KÉK HÍREK
A Rovatból

Kevin Spacey apja náci szimpatizáns volt, aki szexuálisan molesztálta a színész bátyját

A bátyja szerint az édesanyjuk is tudott erről. Eközben egyre többen vádolják zaklatással Spacey-t, és egy áldozata már azzal is, hogy nemi erőszakot kísérelt meg ellene.
Címkép: Twitter - szmo.hu
2017. november 03.



Kevin Spacey nincs éppen kellemes helyzetben, valószínűleg vége a karrierjének is. Először Heather Unruh osztotta meg egy twitteres posztjában, hogy a színész korábban molesztálta egy rokonát, majd Antony Rapp vádolta meg azzal, hogy 14 évesen megpróbálta őt az ágyába csábítani, nemrég pedig egy mexikói színész, Roberto Cavazos is azt állította, hogy ha nő lenne, nem habozna zaklatásnak nevezni, amit Spacey tett vele. Az 58 éves színész nyilvánosan bocsánatot kért Rapp molesztálásáért, azt hozva fel mentségéül, hogy valószínűleg ittas állapotban történhetett a közeledés, és nem is emlékszik rá. Ellenben a hétvégén nyíltan felvállalta homoszexualitását. Közben egy neve elhallgatását kérő férfi már nemi erőszak kísérletével vádolta meg az Oscar-díjas sztárt.

Mindezek után Kevin Spacey bátyja, Randall Fowler arról számolt be az amerikai sajtónak, hogy apjuk éveken át zaklatta őt szexuálisan, és az anyjuknak tudomása volt az abúzusról.

Fowler az Idaho állambeli Boise-ban él, ahol Rod Stewart-imitátorként és limuzinsofőrként dolgozik. Élete fényévekre van attól, ahogy híres bátyja pályája alakult, és évekkel ezelőtt el is távolodtak egymástól. Egy viszont közös bennük:

a testvéreket egy olyan férfi nevelte fel, akit ők csak a „Lénynek” neveztek.

A fiúknak egyébként van egy nővérük is, Julie, aki szintén néma tanúja volt az eseményeknek.

Thomas Geoffrey Fowler még akkor csatlakozott a náci párthoz, amikor a fiúk kicsik voltak. A férfi úgy nyírta a bajuszát, hogy Adolf Hitlerre hasonlítson, és ami ennél jóval szörnyűbb, rendszeresen ostorral verte és megerőszakolta nagyobbik fiát, Randall Fowlert.

A fotón bal oldalt apjuk látható:

Spacey megpróbálta elkerülni az apjával történő konfrontálódást, míg bátyjának jutott az oroszlánrész – rendszeresen el kellett tűrnie a szadista abúzust. Nővérüknek, Julie-nak szintén kijutott az ütlegelésből, és 18 évesen el is menekült a családi otthonból, amit Fowler - szívfacsaró érzékletességgel – így jellemzett: „Minden képzeletet felülmúló sötétség uralkodott az otthonunkban. A nyomorúság háza volt.”

„Kevin úgy próbálta meg mindezt elkerülni, hogy magába zárkózott. Érzelmei buborékába burkolta magát. Ravasz és eszes kölyök lett. Annyira eltökélten próbálta elkerülni a veréseket, hogy mindent kirekesztett magából, míg végül semmi sem maradt belül. Nem maradtak érzései”

- jellemezte Fowler a kisgyermek Kevin Spacey-t.

spa

Forrás: Twitter

Fowler felelevenítette gyökértelen gyermekkorukat is: apjuk tíz alkalommal kényszerítette költözésre a családot – Coloradóból, ahol Fowler született 1956-ban, New Jersey-be költöztek, ahol három évvel később Spacey született, majd végül Los Angelesben kötöttek ki. De bárhol telepedtek is le, Fowler folyton úgy érezte, csapdában vannak. A gyerekek nem vihették haza a barátaikat, nehogy meglássák az apa dolgozószobáját, aminek a fala meztelen férfiak és nők fényképeivel, valamint pornográf fotókkal volt kitapétázva.

Fowler rövid ideig cserkész volt, de a neonáci apa megtiltotta, hogy továbbra is járjon a gyűlésekre, amikor megtudta, hogy a cserkészek vezetője zsidó. A kis Kevin sosem léphetett be a csapatba.

Fowler azt is elmesélte, hogy a családban az édesanya, Kathleen volt a kenyérkereső. Főállású titkárnőként dolgozott, miközben apjuk, aki hivatása szerint műszaki szakíró volt, csupán szabadúszóként tevékenykedett, alkalmi megbízások formájában. A férfi szerint édesanyjuk 1963-ban megundorodott férjétől, amikor kiderült, hogy egy kamaszlányt molesztált, aki történetesen a rokonuk volt.

Azt is megtudhattuk a szomorú kitárulkozásból, hogy a családnak esténként végig kellett hallgatnia, ahogy a családfő a neonácizmusról tartott nekik eladást. Az apa szerint a holokauszt hazugság, a bankokat és a hollywoodi filmvilágot pedig a zsidók irányítják. A beszédet azzal „koronázta meg”, hogy lovaglóostorral móresre tanította nagyobbik fiát.

A tettlegesség végül Fowler 12 éves korában fulladt nemi erőszakba.

A férfi behívta a kisfiút a szobájába, és közölte vele, hogy a virágokról és a méhecskékről fog neki tanítani valamit. „Kigombolta a nadrágomat, és játszani kezdett velem” - idézte fel Fowler felnőtté válása szomorú pillanatát. A kisfiú persze ordítva hívta édesanyját, aki ugyan odament a kulcsra zárt ajtóhoz, és egy ideig dörömbölt rajta, de aztán magára hagyta a tehetetlen gyermeket.

„Sosem éreztem magam annál elhagyatottabbnak. Az apám megerőszakolt. Így kezdődött a felnőttkorom”

– nyilatkozta a férfi.

randy_2

Fotók: Facebook

randy_1

Onnantól fogva, négy éven át, egyre durvábbá és gyakoribbá váltak a szexuális aktusok. Fowler hiába próbálta lázadással felhívni magára a többi felnőtt figyelmét. Julie 18 éves koráig bírta, akkor megszökött a szülői házból. Kevinből pedig befelé forduló kamasz lett, aki igyekezett elkerülni mindenféle konfrontálódást. Az idősebb fiú – elmondása szerint – azért vállalta a brutális erőszakot, hogy megóvja kisöccsét, akivel akkor még rendkívül szoros volt a kapcsolata.

Azt is bevallotta, hogy csak azért nem lett öngyilkos, mert tudta, hogy ha ő nem lenne, nem volna senki, aki megvédené az öccsét.

Anyjuk később levelet írt mindhárom gyermeknek, melyben nemhogy elismerte volna apjuk bestiális magatartását, hanem még mentegette is, a férfi sanyarú gyermekkorát hozva fel mentségéül.

Amikor Fowler 1990-ben – öccse és nővérük jelenlétében – szembesítette a brutális apát a történtekkel, a férfi rosszul lett, és kórházba került. Az anyjuk azután is mély hallgatásba burkolózott. Thomas Geoffrey Fowler végül 68 éves korában halt meg. Bátyját Spacey értesítette a hírről, de anyjuk is felhívta, hogy közölje, nem kell elmennie a temetésre. A színész ettől kezdve egyre közelebb került édesanyjához, testvérétől ellenben teljesen eltávolodott.

Thomas Geoffrey Fowler olyannyira erőteljesen hatott fiaira, hogy Randall saját bevallása szerint azért nem alapított családot, nehogy a gyermekei örököljék a gént, ami az ő apjukból perverz, szadista szexuális ragadozót csinált.

Ugyanakkor öccsét, Kevin Spacey-t már korábban úgy jellemezte egy interjúban, mint „üres edény”, aki édesanyjukon kívül senkivel sem tudott soha szorosabb kapcsolatba kerülni.

Felnőtt életüket két mondatban foglalta össze:

„Egyikünknek sem volt esélye normálisan felnőni két sérült szülő mellett. Én három házasságon és negyven kapcsolaton vagyok túl.”

Forrás: Daily Mail - A címképen a 3, illetve az 50 éves Kevin Spacey látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egészen nyilvánvaló az emberi felelősség” - Vizsgálat indult a klinikán az eltűnt főorvosnő halála után
Dr. Kett Antónia egy gerincműtét után, vélhetően zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestére egy közeli, elhagyatott bokrosban bukkantak rá másnap.


Belső vizsgálatot rendelt el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja annak kiderítésére, hogyan hagyhatta el egy frissen műtött beteg az intézményt - írta a Blikk. A szekszárdi Balassa János Kórház elismert fül-orr-gégész főorvosát, dr. Kett Antóniát november 3-án műtötték gerincproblémákkal Szegeden. A beavatkozás után néhány órával azonban a doktornő eltűnt a kórházból.

A klinika biztonsági kameráinak felvételei szerint a fájdalmai miatt feltételezhetően zavart állapotú beteg kórházi ruhájára egy melegítőt vett, majd papucsban távozott az idegsebészetről.

A kórház dolgozói kezdték meg a keresését, majd bevonták a rendőrséget, később pedig nyomkereső kutyákat és önkéntes mentőegységeket is a helyszínre hívtak. A rendőrség és az önkéntesek másnap délelőtt bukkantak rá a holttestére a klinikától légvonalban alig 500 méterre, Szeged Boszorkánysziget nevű, elhagyatott, bokros részén.

A rendőrség szerint az elsődleges nyomok alapján az idegenkezűség kizárható, a halál pontos okát közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Barát László szegedi kutató-mentő szerint érthetetlen, hogy a műtét utáni megfigyelés alatt álló orvosnő hogyan tudott észrevétlenül felöltözni és távozni.

„Az, hogy kora hajnalban hagyta el a klinikát azt feltételezi, nem tervezte meg előre, hogy önkényesen hazamegy”

– elemezte az esetet a szakértő, aki szerint a doktornő állapota kórházi ellátást kívánt meg. „Nem világos az sem, miért csak órákkal az eltűnés észlelése után vetettek be nyomkövető kutyákat, illetve hogy azoknak miért nem sikerült megtalálnia a szegedi Klinikák D épületétől alig 20 percnyire található területen az eltűnt beteget. A vizsgálatoknak erre magyarázatot kell adniuk,

itt egészen nyilvánvaló az emberi felelősség, illetve hanyagság kérdése”

– szögezte le.

Az orvosnő évek óta küzdött gerincsérvvel. Korábban egy úgynevezett denevérpaddal is próbálta kezelni a problémáját, de tavaly nyáron egy közösségi oldalon eladásra hirdette a készüléket azzal, hogy neki nem segített. A bejegyzés szerint tíz használat után sem javult a csigolyái elmozdulása. Betegsége miatt a korábban jókedélyű doktornő hangulata rosszabb lett, és elment az életkedve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy fácán miatt halt meg egy 29 éves nő - kiugrott a kocsijuk elé, a sofőr pedig félrerántotta a kormányt
A mentők a helyszínen még sikeresen újraélesztették a nőt, de a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr, aki a fácán miatt kapta el a kormányt, medencecsonttörést szenvedett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.

A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.

„Igen, a testvérem vezette. A fácán kiugrott a szembejövő autó elé; nem tudom, hogy fékeztek-e, vagy elrántották a kormányt”

– mondta Újvárosi Gábor.

A megrázó helyzetben döbbenetes fordulat derült ki: a két autóban utazók ismerték egymást. „Létavértesiek ők is, elvileg. Most tudtam meg, hogy a másik utcában laknak” – tette hozzá a férfi.

A piros autóból a sofőrt és utasát még a tűzoltók kiérkezése előtt az arra járók emelték ki a roncsból. „Az ott lévők két embert kimentettek az egyik járműből, így a tűzoltóknak a járművek átvizsgálása, illetve áramtalanítása volt a feladata” – közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A mentők a helyszínen sokáig küzdöttek a 29 éves nő életéért, akit sikeresen újraélesztettek. „Viszonylag rövid idő alatt visszatért a spontán szívműködése a hölgynek, akit válságos állapotban, azonnal baleseti centrumba szállítottunk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. A fiatal nő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.

A piros autót vezető férfit szintén kórházba vitték, medencecsonttörést szenvedett, műtét vár rá. A fehér jármű sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. A helyszínelés idejére a Debrecenből Bánkra vezető Diószegi úti szakaszt teljesen lezárták, a 30-as autóbuszok terelőútvonalon közlekedtek.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Felrobbant egy diósjenői vályogház - cigarettával a szájában cserélt gázpalackot a tulajdonos
A detonáció beszakította a tetőt és kidöntött egy falat a Kinizsi utcai épületben. A tűzoltók egy polgárőr segítségével mentették ki a sérültet a romok alól.


Robbanás történt egy diósjenői vályogházban vasárnap, a detonáció beszakította az épület tetejét, kidöntött egy falat, és a ház fele megsemmisült – írta a hvg.hu. A robbanás egy Kinizsi utcai, körülbelül 50 négyzetméteres épületben történt.

A helyszínre érkező rétsági hivatásos tűzoltók egy polgárőr segítségével hoztak ki egy embert az épületből. A kimentett férfi a tűzoltóknak elmondta, mi okozta a detonációt:

„Gázpalackot cseréltem, közben dohányoztam”, emiatt robbant be a kiáramló gáz.

Az egységek áramtalanították a romokat, és két gázpalackot is kivittek a szabadba. A balesethez mentőhelikoptert hívtak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy gázpalack cseréje közben tilos a dohányzás és bármilyen nyílt láng használata.

A csatlakozás tömörségét csere után kizárólag szappanos vízzel szabad ellenőrizni. A szabályok szerint egy lakásban legfeljebb két PB-gázpalack tárolható, de egy helyiségben csak egy, és az összesített töltettömegük nem haladhatja meg a 35 kilogrammot. Pincében vagy alagsorban tilos PB-palackot tárolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Három hét után holtan találták meg a szombathelyi férfit, aki egy rendőri intézkedés közben tűnt el
Az intézkedés után teljesen összeomlott, és egy elhagyatott gyárterületre menekült. A holttestére egy vállalkozó bukkant rá hetekkel később.


Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.

A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,

ami után a férfi labilis érzelmi állapotba kerülhetett, és az intézkedés közben egyszerűen elsétált a helyszínről.

A VAOL.hu információi szerint egy kapun átmászva jutott be a lezárt gyárterületre, ahol később megtalálták.

A helyszín az utcáról nem látszik, ezért a keresőcsapatok hetekig nem találtak rá, hiába kutattak utána civilek és hivatásos egységek is. A takarásban lévő holttestet végül a busz tulajdonosa fedezte fel, amikor a járművét ellenőrizte, és azonnal értesítette a hatóságokat.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk