KÉK HÍREK
A Rovatból

Lefagyasztották egy rákban meghalt fiatal lány testét, ez volt az utolsó kérése

A 14 éves lány még élni szeretett volna: bízott benne, hogy a jövőben megtalálják a módját, hogy újraélesszék és egészségesen éljen.

Link másolása

Egy 14 éves brit lányt súlyos és gyógyíthatatlan rákkal diagnosztizáltak, és azt kérte szüleitől, hogy halála után fagyasszák le testét, hogy újraéledhessen, ha azt lehetővé teszi majd az orvostudomány. A lány apja bőszen ellenezte az ötletet, de bíróság döntött a lány sorsáról, így most már a jég fogságában várakozik teste.

A ma már halott iskoláslányról – akinek nevét személyiségi jogok miatt nem említi a Mirror – nemrég derült ki, hogy halálos rákban szenved, és ahelyett, hogy normális diákként álmodozhatott volna a jövőjéről, mindössze néhány hete maradt arra, hogy felkészüljön az elkerülhetetlenre.

Utolsó hónapjait keserves kutakodással töltötte, mert utána akart járni annak, miként tudja testét lefagyasztatni, hogy majd egyszer „felébresszék” a halálból. Édesapja viszont a kezdetektől fogva ellenezte a dolgot, ezért a lány bírósághoz fordult egy levéllel, amelyben a következőt írta:

"
Élni akarok és tovább akarok élni, és azt hiszem, a jövőben talán majd találnak gyógymódot a rákomra, és felébresztenek. Élni akarok ezzel a lehetőséggel.

A lány sikerrel járt a brit legfelsőbb bíróságon, de sajnos nem érhette meg az ítéletet: halála után egy hónappal hozták meg a döntést a bírák, amelyben helyet adtak kérelmének. A végzés értelmében az Egyesült Államokba kerül a test, ahol majd szakszerű eljárással lefagyasztják. Az egyik bíró, Peter Jackson szerint azért döntöttek így, mert „békében halt meg és abban a tudatban, hogy a testét megőrzik úgy, ahogy kívánta”.1

A fotókon a Kriogenikai Intézet látható, ahol a lány testét hibernálták

A fiatal lány szülei már korábban elváltak, és közülük csak az apa volt az, aki mindenáron ellenezte az eljárást. Londonban élő édesanyja mellette volt a kezdetektől. Az apa azt nyilatkozta a Mirrornak, hogy aggódik, mi lesz a lánya sorsa, ha egyszer valaha újjá lehet éleszteni az Egyesült Államokban:

"
Még ha a kezelés sikeres is és vissza lehet őt hozni az élők közé, mondjuk 200 éven belül, valószínűleg nem talál egyetlen rokont sem és nem fog emlékezni semmire

– mondta, majd hozzátette: „Lehet, hogy keserves helyzetben találja majd magát – azért is, mert csak 14 éves – és mert nem a hazájában, hanem az Egyesült Államokban lesz”.

Ennek ellenére az apa a bírósági ítélet után azt mondta, elfogadja a döntést, mert „ez az utolsó és egyetlen dolog, amit tőlem kért”.3

Jogilag egyedülálló ez az eset a brit bíróságok történetében

Az eljárás még a lány halála előtt kezdődött, de annyira beteg volt, hogy a bírónak a kórházban kellett meghallgatnia őt. A bíró szerint az ítélethozatalnál nem az eset tudományos jogosultságát vette figyelembe, hanem a szülők közti vitát.

A brit lány a 143. ember a fagyasztási eljárást végző intézetben, akit a „feltámadás” reménye céljából hibernáltak.

A műveletet az USA-ban végzik, amely során a testeket először lehűtik -110 Celsius fokra nitrogénes gázban. A következő két hétben a hőmérsékletet további -196 Celsiusra csökkentik, majd végül egy folyékony nitrogént tartalmazó medencébe helyezik őket, ahol határozatlan ideig várják, hogy a tudomány előrehaladtával új életre keljenek. Az 1960-as években találták fel ezt a technológiát, azóta összesen 3 cég – két amerikai és egy orosz – foglalkozik kereskedelmi keretek között is a témával.4

Az október 17-én elhunyt lány maradványait a michigani Kriogenikai Intézetbe szállították, ahol többek közt a technológia, azaz a kriogenika atyjának, Robert Ettinger teste is nyugszik. A másik amerikai intézetben is hasonló számú páciens várja sorsát az örök(?) fagyban. A művelet költségei 37 000 angol fontra, vagyis nagyjából 13 millió forintra rúgnak, amelyhez a családnak pénzgyűjtést kellett szerveznie.

A lány testét orvosi végzettség nélküli önkéntesek készítették fel az amerikai útra, vagyis megtették az első fagyasztási lépéseket, mert Nagy-Britanniában nem létezik kriogenikai szervezet.

Az eset viszont egyáltalán nem egyedi, a következő hírességek is ilyen módon szeretnék testüket megőrizni az utókornak:

• Seth McFarlane, a Family Guy alkotója

• Larry King, népszerű amerikai talk show műsorvezető

• Simon Cowell, az X-faktor vezetője

• Britney Spears popsztár

Akik pedig már a cseppfolyós nitrogén birodalmában vannak:

• James Bedford, 73 éves pszichológus, akit elsőként fagyasztottak le 1967-ben

• A baseball-legenda, Ted Williams, akinek fejét és testét külön tárolják

• Ifj. Matheryn Noavaratpong, aki a thaiföldi Bangkokból származik, és aki az eddigi legfiatalabban lefagyasztott nő, miután 2015-ben agydaganatban elhunyt.5

Egy neves amerikai sebészprofesszor, Dr. Barry Fuller elmagyarázta a Mirrornak, hogy valójában nem szó szerinti lefagyasztás történik. Normál esetben a fagyott szerves anyagok sejtjei szétroncsolódnak a jégtől, mert az emberi test túlnyomó többsége vízből áll. Így fagyasztás esetén – jéggé válva - megnő a sejtek térfogata, amelyek aztán szétesnek. Viszont a speciális techonológia megakadályozza ezt, és például kiválóan meg lehet őrizni vérsejteket, spermákat és embriókat az idők végezetéig, ha a különleges eljárást szakszerűen betartják. Azonban egyelőre nagyobb összetettségű szerveket, így mint májat vagy tüdőt nem tudtak még működésre bírni kriogenikus eljárás után, ezért most még nincs arra garancia, hogy valaha életképesek lesznek a lefagyasztott testek.

A kislány teljes levele:

„Megkértek arra, hogy magyarázzam el, miért akarom csinálni ezt a szokatlan dolgot. Csak 14 éves vagyok, nem akarok meghalni, de tudom, hogy meg fogok. Azt gondolom, azzal, ha kryo-fagyasztáson megyek át, esélyt kapok arra, hogy egy napon meggyógyítsanak és felébresszenek – még akkor is, ha évszázadok távolságában.

Nem akarom, hogy a föld alá temessenek.

Élni akarok és tovább akarok élni, és azt hiszem, a jövőben talán majd találnak gyógymódot a rákomra, és felébresztenek. Akarok élni ezzel a lehetőséggel. Akarom ezt a lehetőséget.

Ez a kívánságom.”

forrás: Mirror

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Nyolc nappal a késelés után hazaengedték a kórházból a tüdőn szúrt bőnyi diáklányt, írja a Blikk. A hatodikos Horváth Mirella otthon lábadozhat tovább, miután 12 éves osztálytársa, B. Katalin váratlanul hátba döfte az órák közötti szünetben.

„Hála Istennek már sokkal jobban vagyok, örülök, hogy végre hazatérhettem. Kétszer műtöttek meg, de igazán már fájdalmaim sincsenek, levegőt is kapok normálisan” – mondta a lapnak a Rétalapon élő kislány, aki még egy fotót is küldött a Blikknek hazatérése pillanatáról, amin apukájával ölelkezik.

„Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni, másik helyre akarok járni. Tudom, hogy Katát már eltávolították onnan és már nem tudna nekem ártani, de félek, hogy a traumák újra előjönnek. Három emberre emlékszem, hogy a támadás idején bent tartózkodtak a teremben, de kiderült, hogy heten voltak. Miután megtörtént, sokkos állapotba kerültem, fel sem fogtam, mi történt. Csak a kórházban tudtam meg, hogy megkéseltek” – folytatta a telefonos interjút Mirella, akinek elképzelése sincs arról, miért került fel a másik gyerek halállistájára.

„Mindig nagyon visszahúzódó volt Kata, én ugyan próbáltam hozzá közeledni és kommunikálni vele, de nem jártam sikerrel. Csak egy lány volt az osztályban, akivel állandóan barátkozott. A családi problémáiról ugyan tudtunk, de arról fogalmunk sem volt, hogy egy ekkora késsel jár iskolába, Katáról ilyet soha nem gondoltunk volna. Nem is értem, mégis hogy tehetett ilyet...”

„Az igazgatónő végig ott volt mellette, ő segített Mirellának életben maradni azzal, hogy a ruhájával leszorította a sebét, amiért hálásak vagyunk neki” – tette hozzá a kislány anyukája, Mariann.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Egy egész éjszakán át vertek egy 17 éves lányt, aki nem akart prostituált lenni
A fiatal lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, bántalmazója ellen vádat emelnek.

Link másolása

Egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában tavaly áprilisban. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt – írta meg a Police.hu. A brutális férfi ellen most vádat emelnek.

A fiatal lány megtagadta, hogy prostituáltnak álljon, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.

Az őrizetbe vett férfit emberkereskedelemmel és kényszermunka bűntettével, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsította meg.

A férfi tagadta a bűnösségét az elfogása utáni kihallgatása során. A rendőrség lezárta az ügyet, és vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az ügyészség felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Kínai webshop-hálózat állhat a világ egyik legnagyobb online csalása mögött
Világszerte 800 ezer embert verhettek át, közel 20 milliárd forintot húztak ki az emberek zsebéből. A kamu online boltok harmada még most is működik, melyek üzemeltetéséhez most is dolgozókat keresnek Kínában.

Link másolása

800 ezer ember bankkártya- és egyéb adatait csalhatta ki egy online átverésre szakosodott kínai webshop-hálózat, írja a The Guardian. A kínai csalók főképp az Európában és az Egyesült Államokban élők pénzére utaztak hamis online designer boltok üzemeltetésével. Az angol lap mellett a német Die Zeit és a francia Le Monde is részt vett a 76 ezer kamu webhelyet felvonultató csalás utáni nyomozásban.

A riporterek és internetes szakértők segítségével feltárt csalássorozat jól szervezett, műszakilag alaposan átgondolt volt, amit folyamatosan tudtak üzemeltetni.

Az ipari méretű csalás során a kínai bűnözők a Dior, a Nike, a Lacoste, a Hugo Boss, a Versace és a Prada, valamint számos más prémium márka áruit kínálták több nyelven is. Az oldalak azonban nem állnak kapcsolatban az általuk kínált márkákkal, és a legtöbb esetben a tapasztalataikról nyilatkozó fogyasztók meg sem kapták a megvásárolt termékeket.

A hálózat első üzleteit még 2015-ben hozhatták létre. Az adatok elemzése alapján csak az elmúlt három évben több mint 1 millió „megrendelést” dolgoztak fel, amivel 50 millió eurót (19,5 milliárd forint) csalhattak ki az ügyfelektől. A kínai csalók számos online boltot megszüntettek már, de a webshopok egyharmada, vagyis 22 ezernél is több online üzlet még most is működik.

Becslések szerint a 800 ezer átvert emberből 476 ezren osztották meg gyanútlanul a kínai hálózattal a bankkártyájuk adatait, beleértve a háromjegyű CVV/CVC-kódot is. Valamennyi érintett megadta a nevét, telefonszámát, e-mail- és postacímét a bűnözőknek.

A hamis bolthálózat létezését a Security Research Labs (SR Labs) német kiberbiztonsági tanácsadó cég tárta fel, amely több gigabájtnyi adatot szerzett meg és osztott meg a Die Zeittal. Matthias Marx, az SR Labs tanácsadója „franchise-szerűnek” minősítette a modellt.

„Az alapcsapat felelős a szoftverfejlesztésért, a háttérrendszerek telepítéséért és a hálózat működésének támogatásáért. A franchise tagjai irányítják a kamuüzletek napi működését”

- mondta a szakértő.

A nyomozás során kiderült, hogy a kínai csalóhálózat valószínűleg Fucsien tartományból indulhatott, mivel több IP-cím is az itt található Putian és Fucsou városához köthető. A feltárt bérszámfejtési dokumentumok arra utalnak, hogy egyeseket fejlesztőnek és adatgyűjtőnek alkalmaztak, és kínai bankokon keresztül kapták a fizetésüket.

A nyomozók három munkaszerződés-sablont is találtak, melyeken munkáltatóként a Fuzhou Zhongqing Network Technology-t tüntették fel. A vállalat egyébként most is adatgyűjtőket és fejlesztőket toboroz kínai álláskereső oldalakon. Az adatgyűjtőknek havi 4500-700 jüanos (225-350 ezer forint) fizetést kínálnak. A céget pedig az álláshirdetésben „külföldi kereskedelmi vállalatként, amely főként sportcipőket, divatos ruházatot, márkás táskákat és egyéb terméksorokat gyárt” jellemzik.

A nyomozásban résztvevő lapok megkeresték a kínai vállalatot, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: