Márton András: A Bál az Interneten koncert sokaknak olyan volt, mint a holdraszállás
Talán az én generációm az utolsó, amelyik még tudja, mit jelentett a rádióból magnókazettára felvenni a zenéket, és hogy próbáltuk kisilabizálni az angol szöveget – az iskolában csak oroszul tanultunk, lényegében a pop slágerekből sajátítottuk el Shakespeare nyelvét. Ez lehet az oka, hogy a Márton András Beatles fordításait tartalmazó Yesterday kötet annyira meghatározó volt számunkra. Persze, nem csak erről kérdeztem Andrást, aki a holnap kezdődő Beatles hétvége egyik sztárvendége.
- Az első, ami eszedbe jut rólad az embereknek nyilván az, hogy a KFT zenekarban dobolsz. Az első emlékezetes pillanat számomra, amikor kisgyerekként KFT rajongó lettem, amikor a Bábu vagy című számot adtátok elő meglehetősen rendhagyó körítéssel.
- Valamikor 81’ nyarán jöhetett az ötlet, akkor tavasszal kezdtünk koncertezni. Már volt egy komplett egész estés műsorunk, amit különböző versekkel, kis jelenetekkel díszítettünk és kifestve léptünk fel. Ebbe nagyon is beleillett a Bábu, amit egyébként a Szkéné Színházban dolgoztunk ki. Arra a bizonyos, 1981-es televíziós Pop és Táncdalfesztiválra a KFT öt dalt adott be anonim módon, amiből négyet kiválasztottak. Volt amit Dolák-Saly Robi énekelt, volt, amit Bódy Magdi, a harmadikat pedig Ács Enikő. Eleinte az sem volt teljesen biztos, hogy mi melyiket fogjuk előadni, variáltunk. Ott, a Szkénében ugrott be ez a bábuszerű mozgás, aminek a kidolgozásában Dékán János pantomimművész segített.
- Ugrok az időben, a másik meghatározó KFT pillanatomra. Én tulajdonképpen Nektek köszönhetően találkoztam először az internettel 1996-ban a Bál az interneten koncerten. Úgy tudom, oroszlánrészed volt abban, hogy ez megvalósulhatott.
- Igen, a zenekarból az én agytekervényeim mozognak ezen a vonalon, a technológiával kapcsolatos ötletek tényleg tőlem származnak. A 80-as évek közepén valamennyire megtanultam a Basic programozói nyelvet és ennek kapcsán ismerkedtem meg Kiss Donáttal, aki profi programozó volt. Szerettem volna elhelyezni a Bál az Operában lemezre – hangsávként rávágni a bakelitre – egy későbbi szóhasználattal már multimédiának nevezett, basic nyelven írt programot, benne játékkal, zenekari információkkal, egyebekkel.
Megterveztem és Donát egy kollégájával megírta a programot. A lemezre csak a kinyomtatott programsorok fotója került végül, mert a Lemezgyárban nem értették, mit is akarok ezzel a zörgő-börgő hangsávval. A technikai újdonságok amúgy is érdekelnek, figyelem, mi az, amit fel tudnánk használni a koncerteken, lemezen, bárhol a zenekar életében. Az internet valóban forradalmi újdonság volt 1996-ban. A mából nézve ez már nem annyira érezhető át. De néhány adatot azért tudok mondani.
Amikor bejegyeztettem a KFT domain nevet, a kft.hu az 540. volt a magyar domainek között,
addig csak vállalatok csináltak ilyet – Matáv, Sztaki, Kfki, ha mondanak valakinek valamit ezek a nevek. Ma már közel 800.000 domain név van itthon. Magyarországon még nem is nagyon tudták akkor az emberek, hogy mi is az az internet. Ezért nem is előzenekart kértem fel a koncertre, hanem Nagyistók Tibort, aki már akkor is a televíziónál dolgozott – most is ott van még –, és ilyen tematikájú műsorokkal foglalkozott. Megkértem, hogy állítson össze egy internetet bemutató programot, töltsünk le hozzá mindenféle anyagokat. Emlékszem, hogy a Számítástechnikai Kutatóintézet szerverei éjszakákon át dolgoztak, hogy egy-egy filmet letöltsenek. Irtózatos nagy adatmennyiség volt, és elképesztően lassú volt a hálózat a mai fogalmakhoz képest. Ezzel kezdődött a műsor. Tibor elmagyarázta, mi a modem, a böngésző ésatöbbi. Két számítógéptermet építettünk fel a régi Sportcsarnokban, ami a Papp László Aréna helyén állt. Összekötöttük a Sportcsarnokot egy dublini egyetemmel, és az egyetem stúdiójából énekelt velünk Hazel O’Connor, aki akkor Európa hírű, újhullámos énekesnő volt. Wahorn András pedig akkor kint élt Los Angelesben, őt arra kértem, hogy mialatt játszunk, a Csendes-óceán partjáról valós időben rajzoljon háttérképet a kivetítőre.
Koncert után többen azzal jöttek oda hozzánk, hogy nekik ez olyan volt, mint a holdraszállás közvetítése.
- Ha belegondolunk, hogy sokszor még ma is mennyi probléma van az internetes kapcsolatokkal, egészen elképesztő, hogy már akkor valósidőben tudtatok együtt zenélni valakivel. Még ma sem egyszerű feladat.
- Ügyes trükkel megoldottuk, hogy szinkronban legyünk.
- Honnan jön a technikai érdeklődés? Van ilyen végzettséged?
- Nincs semmi olyan végzettségem, ami ezt indukálná. Egyszerűen ilyesmire jár az agyam.
Az asszociációs láncaim többségének a végén legtöbb esetben valamilyen technikai dolognál lyukadok ki – pedig nem akarom.
A kilencvenes évek elején láttam egy Guns and Roses videoklipet, amiben egy villanásra feltűnt Axel Rose előtt egy monitorszerűség a színpadon. Elkezdtem gondolkozni, hogy mi az ott. Monitor lenne? De ha monitor, mi lehet rajta? Akármi is van, az hasznos volna, ha ki lehetne írni rá a dalszövegeket. Erről pedig eszembe jutott egy súgógép.
Leírtam, a következő héten megkerestem programozó ismerősöket, és gyakorlatilag egy év alatt kifejlesztettünk egy súgógépet, amiről azt hittem, hogy világtalálmány, de aztán kiderült, hogy már van két cég a világon, amelyik az enyémhez hasonló komplett rendszert gyárt. De Magyarországon újdonságnak számított. Akkor indult Friderikusz első showműsora, úgyhogy vásárolt belőle, majd több tévéstúdió is követte a példáját. Akkoriban kicsit besokalltam a szerteágazó tevékenységeimtől és túladtam rajta. Az ismerősöm, aki átvette, a mai napig rengeteg időt tölt vele, annyian bérlik tőle koncertekre, tévéfelvételekhez, rendezvényekre.
- Azért mégis csak van a technikai mellett egy humán oldalad is, hiszen történelmi újságot is szerkesztettél. A SzemTanúra gondolok.
- A gimnáziumban megbuktattak történelemből és angolból. Ennek elsősorban persze magaviseleti, fegyelmezési okai voltak. Laár Andrással egy osztályba jártunk, és nem voltunk annyira jó gyerekek, mint, amilyennek kellett volna lennünk. Retorziókat helyeztek kilátásba, amiket velem szemben végül alkalmaztak is. Amikor megbuktattak, átvillant rajtam, hogy azért ugye nem vagyok ennyire hülye. Viszont miért ilyen unalmasan tanítják a történelmet? Ezért még akkor, a 70-es évek elején felskicceltem egy könyvtervet, hogy szerintem milyen élvezetes volna a mai napilapok stílusában olvasni történelmi korok eseményeiről. Ez vagy húsz évig ott hevert a papírjaim között. Amikor aztán kidobtam, elmondtam az ötletet az édesapámnak, aki egyébként elektromérnök, és a világ első röntgen automatikáját ő találta föl. Azt mondta, miért nem adom ki én. Elgondolkodtam, megkerestem pár ismerőst, akik segítettek. Így jött létre a SzemTanú – Időutazók Hírlapja című újság, amit én terveztem, főszerkesztettem, és természetesen szakértők, történészek írták, profi újságírók tördelték, szerkesztették. Volt benne slágerlista Mózes korából, amit Batta András zenetörténész írt, volt exkluzív interjú Poncius Pilátussal, annak Lichtmann Tamás a szerzője. Több, mint negyven szerzőnk volt.
Nem vicces cikkek születtek – bár humor volt az újságban – , szakmailag hiteles írások voltak. Ezernél is több iskola fizetett elő rá.
- Tényleg elképesztő, mennyi mindennel foglalkoztál. De a legnagyobb harci tetted mind közül sokunk szemében az a Yesterday és a Boldog Karácsonyt című kötetek, a Beatles illetve John Lennon szövegeinek a fordítása. A Yesterday előszavában Révbíró Tamás úgy fogalmaz, hogy amióta ismer, a Beatles dalok fordításán dolgoztál. A Beatles majdnem mindannyiunk életében fontos volt, mi volt az a plusz, ami téged arra sarkallt, hogy lefordítsd a szövegeiket?
