszor annyian szavaznának, mint Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártjára, a DK-ra.

Magyar Péter és Puzsér Róbert teljes beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: